Képek üzenete
B. Nagy Anikó:  Vendégkönyv

Hermann Nitsch Hatnapos játék Prinzendorfban címû kiállítása, amely a mûvész 1998 nyarán rendezett hatnapos akciósorának rekvizítumaiból (tárgyakból, fényképsorozatokból, videófelvételekbôl) építkezô installáció volt, 1999. június 18-án nyílt meg a Kiscelli Múzeum/Fôvárosi Képtárban. A kiállítást elôször a Museum Moderner Kunst/Stiftung Ludwig rendezte meg a bécsi Liechtenstein Palotában. Innen érkezett Kiscellbe 1999 tavaszán.
Az Orgia-Misztérium-Színház alcímû munkát az idôs Nitsch pályája összegzéséül szánta. Évtizedek óta – mondhatni klasszicizáló ambícióval – készült rá. Már 1975-ben és 1986-ban is hasonló motívumokból építkezett az Egynapos játékban, illetve a Négynapos játékban. Vágóhídra szánt állatok rituális leölése, vérben, paradicsomlében, zsigerekben mártakozó emberek passiójátéka, kések, kampók, saroglyák, böllérkellékek és szakrális tárgyak együttese, illetve a „menet közben” keletkezett akciófestmények jellemezték a munkát. Az installáció az ezeket dokumentáló fényképekkel és videóanyagokkal egybeépülô tárgyegyüttes.
A bécsi akcionisták munkássága, s benne a nitschi életmû kimaradt a magyar muzeológiából. Itthon akkor is csak a szakirodalom medreiben vert hullámokat, amikor az összegzô kiállítások és kiadványok a világot járták.
Nyugat-Európában ez az irányzat és közönsége a hatvanas-hetvenes évekre túljutott a nagy kiátkozásokon és botrányokon, a féktelen indulatok mára elapadtak. A mûvek a maguk idejében voltak láthatóak, és a viták azon melegében folytak róluk. A még élô alkotók ma komoly intézményeknél dolgoznak, a csoport munkássága a mûvészettörténet fejezete.
Évtizedekkel az akcionisták nagy korszaka után Nitschnek volt kiállítása a Liget Galériában, egy installációja pedig éppenséggel nálunk, a kiscelli templomban szerepelt egy csoportos tárlaton. Akkor azonban a szeme sem rebbent senkinek. Ezért feltételezhetô, hogy a júniusi kiállítás fergeteges fogadtatását sem a felbôszült vagy lelkendezô tárlatlátogatóknak köszönhette a Fôvárosi Képtár.
A közmûvelôdési érdem néhány, a vendégkönyvben többször is nyájasan megszólított hivatalnoké. Ha a Magyar Püspöki Kar, a Református Egyházi Zsinat elnöksége és a szolgálatra buzgón jelentkezô Mazsihisz megelégednek egy fejcsóválással, de nem követelik a tárlat bezárását, ha Semjén Zsolt „vice-államtitkár”a Kulturális Minisztériumtól nem lát kakát, ahol nincs (ezzel mellesleg sokakat lázba hozott), ha alszik egyet mérgére és nem kívánja azon frissiben, kamerák kereszttüzében már a múzeum udvarán betiltani Hermann Nitschet, ha a Magyarok Világszövetsége nem egyenest a jogállamiságot érzi veszélyeztetve a kiállítás által, ha az egyik vendégkönyvi bejegyzô még idejében megajándékozza a képzômûvészetben munkálkodó, ám Nitschet állítása szerint nem ismerô gyanútlan Jankovics Marcellt, a Nemzeti Kulturális Alap elnökét egy katalógussal, valamennyien bölcsebbek maradtak volna.
A Képtár munkatársai megúsztak volna pár bombariadót és egyéb fenyegetést, néhány felbôszülten tüntetô mûvészeti kommentátort, a jó László atyát, Macskássy Izolda mûvésznôt, és talán Franek urat is a Vasárnapi Újságtól. De a múzeum udvarán sorban álló, a tûzszerészeket is türelmesen kiváró sok ezer látogatót kár lett volna kihagynunk.
A kiállítások vendégkönyve sokszor rettentô unalmas.
A mûvész barátai, ismerôsei udvariasan láttamoznak, pár semmitmondó méltatás, csoportos bejegyzések, itt járt a cserkészcsapat, szépek a képek, miért nincs büfé?
A Nitsch-kiállítás két kötetre hízott vendégkönyve ellenben szenvedélyes mûvészeti és politikai diskurzus. A háromhetes nyitva tartás alatt múzeumi ôr vigyázta, mert egymás kezébôl kapkodták ki a bejegyzôk, akiknek zöme máskülönben aligha mûalkotások mibenlétével vagy hitbéli kérdésekkel bíbelôdô mûértô és teológus.
Az érvelés toposzai, az indulat- és nézetartikuláció módozatai bizonnyal sokat finomodnának, ha volna tisztességes mûvészettörténet-oktatás, és benne esne pár szó a huszadik század mûvészi törekvéseirôl is. A vendégkönyv a páratlan bölcsességgel kultúrbotránnyá menedzselt kiállítás legizgalmasabb dokumentuma, a kortárs mûvészet tanácstalan recepciójának tanúsítványa. Ezt is kár lett volna kihagynunk.
A diskurzusért már önmagában is érdemes volt a Fôvárosi Képtárnak megrendezni a kiállítást, a közönségnek pedig átélnie egy olyan mûvészeti botrányt, amely sajnálatosan kimaradt a neveltetésünkbôl. Holott a modern mûvészet története jelentôs részben a közgondolkodás határait feszegetô, botrányért kiáltó javaslatok sora. (Ebbéli meggyôzôdésünkben pártolóink is megerôsítettek bennünket. „Gratulálok! Csak így tovább! – Orbán Viktor.” „Én is! – Kövér László.”)
Egy connoisseur-t éjszaka sem hagyott nyugodni Hermann Nitsch mûvészete, másnap visszajött. Alig pár perccel a zum Trotz aggályosan betartott tárlatzáró pillanat elôtt a középkorú – elôzô napi bejegyzésébôl ítélve a német nyelvben is jártas – mérnök úr flakont rántott és kék mintával látta el Nitsch Nagy Bikatakaró címû képét. Fölteszem, társalkotói minôségben. Talán jó volna tudnunk, hogy évtizedekkel ezelôtt a dühödten szitkozódó nyugat-európai nézôk is ennyit zsidóztak-e? Hogy elapad-e ez is?

*

Idézetek a vendégkönyvbôl
(A bejegyzések helyesírását változatlan formában közöljük!)

Ez a hordalék az idiotizmus csimborasszója, aminek a Lipótmezôn sem lenne helye, de az összeállítójának annál inkább.
 -  olvashatatlan név

Felháborító! Csodálkozunk, hogy a gyerekek olyanok, amilyenek. Ne a tv-re fogjuk, ha egy mûvészeti múzeum is megengedhet ilyet!
 -  olvashatatlan név

Az Orgia-Misztérium kiállított anyaga botrányos, gyomorforgató, közönséges. A sok erkölcstelenségtôl, bûnözéstôl megfertôzött magyarságot nem szabad ilyen borzalmaknak kitenni.
Elkeserítô, hogy fôvárosunk helyet ad ilyen gyalázatos tárlatnak.
 -  név

Nekem igenis nagyon tetszett. Esztétikailag is kifogástalan.  -  név

A 8. hónapban vagyok és nem mertem megnézni, pedig kíváncsi lettem volna! -  név

Aki nem tud semmi normálisat kitalálni, az miért nem marad otthon amôbázni? Ha ez mûvészet, akkor én a fejemre húzok egy WC-t és akkor én vagyok a mûvész.  -  név

Még a falaknak is gyalázat, ami látható közöttük... Az alkotó majd elszámol az Úrral, amikor találkozik Vele. Semmiképpen nem lennék a helyében.  - név

Mennyi álszent! – Soha másképp ne follyék vér. Amit itt látni, az csak tört része annak, amit a hypokrita egyházak kiontottak ill. amilyen vérontáshoz asszisztáltak.   -  olvashatatlan név

Nitsch legalább feltárja a kegyetlen és véres igazságot. És ez az igazság azokra is érvényes, akik fintorognak, akár magánszemélyek a kiállítás ellen. Róluk is szól, vegyék már észre! (Csak a legegyszerûbb szinten értelmezve a dolgot: Ôk is esznek húst és ha felvágnánk a gyomrukat, folyna a vérük és igen, a férfiaknak fasza és a nôknek pinája is van... Igen, még a papoknak is van fasza és az apácáknak is van pinája...) Egyébként én magam is gondoltam már arra, hogy csinálok valami hasonlót, de orgiasztikusabbat. Több szex, több perverzió (pisi-kaki, szado-mazo, állatáldozat, stb.), keményebb tapasztalatok.  Ha valaki ebben részt akar venni, írjon egy e-mail-t
a következô címre …@freemail.c3.hu
Mindenkinek válaszolok, azt hiszem, jó buli lenne. Elég széles fantáziájú, mûvelt fickó vagyok.
Legyen a jelszavunk: Isten halott – follyon hát a vér, s fröcsköljön az ondó! -  Egy Felsôbbrendû  Ember, aki beteg!

A kiállítás kitalálója egy szadista ôrült, aki a kereszténység legbelsôbb érzelmeit durván kigúnyolja. A Golgota Krisztus alakja egy feltrancsírozott bika, a papi miseruha a „nagy disznótakaró” stb.
Hogy a Soros alapítvány és a Fôvárosi hivatalosok támogatják, ezen nem csodálkozom, de hogy a Nemzeti Kulturális Alap is, az már meglepô. -  név

A barátomnak erekciót okozott a látvány. Szerinte ez a célja a kiállításnak.   -  név

Azonnal bezárni! Több támogatásnak helye nincs! Soros vigyázz!
 -  név
Az egész kiállítás úgy ahogy van egy gusztustalan zsidó propaganda. Ideje lenne bezárni.  -  Egy óbudai polgár

Igen! Ez is az Ember, meg minden más is. Kissé idejét múlt kiállítás, a posztmodern már letûnôben van. A fenséges és az alantas, a szent és a profán mindig is együtt voltak jelen az emberben. Engem már hidegen hagy az ilyen mûvészet. -  név
u.i. Unalmas volt.

Felhábordásomnál és undorodásomnál csak a szomorúságom nagyobb. Hogy Soros és Demszky úr és a múzeum vezetôje ezt a mocskot támogatta, nem csodálom. Viszont nagyon szomorú vagyok, hogy a Kulturális Minisztérium ilyen kiállítást támogat ezt szomoruan tapasztalom. Hogy egy miseruhát disznótakarónak írnak le és véres párnán a monstrancia, stb. ez gyalázatos és ez valódi diszkrimináció az ellen a vallás ellen, amit a népünk többsége gyakorol.
Kiváncsi vagyok, ha ezt a talmuddal vagy a koránnal megtették volna, mi történne???
Fontos lenne közölni ki a felelôs a kiállításért és méltóan megbüntetni.  -  olvashatatlan név

Kificamodott, aljas, felháborító izlés! Szégyen, gyalázat a kereszténységre és édes hazámra. A magy. nemzet pénzén ilyet produkálni gazemberség! Miért nem viszik a Dohány u. zsinagóga mellé. Az ilyen produktumokért ne csodálkozzanak, ha szerzôket utáljuk.
Ez bizony szellemtelenül ocsmány! Elvtársak! Már a polgárpukkasztásban is ilyen tehetségtelenek vagytok? Demszky, Magyar megbûnhôdtök még!

Megrendítô és szép kiállítás! Nem árt szembesülni azzal, amit évezredek óta az egyházak asszisztálásával csinálunk, bár megemészteni, elfogadni nehéz.  -  név

Amit itt látunk, az sajnos része az életnek (lásd Balkán)  és része az egyház múltjának. Nem kell szeretni, de tudomásul kell venni. Ezzel is joga van a mûvészetnek foglalkozni.
 -  olvashatatlan név

Annak a népnek a tagja, amelyik Auschwitzot kitalálta ezt is megengedheti magának.  -  olvashatatlan név

Fantasztikus!
Végre valami új és merész.
Nagyon érdekes! -  név
Föl vagyok háborodva – az ájtatos államtitkári baromságon. Egy csepp vért sem láttam monstrancián, miseruhán stb. Miért nem tetszik fölháborodni a nyugdíjasok megrablásán (9%!), az adócsaló adófôbeszedôn, a „szenátorok” manipulációin? Noha gusztustalannak nevezhetô Nitsch úr provokációja (nem is tartom mûvészetnek), de a betiltók üljenek le Hitler, Sztálin és a többiek mellé!  -  olvashatatlan név

A kereszténység nevében több millió embert végeztek ki. Ez nem furcsa, mivel a vallás jelképe is egy kivégzôeszköz (kereszt). A szerzôt dicsérem a bátorságáért, az egyházat pedig elítélem a képmutatásáért. -  név

Sajnáltuk a feltrancsírozott disznót. -  név

Nehogy bezárják! Aki akarja, hadd nézze! Semjén Zsolt meg akassza fel magát. A bukott kereszténydemokrata… -  név

Ha Semjén nem látta, miért nyilatkozik róla? Vagy mégis látta…?
 -  név

Kutyaütôk! Mióta tiltakoztok megkétszerezôdött a látogatók száma! Rosszabbak vagytok Acél elvtársnál, ti tûrni nem akartok, csak TILTANI!!! -  név
Nyomorgó nyugdíjas

Semjén Zsolt és a klérus nagy öngólt lôtt: ha nincs ez a propagandájuk, a kutya se látta volna ezt a kiállítást.  -  név

Nem tudom, hogy igen nagyrabecsült püspökeink mit láthattak „vallás és embergyalázkodásnak”. Ezt egy kiállításnál nem lehet állítani, mert az egyén joga, hogy valamit megnéz – és ért – vagy sem. Ilyen érzékenységgel kellene fellépniük a rasszizmus, templom- és temetôgyalázó „becsületes” magyarok ellen.
 -  név

Az, hogy az egyház a gondolkodó, nyitott embereket maga ellen hangolja, az ô dolga. De miért segít ebben neki Semjén Zsolt?
 -  név

Ha lenne egy akkora házam mint ez a múzeum, akkor megkérném Herr Nitsch-et, hogy nálam a költségemre újra elôadják. Amit nem tudnak meg a Semjén Zsolt meg az egyház.
 -  olvashatatlan név
Keszthely
Minden megfelel a MAZSIHISZ-nak. Jövôre szeretnénk Demszky-t is látni a szereplôk között!

Ideoligie=Judeo-Bolsevist
Rakosi
Gero
Revai
Acel

Akinek nem tetszik, ne jöjjön ide és ne nézze meg! Kiállítást betiltani nem szabad és nem lehet! -  név

Zsolt államtitkár úr nagyon gyengén érvelt. Mi az, hogy „a társadalom többsége”?
Ezt honnan tudja?
S jaj a mûvészetnek, ha a többség dönt, hiszen a mûvészetet mindig egy kisebbség vitte elôre. -  név

Semjén úr!
Köszönöm Önnek, hogy felhívta a figyelmemet erre a kiállításra. Mûvészi élményben régen volt részem – de hívó szavának engedelmeskedve – most igen.
Keresztény, toleráns szeretettel: -  név

Igazgató úr, igazán járna Semjén helyettes államtitkár úrnak 10% a haszonból. -  név

Gyalázat ez elvtársak = SzDSz!!

Ez a kiállítás, H.N. mûvészete ezt mutatja meg az embereknek: „NE ÖLJ!”
És csodálkozom, (római katholikus létemre) hogy a katolikus egyház fejei (?) a SÁTÁN érdekeit képviselik!
(És akkor hol érvényesül a mûvészet szabadsága?) -  név
pontos cím

Gratulálok! Csak így tovább. -  Orbán Viktor
Én is. -  Kövér László

Szégyen az országra nézve, hogy ezt a kereszténységet gyalázó kiállítást megrendezték. Ha ezt „más” vallásról teszik, akkor palotaforradalom lenne, de a keresztényekkel meg szabad tenni. Nem érdekes ez?
Szégyen és gyalázat, a sátánizmus új módon való propagálása.
 -  név
Ha a zsidótemetôben horogkereszt annak meggyalázását jelenti, akkor ez micsoda? Nem véletlen, hogy a zsidó Soros György pénzelte. -  olvashatatlan név

Semjén úr!
Érdeklôdöm Öntôl hol látta a mûkakit?
Tisztelettel -  olvashatatlan név

Tudomásom szerint 250.000 Ft támogatást kapott ez a kiállítás a Nemzeti Kultúrális Alapprogramtól. Adassák vissza nekünk ezt a pénzt! -  név

Semjén úr vagy nem látta a kiállítást, vagy szándékosan hazudik: egyetlen vérrel szennyezett miseruha vagy kehely sincs. Milyen az Ön lelke? Érdemes lenne megfontolni a lemondást! -  Egy katolikus

Soha se jutott volna eszembe eljönni, ha egy bizonyos viceállamtitkár nem forgatja olyan ájtatosan a szemét. Kösz a tippet! -  név

Mivel önöknek joguk van a szólásszabadsághoz, ezért nekem is jogom van hozzá, így Demszkynek és a Soros Alapítványnak küldök egy ilyet
Randolph Hitler (horogkereszt ábra)

Aki nem érti, miért felháborító a kiállítás, gondoljon bele: ha itt egy kapedlis, imakendôs disznó feldarabolását mutatnák be, és az akasztási kötél egy dávidcsillagon lógna: akkor is azt merészelné mondani, hogy ez egy tehetséges és mûvészi alkotás? … -  név

1. A kiállítás – nekem – nemigen tetszett. Ez az én magánvéleményem, ugyanakkor felháborít, hogy bárki 1999-ben bezárásról, betiltásról beszéljen.
2. Semjén Zsolt még jezsuitának is rossz, mert azok legalább érvelni tudtak.
3. A kormány szégyene, hogy ilyen tisztviselôi vannak. -  név
egyetemi docens

Köszönöm Semjén Zsoltnak, hogy megnézhettem a kiállítást! Kiváncsian várom, mit szándékszik a jövôben betiltani! -  név

Soha nem szeretnék olyan országban élni, ahol akárki is mûvészeti alkotásokat akar betiltani!!
Egészen bizonyos, hogy a magyar katolikus egyház a legbigottabb és legostobább földrészünkön!
-  olvashatatlan név
Ezt a Semjén Zsoltot vagy beugratták vagy nagyon megfizették: tudva, hogy a negatív reklámnál nincs jobb a világon!
De úgy gondolom, nem mûvészet, hisz a vért és az ölést a  háborúkba ennél nagyobb tökélyre vitték.  A kiállítás helye Veér András ideg és elmeosztályán lenne! -  név
Sehr geehrter Künstler!
Es fehlt einige Symbolzeichnen der Jüdischen Religion.
Die grosse Blutopfer stammen von dort, das ist der Würzel der Christlichen religion
Mit vielen Grüssen -  név*

*A bejegyzés szerzôje másnap, a kiállítás utolsó napján, a zárás elôtti percekben kék festékkel Dávid csillagot fújt a Nagy Bikatakaró címû festményre.

Legközelebb a zsinagógában hasonlót Demszky elvtárs.  -  olvashatatlan név

Tud bulizni ez a Nitsch! -  név

Meglátszik, hogy az SzDSz-nek ennyire tellett. -  olvashatatlan név

Nem hinném, hogy megértettem volna, de legalább a lehetôség megmaradt. Semjén Zsolt, Te oktondi!  -  név

Hogy ezek után kvittek legyünk:
Húzzatok a kutya vérvörös faszára egy DÁVIDCSILLAGOT!!! -  olvashatatlan név

Nemsokára pszichológusok fogják komoly tanulmányban feldolgozni a zsidóság nagy részének, köztük Hermann Nitschnek is a lelki torzulását a 2 ezer éves szétszóródás, skizofrénia, hazátlanság miatt. Alapmotívum: mindenki gyûlölete. Az Új Hölgyfutár tetejére zsidó grafikus rajzolta a gusztustalan magyar címert örzô onanizáló angyalt és ördögöt, zsidó volt a fôszerkesztô, Kis János csúfolta svájcisapkának a koronás címert, ô is zsidó, Verebes István Kassán úgy rendezte meg a Bánk bánt – ô is zsidó – hogy Ottó ágyhoz kötözi Melindát és ostorozza, perverz módra. A kassaiak elrémültek. Sorolhatnám. Ez rosszat fog megint szülni a zsidóság számára. – Ez a „mûvész” elmebajos, kórházba kellene vinni, nem pénzt adni a kiállítására. Gusztustalan.
Szomorúvá tett. -  név

Semjén úr hozzánemértésérôl tett tanubizonyságot. Üdv.

A szent és a profán „összemosását” Jézus Krisztus kezdte, amikor emberré lett. Az emberek azóta is keresik a misztériumot, a szentet. Hol jól, hol rosszabbul. Az egyház történelmében volt, hogy ennél sokkal profánabb, istentelenebb módon tette ezt. Nem vagyok egy nagy múzeumlátogató, ezért köszönöm a Püspöki Karnak, hogy felhívták a figyelmemet erre a kiállításra.  -  név
(egy katolikus hívô)


Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/