Solt Ottilia
A jóreménység fokán

(…)

A miniszterelnök (nemes hagyományoknak megfelelôen) az alatt döfte keresztül a privatizáció felügyeletének érzékeny pontján a koalíciós kormány meghirdetett gazdaságpolitikáját, amíg e program kulcsembere, a pénzügyminiszter szabadságon volt, az alatt kezdte nyilvánosan vitatni a Nemzeti Bank törvényben rögzített autonómiáját, amíg a nyílt színen elfogadott elnökjelölt külföldön tárgyal. S egy füst alatt belemar a koalíciós párt által állított miniszterekbe (s csakis beléjük), míg újra és újra kijelenti, hogy a koalíciós kormányzásnak nincs alternatívája.

Hát elég nehéz lenne elhitetni, hogy nyílt, konszenzusra és bizalomra törekvô személyiség áll a magyar kormány élén. Határozott miniszterelnök, aki mesterien számol le az akadékoskodókkal és tétovákkal úgy, hogy a választókat, sôt még ellenzékét is maga mellé tudja állítani? Jó, de hová tart? Ez sokkal kevésbé világos, és nem is kellemes elképzelni.

Azt látjuk, hogy más játékost nem szívesen lát a pályán, de mit játszik majd, ha nem zavarják potenciális riválisok, határozott egyéniségek?

Az könnyen meglehet, hogy pártját meghunyászkodásra tudja bírni, koalíciós partnerét sikerül ellehetetlenítenie, a gyenge jobboldali ellenzéket felmorzsolnia, a vesztes pozíciójával is fenyegetô versenytôl jó okkal szorongó lakosság nagy többségét elriasztania a kapitalizmustól, ahol a piaci szereplôk öntörvényük szerint járnak el, csakhogy Magyarországnak források kellenek, és a forrásvidékeken nem díjazzák a magyar miniszterelnököt a maga kiszámíthatatlan fordulataival. (…)

Keserü pirulák

(…)

Keserü Katalin az elmúlt években olykor talán kicsit naiv, de elszánt és következetes „szabadságharcot” folytatott az általa vezetett intézmény autonómiájának növelése érdekében. (…)

Keserü nyugati mintájú „Kunsthallét” akart, védnöki és muszaki tanácsadó testületekkel. Ezért is megrovásban részesült. „Engedetlensége” és „önfejusége” egyébként is szálka volt a minisztérium szemében. (…)

A Mucsarnok felújított épületének hivatalos átadását Keserü Katalin igazgatóként már nem érhette meg, s Török András az avatóbeszédben kénytelen volt rövid indoklást fuzni a hirtelen jött vezetôváltáshoz. (A beszédet György Péter, a liberálisok mostani kulturális tótumfaktuma írta.) Ünnep helyett tragikomédia. Ez volt az a pillanat, amikor sokan azok közül is visszahôköltek, akik korábban szorgalmazták Keserü eltávolítását. (…)

Ha Török András komolyan gondolja, hogy a kulturális háborúnak véget kell vetni, akkor tudnia kell: ennek alapvetô feltétele, hogy az állami kulturális intézmények pályázat útján, határozott idôre kinevezett vezetôit a mindenkori új kormányok csak egészen kivételes esetben és nagyon súlyos indokkal mozdítsák el megbízatásuk lejárta elôtt.

Révész Sándor

Két tény

Van két tény. Egy: leváltották a Híradó fôszerkesztôjét. Kettô: a miniszterelnök és más szocialista politikusok több alkalommal megfogalmazták politikai jellegu kifogásaikat a Híradóval kapcsolatban. Minden egyéb híresztelés, és nem tény. Mit kell tennie a jó demokratának, ha összefüggés van az említett két tény között? Tiltakoznia kell neki. (…)

Kis János

Gadó

Egyre magányosabbnak érezte magát, és ez csak fokozta dühét. Idôvel talán már nem is a másik oldalra, nem a zsidótörvényes, munkaszolgálatos Horthy-világ dicsôítôire haragudott elsôsorban, hanem azokra, akiknek mellette kellene állniuk, de nem állnak mellette. Joggal? Ahogy vesszük. Valóban nem könnyítette meg, hogy a védelmére keljenek. Másfelôl marad a könyörtelen tény, hogy senki nem is nagyon kelt a védelmére.

1993 nyarán nyílt levélben szólította meg Antallt, tiltakozva a félhivatalossá emelt Horthy-kultusz ellen. A 168 óra meginterjúvolta – nagyon világosan, nagyon pontosan beszélt. Úgy éreztem, itt a pillanat, talán szót érthetünk: gratuláló levelet írtam neki. Felhívott, de nem jutottunk semmire.

Eltelt még néhány hónap, meghalt a miniszterelnök. Gadó a parlamentben (egyedül) a nemzeti gyász elrendelése ellen szavazott. A demokrácia muködésének szertartásrendjéhez tartozik, hogy ha a kormányfô hivatalban hal meg, nemzeti gyászt rendelnek el. Az intézkedés a tisztség méltóságának szól; aki elutasítja, a politikai intézmények autoritását vonja kétségbe. Ahol a szemben álló politikai erôk nem értenek egyet abban, hogy ezt a tisztességet meg kell adni, ott nem világos, van-e még valami, amiben egyetértenek; az államnak semmi tekintélye nincs, akár magába is roskadhat. Gadó azonban túl volt azon, hogy ezt mérlegelje.

Akkorra már az SZDSZ-ben is tarthatatlanná vált a helyzete. (…)

A demokratikus Magyarország adósa Gadó Györgynek.Ugyan miért? – kérdezik önök. Az ember maga felelôs azért, hogy idôben felismeri-e, mire alkalmas, és mire nem. Senki nem hibáztathatja a világot, ha nem tud sikerrel betölteni egy szerepet, melyre önként vállalkozott.

No persze, ez így van. Azonban van itt még valami. Gadónak az alapkérdésben igaza volt. Nem tudom, sajnálja-e most már, hogy ezt vagy azt nem így vagy nem úgy tette. De a lényeget illetôen nincs mit megbánnia. Személyes kudarca tehát nem csak az övé. Nemcsak azon múlt a történet kimenetele, hogy mit tudott kezdeni ô maga a rendszerváltás utáni helyzetével. Hanem azon is, hogy mit tudtak kezdeni ôvele azok, akik a köztársaság elsô parlamenti ciklusában az egyenlô emberi méltóság táborát alkották.

Magyar demokratáknak, van min eltunôdnünk.

Kôszeg Ferenc

Egy lap

Van egy lap. Szeretem. Azt írok bele, amit akarok. Senki sem mondja, hogy ez most nem aktuális, senki sem hív fel, hogy hosszú, legyen tíz flekk helyett négy. Legfeljebb azt mondják, hülye vagy, Kôszeg, de csak akkor, amikor már megjelent.

Van egy lap. Gyulölöm. Azt írok bele, amit akarok. Senki sem mondja, hogy ez most nem aktuális. Senki sem mondja, hogy most jól megadtad nekik, senki sem mondja, hogy na, most már végleg elkapartad magad. Senki sem hív fel. (…)

Van egy lap. Szeretem. Hatalmas örökséget hordozott – marginális szamizdatlapból egy nagy párt keltetôjévé vált. Elevenen akarta tartani az örökséget azon az áron is, hogy szembefordult a belôle lett párttal, halálra sértette a legközelebbi barátait. Csak két dolog maradt meg az ellenzéki idôkbôl – mondja Adam Michnik. – A Gazeta Wyborcza és a Beszélô. Meg Walesa – teszem hozzá. Adam bólint. Meg Walesa.

Van egy lap. Gyulölöm. Hatalmas örökséget hordozott, aztán egy nagy párt keltetôjébôl marginális lappá vált. A megbántott barátai pedig keresztbe tettek neki. Aztán már nem is tettek keresztbe. A Gazeta korszerutlen, mondja Michnik büszkén. A Beszélô is korszerutlen, mondom én irigyen. A Gazeta Lengyelország legnagyobb napilapja, a Beszélô évek óta agonizál. Walesát viszont elôreláthatólag Kwasniewski fogja félreállítani, nem Jacek Kuron.

Van egy lap… Szeretem. Volt.

F. Havas Gábor

Az ember megszakad a röhögéstôl

A Népszabadság hétvégi állandó rovatában, a Hócipôsarokban ezúttal (július 8.) Selmeczi Tibor csillogtatta humorát. Arról fantáziál, hogy miként köszöntenék születésnapján Torgyán Józsefet az FKGP-nek a rendkívüli választásokon aratott elsöprô gyôzelme után egy hónappal, új miniszterelnökként. Elképzeli, hogyan tudósítanák a népszeru pártvezért a feléje áradó szeretetrôl.

A torgyáni politikai stílust parodizáló mondatok sorába beékelôdik egy Fidesznek szánt oldalvágás is, imigyen: „De ünnepelnek szövetségeseink is. Orbán Viktor, a nemzeti megújulás egyik tehetséges képviselôje, aki nemrégiben új arculatot teremtve, Martens-bakancsban, rövidre borotvált frizurával jelent meg pártunk debreceni tagozatánál, és kérelmezte parlamenten kívül rekedt kis csoportjának felvételét.” Miközben a hasunkat fogjuk a röhögéstôl, a történeti huség kedvéért azért felhívjuk a szerzô figyelmét arra, hogy Orbán Viktornak már többször volt rövidre borotvált frizurája. Például akkor, amikor 1988. június 16-án a demokratikus ellenzék által szervezett tüntetésen testével védte az éppen szónokolni kezdô Tamás Gáspár Miklóst a rá rontó rendôrökkel szemben, vagy akkor (lásd a mellékelt képet), amikor az ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain muködött közre a Fidesz képviseletében. Mellesleg többek között az ilyen mondatok – mint amilyen Selmeczi fentebb idézett szövege – szavatolják, hogy a magyar szellemi elit népi-urbánus fedônéven is emlegetett, kedvenc társasjátékának magva ne szakadjon. Egyszer pedig talán akad egy történész, aki könyvet ír arról, hogy miként befolyásolta a Fidesz politikájának változásait a negyedik hatalmi ág: a rózsaszínu magyar sajtó.

F. Havas Gábor–Solt Ottilia

Memorett

A Déri Miksa utca 10. titkos története

(…)

Tavaly októberben (is) úgy tunt, a Beszélônek vége. Egy vasunk sem volt. Éppen az utolsó számot készítettük elô (legalábbis akkor azt hittük), amikor az SZDSZ szervezésében egy értelmiségi összejövetel zajlott a Kossuth Klubban. Ott Fencsik Flóra azzal állt elô, hogy ennek a társaságnak talán mégis kellene tennie valamit a Beszélô megmentése érdekében. De felállt Bauer Tamás, és kifejtette: a Beszélônek 1990-ben megvolt az esélye arra, hogy az ország legjelentôsebb hetilapjává váljon. A szerkesztôség elszalasztotta ezt az esélyt. A lap rossz, évek óta nem volt egyetlen cikke sem, amire emlékezni érdemes. Megérdemli a sorsát.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta