Görögországban akkora szárazság kerekedett,
hogy nemcsak a kutak száradtak ki, de a folyók és
a tengeröblök is. Nekifogott száz ember, hogy kutat ásson
a király kertjébe, de nemhogy vizet, még csak sáros
földet sem találtak benne. A király kihirdette hét
országban, hogy ha valaki vízhez juttatná, neki adja
fele királyságát meg a lányát feleségül.
Volt egy fiatalember, Mészáros Sándornak hívták.
Dolgozni nem nagyon szeretett, de szívesen lett volna király.
Hát egyszer azt álmodja, hogy nem is olyan ördögi
politika vizet találni a király kertjében. Még
ásni sem kell, mert a kert végében van egy régi
kút, de vizet nem adott soha, mert az ördögök egy
nagy malomkôvel elzárták a forrását.
Ha valaki azt a malomkövet onnan elmozdítja, azon nyomban a
király küszöbéig ér az éltetô
víz.
– Na, akármit ad Isten, vagy meghalok, vagy beteljesül
az álmom; nekivágok! Elmegyek Görögországba,
bejelentem a királynak, hogy kútmester vagyok!
Úgy is lett. Elment Görögországba, a görög
király kapujában rákezdte kiabálni:
– Másországi kútmester vagyok! Ahol hét
esztendeig nem sikerült vizet találni, ott én huszonnégy
óra alatt annyi vizet teremtek, hogy a király küszöbéig
ér.
Beszaladtak, mondják a királynak.
– Menjetek csak hamar, hívjátok fel!
Bement. Azt mondja neki a király:
– Hova való vagy, ember?
– Én a felsô világrészbôl vagyok,
magyarországi fiú!
– Tudnál-e olyan kutat ásni, amiben víz is van?
– Ha a király uram úgy akarja, holnap reggel nyolc órára
a küszöbét nyaldossa a víz.
– S akkor az a száz ember, aki hét éve csákányoz,
ás, lapátol az udvaromon, az miért nem talált
vizet?
– Mert buták, nem tudják azok, hogyan kell kutat csinálni!
Holnap reggelre lesz víz király uram, csak meg kell az árát
fizetni!
– Mit adjak neked?
– Hallottam is, az újságban is olvastam, de meg is álmodtam,
hogy ha én a királynak vizet veszek, fele királyságát
nekem adja, s ráadásul a lányát feleségül!
– Ez igaz. Kidoboltattam, újságba tétettem, nem
is vonom vissza, állom a szavam, ha lesz víz.
– Már írhatjuk is a szerzôdést! Holnap reggelre
a küszöbéig ér a víz! Csak egy kétszáz
méteres vaslétrára van szükségem meg egy
szál gyertyára, hogy világítsak magamnak!
– Ez mind a kettô semmi, fiam!
A király letelefonált a vasgyárba, hogy készítsenek
egy kétszáz méteres vaslétrát.
Na, ez készen lett. Megkapta a gyertyát is. Bementek
a szobába, megírták a szerzôdést.
– Na fiam, mikor fogsz munkához?
– Mihelyt lemegy a nap. Csak annyit kérek, hogy közben
senki se tartózkodjon az udvaron meg a kertben. Se állat,
se ember! Még ha valaki az udvarhoz tartozik is, és még
kint van a városban, a kaput kinyitni nem szabad neki!
– Úgy lesz, ahogy akarod! Gyere be és vacsorázzál!
– Hát bizony az rám fér, de még egy kis
pálinkát is hozzon a király uram!
– Mennyi legyen?
– Hát, amíg a kutat megcsinálom, elég lesz
egy fél liter!
– Pincér, hozzál ennek a kútmesternek egy fél
liter erôs pálinkát!
Odavitték neki. Megvacsorázott, és amikor a nap
veresen ment lefele, kiment a kertbe. Mindenki bent volt a szobájában,
még az ablakokat is befüggönyözték, hogy ne
lásson ki senki. Felvette a vállára a létrát,
lement a kert végébe. Ahogy megálmodta, ott volt egy
ókút, leengedte a létrát, lement. A kút
fenekén megtalálta a malomkövet, megkapta, oldalra fordította.
Olyan erôvel tört elô a víz, hogy egykettôre
elérte a király küszöbét. Odament a király
ajtajához, és ott hallgatódzott, hogy mit beszél
a király. Mondja a király:
– Óh, kedves feleségem, elfelejtettem egy kis bort behozni,
hogy a szomjúságomat ütné el. Olyan szomjas vagyok,
meg akarok halni szomjan.
Bekiált a kútmester:
– Felséges király! Ha már idáig borral
ütötte el a szomjúságát, most már
igyon vizet!
– Hallod, feleségem, ezt a boszorkányos embert! Száz
ember hét év alatt egy csepp vizet sem talált, ôneki
meg egy éjszaka sem kellett.
– Nem vagyok én ördöngös boszorkányos
ember, csak éppen megcsináltam a kutat. Jöjjön,
király uram, igyon, amennyi kell!
A király kinézett, mindenfele fényesnek látta
a határt, mert víz borított mindent, csaknem a szobájába
jött befele a víz. A király azt sem várta meg,
hogy poharat kerítsenek, hanem nekihasalt, mint a kutya a mosléknak,
és szívta fel a vizet. Kiáltott:
– Kedves feleségem, keltsd fel a lányodat is, gyertek,
a finom friss víz itt van a küszöb elôtt! Hozzatok
poharat, nehogy úgy járjatok, mint én, mert én
úgy ittam belôle, mint a kutya!
A király lánya örömében úgy ingesen
leugrott az ágyról, odaszaladt. Vitt magával egy aranypoharat,
telimerítette vízzel. Tizenkét pohárral ivott
meg, úgy ki volt szomjazva. Na, mikor jóllaktak vízzel,
azt mondja a király:
– Hallod-e, te kútmester? Üljünk le az asztalhoz,
beszélgessünk el egy kis bor mellett, hiszen már egy
családba tartozunk!
– Leülni leülhetünk, de egy családba nem tartozunk,
mert a királykisasszonyt nem veszem feleségül!
– Hogy mondhatsz ilyet, fiam, hiszen már neked ígértem!
– Igen, király uram, de hát van egy nagy baj!
– Mi a bajod, fiam?
– Az a bajom, hogy a lánya nem szép, és én
szép feleséget akarok! Adjon nekem annyi pénzt, hogy
addig utazhassak, ameddig akarok! Én nagy úr akarok lenni!
– Nagyobb, mint a király, fiam?
– Annyit mondhatok a király uramnak, hogy idôvel még
magával sem fogok cserélni!
A királykisasszony nagyon szégyellte magát, hogy
a kútmester nem akarta feleségül venni.
– Te kútmester, én király lánya vagyok,
nem teheted meg velem ezt a csúfságot, hogy nem veszel feleségül.
Elmegyek, kipúdereztetem magam, hogy szép legyek, hogy szeressél
meg!
– Ne menjél sehova, hogy gondolod, hogy én a kipúderezett
arcodat meg fogom csókolni? Fizesse meg apád a kút
árát!
– Mennyit kérsz, fiam, én kifizetem!
– Háromszáz aranypengô az ára!
– Elég keveset kértél, én négyet
adok!
– Elég nekem három is! Akkor is olyan gazdag leszek,
hogy feleségül veszem a herceg lányát!
– Hát mért a herceg lányát, tán
gazdagabb, mint a királyé?
– Nem gazdagabb, de szebb! Törôdöm is én a maga
vagyonával meg a rangjával. Én a szépséget
nézem!
El is ment, felkereste a herceget, mert azt olvasta az újságban,
hogy a hercegnek olyan szép lánya van, hogy a nap minden
déli tizenkét órakor egy óra hosszat megáll
odafönn, és bámulja. Azt gondolta, ha már neki
háromszáz aranypengôje van, a herceg lánya rögtön
a nyakába borul. Bement a herceghez:
– Jó napot kívánok, felséges herceg! Én
egy másországi kútmester vagyok! Jó pénzre
tettem szert, megmondom hamarjában, minek jöttem!
– Hát mondja csak, jóember, minek jött?
– Tudja, hogy a király hét esztendeig ásatott
egy kutat, de nem találtak vizet. Nekem egy éjszaka sem kellett,
megcsináltam a kutat, a királynak a küszöbéig
ért a víz. A lányát akarta fizetségként
nekem adni, meg a fele királyságát, de nekem nem kellett,
mert nem szép a lánya. Hallottam hírét, hogy
a hercegnek olyan szép a lánya, hogy a nap minden délben
egy álló órát bámulja. Miért
venném el a király csúnya lányát, ha
elvehetem a hercegét, akit a nap is megbámul?
– Csakhogy én nem adom ám hozzád a lányomat!
– De amikor gazdagabb vagyok, mint maga, nekem háromszáz
aranypengôm van!
Egyet kacagott a herceg:
– Emberek, zavarják ki ezt az elmebajos embert az udvaromról!
Hát bizony ki is zavarták. Máig is asszony után
bolyong, ha meg nem halt azóta.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu