A Kilián laktanya és a Corvin köz kapcsolata elég
gyakran elôkerül ’56 irodalmában. Leghatásosabban,
ám nem a leghitelesebben Pongrátz Gergely memoárjában.
Pongrátz súlyos és megalapozatlan vádakat terjesztett.1
Ezek közül a legdurvább az, hogy Maléter Pál
ezredes két elfogott Corvin közi felkelôt agyonlôtt
a laktanyában, 28 társát pedig kizavarta az épületbôl,
kiszolgáltatva ôket a szovjet páncélosoknak,
ami további hét fiatal életébe került.
Jóllehet több kísérlet történt a
kérdés tisztázására,2 az érdeklôdô
közvélemény egy részét sikerült is
megtéveszteni. Sôt, az utóbbi években megszaporodtak
a tudománytalan, otromba rágalmak, különösen
Szalay Róbert és Gajassy G. István tollából.3
Ugyanebbe a kategóriába sorolandó Nagy György
dokumentumfilmje is.4
A forradalom elsô szakaszában – már október
23-a éjszakájától – szembekerültek egymással
a laktanya tisztjei és a fegyverek után kutató civilek.
A felkelôk fölénybe kerültek, és Maléter
Pál odaérkezésekor (25-én kb. 14 órakor)
több corvinista fegyveres is tartózkodott az objektumban. Az
ezredes, aki a laktanya megvédését tartotta legfôbb
feladatának, központi utasításra fegyverszünetet
hirdetett, és ezzel népszerûvé vált a
felkelôk körében. Ekkoriban a corvinista sebesültek
egy részét átvitték a laktanyába.5
Ennek ellenére hamarosan konfrontáció alakult
ki, és 26-a estéjétôl a fegyverszünet kihirdetéséig
(október 28. 13.15) a Kilián katonái szórványos
tûzharcot folytattak a corvinistákkal.6 Tudomásunk
szerint ennek a harcnak összesen egy áldozata volt, egy katona.
Maléter kiszoríttatta és lefegyvereztette a laktanyában
meghúzódó felkelôket. Errôl mindenki tudott,
és emiatt ekkoriban a Corvinban sokan nehezteltek Maléterre.
A Corvin parancsnokságával történt elsô
találkozáskor (október 28-án) az ezredes ismertette
azt a kormánynyilatkozatot, amely elismerte a felkelés jogosságát,
és a fegyver letételére akarta rábeszélni
a civileket, mondván, hogy már elérték céljukat.7
Maléter is azonosult a felkelôk célkitûzéseivel:
„arra a kérdésre, hogy miért lövetett ránk,
azt válaszolta, hogy a kormány részérôl
tévesen volt informálva, de meggyôzôdött
ennek helytelenségérôl és beszüntette a
tüzelést. Most viszont nem szeretné, ha csalódnia
kellene bennünk.”8 A korábbi harcok akceptálható
katonai indokát Csiba százados fejtette ki, ugyanez volt
Maléter álláspontja is: „Mi a néphadsereg katonái
vagyunk, és nekünk elsôdleges kötelességünk
volt védeni a laktanyát minden rendelkezésünkre
álló eszközzel. […] Védtük magunkat, ahogyan
tudtuk, különben esküszegôk lettünk volna…”9
Maléter megállapodott a civil vezetéssel, hogy egymásra
többet nem tüzelnek, csak a szovjet egységekre, ha nem
vonulnak ki.10
Maléter javasolta, hogy a felkelôk a harckocsijukat állítsák
a Kisfaludy utca és az Üllôi út sarkára,
ágyújával a Nagyvárad tér felé
– mivel a Kilián kapujában lévô páncélos
csöve a körút felé irányul –, így
mindkét irányból biztosítani tudják
egymást. Felajánlott segítségül egy szakavatott
tüzértisztet is, aki megtanítja a nehézfegyver
kezelését. Sôt mûszakiakat is átküldött,
hogy a Corvin telefonkészülékét, illetôleg
a páncélosaik rádióit megjavítsák.
Az október 30-ára virradó éjszakán,
a fegyverátadási tárgyalás alatt tovább
javult a kapcsolat. Maléter valósággal el volt ragadtatva
a fiatalok harci teljesítményétôl.11 Ekkor Maléter
a Honvédelmi Minisztérium küldötteivel is többször
szembehelyezkedve a felkelôk pártjára állt.
A tárgyalás végére azonban a Corvin vezetôinek
egy része – akik nem tartották elég radikálisnak
Maléter állásfoglalását – ismét
szembehelyezkedett vele, bár ennek akkor még nem volt jelentôsége.
A civilek ismét átszállították sebesültjeiket
a Kiliánban szolgálatot teljesítô orvoshoz.
Ezenkívül öt foglyot is átadtak, de barátkozási
célból és kisebb kérésekkel (gépkocsiigénylés,
telefonhasználat) is átjártak a laktanyába.12
A Corvin közi parancsnokságon október 29–30-án
mind élesebb vita bontakozott ki arról, hogy kit jelöljenek
honvédelmi miniszternek. A Pongrátz fivérek (földmûvesek
és állattenyésztôk), Antalóczi Sándor
(orvos) és Bornemissza Tibor (gépészmérnök)
Márton András ezredest, a Zrínyi Miklós Katonai
Akadémia parancsnokát támogatták, akivel már
jó viszonyt alakítottak ki.13 Ez azonban nem találkozott
Iván Kovács László (gödi munkás)
fôparancsnok egyetértésével, aki erre a tisztségre
Maléter Pált tartotta a legmegfelelôbbnek („becsületes
ember, képzett katona”), az ô személyét viszont
a többi befolyásos vezetô határozottan elutasította.
(Egyébként a két ezredes politikai nézete lényegileg
nem különbözött.)
A fegyverszünet elsô napjaiban városszerte ugrásszerûen
nôtt a Kilián laktanya hírneve. A közvélemény
nemigen tudta elképzelni, hogy a harcok középpontjának
számító környéken képzetlen, zömmel
fiatalkorú civilek vívták ki a gyôzelmet, és
a sikereket inkább a félig szétlôtt laktanya
katonáinak, mindenekelôtt Maléter ezredesnek tulajdonították.14
Egyes utalások szerint még a közeli Práter utcai
felkelôk is hasonlóan vélekedtek.15 Az ezredes körül
óriási nimbusz alakult ki, és a pályája
üstökösszerû gyorsasággal ívelt felfelé.
Ezt Maléter korlátlan karrierizmusával magyarázták
tiszttársai közül azok, akik korábban sem kedvelték
ôk. A Corvin közi vezetôk „Pongrátz-szárnya”
tulajdonképpen azt nem tudta (és tudja) megemészteni,
megbocsátani, hogy Maléter nimbusza az ô hírnevük,
dicsôségük rovására alakult ki.16 Több
forrás is bizonyítja a fegyverletételi tárgyalások
idejébôl, hogy ezért és nem a korábbi
harcok miatt kerültek szembe vele.
Maléter akkori megnyilvánulásai között
nincs olyan adatunk, ami igazolná a karrierizmus vádját,
viszont (az ô vallomásain kívül is) rendelkezünk
olyan forrással, amely azt bizonyítja, hogy nem kívánta
mások dicsôségét kisajátítani:
„Cowley [ezredes, brit katonai attasé] gratulált Maléternek
a nagyszerû védelmi harchoz […] a Kilián laktanya védelme
a hadtörténet egyik kiemelkedô védelmi harca volt
[…] Maléter ezredes megköszönte, de elhárította
magáról a gratulációt azzal, hogy ô és
a Kilián-beli katonák csak védekeztek, de az igazi
sikeres harcot a kinti civil felkelôk vívták.”17
A Corvin köziek belsô konfliktusa a Forradalmi Karhatalmi
Bizottság értekezletén csúcsosodott ki október
31-én a Kilián laktanyában, amikor Pongrátz
Gergely hevesen bírálta az ezredest, és az addigi
szerepét egyértelmûen negatívan értékelte,
mondván, hogy a forradalom elsô napjaiban a szovjetek szövetségeseként
lövette a Corvint, amivel súlyos veszteségeket okozott
a felkelôknek; a fegyverszünet idején neki átadott
fogoly alezredest, Mátray Mátét minden további
nélkül szabadon engedte, ugyanakkor megpofozott és fogságba
vetett egy felkelôt. Pongrátz helytelenítette, hogy
a sajtó Malétert dicsôíti, miközben a corvinistákról
sehol sem esik szó az újságokban, holott mindvégig
ôk tették a legtöbbet a gyôzelemért. Maléter
válaszában elmondta, hogy október 28-áig, a
„kormányértékelésig” mint katona a parancsot
teljesítette, és ezért vállalja a felelôsséget.
Az egyik felkelôt valóban megütötte és fogdába
zárta, mert ékszert talált nála. A fogoly horthysta
alezredes nincs szabadlábon, akár fel is hozathatja ôt.
„Kijelentette, hogy ô valóban kommunista, s garantálja,
hogy addig, míg mi és ô itt vagyunk, addig Magyarországon
nem lesz restauráció.”18 Végül megjegyezte, „most
nem azt kell keresni, ami viszályt szít közöttünk,
hanem az egyetértést kell elôsegítenük,
mert csak így biztosítható a rend”.19 Ezután
Maléter kezdeményezésére az értekezôk
nagy tetszésnyilvánítása közepette kibékültek.
Amikor szóba került az új honvédelmi miniszter
személye, Iván Kovács felszólalt, és
kifejezte Maléter iránti bizalmát. Ezután már
végképp állandósult a megosztottság
a Corvin vezetésében.20
Az egyik forrás szerint az ezredes Corvin közi ellenfelei
azzal keresték fel a Nemzetôrség parancsnokságát,
hogy Maléter ne legyen honvédelmi miniszterhelyettes. (Magukkal
hívták Solymosi János ezredest is.) Király
Béla tábornok azonban leszögezte, hogy ez a döntés
a kormány kompetenciájába tartozik.21 A Corvin új
parancsnokának november 1-jei megválasztása is jelentôs
mértékben összefüggött a Maléter-kérdéssel.
Ekkor egy „villámértekezletet” hívtak össze,
Márton András ezredes, valamint más tisztek hathatós
támogatásával leváltották Iván
Kovácsot, és Pongrátz Gergelyt „hozták ki”
fôparancsnoknak.
Október 30-án Pongrátzék állítólag
végezni akartak Maléterrel. Errôl Iván Kovács
értesítette is az ezredest, és hat felkelôt
küldött a védelmére. „…Miután megtudtam,
hogy a Corvin köziek között egy anarchista csoport a Kilián
parancsnokának a kivégzését tûzte ki
célul, attól a személytôl, aki ezt velem közölte,
majd e közlést megismételte, megkérdeztem – mivel
a kivégzési szándékot magamra vettem, bár
a kinevezett laktanya-parancsnok Csiba százados volt, de az épület
védelmét az én utasításom alapján
hajtották végre – tud-e olyan megbízható, becsületes
embert, aki engem a civilekkel – az anarchistákkal – szemben meg
tudnak védeni. Ez 30-án történt és aznap
délután hat civil fegyveres jelentkezett nálam, akiket
ez a személy küldött át a Corvinból. Ezen
személyek közül mindig egy, egy katonával az irodám
elôtt állt ôrt, míg egy állandó
kocsikísérô a Parlamentben tartózkodott […]
30-ától voltak mellettem a letartóztatásomig…”22
A legvalószínûbb az, hogy a Corvin parancsnokságán
nem komoly formában, inkább csak az indulatok megnyilvánulásaként
került szóba Maléter likvidálása, és
nincs is nyoma ilyen irányú elôkészületeknek.
Iván Kovácsnak fenntartásai voltak az új
vezetéssel szemben, és megosztotta Maléterrel az aggályait,
aki állítólag azt javasolta neki, hogy tartóztassa
le ellenlábasait, amit elvetett, mert attól tartott, hogy
„még jobban elharapódzik a bizalmatlansági láz”.23
Arra is vannak utalások, hogy Maléter – szelektálva
– be akarta olvasztani a Corvin közi felkelôket a Kilián
katonái közé, de elállt a tervétôl,
amikor a Nemzetôrség Király Béla tervei szerint
alakult meg.24
Valószínû, hogy a fegyverszünet utolsó
napjaiban Pongrátz Gergely gyûlölködése és
gyanakvása jelentékenyen enyhült. Gyakran átjárt
tárgyalni Maléterhez, akárcsak fivérei vagy
Iván Kovács.25 November 2-án, a corvinista parancsnokok
Práter utcai értekezletén említést tettek
a Kilián laktanyával folytatott javuló együttmûködésrôl.26
Pongrátz Gergely november 3-án (az egyik Tompa utcai parancsnokkal
együtt) elfogadta Maléter vacsorameghívását.27
A Corvin közi felkelôk nagy része – mint ahogy az
a forradalom leverése után bebizonyosodott – szinte feltétel
nélküli híve volt Maléternek. Több konspiráció,
„népi demokrácia elleni összeesküvés” indult
azzal a (tév)hittel, hogy csatlakozhatnak Maléter hegyekben
harcoló csapatához, mások pedig – akik tudták,
hogy a minisztert letartóztatták – a kiszabadítását
tervezték.28
1 Pongrátz Gergely: Corvin köz 1956. Chicago, 1982–1992.
73., 108., 119–120., 156., 160., 170. o.
2 L. Csiba Lajos, Ötvös Ervin, Gosztonyi Péter, Horváth
Miklós írásait.
3 Szalay: A forradalom igaz története. Bp., 1999, ’56-os
Magyarok Világtanácsa; Gajassy G.: 1956 – Az elárult
szabadságharc. Újvidék, 1998, a szerzô kiadása.
4 Pulzusszáma ’56 (Portréfilm Naszlady Attila orvosprofesszorról).
Video-Plan Studió, 1998.
5 Maléter kihallgatási jegyzôkönyve (továbbiakban:
jkv). 1957. II. 13. (Nagy Imre és társai Vizsgálati
iratok Magyar Országos Levéltár (továbbiakban:
N. I. és tsi. V. MOL )18/24. Másrészt ugyanekkor élelemért
átjöttek a katonák (Fejes József Tibor jkv. 1958.
III. 29. Budapesti Fôvárosi Levéltár – továbbiakban:
BFL – 2532/75).
6 Ezt még Maléter késôbbi szövetségese,
Iván Kovács sem tagadta: „26–27-én többször
kaptunk könnyû fegyverekbôl származó tüzet
a laktanyából. 28-án már nem” (jkv. 1957. V.
6. N. I. és tsi. V. MOL 18/24).
7 Csiba Lajos: Napló. Szivárvány, Chicago, 1989.
november, 70. o.
8 Iván Kovács önv. (kelt. n.): „Az 1956. október
29-én éjjel megtartott értekezleten jelenlevô
személyek szerepe” TH 0-16803/23.
9 Csiba, i. m. 75. o.
10 Iván Kovács jkv. 1957. III. 30. Pest Megyei Bíróság
(továbbiakban: PM) 002/57. Kapros Béla, a laktanya gondnoka
így látta: „Nagy volt a megdöbbenés, mikor azt
hallottuk, hogy Maléter tárgyalni ment át a Corvinba
a felkelôkkel […] közölte, hogy fegyverszünet van
és az ellenforradalmárok is bejöhetnek az épületbe,
csupán csak fegyvereiket kell letenniük a kapuôrségen.
Nyomába tódultak a Corvin forradalmárok, éltetve
mint honvédelmi minisztert. Mindezeket látva Tajti fôtörzsôrmester,
Szabó tiszthelyettes elhagyták csendben a laktanyát.”
(Feljegyz. Történeti Hivatal – továbbiakban: TH, O-16798).
11 Iván Kovács önvallomása (továbbiakban:
önv.) Az 1956-os Intézet Évkönyve, 1993, 214. o.
– Virág János jkv. 1957. III. 1.
TH V-15006/1.
12 Maléter jkv. II. 13. N. I. és tsi. V. MOL 18/24. –
Csiba i. m. 73. o.
13 Megbeszélték a fegyverátadási tárgyalás
tanulságat is: „Pongrátzcal egyetértettünk abban,
hogy Váradi nagyon rendes ember. (Egyetlen tábornok, aki
ide merte dugni az orrát, ráadásul tábornoki
ruhában. Amikor tárgyaltak vele, akkor még nem bíztak
meg sem a kormányban, sem a HM-ben, sem benne.” (Márton jkv.
1957. VI. 21. TH V-150005/2.)
14 Már korábban is elôfordult, hogy a médiában
összemosták a Kiliánt a Corvinnal.
15 Az egyik foglyuk szerint „a Práter utcai felkelôk hangoztatták,
hogy Maléter igazi hazafi, aki elsônek szállt szembe
a szovjetekkel. Ezért fôparancsnoknak ismerik el.” (Kecskés
Ferenc Tanúkihallgatási jkv. – továbbiakban: tk. Hadtörténeti
Intézet Levéltára – továbbiakban: HL, 432/58.)
16 Iván Kovács ezt a tárgyalásán
így fogalmazta meg: „Pongrátzék, Bornemissza és
Antalóczi támadták Malétert, azt mondták
róla, hogy saját magát akarja dicsôíteni.
Pongrátzék a Corvin köré akartak nimbuszt emelni”
(1957. VIII. 15. PM 002/57). Pongrátz Gergely véleményét
még az emigrációs idôkbôl is ismerjük,
a testvéreiét már jóval kevésbé.
Egy forrásunk van Pongrátz Kristóf állásfoglalásáról:
„…ott Amerikában egy beszélgetô partnerének
mindenképpen be akarta bizonyítani, hogy Maléter a
corvinistákra lövetett. Jött a New York Timesból
egy újságíró: ha így volt, miért
választották meg honvédelmi miniszternek. Cikket akart
írni Maléterrôl, ezt Pongrátz Kristóf
meg akarta akadályozni, mert ezzel az ô dicsôségük
csökken.” (Kiss László önv. 1959. II. 12. TH V-146308.
Kiss a munkás-zászlóaljhoz tartozott a Kiliánban,
és egy ideig összekötôi szerepet töltött
be Maléter és Pongrátz Kristóf között.)
Pongrátzékon kívül a „közlegény-felkelôk”
között is akadtak olyanok, akik hasonlóképpen vélekedtek:
Iványi Lajos: „ôk nem nagyon bíznak Maléterben
és a tisztekben, akik most mindent átvettek a Kilián
laktanyában, de a harcok alatt sehol sem voltak, most pedig állandóan
okoskodnak.” (Molnár József, az angol katonai és légügyi
attasék tolmácsa tk. 1957.
II. 28. N. I. és tsi V. MOL 18/23 – Miháli Lajos: „Maléter
kétkulacsos volt…” Jelentés (zárkatársi „Mókus”
jelentés alapján) 1959. XI. 17. TH V-146308. Solymosi János
alezredes ezt vallotta: „Valószínûleg 1-jén
jártam a Corvinban. A felkelôk beszéltek arról,
hogy ôk kaparták ki a gesztenyét Maléternek,
aki cserbenhagyta ôket, rajtuk keresztül akar érvényesülni.”
(tk. 1957. III. 1. TH V-150000).
17 Molnár József tk. 1957. II. 28. N. I. és tsi
V. MOL XX-5-h 18/23.
18 Iván Kovács jkv. 1957. V. 3. TH V-150005/15.
19 Maléter egyik vallomása (jkv. 1957. III. 13. N. I.
és tsi Op. MOL 2/6) szerint ígéretet tett arra, hogy
a rend helyreállítása után sor kerülhet
a Kilián–Corvin-harcból adódó problémák
megtárgyalására.
20 „Az Antalóczi által vezetett klikk és közöttem
erôsen kiélezôdött az addig sem valami baráti
viszony.” Iván Kovács önv. Évk.
215. o.; tárgy. 1957. VIII.15. PM 002/57.
21 Solymosi János jkv. 1957. II. 14. (Kovács István
és tsai TH V-150005/7.)
22 Maléter jkv. 1957. VII. 29. N. I. és tsi V. MOL XX-5-h
17/22. Az eddig azonosított testôrök: Antal Gyula („Vezér”),
Gergelyi János, Hargitai Gusztáv, Preszmajer Ágoston,
„Bagarol” (civil felkelôk), Németh József (Kilián
laktanya, munkásszázad) és
Zs. Szabó László fôhadnagy. Hargitait, Némethet,
Zs. Szabót, akik Malétert Tökölre kísérték,
a szovjetek Ungvárra szállították, december
9-én kerültek haza. Preszmajert kivégezték, Gergelyit
jogerôsen öt évre ítélték.
23 Iván Kovács önv. 215. o.
24 Maléter jkv. 1957. II. 13. N. I. és tsi V. MOL XX-5-h
17/22. „…A Kiliánban megvolt a terv arra: november 8-a után
a Corvint behozni a Kilián egyik szárnyépületébe
és a zavaros elemeket M. [Maléter] le akarta fegyverezni.”
(Gosztonyi Péter levele a szerzôhöz 1998. XI. 17.)
25 Gémes Sándor (házfelügyelô) tk.
1957. I. 22. N. I. és tsi. V. MOL XX-5-h 18/23. „Ekkor már
[…] a civilek egymás kezébe adták a kilincset Maléter
elsô emeleten berendezett titkárságán, ahol
tárgyalásokat folytatott ezekkel a nem egészen bizalomgerjesztô
külsejû férfiúkkal” – írta Kapros Béla
(feljegyz. TH O-16798).
26 Horváth János jkv. 1958. II. 20. HL 432/58.
27 Csiba i. m. 83. o. – Pongrátz Gergely i. m. 202–203. o. Pongrátz
averziói azonban soha sem múltak el. November 4-én
azon kesergett, hogy Maléter megszökött és elárulta
a forradalmat (Szabó Lajos önv. 1958. III. 11. V-143260.),
november 17-én Váradinak azt hangoztatta, hogy hiba volt
Maléter miniszteri kinevezése (Pazsiczky Sándor jelentése
Dárdai Gyula – Váradi sofôrje –
vallomása alapján 1957. VI. 11. N. I. Op. MOL XX-5-h
5/17).
28 L. Géczi József gyári munkás ezt mondta
a tárgyalásán: „Elôzôleg sokat hallottam
róla és szerettem volna személyesen megismerni. Én
az akkori események alatt hôsnek tartottam ôt.” (1957.
XII. 19. FB 2655/75.)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu