Az integráció az európai és euroatlanti
intézményrendszerben a jelenlegi kormányzat idején
is jószerint kirakatcélnak bizonyult. Románia a koszovói
válság alatt közösséget vállalt ugyan
a NATO álláspontjával – ami a kormánykoalíció
jó néhány képviselôje számára
egyáltalán nem volt egyszerû, természetes és
könnyû –, ám ezenkívül a bukaresti hatóságok
nemigen bizonyították, hogy közelednének a Nyugathoz.
Azok a pártok, amelyeket Molnár Gusztáv Nyugat-barátoknak
nevez, és amelyek immár közel négy éve
hatalmon vannak, nem értek el számottevô haladást
a gazdasági és intézményi reformok terén,
bár nemzetközileg a megítélésükön
sokat javított az, ahogyan az integráció kérdéséhez
a nyilatkozatok szintjén viszonyultak. A kormánykoalíció
azonban képtelennek bizonyult arra, hogy a különben jóhiszemû
nyilatkozatokat és ígéreteket valóra váltsa.
A kérdés az, hogy szavazóik megbíznak-e még
vagy sem ezekben a pártokban, amelyek – engedjük meg – ôszintén
óhajtják Románia csatlakozását az Európai
Unióhoz és a NATO-hoz, de – noha eddig minden eszköz
a rendelkezésükre állt – nem voltak képesek elôrelépni
ezen az úton.
A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy
Erdély lakossága az ókirályságénál
elnézôbb a hatalmon lévô pártokkal. Molnár
Gusztáv szerint az erdélyiek ily módon nem annyira
a nyugati irányultságú pártok iránt,
mint inkább az Európai Unióba és a NATO-ba
való beilleszkedés célkitûzése iránt
fejezik ki a hûségüket. A ragaszkodásnak ez az
átirányulása minden bizonnyal valós, minthogy
az Európai Unió és a NATO követelményeinek
teljesítéséhez szükséges átalakulások
összhangban vannak a Demokrata Konvenció szavazóinak
profiljával (magas végzettség, az átlagot meghaladó
jövedelem, tulajdonosok, üzletemberek, akik úgy gondolják,
hogy ebben az évszázadban a legtöbb jót Ferdinánd
király, Iuliu Maniu, Emil Constantinescu tette, a legtöbb rosszat
pedig dr. Petru Groza, Nicolae Ceausescu, Ion Iliescu; olyan személyek,
akik elvetik az egypártrendszert, nagymértékben egyetértenek
a piacgazdasággal, és vállalkozni szeretnének).
Ugyanakkor az említett változások nincsenek összhangban
a Társadalmi Demokrácia Pártja támogatóinak
profiljával. Ez utóbbiak többségükben csak
elemi iskolát és gimnáziumot végeztek, földmûvesek,
szakképzett munkások, maguk szakállára mellékes
munkákat vállalók, szabadfoglalkozásúak,
közepes jövedelmûek, fôleg a déli övezetekbôl
– Olténiából, Munténiából, falusi
környezetbôl; olyanok, akik úgy gondolják, hogy
ebben az évszázadban a legtöbb jót dr. Petru
Groza, Nicolae Ceausescu, Ion Iliescu tette, a legtöbb rosszat pedig
I. Mihály király, Iuliu Maniu, Antonescu, Emil Constantinescu;
olyan személyek, akik helyeslik azt, hogy csak egyetlen párt
létezzen, nem akarnak vállalkozni, és jórészt
nem értenek egyet a piacgazdasággal. (Ezeket a profilokat
Alexandru Lãzãroiu szociológus vázolta fel
az Adevãrul 1999. november 23-i számában.)
Az utóbbi években végzett kutatások arra
utalnak, hogy a Demokrata Konvenció választóinak profilja
meglehetôsen hasonlít az RMDSZ-éihez. Másfelôl
a pártok választási profilja nagymértékben
fedi az általuk támogatott vezetôk profilját
(ezért támogatta Constantinescut az RMDSZ szavazóinak
többsége). Ez azoknak az érveknek egyike, amelyek alátámasztják
Molnár tételét, miszerint az erdélyi és
az ókirálysági választók közötti
politikai különbség nem etnikai jellegû. A választók
politikai differenciálódása, ahogyan azt több
kutatás (például a Reginális Fejlôdés
Zöld Könyve) kimutatta, természetesen azzal függ
össze, hogy az erdélyi megyékben az életszínvonal
magasabb, mint az ország többi részében. Összefügg
továbbá a gazdasági, kulturális vagy más
természetû kapcsolatokkal, amelyeket az erdélyiek a
magyarokkal, osztrákokkal, németekkel kiépítettek;
s talán nem utolsósorban a munkához való eltérô
viszonyulással, amit nehéz számokba foglalni, de nem
lehetetlen tanulmányozni.
A választópolgároknak ezt a differenciálódását
azonban egyik Nyugat-barát párt sem használta ki.
Egyetlen politikai erô sem dolgozott ki külön fejlesztési
stratégiát például Erdély számára
– azoknak a pártoknak, amelyek bizonyos mértékben
az erdélyiek segítségével kerültek hatalomra,
nem csupán a decentralizációhoz nem volt bátorságuk,
de még a helyi közigazgatási törvény módosításával
is haboztak. A regionalizálás tabu maradt, és az is
marad mindaddig, amíg a különbözô helyi vagy
regionális közösségekben nem tudatosul, hogy alávetettségük
a központnak gazdasági fejlôdésük kárára
válik. Az erdélyi szavazók nyugati irányultságát
csak egy olyan regionális politikai mozgalom válthatja a
közösség javára, amely a közigazgatási,
gazdasági és éppenséggel a politikai decentralizációt
célozza. Az erdélyi választók érdekeit
képviselô párt megjelenésének a késése
azonban azt mutatja, hogy – még ha többségük különbözik
is a regáti szavazóktól – e választókban
nincs meg a külön, eltérô identitás tudata.
Fordította: Ágoston Hugó
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu