A Beszélô 2000. július–augusztusi számában Porrajmos címmel közöltük a Roma Sajtóközpont által a vészkorszak túlélô roma áldozatainak visszaemlékezéseibôl készített összeállítást. A hírügynökség kiadásában ugyanezzel a címmel egy könyv is megjelent. A Porrajmos szó jelentése és értelmezése kapcsán azóta kibontakozott vita arra késztet bennünket, hogy az egymással ütközô álláspontokat dokumentumok segítségével mutassuk be. Tesszük ezt annak ellenére, hogy az alant következô írásokban testet öltô polémia talán elsô olvasásra tragikomikusnak, abszurdnak tûnhet, mégis – ha olykor közvetetten is – számos olyan lényeges kérdést érint, mint egyebek mellett egy kisebbség, egy nép hiteles képviselete, önérzete, érzékenysége, ügyében való illetékesség, a nyelvi kanonizáció határai, a kutatás, a közlés, az értelmezés szabadsága és felelôssége.
*
ROMA SAJTÓKÖZPONT BERNÁTH GÁBOR
Fôszerkesztô Úrnak
1092 Budapest, Ferenc krt. 22. II/3.
Tisztelt Bernáth Gábor Úr!
A Roma Sajtóközpont kiadásában megjelent
Porrajmos címû kiadványotok az Országos Cigány
Információs és Mûvelôdési Központhoz
is eljutott.
A könyv megjelentetését fontosnak tartjuk, de szeretnénk
az alábbi észrevételünket, illetve nemtetszésünket
figyelmedbe ajánlani, ugyanis a könyv címe a cigány
nyelvet beszélôk körében felháborodást
váltott ki, mert jelentése: nemi kitárulkozás.
Tájékoztatásul közöljük veled – mint
fôszerkesztôvel –, hogy tiltakozó levelünket mind
a roma, mind pedig a magyar sajtóhoz eljuttattuk.
Kérjük észrevételünk tudomásulvételét,
és egyben követeljük a könyv címének
azonnali megváltoztatását.
Tisztelettel:
Raduly József Társadalmi és Nemzetközi Integrációs
vezetô
Choli Daróczi József fôiskolai adjunktus
Rostás-Farkas György újságíró
Vajda Imre szociológus
Budapest, 2000. október 2.
NYÍLT VÁLASZLEVÉL
Tisztelt Raduly József, Choli Daróczi József, Rostás-Farkas György és Vajda Imre!
Köszönettel fogadjuk a Porrajmos – Roma Holocaust túlélôk
emlékeznek c. könyvünkkel kapcsolatos észrevételeiket,
kritikájukat. Mivel a roma holocaust történetének,
a cigányok szenvedéseinek minél szélesebb körben
való megismertetése közös ügyünk, örömünkre
szolgál, hogy a kötetet tartalmi szempontból „alapvetôen
színvonalasnak” tartják. A cím jelentésével
kapcsolatban felvetett kritikájuk tekintetében az észrevételeinket
az alábbi néhány pontban foglaltuk össze:
(1) A „porrajmos” szót, ami Önök szerint „nemi kitárulkozást”
jelent, Ian Hancock, a University of Texas professzora, az Egyesült
Államok Holocaust Emléktanácsának egyetlen
roma tagja használta elôször a cigány holocaust
összefoglaló megjelöléseként. Hancock szerint
a „porrajmos” szó szerinti jelentése „felfalás”, „elemésztés”.
A „porrajmos” szó cigány holocaust értelmû használata
azóta igen elterjedt, elég egy nagyobb könyvtári
katalógusban vagy akár az interneten keresôszóként
használni, és a roma holocausttal kapcsolatos dokumentumok,
utalások százait találjuk. Mi – beleértve lovári
anyanyelvû munkatársunkat, aki korábban szintén
nem ismerte az Önök értelmezését – a magunk
eszközeivel hozzá kívánunk járulni egy
egységes fogalom meghonosodásához és elterjedéséhez.
(2) Természetesen nincs jogunk, de nem is a mi dolgunk megítélni,
hogy egy szó adott értelmû használata megfelel-e
a nyelvet beszélô emberek többségének.
Tiszteletet érdemelnek azok, köztük Önök is,
akik fáradhatatlan tanítói, fordítói
munkával hozzájárultak a roma nyelv nemzetközi
szabványosításához. Ugyanakkor a levél
aláírói közül többen részt vettek
számos nemzetközi konferencián és megbeszélésen,
ahol módjuk lett volna felvetni, hogy a „porrajmos” az értelmezésükben
alkalmatlan a cigány holocaust jelölésére. Magyarországon
immár négy éve, minden augusztus 2-án a Parlament
elôtt emlékeznek meg a Porrajmosról, Auschwitz és
általában a nácizmus roma áldozatairól.
Önök ezeket az évenkénti lehetôségeket
sem használták ki, hogy az egyre közkeletûbbé
váló „porrajmos” helyett új elnevezést javasoljanak,
ehelyett most, egy Önök által is színvonalasnak
tartott interjúgyûjtemény megjelenése kapcsán
róják fel nekünk a szó pejoratív jelentését.
Ha az Önök közremûködésével sikerül
mindenki számára elfogadható jelölést
találni a roma holocaustra, mi örömmel fogjuk azt minden
rendelkezésünkre álló eszközzel terjeszteni.
(3) Tekintettel arra, hogy akár csak a „porrajmos” esetében
az Önök értelmezése különbözik sok
más, szintén lovári anyanyelvû roma véleményétôl,
nem értjük, hogy miért pont az Önök által
javasolt Országos Cigány Információs és
Módszertani Központ kizárólagos és kötelezô
lektori felügyeletét kellene elfogadnunk.
Üdvözlettel: Bernáth Gábor, Roma Sajtóközpont
Budapest, 2000. október 3.
*
„PORRAJMOS”
Ha valaki azt gondolja, hogy a nácizmus halálgyáraiban
elpusztult, illetve a halálélményt túlélô
romákról szóló megemlékezés napjainkban
kezdôdött el, az téved.
A roma áldozatokra való megemlékezés a
hetvenes évek második felében vette kezdetét,
akkor, amikor a szûk körû, önmagát és
cigányságát vállaló roma értelmiségiekben
tudatosodott a cigányügy, a cigány kultúra, a
cigány nyelv fejlesztése iránti elkötelezettség.
A cigányságnak – mint ismeretes – nincs írott történelme,
ami visszavezethetô ahhoz a tényhez, mely szerint hosszú
évszázadok során nem tudott felnôni egy olyan
értelmiségi réteg (Európa-szerte), amely népének
krónikása lehetett volna.
Múltja ismerete nélkül egyetlen népnek sincs,
nem lehet történelme. E tény figyelembevételével
szeretett volna emlékmûvet állítani Székesfehérvárott
– a nyolcvanas évek elején – a roma holocaust áldozatainak
az elsô generációs roma értelmiség (Lakatos
Menyhért, Choli Daróczi József, Péli Tamás,
Daróczi Ágnes, Bari Károly). A pártállami
diktatúra ezt nem engedte, ahogy mást sem, mint például
roma kultúra megjelentetését.
A rendszerváltással, a jogállam létrejöttével
egy bizonyos fokú pozitív értelemben vett változás
figyelhetô meg, mint például kisebbségi törvény,
önkormányzatiság, kulturális autonómia.
Ezen intézmények mûködésérôl,
illetve a kisebbségi törvény ellentmondásairól
itt és most nem kívánunk nyilatkozni. Tény,
hogy az elmúlt tíz esztendôben „lehetôség”
nyílt a roma önszervezôdésre, a kulturális
értékek megôrzésére, felmutatására.
Ebbe a folyamatba illeszthetô be a Roma Polgárjogi Alapítvány
azon kezdeményezése, amely a nácizmus roma áldozatairól
emlékezik meg minden év augusztus 2. napján.
A roma holocaust áldozatainak, illetve túlélôinek
létszámáról heves viták folynak. Úgy
gondoljuk, hogy a létszámra vonatkozó adatok pontatlansága
részben visszavezethetô ahhoz a tényhez, hogy errôl
a témáról ötven évig nem volt szabad beszélni
(a túlélôk többsége már nem él.)
A közelmúltban a Roma Sajtóközpont kiadásában
látott napvilágot egy tartalmát tekintve színvonalas
memoárgyûjtemény, melyben roma túlélôk
beszélnek elhurcolásuk megrázó „élményeirôl”.
A könyv megjelentetését – melynek tartalma részét
képezi a cigányság történelmének
– fontosnak tartjuk: bûn lenne elhallgatni azt, amirôl évtizedeken
keresztül nem volt szabad beszélni; emlékezni kell azokról,
akiknek bôrszínük, másságuk miatt kellett
megsemmisülniük Hitler gázkamráiban, emlékezni
és csendben tiltakozni kell azért is, hogy ne épüljenek
fel új Auschwitzok.
Sajnálatos tény, hogy a könyv értékét
mintegy degradálja a címe: porrajmos, melynek jelentése
nemi kitárulkozás.
A porrajmos szó roma holocaustra vonatkozó használata
ellen az Országos Cigány Információs és
Mûvelôdési Központ roma nyelvi kabinetjének
munkatársaival tiltakoztunk. Tiltakozó levelünket eljuttattuk
a Roma Sajtóközpont igazgatójához, aki egyben
a tanulmánykötet szerkesztôje.
Bernáth Gábor nyílt válaszlevél
útján három pontban taglalta álláspontját,
és kioktató stílusban ecseteli a porrajmos szó
eredetét, ebbôl kiderül, hogy a szó Amerikából
vándorolt át Magyarországra, s egy Ian Hancock nevû
„roma professzor” agyából pattant ki.
A szó Ian Hancock értelmezésében felfalást,
elemésztést jelent. Lehet, hogy az Amerikában élô,
roma nyelvet nem beszélô amerikai cigányok számára
a porrajmos egyértelmûen felfalást jelent, de a magyarországi
roma nyelvet beszélôk körében a fogalom csak egyet
jelent, nevezetesen „nemi kitárulkozást”.
Nyelvtani értelmezését Choli Daróczi József
roma származású költô, mûfordító
az alábbiak szerint fogalmazza meg:
„Porraimos”
porr: szótô, nônemû fônév (e
porr)
jelentése: bél, emésztôrendszeri csatorna,
átvitt értelemben: testnyílás
porravel: fônévbôl képzett IGE, cselekvô,
visszaható ige
jelentése: kitát, kitár, szétnyit, kitárulkozik
a szó tövébôl következik, hogy belet,
bélvégzôdést, testnyílást, szájat,
végbelet, vaginát, péniszt… tár ki.
porraimo: nônemû fônévbôl (e porr) képzett
hímnemû FÔNÉV
(o porraimo)
jelentése: a kitárulkozás, a szétnyitás,
a kitárás, a kitátás pl. száj, végbél,
vagina, pénisz
porraimos: a fônév (porraimo) tárgyas alakja; az
„s” hang a tárgy ragja, úgy mint:
foro foro-s podo podo–s
sholdo sholdo–s dopo dopo-s
galbeno galbeno–s colo colo-s;
és így tovább.
A mássalhangzóra végzôdô fônevek
után a tárgy ragja kötôhangzóval kapcsolódik
a fônévhez („e” kötôhang );
„o” – ra végzôdô fônevek után közvetlenül
a fônévhez kapcsolódik a tárgyrag („s”).
A nem „o” magánhangzóra végzôdô fônevekhez
az illeszkedés szabályai az irányadók (mély
és magas hangrendû magánhangzók illeszkedési
szabálya), de az illeszkedési szabály nem azonos,
eltér a magyar illeszkedési szabálytól!
Bernáth Gábornak – ha már a mi figyelmünket
hívja fel Ian Hancockra – tudnia kellene azt is, hogy a szó
kitalálójának csupán dédszülei
voltak magyar cigányok, akik nem beszélték a roma
nyelvet. Ian Hancock roma ügy iránti elkötelezettsége
tiszteletre méltó, de tudomásul kell vennie, hogy
egyetlen „megtanult” nyelvet sem lehet anyanyelvi szinten elsajátítani.
Ugyanakkor Bernáth Gábor egyértelmûen fogalmazza
meg a Roma Sajtóközpont álláspontját,
mely szerint „nincs jogunk, de nem is a mi dolgunk megítélni,
hogy egy szó adott értelmû használata megfelel-e
a nyelvet beszélô emberek többségének”.
A kérdés az, hogyha mindezt ilyen kristálytisztán
látja a szerkesztô úr, akkor ki jogosította
fel arra, hogy Magyarországon egy olyan „amerikás” fogalmat
használjon a roma holocaustra, amely a magyarországi roma
nyelvet beszélôk körében egyértelmûen
pejoratív jelentéssel bír.
Miért nem kérdezett meg olyan roma származású
szakembereket, akik nemcsak beszélik, hanem értik is a nyelvet?
Miért nincs lektorálva a könyv?
Mi úgy ítéljük meg, hogy a roma nyelv kezd
olyanná válni, mint a romaügy, nevezetesen mindenki
ért hozzá, csak azok nem, akik benne élnek.
Annak érdekében, hogy hasonló „félreértések”,
„félremagyarázások” elkerülhetôk legyenek,
és ne a nem cigány emberek, de még csak ne is az amerikai
cigányok határozzák meg egy-egy szó jelentését,
nyelvtani helyességét, helyesírását:
ezért kérjük, hogy bármilyen kiadvány
megjelentetése elôtt a szerzôk lektorálás
végett minden esetben keressék meg az Országos Cigány
Információs és Mûvelôdési Központ
munkatársait.
Miért éppen az OCIMK-t? Kérdezi Bernáth
Gábor, az RSK igazgatója, aki a Népszabadság
2000. szeptember 4-i számában ezzel kapcsolatosan így
nyilatkozott: „ha felajánlott lehetôségrôl lenne
szó, akkor megköszönné a segítséget,
ám a mûvelôdési központ kötelezô
és kizárólagos felügyeletét nem hajlandó
elfogadni.” Nyilvánvalóan az igazgató felsôbbrendûségi
érzése nem engedi meg azt, hogy az ô romákkal
kapcsolatos ténykedését romák kontrollálják.
Ugyanakkor tudnia kellene, hogy az 1993-as kisebbségi törvény
a magyarországi cigányságnak kulturális autonómiát
biztosított, melynek legitim képviselôje az Országos
Cigány Önkormányzat. A kisebbségi önkormányzatok
számára a kulturális autonómia kiteljesedését
jelenti az a törvényben biztosított jog, hogy saját
hatáskörükben önállóan dönthetnek
intézményalapítás, -átvétel,
-fenntartás kérdésében.
Az OCÖ élve ezzel a törvény adta joggal, létrehozta
az Országos Cigány Információs és Mûvelôdési
Központot, mely intézmény kabinetrendszerén belül
mûködik a Roma Nyelvi Kabinet. A kabinetnek a nyelv oktatása
mellett feladata annak ápolása, fejlesztése, újítása.
Meggyôzôdésünk, hogy a roma túlélôkkel
készült könyv színvonalát emelné,
ha a szerkesztô megváltoztatná jelenlegi pejoratív
tartalmú címét, pl. roma holocaustra.
Raduly József Társadalmi és Nemzetközi Integrációs
Vezetô
Choli Daróczi József fôiskolai adjunktus
Rostás-Farkas György újságíró
Vajda Imre szociológus
Budapest, 2000. október 12.0
*
Tisztelt Levélírók!
Az Országos Cigány Információs és
Mûvelôdési Központ Roma Nyelvi Kabinetjének
tagjai 2000. október 12-én számomra érthetetlen
okból a Beszélônek címezték azt a válaszlevelet,
amelyben a Roma Sajtóközpont által kiadott, roma holocaust-túlélôkkel
készült interjúkat tartalmazó kötet címe
kapcsán támadt vitában fogalmazták meg újra
álláspontjukat. (Ezúton köszönöm a
Beszélô szerkesztôjének, hogy eljuttatta hozzám
a levelet: nekünk többszöri kérésünkre
sem sikerült megkapni.)
A levél aláírói, amellett hogy a Porrajmos
szó egyik etimológiáját vázolják
fel, több olyan kitételt fogalmaznak meg, amivel kötelességem
foglalkozni.
Elôször is engedjék meg tisztelt aláírók,
hogy még egyszer leszögezzem (mint ahogy már az elsô
válaszlevélben is megtettem): nincs jogunk és nem
is tisztünk nyelvészeti vitákat generálni. És
amennyiben egy adott dialektusban sértô lehet a könyvünk
címe, úgy sajnáljuk, ha ez bárkit is sért.
A levél azonban több olyan üzenetet is megfogalmaz,
amellyel már nehezebb lenne egyetértenünk.
Az egyik ilyen: nem értjük, mi az oka annak, hogy azok
az emberek, akik valóban tiszteletet parancsolóan nagy energiával
járultak hozzá a roma nyelv szabványosításához,
egy évek óta Magyarországon és külföldön
egyaránt használatos kifejezés kapcsán miért
most hallatják elôször nyilvánosan a hangjukat.
Ôk, mint Európa-szerte elismert roma nyelvészek, minden
bizonnyal hatással lehettek volna arra, hogy ne egy ilyen szó
honosodjon meg a roma holocaust szinonimájaként a nemzetközi
és a hazai roma közélet egy részében.
E szót használja például a Roma Polgárjogi
Alapítvány is évek óta azokon a megemlékezéseken,
amelyeknek az egyik szervezôje az Önök által is
említett, és általunk is nagyra becsült Daróczi
Ágnes. (Itt jegyezném meg, hogy a könyvet lektoráltattuk,
mégpedig két Macedóniában élô
romával. Azért velük, mert a fordítás
abban a magyarországi lovári dialektusban készült,
amit Choli Daróczi József és Daróczi Ágnes
is beszél, de célunk az volt, hogy például
a Balkánon élô romák jelentôs része
is érthesse a fordítást.)
Ugyanakkor elkeserítô az az állandó görcsös
igyekezet, ahogy a levél aláírói erôbôl
és a „felkentség” pozíciójából
revolvereznek mindenre, ami rajtuk kívül, az ô „engedélyük”
nélkül történik. Változatlanul nem tudom
elfogadni, hogy az OCIMK-t a jövôben afféle kötelezô
lektori hivatalként, magyarul, cenzúraként kelljen
elfogadni Magyarországon, miközben a levél aláírói
közül néhánynak szívesen számítanék
a segítségére, és ôket keresném
meg az elsôk között ilyen típusú kérdésekben.
De hát ismét nem a segítségüket ajánlják
fel, hanem újfent parancsokat osztogatnak; újra a kirekesztés,
illetve a kizárólagosság sáncai mögé
bújnak, és onnan tüzelnek, ahogy korábban annyiszor.
Elkeserítô és sértô az is, ahogy a
levélírók személyemmel kapcsolatban fogalmaznak:
„nyilvánvalóan az igazgató felsôbbrendûségi
érzése nem engedi meg azt, hogy az ô romákkal
kapcsolatos ténykedését romák kontrollálják.”
Elég volt már ebbôl, Uraim. Nem kellene az utolsó
érvként mindig elôhúzni a betolakodó
gázsó rémképét. Szerencsére ahhoz
nincs jogosítványuk (csupán az illúziója),
hogy eldöntsék: kik az igazi romák. Vannak Önökön
kívül is éppen elegen, akikre hallgathatok. Ennyit a
személyes részérôl a dolognak.
A kisebbségi önkormányzatiság és a
kulturális autonómia legitim képviseletérôl
pedig annyit: jól ismert az az érvelés és azok
az erôfeszítések, amelyek alapján az OCÖ
mint egyedüli legitim képviselet magamaga kontrollálná
az egész roma civilszférát; amelynek alapján
az OCIMK begyûjtene minden eddigi roma kulturális gyûjteményt,
illetve maga adná ki legszívesebben az összes roma lapot
(mint ahogy egyik képviselôje, a levél egyik aláírója
„beáldozta” ennek érdekében a legnagyobb múltú
cigány orgánumot, a Phralipét, és próbálta
ezt tenni az Amaro Drommal is). Legalábbis furcsa ez a szigor és
felháborodottság attól az aláírótól,
aki OCÖ-s képviselôtársától is komoly
kritikát kapott (l. errôl a Világunkban megjelent Kozák–Raduly-vitát)
éppen a tradicionális roma kultúrát illetô
kijelentéseiért, és azért, ahogyan a romanest
egy interjújában használta, illetve attól az
OCÖ-tôl és annak intézményétôl,
az OCIMK-tól, amely az Európa Tanács delegációjának
mostanában rendezett „közmeghallgatásán” nem
készült tolmáccsal arra a helyzetre, ha egyesek esetleg
romanes nyelven szeretnének felszólalni.
A Roma Sajtóközpont munkatársai úgy döntöttek,
hogy a Porrajmos szót a vita lezártáig nem használják.
A könyv újrakiadására nincs pénzünk,
ezért a címét sem tudjuk megváltoztatni. De
a vita itt nem zárul le, s mindezzel még a levélírók
sem oldották meg a kérdés kiindulópontját.
Nem mi találtuk ki ezt a szót – pláne nem én,
a Roma Sajtóközpont történetesen gázsó
igazgatója –, nem is nekünk van (és volt eddig is) lehetôségünk
a szó használatának megváltoztatására.
Budapest, 2000. november 3.
Üdvözlettel: Bernáth Gábor
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu