Radnóti Sándor: A szobrok körbeevezhetôségérôl

Mire ez a lapszám az utcára kerül, az olvasó könnyebb helyzetben lesz, mint e sorok írója: akár körbe is evezheti azokat a szobrokat, amelyekrôl alább szó lesz, és amelyeket jómagam csak az internet fotóiból ismerek.

Az internet fotóiból nem sok információ szurhetô le. Különben is általános konzervatív fôszabály képzômuvészetkritikusoknak: egy kiállítást azután helyes értékelni, ha már láttuk. A városligeti tóra tervezett szoborkiállítás – mintegy harminc muvész közös vállalkozása – még nem látható. Ám a concept art négy évtizedes története azt az alternatív szemléletet is meghonosította, miszerint a muvészi koncepció fontosabb, mint a megvalósulás.

Ha konceptuális muvészetnek tekintem a tó vizében felállított szobrok kiállítását, akkor számos olyan szempont merül föl, amin – ideiglenes jelleggel – érdemes elôre is elgondolkodni. Hogy aztán, amikor megvalósul, ellenôrizhessük szempontjaink jogosultságát.

Ki a muvész? Bizonyára az ötletgazda, Bodó Katalin. Valamint a szobrok alkotói, akik vagy erre az alkalomra készítik muveiket, vagy legalábbis mérlegelniük kell azokat a körülményeket, amelyek közé szobraik kerülnek.

Ezek a körülmények eléggé sokrétuek. Nem csak a szabadtéri szobrok hagyományos problémái. Hogy például arányos viszonyba kerüljenek a tereptárgyakkal. Lásd boldogtalan Szabadság-szobrunkat – a Gellért-hegyen, amely voltaképpen csak domb, de a szobor irdatlan tömege halommá, mit halommá? buckává! alacsonyítja. Nem is volt más szép napja ennek a szerencsétlen monstrumnak, csak mikor Szentjóby Tamás jóvoltából kísértetként lebegett lepedôbe bugyolálva a város felett. (Keserü Ilona Gellért-hegy képe nemlétezônek tekinti: így tesz esztétikai igazságot.) De persze lásd a New York-i híres Szabadság-szobrot is, amelynek felmászhatunk a belsejébe és kinézhetünk a homlokán. Ott a roppant nagyság funkciója az, hogy az utazó már távolról megpillanthassa az Újvilágot. De a természeti képzôdmény, a kis sziget, amelyre épült, ezenközben lefokozódik posztamenssé (s a szobor kilátó- és jelzôtoronnyá).

Mindkét példa közeli kapcsolatban áll a vízzel, de a városligeti szobortónál a víznek fôszereplônek kell lennie.

A helyszín tereptárgyai, a Vajdahunyadvára, a Mujégpálya épülete, a híd, saját stiláris jogukon is kiválóan alkalmasak arra, hogy díszleteknek tunjenek; a városligeti csónakázás ezért is „romantikus”, ami azt jelenti, hogy van valami irreális elem benne, a mindennapi terhek felfüggesztése.

A szobroknak persze nem kell ezt a banális, de édes effektet kelteniük, ám a helyszín felfokozott teatralitása szerepet játszik majd hatásukban.

Az irrealitás fô közege a víz. Igen antiplasztikus közeg, éppenséggel ellentéte annak a szilárdságnak, tartósságnak, mozdulatlanságnak, helyben maradásnak, amely általában a szobrászatot jellemzi. Egy nagy hagyományú plasztikai mufaj régóta játszik ezzel az ellentéttel: a kútépítészet és kútszobrászat. Fô csodáiért ajánlatos Rómába zarándokolni. De a kutak szobrai mintegy közrefogják a vizet, medret és gátat szabnak neki, hogy ne folyjék szabadon (ne mérgezze, hanem üdítse a várost), hogy hajlandósága ellenére plasztikai elemmé váljék, s ugyanúgy hirdesse az ember ma rossz hírbe keveredett hatalmát a természet fölött, mint a franciakertek csodás nyírott bokrai.

A mesterségesen kialakított kedves Városligeti-tóban a víz fogja majd közre a szobrokat. A barokk concepttel szemben, amely megvalósítván a lehetetlent plasztikaivá tette a vizet, itt a víz fogja optikailag feloldani a plasztikát. A párás levegôben, kivált meleg napokon némileg rezgô szilárdság a víz tükrében állandóan ellentétét szemlélheti, az imbolygót, az úszót, a lebegôt, a szétesôt és újra összeállót. A nézô két szoborral találkozik: szoborral és nem-szoborral. A közeg fölveti a mu megsemmisítésének, tagadásának, illetve megváltoztatásának lehetôségét, méghozzá – önmagában – minden irónia nélkül.

További kérdés, amirôl sejtelmek sem fogalmazhatók meg, hogy mi lesz a plasztikák egymáshoz való viszonya. Kialakul-e valamilyen hármas kapcsolat a muvek, a víz és a többi mu között? Ez nagyon fontos lesz a kiállítás távolnézete szempontjából. A hídról, a partról egy összkép formájában kezdünk megismerkedni a szobortóval.

A közeledô, majd közeli nézethez vízre kell szállnunk. Ez lényegileg változtatja meg a szobrok befogadásának kinetikáját. Hogy úgy mondjam, valami tempós elemet visz a mozgásba, amelynek gyorsítása vagy lassítása csak fokozatos lehet. Lehetséges-e ennek a szokatlan mozgásnak valamilyen kompozíciós megfelelôje? Ezt kérdezem e jegyzet címével, amely a körbejárhatóság klasszikus plasztikai elvével szemben a körbeevezhetôség elvét hevenyészte.

Szobrokat múzeumokban, templomokban, köztereken, szoborparkokban szemlélünk. Mindezeknek megvannak a maguk kulturális beidegzettségeik.

A szobortónak nincs ilyen. Épp ezért a recepciónak lesz valami kalandjellege, amelyet fölerôsítenek – bármennyire is csak egy kis lavór a Városligeti-tó – az elhajózás, a vízen való megközelítés és felfedezés képzetei.

Felsorolom, hogy kiket fedezhetünk fel: Barabás András, Bodoczky István, Bohus Zoltán, Buczkó György, Chesslay György, Deli Ágnes, Fajó János, Farkas Ádám, Fehér László, Friedrich Ferenc, Gaál Endre, Galántai György, Gulyás Gyula, Haraszt? István, Körösényi Tamás, Lugossy Mária, Mata Attila, Megyik János, Móder Rezsô, Pinczehelyi Sándor, Soós Tamás, SI-LA-GI, Trombitás Tamás, Várnagy Ildikó. A kiállítás szervezôje: Sawyer Miller Group.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta