1999-ben szerettem volna, ha egy aktuális társadalmi kérdésekkel foglalkozó televíziós magazinunk az 1 százalék témájának is szentel egy kis figyelmet. „Nem tudunk arról musort készíteni, ami mindenkinek jó, szeretik, és senki sem támadja” – torkolt le a fôszerkesztô. S valóban, 1999-ben már minden társadalmi erô lelkesen támogatja a az ún. 1 százalékos törvényt.1
Néhányan biztosan emlékeznek azonban még arra széles köru vitára, mely a törvény tervezett bevezetése körül lángolt fel, és végül e lap hasábjait is elérte.2 „Az 1 százalékos törvény mélyen cinikus, és szakmai képtelenségek sorozatát tartalmazza” – vélte egy országos szövetség elnöke.3 „Néhány éven belül ez lesz az egyedüli megélhetési forrás a civil szféra számára” – nyilatkozta a törvény egyik legfôbb mentora.4
Ez a nemzetközileg5 is egyedi jogintézményünk már négy éve muködik. Az eltelt pár év egy törvény életében nem sok, de nemzetközi különlegessége és a nonprofit szervezetek finanszírozási problémái miatt fontos, hogy a már meglévô tapasztalatokat, adatokat összegezzük,6 és eldöntsük, mit szeressünk, és mit nem ezen a törvényen.
Elôször is nem kell abban a hitben ringatni magunkat, hogy önmagában a nonprofit szervezetek nehéz sorsa törvényalkotóinkat egy teljesen új és az állami újraelosztás rendszereitôl teljesen eltérô rendszer megalkotására tudta volna késztetni. A kiinduló probléma ugyanis az egyházak finanszírozása volt: lehet-e az egyházi támogatások kialakult kijárásos rendszerét megszüntetni, és a központi támogatásokat az adófizetôk „szavazataira” alapozni? Ha igen, milyen legyen az ellensúly, induljanak-e a nonprofit szervezetek (illetve azoknak milyen széles köre) „harcba” a nem vallásos adófizetôk nyilatkozataiért?
A törvény jelenleg hatályos változata szerint két különálló, egymástól független 1 százalékról nyilatkozhatunk. Egész 1991-ig kell visszamennünk, ha meg akarjuk érteni, hogyan lett az 1-bôl kettô. Ekkor állt elô ugyanis az SZDSZ elôször az 1 százalékos javaslattal. Célja az állam és egy egyház minél teljesebb szétválasztása volt. A javaslatot majd minden párt támogatta, de a kormányváltásig mégsem került napirendre. Az SZDSZ választási programjában, majd a koalíciós szerzôdés megkötése után, a hivatalos kormányprogramban is viszontláthatjuk az 1 százalékos javaslatot. Hosszú hallgatás után Fodor Gábor melegíti fel az ötletet. Igaz, a szeme elôtt a nagy kulturális szervezetek támogatása lebeg. Az igazi lendületet azonban Bauer Tamás adja meg, amikor az adótörvények vitájában módosítóindítványként nyújtja be 1 százalékos javaslatát. A Fodor-féle listát az egyházakkal egészítette ki, így a létrejövô új törvényt az egyházi finanszírozás legfôbb pillérének szánta. Az innen kezdôdô 1 százalékos történet politológusainknak és a honi politikai viszonyaink iránt érdeklôdô kutatóknak „készített” igazi csemege.7
Titkos tárgyalások, koalíciós belviszályok, vatikáni egyeztetések, egymásnak ellentmondó bejelentések és cáfolatok… Szinte minden finomság felvonult 1996 végén a pártok, a kormány és az egyházak8 hullámzó hevességu csatájában. Az igazi hab a tortán mégis talán az volt, amikor a Horn-kormány javaslatát a képviselôk nagy többséggel leszavazták. A pártfegyelem ilyen mértéku megsértésére sajnos azóta sem volt sok példa.
Mivel a nonprofit szervezetekre továbbra is csak mint ballasztra volt szükség, ôket teljesen kihagyták ebbôl az egyeztetési játékból. A háttérben azonban a szakminisztériumok beindították a lobbi-gépezetet, ugyanis a legtöbb 1 százalékos tervezet szerint csak az elôre nevesített szervezeteknek lett volna helye az ellensúlyban. Így minden érdekcsoport a saját területén muködô alapoknak, közalapítványoknak próbálta ezt a helyet megszerezni. Mire a vitától hangos sajtó korántsem pozitív elôkészítése után az 1 százalékos törvényt a parlament az utolsó pillanatban (1996. december 19-én) végül is elfogadta, addigra az ellensúly hatalmasra dagadt. A már amúgy is szélesebb változatot a Muvelôdési és Közoktatási Minisztérium még a közmuvelôdési házakkal, közgyujteményekkel és színházakkal is kiegészítette. Hamar egyértelmuvé vált, hogy ilyen erôk ellenében az egyházak nem tudnak és nem is akarnak versenyezni. Különféle elutasítások, tiltakozások és zurzavaros állásfoglalások között indul el a régóta vajúdó 1 százalékos törvény.
Nem csoda, hogy ezek után sokan 1 évnél hosszabb idôt nem is jósoltak a törvénynek. Ezzel szemben és sokak meglepetésére áprilisban Horn Gyula további bôvítést jelentett be, mely szerint 1997-ben az önálló egyházi 1 százalékról is törvényt hoznak.
A törvényalkotókat sok vád érte, hogy miért csak a 3 évnél régebben bejegyzett szervezeteket vette be az „ellensúlyba”. A Pénzügyminisztérium azonban szükségesnek tartotta, hogy ezt a „féket” a törvénybe illesszék, ezzel látta (ha minimálisan is) biztosítottnak, hogy ne jöjjenek létre hangzatos nevu társaságok csak az 1 százalék kedvéért. Egy év után néhány bosszantó dolgon azonban változtattak a törvényhozók: nem lett kizáró ok a köztartozás, és tucatnyi igazolás helyett már a felelôs nyilatkozatok is elégségesek ahhoz, hogy a szervezetek jogosultságukat igazolni tudják. (Kivétel képeznek mindkét esetben a helyi adók.) Így 1998-ra sokat egyszerusödött a procedúra a közhasznú tevékenységet folytató szervezetek számára.
A történetnek tehát a politika számára vége lett.
A civil szervezeteknek és az egyházaknak nem kell egymás kárára híveket gyujteniük, egy vallásos horgász apukának már csak az óvodai alapítvány és sportklubja között kell vívódnia.
Az egyházak elejétôl fogva kétkedéssel vegyes félelemmel tekintettek az ôket érintô részre. Az 1998-as és 1999-es eredmények az 1 százalékos rendszer iránt nem túl lelkes egyházi politikusokat látszanak igazolni. A nyilatkozatra jogosultak kevesebb, mint ötöde adta adójának 1 százalékát egyházi célokra. Ráadásul több mint kétszer annyi nyilatkozat született az eredeti ellensúly, a nonprofit szervezetek, mint az egyházaknak számára. (1. tábla)
Ez a helyzet az egyházakra nézve még mindig jobb, mint korábban az elôzetes közvélemény-kutatásokból látszott. A Szonda-Ipsos felmérése szerint az egyházakhoz csak az 1 százalékok 1-2 százaléka jutott volna, a Horn kormány által megrendelt másik közvélemény-kutatás szerint pedig a felnôtt lakosság 4 százaléka támogatta volna adójával az egyházakat. (A jelentés e részét nem is merték nyilvánosságra hozni, nehogy megzavarja a tárgyalásokat.) Ez a második becsült érték már nem volt olyan rossz, hiszen, ha a 490 000 nyilatkozatot a felnôtt lakosság számához viszonyítjuk, csak pár százalékkal kapunk magasabb eredményt.
Az egyházakra leadott tényleges nyilatkozati arány9
(17 százalék) lényegesen jobb a közvélemény-kutatások
szerintinél. 1998-hoz képest 1999. év adatai mutatnak
némi javulást (3 százalékkal több nyilatkozat),
és mivel csak a bevezetés évein vagyunk túl
(pl. a legtöbb egyház csak 2000-ben kezdett komolyabb kampányba),
korántsem biztos, hogy az egyházakat támogató
1 százalékok a késôbbiekben is ezt az arányt
mutatják majd.
Táblázat
1. tábla
Kedvezményezettek kategóriánkénti megoszlása (1999)
Kategória Érvényes nyilatkozatok Kedvezményezettek Rendelkezett összeg
száma száma (Ft)
Egyház, egyházi szervezet 492 478 73 1 370 884 964
Kiemelt költségvetési elôirányzat 15 257 1 46 092 463
Társadalmi szervezet
(alapítvány vagy közalapítvány) 1 106 739 15 613 2 875 913 762
Országos közgyujtemény
és egyéb kulturális intézmény 836 21 2 756 189
MTA, alapprogramok,
egyéb nevesített pénzalap, program 179 7 1 158 092
Színházak, közgyujtemények,
közmuvelôdési intézmények 19164 453 51 018 544
Forrás: APEH
1999-ben alig több, mint 15 ezer olyan adófizetô volt, akik egy egyház támogatása helyett a millenniumi ünnepségek számára létrehozott kormányzati alaphoz akarták az 1 százalékot elküldeni. Úgy tunik, nem volt szerencsés választás ennek az alapnak a támogatására biztatni a nem vallásos adófizetôket. Ezt igazolja, hogy a bevezetés évében meghirdetett, a szociálisan rászoruló fiatalok és családok segítését támogató programot ötször többen választották. Ennek az évrôl évre változó alapnak és a vele állandóan változó technikai számnak nincs tényleges gazdája, senki sem hirdeti. Nem csoda, hogy a nyilatkozók alig pár százaléka választja csak. Ezzel a törvényalkotók végül is átestek a ló másik oldalára, tulajdonképpen alig adnak igazi ellensúlyra lehetôséget az egyházi 1 százaléknál.
A többi kormányzati alap a civil 1 százalékban kapott helyet. A törvényben nevesített nagy múltú kulturális, tudományos intézményeink (MTA, Magyar Állami Operaház, levéltárak, múzeumok, könyvtárak stb.), a központi pénzalapok és programok (pl. új Nemzeti Színház) támogatása azonban minden várakozást alulmúlt. Már 1997-ben is feltunést keltett 0,2 százalékos támogatottságuk, de ezt a „népszeruséget” minden évben sikerült még tovább fokozniuk: 1999-ben már csak 1015 fô, azaz a rendelkezôk csak 0,03 százaléka szánt ilyen célra közel 4 millió forintot (az MTA alig 1 millió Ft-ot tud összegyujteni). Ez az arány – azt hiszem – elgondolkoztató kell hogy legyen ezen nagy múltú, több százmilliós közpénzekbôl élô intézményeknek, hiszen csak az itt dolgozók száma sokszorosan meghaladja ezt a nagyon alacsony értéket. (Nem egy közülük jelentôs közadakozásnak köszönhette létrejöttét anno…)
A színházak, közgyujtemények és közmuvelôdési intézmények se lehetnek túl boldogok az eredményektôl: 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben szinte egyformán 20 ezer rendelkezô nyilatkozat született javukra.
Voltak, akik hasonló „sikert” jósoltak a nonprofit szervezetek számára is, ám azért az óvatos kormányzati elôrejelzésekben 3-3,5 milliárd forint kiáramlásával is számoltak. Biztos, ami biztos, a társadalmi szervezetek költségvetési támogatása címén szétosztható pénzeket a reálértéken már elôre a felére csökkentették.
A nonprofit szervezetek már az elsô évben is jelentôs sikert könyvelhettek el a majd 1 millió adófizetô támogatásának begyujtésével (2. tábla), 1998-ban pedig további 170 000 érvényes nyilatkozatban szerepelt valamilyen nonprofit szervezet neve. Sajnos, ez a fejlôdés megtörni látszik: némi csökkenés után ez évben is csak 1,1 millió darab nyilatkozat várható az adóívek egy részének ellenôrzése után (2. tábla).
A nonprofit szervezetek a lehetséges, érvényes nyilatkozatok 38 százalékát begyujtötték.10
A Vajda Ágnes és Kuti Éva által elvégzett felmérések11 szerint a felnôtt lakosság 86 százaléka egyetért ugyan a civil 1 százalék adta lehetôséggel), egy jelentôs részük mégsem tölti ki a nyilatkozatot (az egyházi 1 százalékkal kapcsolatban csak 62 százalékos az egyetértés). Elsôsorban a megfelelô információ hiányára panaszkodnak az adózók (különösen azok, akiknek a munkahelyük tölti ki az adóívet), de minden ötödik nem nyilatkozó a saját feledékenységét, az utolsó pillanatok kapkodását okolja a hiányért.
A legmagasabb nyilatkozati arányt a megyeszékhelyeken tapasztalhatunk. Ugyanakkor többen veszik a fáradságot az állami szektorban, mint a magánban, de a legkisebb hajlandóságot egyértelmuen a kisvállalkozók mutatják: 72 százalékuk még sohasem nyilatkozott.12 Jelentôs összegek (évente 200 millió Ft) vesznek el amiatt is, mert a nyilatkozat nem felel meg a törvényi feltételeknek.
Az elôírás szerint felajánlott pénz
összege még tovább csökken a civil oldalon, mert
a kedvezményezettek jelentôs része nem tudja azt átvenni.
(3. tábla)
Táblázatok
2. tábla
Társadalmi szervezetek, alapítványok, közalapítványok
jellemzô adatai
Kedvezményezettek száma Érvényes nyilatkozatok száma Rendelkezett összeg (ezer Ft)
1997 1998 1999 1997 1998 1999 1997 1998 1999
12 845 13 863 15 613 955 830 1 122 179 1 106 739 1 856 239 2 280 636 2 875 914
Forrás: APEH
3. tábla
Néhány jellemzô adat az SZJA 1 százalékáról
az egyházak, illetve egyházi szervezetek nélkül (darab)
Megnevezés 1997 1998 1999
Felajánlással érintett kedvezményezettek száma 15 558 16 825 17 897
Törvény szerint nem lehetséges kedvezményezettek száma 137 n. a. n. a.
Felhívásra nem válaszoló kedvezményezettek száma 4 742 4 593 4 852
Nem kérte az összeget 1 147 1 000 856
Az APEH határozatával elutasított 1 189 607 690
Elfogadott kedvezményezettek száma 8 343 9 963 11 526
Forrás: APEH
4 . tábla
A kedvezményezett kör megoszlása
(egyházak nélkül) (1999)
Egy kedvezményezettre jutó összeg (Ft) Kedvezményezettek száma
10–10 000 4 839
10 001–100 000 7 268
100 001–1 000 000 5 415
1 000 001–5 000 000 339
5 000 001–20 000 000 30
20 000 001– 6
összesen 17 897
Forrás: APEH
A táblázatból világosan kitunik, hogy bôven van még tennivaló a nonprofit szervezetek házatáján is. A szervezetek közel negyede nem jelentette be címének megváltozását, mintegy 10 százaléka pedig nem vette át a pénzt. Így az elmúlt két évben több mint 200 millió Ft emiatt is elveszett a közhasznú tevékenységet folytató szervezetek számára. Nagy azonban a törvényalkotók felelôssége is: az adózóknak könnyen kedvét szegheti, ha majd minden második szervezethez végül is nem juthat el az adományuk. Így lesz végül az
1 százalékos lehetôségbôl végül is „alig félszázalékos” tény.
Az 1 százalékos bevétel közel ennyit, 0,5 százalékot tesz ki a nonprofit szektor összes bevételei között is.
Míg a szervezetek nagy része jelentéktelen összeghez
jutott csupán (több ezer szervezetnek csak 1-2 támogatója
volt), addig pár száz szervezet jelentôs bevételekre
tett szert. Ma még sajnos nagyon meredek piramis mutatja meg a nonprofit
szektor társadalomba ágyazódottságát
(4. tábla). Szervezetek ugyan nagyon nagy számban jöttek
létre az elmúlt tíz évben (számukat
közel 50 ezerre becsülik), de közismertsége és
elismertsége csak töredéküknek van. Így,
megfelelô számú támogató hiányában
az 1 százalékból befolyó pénzek aligha
segítik elô a szervezetek széles körének
muködését (4. tábla).
5. tábla
A nonprofit szervezeteknek a személyi jövedelemadó
1 százalékából származó bevétele tevékenységcsoportok
és településtípusok szerint (1997)
(százalék)
Tevékenységcsoport Fôváros Megyeszékhely Többi város Község
Kultúra 7,7 4,5 7,0 9,6
Vallás 2,0 1,5 1,9 4,2
Sport 0,5 1,4 2,5 1,5
Szabadidô, hobbi 4,5 2,9 1,9 2,5
Oktatás 33,6 46,4 47,0 37,0
Egészségügy 21,7 24,3 21 4,0
Szociális ellátás 19,5 13,6 10,2 11,7
Környezetvédelem 2,5 1,9 1,3 3,2
Településfejlesztés 0,5 0,4 3,2 20,2
Közbiztonság védelme 0,6 0,9 2,0 2,5
Egyéb 6,9 2,2 2,1 3,6
Forrás: KSH. Nonprofit szervezetek Magyarországon 1997.
Az adófizetôk tehát rácáfoltak a szkeptikusokra, és éltek rendelkezési jogukkal. Jelentôs bevételhez azonban csak az ismert, médiában rendszeresen szereplô, nagy szervezetek jutottak. Ugyan többmilliós bevételt csak kevés nonprofit szervezet tud gyujteni, sok szervezetnek azonban az átlagosnak mondható 200-300 ezer Ft is fontos pénzforrás, melyet saját belátása szerint (de a céljaival összhangban) szabadon elkölthet. Az 1 százalékos bevétel „olyan viszonylag kisméretu, minisztériumi kapcsolattal nem rendelkezô, vidéki szervezetek számára is hozzáférhetô volt, amelyeknek nem sok esélyük lett volna rá, hogy központi elosztási döntések jóvoltából költségvetési támogatásokhoz jussanak… 1996-hoz képest több mint kétszeresére nôtt a központi forrásokból részesülô szervezetek száma.”13
Milyen területen muködô szervezetek pályázhatnak sikerrel e támogatási formára?
Az eddigi tapasztalatok (APEH-adatlapok összegzése, KSH felmérései) szerint az oktatás és az egészségügy si-
kere kiemelkedô. A szociális területtel együtt az ezeken muködô szervezetek a támogatások háromnegyedét gyujtötték be. A községekben (5. tábla) a helyi összefogást megtestesítô falufejlesztô, szépítô szervezetek is jól szerepeltek.14 (5. tábla)
A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány telefonos információs szolgálatának (mely négy éve muködik az adóbevallási idôszakban) 1998-ban végzett és 1999-ben megismételt felmérése kimutatta,15 hogy az érdeklôdés nagy része a gyermekeket segítô szervezetekre irányul. Így például az egészségügy területén a telefonálók több mint 80 százaléka gyermekegészségüggyel, nagyrészt rákos, daganatos kis betegek gyógyításával foglalkozó nonprofit szervezeteket keresett. Nagyon sok telefonálót csak a kutyákkal, macskákkal foglalkozó szervezetek érdekelték. Ezek alapján két nagyobb csoportot különböztethetünk meg az adakozók között: az egyik csoport a legerôsebb érzelmi befolyást sugárzó képek („beteg gyerek, árva kutya”) szerint dönt, a másik csoportot racionális érvek (gyerekem iskoláztatása, lakóhelyem fejlesztése) vezérlik. Ebben a versenyben „szükségszeruen” háttérbe szorulnak a mezei kikerics megmentéséért vagy a nôk egyenjogúsításáért küzdôk.
Az iskolai, óvodai vagy kórházi szervezeteknek, szociális otthonoknak megvan még az a nagy elônyük is, hogy egyfelôl könnyen megszervezhetik kampányaikat ügyfeleik vagy azok családtagjai körében, másfelôl az adományozó nyomon követheti, sok esetben szinte a saját bôrén érezheti 1 százalékának áldásait. Habár az ilyen adakozás inkább nevezhetô önhasznúnak, mint közhasznúnak…
Ha alaposabban megvizsgáljuk a népszeru területek szervezeteit, akkor hamar kiderül, hogy ezek nagy része állami intézmények támogatására létrejött virtuális nonprofit szervezet, sok esetben csak papíron létezô kiegészítôje az iskolának, óvodának, rendelônek. Így megy vissza a pénz nagy része oda, ahonnan elindult…
Ezek után ki szeresse igazán ezt a törvényt ?
Szeresse az állam, mert
úgy tud pénzt osztani, hogy nem kell pályázatokat kiírnia, értékelnie és ellenôriznie,
a legjobb ellenôrökre, a helyi közösségekre (ahol még létezik ilyen) tudja bízni a döntést és az ellenôrzés nagy részét (az APEH csak a törvényi feltételek meglétét ellenôrzi),
olyan helyekre és szervezetekhez is el tud juttatni pénzt, amelyek elérésére korábban esélye sem volt,
demokratikus, civilbarát képet tud festeni önmagáról,
mindeközben a pénz jó része mégis visszacsorog a kasszájába.
Szeressék az adófizetôk, mert
úgy adományozhatnak, hogy nem a saját zsebük bánja,
nemcsak képviselôiken keresztül, hanem ténylegesen, közvetlenül is beleszólhatnak a közpénzek felhasználásába,
értékítéleteik kifejezésén túl a választott területet még anyagi elônyhöz is juttathatják,
saját magukat vagy családjukat is segíthetik (tehát befizetett adójuk egy része visszacsorog a kasszájukba).
Szeressék a nonprofit szervezetek, mert
széles tömegek figyelmét irányítja a szektorra,
a törvény segítségével emelkedett a központi támogatások együttes összege,
ha támogatókat tudnak találni, szabadon felhasználható, pótlólagos forrást nyerhetnek,
nem kell tudni pályázatot írni,
nem kell ismerni egyetlen állami döntéshozót sem,
nem kell embereket és magukat kellemetlen helyzetbe hozni adománygyujtésükkel,
olyanoktól is gyujthetnek 1 százalékot, akiktôl adományokat nem fogadnának el,
jó esetben pozitív visszajelzést kaphatnak munkájukról,
aki 1%-ot ad, az talán máskor is fog adni, de legalábbis érdeklôdni a szervezet tevékenysége iránt,
szervezetük ismertsége nagyobb lesz,
ha nem is volt sikeres a kampányuk, akkor is sok PR- és marketingtudást tudtak ennek révén összegyujteni.
De ne szeresse
az adót nem fizetô, mert ô kimarad abból a döntési lehetôségbôl, hogy hova menjen a pénz a közös kasszából (habár, mint Kuti Éva és Vajda Ágnes idézett kutatásából kiderült, ezen csoport döntései alig különböznek az adófizetôk döntéseitôl),
az olyan szervezet, mely nem valamely népszeru területen muködik, vagy nehezen tudja behatárolni, elérni potenciális támogatóit,
az állam és az országgyulési képviselô, mert így kiderül, hogy az adófizetôk egészen más területre küldenék a pénzt, mint ahová ôk osztják,
az adófizetô, mert sohase tudhatja meg biztosan, hogy a szervezet megkapja-e, és ha igen, mire költötte el az adományt.
Még jobban szerethetô törvényünk lehetne, ha a döntéshozók a az 1 százalékos ötlet szellemiségét megôrizve pár finomításra is elszánnák magukat.
Ugyanis az adakozást a jelenlegi törvények nem egységesen bírálják el. Az 1 százalékokat begyujtô szervezet nem ismerheti meg a nyilatkozót, szemben a közérdeku kötelezettségvállalást tevôvel. (Az szja nyújtotta e másik lehetôség révén ugyan még több pénz érkezik a szektorba, de csak tized annyi embert érint.) Az 1 százalékos törvényt eredetileg nem a nonprofit szervezetekre írták, így a jelenlegi rendszer azt is akadályozza, hogy az adófizetôk képet kaphassanak a jogosultak körérôl, nem utolsósorban az adóforintjaikból létrejött kezdeményezésekrôl.
A szervezetek nem tudják elmondani az adakozónak, mire és hogyan költötték el a befolyt pénzeket. A törvény jelenlegi szabálya szerint a nyilatkozónak kb. másfél év várakozás után kellene felfedeznie azt a magyar sajtóban bárhol megbújó pár soros közleményt, melyet az általa kiválasztott és támogatott szervezet tett közzé. Mivel az 1 százalékokból befolyó összeg általában csekély, a média hirdetési árai pedig közismertek, aligha van esély arra, hogy nagyobb, feltunôbb hirdetésekben tudjanak a szervezetek számot adni az 1 százalék felhasználásáról.
Az 1 százalékokból ténylegesen profitáló szervezetek köre is csak akkor bôvülhetne, ha nem csak az országos média nyújtotta népszeruségre építhetnének. Hiszen az 1 százalékos törvény kiváló lehetôséget nyújthatna arra, hogy minél több ember belelásson, bekapcsolódjon a civil szervezetek munkájába, és új önkéntesekkel, új tagokkal, új szimpatizánsokkal gyarapodjanak ezek a szervezetek. Mindez óriási mértékben javíthatna a civil társadalom helyzetén és elôsegíthetné a nemzetközi viszonylatban is nagynak számító szektor minôségi átalakulását.
Olyan megoldásra van tehát szükség, ami az adóalanyok adatvédelmi sérthetetlenségének biztosítása mellett erre az – egyelôre lehetetlen – helyzetre megoldást kínál. Lehetôvé kellene tenni, hogy például bizonyos nyilatkozatszám fölött a címük megadásához hozzájáruló adóalanyokat a civil szervezetek megismerhessék.
Könnyíteni kellene a ma még nehézkes és bonyolult nyilatkozattétel formáján is. Valószínuleg sokat segítene, ha az adóíveken szerepelne egy sor erre a célra, vagy a munkáltató csak a dolgozó aláírásával igazolhatná, hogy az nem kíván nyilatkozni az 1 százalékáról.
Célszeru lenne a civil szervezetek (egyházakéhoz hasonló) elôzetes APEH kontrollja. Ez lehetôvé tenné, hogy az adózó az adakozás elôtt megismerhesse, mely szervezetek jogosultak az 1 százalékra, és ez a megoldás hivatalos adószámokkal ellátott listát is eredményezhetne.
S végezetül fel lehetne szabadítani az egy-egy szervezethez kapcsolódó nyilatkozattételi formát, és az adózó, ha nem ismer konkrét nonprofit szervezetet, közhasznú tevékenységi célokra is küldhetné adójának 1 százalékát. Úgy érzem azonban, éppen ez a sokak által támogatott megoldás távolítana el legnagyobb mértékben az adózóknak biztosított újfajta beleszólást és rendelkezést adó megoldástól, ami a leginkább szerethetô ebben a törvényben.
Jegyzetek
1 A módosított 1996. évi CXXIV. törvény szerint két rendelkezô nyilatkozatot tehet az adófizetô állampolgár, akinek a befizetett adójának 1 százaléka külön-külön eléri a 100 forintot. Az „elsô” 1 százalékra jogosult kedvezményezettek körébe a közhasznú tevékenységet folytató társadalmi szervezetek, alapítványok és közalapítványok mellett a színházak, a közgyujtemények, a közmuvelôdési intézmények és a törvényben külön nevesített országos kulturális, tudományos intézmények, pénzalapok és alapprogramok is beletartoznak, ha a törvényben meghatározott egyéb feltételeknek megfelelnek.
A második 1 százalékra a nyilvántartásba vett egyházak jogosultak. Az egyházak mellett lehet támogatni egy évenként meghatározott ún. kiemelt költségvetési elôirányzatot is.
2 Mészáros Geyza–Sebestyén István: „Gondolatok az egy százalék körül.” Beszélô, 1997. március. Kuti Éva–Vajda Ágnes: „Az elfogultság védelmében.” Beszélô, 1997. május.
3 Láng László, Új Magyarország, 1997. február 4.
4 Bauer Tamás, Magyar Nemzet, 1997. január 29.
5 Néhány országban (Ausztria, Franciaország, Olaszország) muködik egyházak finanszírozását segítô rendszer, de ott az ellensúly csak néhány állam által alapított szervezet, alap.
6 E rövid írás csak a nonprofit szervezetek és az 1 százalék kapcsolatát járja körül.
7 Bossányi Katalin a Mozgó Világ 1997. januári számában e parádé elsô felvonásának szórakoztató és részletes összefoglalását írja le, sajnos elég elfogult és egyoldalú formában.
8 Szinte kizárólag csak a négy, történelminek nevezett egyházat vonták be az elôkészítésbe.
9 Az szja 1 százalékának felajánlására lehetôséggel rendelkezô,
10 000 forintot meghaladó kötelezettséget bevalló, mintegy 2,9 millió magánszemélyhez viszonyítva.
10 Az „elsô” egy százalékról 41 százalék nyilatkozott érvényesen (közgyujteményekkel, színházakkal, MTA-val, egybekkel együtt). Érdekesen alakult ennek országos megoszlása is. Jelentôs eltérések mutatkoznak megyék szerint: amíg Veszprémben a jogosultak 54, Gyôr-Moson-Sopron megyében 51, Budapesten az adózók 45 százaléka tesz érvényes nyilatkozatot, addig Fejérben és Nógrádban csak 30, Bács-Kiskun megyében csak 33 százalék teszi meg ugyanezt. (Az eredményeknél figyelembe kell venni, hogy az alkalmazottak a munkáltató telephelye szerint adóznak.)
11 Vajda Ágnes–Kuti Éva: Állampolgári szavazás közpénzekrôl és civil szervezetekrôl, 1 százalék „Forintszavazatok” a civil szervezetekre. Tanulmányok, Budapest, 2000.
12 I. m. 9. tábla.
13 I. m. 32. o.
14 Nonprofit szervezetek Magyarországon 1997. 83. tábla, KSH, 1999.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta