Rockenbauer Zoltán
Hangulatjelentés...
Bár a fejlett nyugati demokráciákban sem ismeretlen a mindenkori hatalom igyekezete a tömegtájékoztatási eszközök befolyásolására, ne adj’ isten manipulálására, az a brutális törekvés (ami persze lehetne akár még otrombább is), ahogyan a kormány megpróbálja saját szócsövévé csúfítani a közszolgálati médiumokat, vitathatatlanul visszatetszést kelt mértékadó külföldi körökben, és csappantja a magyar alkotmányosságba vetett bizalmat. (…)
Szilágyi János
György
Vajna János emlékezete
Egy utolsó beszélgetésen, amelyen már csak szemével tudott részt venni, egy angliai út élményeirôl szóló beszámoló során szinte látni lehetett, hogyan érnek benne a saját gondolatait kifejezô mondatokká, amiket hallott. De ki írja le ezeket a mondatokat? Ki fogja a sorban távozó régiek helyét újakkal benépesítô szombat esték fûszerét megadni az ellenvélemények izzásában egy nap múlva cikké kristályosodó fejtegetéseivel? Ki fogja jóságos iróniával helyükre tenni a fiatal kollégák félresiklott mondatait? Ki fogja haláláig megôrzött bôkezûségét pótolni ott, ahol megértésre, kijózanító ítéletre, bátorító szóra, segíteni mindig kész szeretetre van szükség? Semmi válasz.
Bartus László
A szektaüldözô
szekták
Az Anti-Religious Movement
jelentôs szakirodalommal rendelkezik, amely a mozgalom fejlôdésének
két szakaszát különbözteti meg. Elsô
lépésként a mozgalom szóvivôi az összegyûjtött
szülôi panaszok alapján érzelmi húrokat
pengetô sajtókampányt folytatnak a különbözô
kultuszok elrettentôen negatív hatású bemutatásával
egyidejûleg. A polgári demokratikus alkotmányokban
biztosított vallási és lelkiismereti szabadságjogok
ugyanis nem teszik lehetôvé az erôszakos hatósági
beavatkozást. A különbözô vallási közösségekkel
szembeni fizikai fellépés legitimitását tehát
– az alkotmányos korlátok miatt – csak a társadalom
elrettentésével teremthetik meg. (…)
Magyarországon a mozgalom
az elsô szakaszban, a hisztériakeltés idôszakában
van. A kampány az érintett vallási közösségeket
elzárja a társadalmi kommunikáció lehetôségétôl,
a rendszeres támadásokkal, kirekesztéssel esetenként
még neurotizálja is a közösségeket. A társadalomban
új ellenségképet teremt, és általánosító
jellegével valamennyi nem történelmi egyházat
gyanúba keveri, és elôkészíti a talajt
szociális izolációjukhoz, esetleges „megrendszabályozásukhoz”.
(…)
A különbözô
nem történelmi vallási közösségek léte
és a vallási pluralizmus megkérdôjelezi annak
a vallási és erkölcsi értékrendnek az
abszolutizmusát, amely része a kereszténydemokrácia
politikai legitimációjának.
Ezért nem véletlen,
hogy a CDU vezette német kormánykoalíció támogatásával
– a régi hagyományokhoz híven – ma is Németországban
a legerôsebb a szektaellenes kampány. Amiképpen az
sem véletlen, hogy az MDF és a Kereszténydemokrata
Néppárt vezette nemzeti keresztény kurzus megerôsödésével
– éppen német ösztönzésre és német
pénzügyi támogatással – Magyarország is
importálta az „Anti-Religious Movement”-et, a szektaellenes mozgalmat
a mögötte álló vallási intoleranciával
együtt.
Solt Ottilia
Áttörés
Idén a miniszterelnök nem beszélt. Talán ideje sem volt rá, hisz a Hadtörténeti Múzeumban tartott megemlékezés egybeesett az MDF nép-nemzeti körének gyûlésével. Beszélt helyette Boross belügyminiszter, Raffay Ernô honvédelmi államtitkár és Kéri tábornok. Raffay az „igazságos háború” vonalán nyomult tovább: a II. magyar hadsereg a világ legvéresebb diktatúrájával vette fel a harcot – mondotta –, bár kétségkívül sajnálatos, hogy a náci Németország oldalán. Boross belügyminiszter úr az idegenek elleni szent háború meghirdetésére találta alkalmasnak az eseményt: a doni áttörésrôl az jutott eszébe, hogy ez a kis nép kérlelhetetlenül kiûzi földjérôl az idegent, remélhetôleg elôbb-utóbb az idegen szellemet is. Kéri tábornok – ha jól értjük – ismét áttörést hajtott végre. A Don-kanyart félreérthetetlenül összekapcsolta a határrevízióval, s ezzel világossá tette azt, amit Antall József szívósan igyekszik elhomályosítani; amikor magyar hôsiességrôl, áldozatról, II. világháborús szerepünkrôl van szó, igazából a határokról beszélünk. (…)
Báder Katalin
Válasz Komoróczynak
Komoróczy Géza
Másodlagos antiszemitizmusok címû tanulmányában
(Beszélô melléklet 1992. december 19.) a következô
meghatározás olvasható: „A Holocaust történelmi
egyszerisége: a tudatos politikai koncepció egy egész
nép kiirtására, és a modern államapparátus
teljes mozgósítása a megvalósítás
során.”
Anfal (olyan arab szó,
amely biztos nem ismeretlen Komoróczy professzor elôtt) a
neve annak a holocaustnak, amelyet az iraki hóhérok használnak,
amikor a kurd nép kiirtásáról beszélnek.
(…)
A New York Times Magazine
1993. január 3-i száma, amelynek vezetô témája
a kurd népirtás és az erre vonatkozó, az amerikai
kormány kezébe került iraki dokumentumok, a Kambodzsai
Népirtási Projekt vezetôjét, Gregory Stanton
jogászt idézi:
„Több mint elegendô
dokumentumunk és szemtanúktól származó
tényanyagunk van, hogy itt nagy G-vel írt genocídiummal
állunk szemben, de a kormányoknak nincs meg a politikai akaratuk,
hogy cselekedjenek.”
Neményi László
A hét üzenetei
Mégis be kell vallanom,
hogy nekem a Fidesz pr-munkája jobban imponál. Orbán
Viktor hétvégi nyilatkozata egyszerûen mestermû
volt. A fideszes pártvezér ôszintén bevallotta,
hogy pártja stratégiájának kudarcba fulladása
elképzelhetô. Az SZDSZ ugyanis az utóbbi idôben
nagyon kerülgeti az MSZP-t. Márpedig a Fidesz eddig mindent
az SZDSZ-szel való monogám házasságra tett
fel.
Ez bizony lélegzetelállító
szemtelenség. De egyúttal zseniális politikai húzás
is.
Az SZDSZ és Fidesz
kapcsolata úgy kezdôdött, hogy az SZDSZ, a javakorabeli
férfiú, cukrosbácsis módszerekkel akarta elcsábítani
a Fideszt, a szende szüzet. Az ifjú hölgy azonban igen
hamar rájött, hogy mily sokat érnek kincsei. Azóta
csak hitegeti a szerelmi láztól bávatag udvarlóját,
akit – ha túl közel merészkedik – állandóan
megaláz. Ráadásul ide riszál, oda riszál,
mindenkivel kacérkodik. S erre mondja Orbán Viktor, hogy:
„Segítség! Elhagy a szerelmem, oda a stratégiám.”
Persze nem azért mondta
ô ezt, hogy bárki is elhiggye. Nem az az igazi üzenete
a közvélemény számára, hogy az SZDSZ hûtlen
lett a Fideszhez, hanem az, hogy az SZDSZ balra tart, átment rózsaszínbe,
elhagyta a liberalizmus zászlaját. Ilyet mások is
szoktak mondani az SZDSZ-re, ha Orbán Viktor is mondja, bizonyára
van is benne valami – vonhatja le a következtetést a közvélemény
érdekelt része. S ha valóban ezt a következtetést
vonja le, akkor akár át is pártolhat a Fideszhez,
amely épp eltörli a harmincöt éves korhatárt.
Következik-e ebbôl,
hogy a Fidesz szívesen lenne nyoszolyólány az SZDSZ
és az MSZP esküvôjén? Valószínûleg
nem. Hiszen mi lenne akkor a liberális kormányból,
amelyre Orbán Viktor az 1994-es választások után
nagy esélyt lát?
Hogy irigylem ifjonti optimizmusát.
Révész Sándor
„Vesszük az ellenzék
ábrándjait…”
Találgatástörténet
Az Új Magyarország
Ez a lap is, miként
a Pesti Hírlap (s a Magyar Hírlap), a címlap jobb
felsô sarkában reagál a Népszabadság
november 19-i közleményére. A fôszerkesztô,
Fábián László ír vezércikket
a témáról „Hogyan csináljunk példányszámot?”
címmel: „Bizony ez föl van találva. Veszünk egy
nem véletlenül népszerû lapot, amelyet egymillió
ember olvas, vesszük az ellenzék ábrándjait,
a kettôt összekeverjük, csinálunk belôle szenzációt.
Azt például, hogy a miniszterelnök így meg úgy,
hogy a minisztereket, akár a sakktábla figuráit, lecserélgeti,
hogy most aztán egyszerre. És úgy csinálunk,
mintha valami kiszivárogtatás birtokában volnánk.
De csak mi, kizárólag. Merthogy nem véletlenül.
Kell még – mintegy ízesítôképpen – egy
teljesen elfogulatlan, minden politikai szándék fölött
álló nemzeti rádió, amelyik aztán –
csak tiszta forrásra! – ránk hivatkozik, máris kaszálunk.
(…) Mi meg a magunk gyermeteg módján folyvást azt
képzeljük, a hírnek megbízható, hiteles
forrásból kell származnia, hogy maga is hordozhassa
ezeket a tulajdonságokat.”
Emlékszik még
a kedves olvasó a Népszabadság öt névbôl
négyet eltalált, miközben „csak úgy csinált,
mintha valami kiszivárogtatás birtokában volna”. Az
Új Magyarország pedig „a maga gyermeteg módján”
január 28-án egy meg nem nevezett információforrás
alapján címlapja közepén azt állította,
hogy az aznapi kormányülésen testületileg „lemond
a kabinet”. Aznap a rivális napilapok újságírói
azzal a kérdéssel gyötrik a kormányülésre
érkezô valamennyi kormányférfiút, hogy
tényleg lemondanak-e. A Pesti Hírlap hasábjain Gergátz
Elemér, Mádl Ferenc, Nagy Ferenc József, a Magyar
Hírlap hasábjain Kupa Mihály, Pungor Ernô, Kálmán
Attila, Bogár László, Isépy Tamás és
megint csak Nagy Ferenc József cáfolja az Új Magyarország
hírét. Csak az Új Magyarország nem cáfolja
meg magát.
(A Pest Megyei Hírlap pedig még csak akkor veszi át az Új Magyarországból a kollektív lemondás hírét, amikor a többi lap már a cáfolatnál tart: „…Egy pillanatban – lehet, hogy korábban, mint e sorok megjelennek – lemond a kormány, s ezzel Antall József szabad kezet kap a kabinet átalakításához. Ez így szokás a mûködô demokráciákban, márpedig ami e helyeken szokás, azt a magyar kormány [ez a legutóbbi] szereti is gyakorolni.”)
Nagy W. András
A hét üzenetei
Beszélni nem nagyon
illik róla, de tény, hogy az ember, különösen
a politikai, a pártember, az idô haladtával egyre óvatosabban
közelíti az utcasarkokat. Egyre aggályosabban vizslatja
a szemközt jövôket. „Drága ellenségem! Már
megijedtem, hogy a barátom csíp nyakon!” Így keverednek,
lesznek viszonylagosak a csoportos emóciók. Ez egyáltalán
nem baj, a demokrácia a viszonylagos hozzáállást
kedveli.
Senki errôl nem tudhat
annyit, mint nemzeti liberális Debreczeni képviselô
úr! Ô lassan már többet tölt idegen vizeken,
többet kalózkodik odaát, mint amennyit odahaza, a biztos
révben tartózkodik. Egyik szabad demokratikus kocsmából
ki, a másikba be – lassan jobban kiismeri magát, mint a fórumbeliekben.
Nem is csoda! „Meddig árulod
még magyar hazánkat elfelé?! Meddig gyötröd
még azt az áldott jó embert, Csurka Pistát?!”
Ilyen kérdésekre kéne válaszolnia – nemcsak
neki, a többi nemzeti liberálisnak is –, ha engedné,
hogy utolérjék pártbeli barátai. Szemben azzal,
amit odaát, a túlparton mondanak. „Parancsol a képviselô
úr még egy szendvicset?” – kérdezgetik az általánosan
liberális klubhölgyek. „Úgy szeretjük, ha bennünket
bírál és ostoroz!”
Egyáltalán
nem biztos, hogy a legközelebbi választás úgy
zajlik majd, ahogyan a demokrácia ellenszurkolói jósolgatják.
Hol van megírva, hogy sárig kell innunk a forrást?
Azért, hogy egyik rossz kormány kövesse a másikat,
még nem vágom el a jó barátom légcsövét…
Vak és bicebóca demokrata vezet sánta és világtalan
demokratát, aztán majdcsak eljutnak valahová…
Ez nem a lehetô világok
legrosszabbika. Sôt, ez a lehetô világok legjobbika.
Megállapodás
A tárgyalódelegációk meggyôzôdése, hogy a gazdaság talpra állításához, a polgárok jólétéhez, a szabadságjogok megvédéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy az 1994 tavaszán esedékes második szabad választás eredményeképpen liberális kormányzat kezdje meg a mûködését. Meggyôzôdésük, hogy a tôlük jobbra és balra álló, a demokratikus alapértékeket elfogadó erôkkel együttmûködni kész liberális polgári közép lesz képes teljesíteni a demokrácia megszilárdításának történelmi feladatát Magyarországon. (…)
Budapest, 1993. február
24.
Áder János
Petô Iván
Orbán Viktor Kuncze
Gábor
Kövér László
Tardos Márton
1993. március 6.
Kôszeg Ferenc
Legyôzni az MDF-et,
megelôzni az mSZP-t
Az MSZP gazdasági programja
szocialista eszmékre épül, és megalapozatlan
illúziókat kelt: erre a választókért
folytatott versenyben rá kell mutatni. Az ellenzéki helyzet
következtében azonban az MSZP számára is fontossá
vált a demokrácia alapintézményeinek, a nyitott
választások lehetôségének a védelme.
Az új kormánykoalíció
gerincének az SZDSZ – most is, mint korábban – a két
liberális pártot tekinti. De nyitott minden olyan politikai
erô irányában, amely elfogadja az európai demokrácia
elveit. (…)
Iványi Gábor
Máté
1986. március 15. A
rakpart pesti oldalán, a Petôfi-szobor felôl a rendôrség
különleges alakulatai a Lánchíd irányába
szorítják a tüntetôket. De az Akadémia
felôl is egyenruhások seregei állják el az utat.
A tüntetôk egymást taposva, rendezetlen sorokban törtetnek,
amerre lehet. Ekkor visszafordul az utolsó sorokból egy kicsi
aszszony és egy kisfiú. Egymás kezét fogják,
szabad kezükben törékeny hurkapálcára ragasztott
aprócska nemzetiszín zászló és virág.
Megindulnak visszafelé, a görcsösen szorongatott gumibotok
irányába. Úgy ballagnak kéz a kézben,
mintha korzóznának. A virág, mint Mózes botja.
Kettényílik a „zárt alakzat”, az arctalan, rettegô
gyûlölet tengere, és ôk átsétálnak
„száraz lábbal”. Sorfalat az egyetlen anyának!
Sorfalat az egyetlen fiúnak!
Nincs saját kora.
Kihajtott, mint a szélsodorta mag, dacolt az ôrjöngô
viharokkal. Siratjuk ôt, mint „siratják az Egyetlen Fiút”.
Révész Sándor
Küzdô korunknak
új nemzedéke…
Listen to your Párt!
Fodor és Orbán
között az MSZP megítélésében határozott
különbség van. Fodor Gábor határozottan
szerencsésnek tartaná, ha az MSZP részt venne az 1994
után kialakuló koalícióban, Orbán pedig
(noha elvileg nem zárja ki ezt a lehetôséget) már
akkor is felelôsségre vonta Petô Ivánt, amikor
a szabad demokraták elnöke pusztán annyit mondott, hogy
ha a két liberális párt együttesen nem szerzi
meg a kormányzáshoz szükséges többséget,
ami kívánatos lenne, akkor a szabad demokraták többsége
bizonyára nem utasítaná el az MSZP (nem meghatározó
erôként való) jelenlétét a kormányban.
(…)
A HVG múlt heti száma
ismerteti a Medián márciusi közvélemény-kutatási
adatait arról, hogy az egyes pártok támogatói
körében mennyire népszerû a többi párt.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy mindhárom ellenzéki
párt támogatói sokkal rokonszenvesebbnek találják
a másik két ellenzéki pártot, mint bármelyik
kormánypártot, és az ellenzéki pártok
között sokkal erôsebb az affinitás, mint a kormánypártok
között. (…)
Az kétségtelen,
hogy a két liberális párt támogatói
sokkal kevésbé találják rokonszenvesnek az
MSZP-t, mint a szocialisták választói a liberális
pártokat, de még mindig inkább, mint a koalíciós
pártokat. Az MSZP népszerûsége az SZDSZ szavazótáborában
43, a Fideszében 39 pont, az MDF-é 25, illetve 24 pont. Mindkét
liberális párt táborában az MDF a legnépszerûtlenebb,
népszerûtlenebb még a kisgazdáknál is.
F. Havas Gábor
Székházasság
Nemrég az SZDSZ is fontolóra vette, hogy kijjebb és kisebb épületbe költözik, s az értékkülönbözetet a választási kampányra fordítja. A tájékozódásképpen elvégeztetett értékbecslés szerint a Mérleg utcai székház, amelynek bruttó alapterülete 5009 m2, 420 millió forintot ér. Tessék ezt a volt tiszti ház 6421 m2-es bruttó alapterületéhez és a Külkereskedelmi Bank által kifizetett 1,5 milliárd forintos vételárhoz viszonyítani. Az állam által juttatott amúgy is rendkívül értékes ingatlant borsos felárral visszavásárolja az állami többségû Külkereskedelmi Bank. No comment! Az már nyilván csak véletlen egybeesés, hogy a Fidesz gazdasági szakértôje, a gazdasági programkészítô csoport vezetôje, Chikán Attila egyúttal a Külkereskedelmi Bank igazgató tanácsának is tagja.
A matematika csodái
De ha már a vita számszaki
kényszerpályára terelôdött, vizsgáljuk
meg alaposabban a számszaki tényeket is. Az 1991-es hatpárti
megállapodás szerint a Fidesznek 1822 nettó m2, az
MDF-nek 1488 nettó m2 kiegészítés jár
az akkori ingatlanaik mellé. Az MDF vonatkozásában
mindezt megerôsíti az az 1991. október 25-én
kelt „Problémafeltáró leltár”, amelyet Kollár
K. Attila, a párt gazdasági igazgatója írt
alá, s amely ugyancsak rögzíti, hogy az MDF többletigénye
1488 m2.
Azóta a Fidesz az
alábbi ingatlanok (ingatlanrészek) tulajdonjogát kapta
meg:
1. Andrássy út
105. 616 nettó m2
2. Tiszti Kaszinó
1654 nettó m2
3. ERDÔTERV Székház
1158 nettó m2
Összesen: 3428 nettó
m2
A többlet az elismert
jogos igényhez képest 1658 nettó m2.
A jogosulatlan többlet
tehát majdnem pontosan megfelel a Tiszti Kaszinó társtulajdonosaként
szerzett alapterületnek, amelyért a fiatal demokraták,
mint tudjuk, 700 millió forintot kasszírozhattak.
Az MDF a jogos többletigény
kielégítése címén az alábbi ingatlanrészek
tulajdonjogát kapta meg:
1. Tiszti Kaszinó
1942 nettó m2
2. ERDÔTERV Székház
1359 nettó m2
Összesen: 3301 nettó
m2
A többlet az elismert
jogos igényhez képest 1813 nettó m2.
A jogosulatlan többlet
nagyjából itt is megfelel a Tiszti Kaszinóból
megkapott tulajdonrész alapterületének. Márpedig
ennek eladása 800 millió forinttal gyarapította az
MDF kasszáját. (…)
1993. június 5.
Solt Ottilia
Olyan szép, hogy
nem is lehet igaz
(...) a Fidesz nemcsak az
egyén korlátlan lehetôségét valló,
színtiszta liberalizmust hirdeti, hanem leplezetlenül, egyszer-egyszer
kíméletlenül tör a sikerre.
A sikeres – vagyis jól
keresô – emberek tehát meghitt, biztonságos körben
érezhetik magukat a Fidesszel. (Kíváncsi vagyok, hogy
a jómódú Fidesz-szimpatizánsok között
mennyit esett a Fidesz népszerûsége a székházeladási
botrány nyomán. Gyanítom, nem sokat.)
Izgalmasabb közvélemény-kutatási
eredmény, hogy az összes megkérdezett választásaiban
második helyen álló MSZP-be is a magas jövedelmûek
fektetnek jó kétszer akkora bizalmat, mint az alacsony jövedelmûek.
(A megfelelô jövedelmi kategóriába tartozó
válaszolók 16, illetve 7 százaléka. A Szonda
Ipsos felmérései szerint a kispénzûek az MSZP-vel
azonosan értékelik a Kisgazdapártot és az SZDSZ-t
is.)
Pedig az MSZP retorikájától
mi sem áll távolabb, mint hogy a „gazdagok” pártjaként
határozza meg magát. Ez esetben tehát pártpropaganda
és potenciális választók között van
némi távolság; ha a „magas jövedelmûek”
nem is azonosíthatók egyszerûen a „gazdagok”-kal, hiszen
a jövedelmi kategorizálás a kérdezettek önbesorolásán,
és nem precíz összehasonlításokon alapszik.
Mégis, mintha a pártrokonszenvrôl tett vallomások
azt súgnák, hogy a választópolgároknak
legalábbis nem elhanyagolható része inkább
tapasztalatainak hisz, mint a politikai nyilatkozatoknak.
Tapasztalataik a szegényeknek azt súgják, ne bízzanak olyan nagyon a Magyar Szocialista Pártban, a jómódúaknak meg azt, hogy az MSZP hatalomra kerülésébôl káruk nem származik. Ébresztenek bizonyos további gondolatokat is az általában óvatosan extrapolálható közvélemény-kutatási adatok. Az MSZP választási kilátásaitól szorongva (vagy éppen ennek örvendve) nem merô áltatás-e baloldali veszélyrôl avagy fordulatról jövendölni? Miért lenne az baloldali, ha a jómódúak és sikeresek egyik fele helyett a másik fele szerzi meg a hatalmat?
1993. június 12.
Magyar Elemér
Dögöljön
meg a szomszéd malaca is!
Szilvásvárad,
1993. augusztus 13. (péntek)
A megjelenteket a közeli
Borsodnádasdon történtek híre fogadja: ott az
erôk licitjén – hiába volt rendôri készültség
– verekedés tört ki, valakirôl leszakították
a nadrágot. Aztán pedig éjjel felgyújtották
azt a fenyvest, amelyet nem a helybéliek vettek meg.
Mielôtt megkezdôdne
az árverés, egy idôsebb úr kér szót.
Tudomása van arról, hogy megjelentek itt olyanok is, akiknek
több millió forint értékû kárpótlási
jegyük van. Szerinte úgy lenne igazságos, ha elôbb
azok árverezhetnének, akik csupán 1-2 ezer forinttal
rendelkeznek, hogy a kisemberek is földhöz juthassanak, s hogy
a nagy hal ne egye meg a kis halat! Nagy tapsot kap. A levezetô viszont
megjegyzi: ez árverés, nem pedig földosztás!
Egy másik felszólaló
azt fejtegeti: igazság szerint csak a szilvásváradiaknak
lenne joguk részt venni az árverésen. „Ôseink
vérrel, verejtékkel, keservesen szerzett földje nem
juthat idegen spekulánsok és ügyeskedôk kezére.”
Ô még nagyobb tapsot kap. Az árverés vezetôje
ezúttal is a paragrafusokra hivatkozik, azok határozzák
meg a részt venni jogosultak körét. Egymást követik
az egyre zaklatottabb felszólalások. Többen az öklüket
rázzák: „Idegenek, takarodjatok innen!” Az asszonyok sírnak.
Aztán mielôtt a licitre sor kerülhetne, a Pesti Hírlap
szorgalmas jegyzetelôje ugrik az elnöki asztalhoz. Felkapja
a letétbe helyezett sok millió forint értékû
kárpótlási jeggyel teli dobozt, és káromkodva,
átkozódva kihajítja az ablakon. Majd a számítógépek
vezetékeit kezdi szaggatni. Alig tudják lefogni. A kárpótlási
hivatal képviselôi a kertbôl összeszedegetik a
szétszóródott kárpótlási jegyeket.
Aztán elhangzik a bejelentés: az árverés félbeszakadt,
még nem tudni, mikor folytatódik.
Az SZDSZ a korrupcióról
Az új Országgyûlésnek
ismét az Országgyûlés felügyelete alá
kell rendelnie az Állami Vagyonügynökséget. Megteremtve
ezzel annak a lehetôségét, hogy az ország nyilvánossága
elôtt adjon számot ez a szervezet arról, hogyan gazdálkodik
a közvagyonnal.
Ismét biztosítani
kell a privatizációs ügyletek bírósági
megtámadhatóságát.
Meg kell szüntetni azt
a lehetôséget, hogy az ÁVÜ titokban tartsa a megkötött
üzlet fôbb adatait, így például a vételárat.
Magáncégek egymás közötti megállapodása
esetén nem lehet kifogás az ellen, hogy a vételárat
üzleti titokként kezelik. Az ÁVÜ azonban nem magáncégként
szerzôdik, hanem a közösség, valamennyi állampolgár
vagyonáról dönt. Érthetetlen és elfogadhatatlan,
hogy a köz vagyonáról titokban lehessen dönteni.
(…)
1993. október 2.
Maloschik Róbert
Kisded zenei játékok
a Magyar Rádióban
Április vége
óta furcsak fuvallatok lengik be a Bródy Sándor (Stefánia)
utca 5–7. sok vihart megélt épületét. E langy
szellôk szárnyán turulkörözve ereszkedett
le, s rakott zenei fészket a hozzá hasontollúakkal
együtt egy kapitális nagy madár (a patkány jegyében),
kinek homlokán sokan még mindig tisztán látják
a vörös csillag be nem hegedt nyomait. Fejedelmi állatokhoz
nem illôen seprûvel karmaiban érkezett, s rögtön
nagy port vert fel.
A Magyar Rádió
október elsô napjaiban négy alkalommal komolyzenei
koncerteket rendez a Mátyás-templomban. Ennek csúcspontja
az eredeti tervek szerint az október 6-i Mozart-Requiem lett volna.
Az új fôosztályvezetô azonban ezt a koncertet
hatalmi szóval áttetette október 5-re, mondván,
Mozart osztrák zeneszerzô, s ez az aradi vértanúk
napján nemzeti érzelmeket sért.
Révész Sándor–Solt
Ottilia
Egy hét
A miniszterelnök úr Kölnbe utazik gyógykezelésre. Reméljük, nem hiába. Antall József betegségét, reméljük, ezután sem fogják politikai nyersanyagként használni a Magyar Fórum körén kívül. Csurka tavaly augusztusban azt írta, hogy „amilyen aljas emberekkel kell farkasszemet néznünk – kommunistákkal! –, elképzelhetetlen, hogy a betegségét ne használnák fel ellene”. Megnyugtató, hogy az ország valamennyi aljas kommunistája a Magyar Fórum „Helyszíni közvetítéseit” írja és magolja. A kormányfô és az ország jobbulása érdekében kívánjuk, hogy miniszterelnök úr biológiai ellenfeleivel küzdjön meg sikerrel, és politikai ellenfeleivel sikertelenül.
Solt Ottilia
Egy hét
A heti belpolitikai szemle (provizórikus) szerzôjének lelki húrjait kevés metafora rezegtethette volna meg jobban, mint Fodor Gáboré, aki a Fidesz-választmány alakuló ülésén pártja újabban vallott politikai filozófiáját a biliárdhoz hasonlította. „Gondolom, fôként taktikai okok indíthattak bárkit is arra, hogy a Fideszt a jobboldalon helyezze el, e tájon ugyanis mostanában kissé nagy a zavar, s tele van üres hellyel. (…) Vajon értelmes vállalkozás-e a biliárd és az ábrázoló geometria szellemében idejönnünk, és úgy foglalni helyet, mintha a téren lennénk, mintha az etológiából ismert példák szerint kiküzdenénk a magunk területét? Kinek jó ez? A puszta taktikán túl mire vezet? (…) Miért is mondanánk le liberális értékvilágunkról, amelyben vannak bal- és jobboldali értékek egyaránt… ez az egész taktikai manôver arra vezethet, hogy a Fidesz az Antall-kormány segédcsapata legyen abban a reményteljes akcióban, amely az MSZP felfújását segíti elô” – mondotta többek között választmányi elnöki programbeszédében, majd a várható kimenetelnek megfelelôen alulmaradt Szájer Józseffel, Orbán Viktornak és alvezéreinek jelöltjével szemben. (…)
Kôszeg Ferenc
A szívükre
hallgattak?
Boross Péter a maga
szempontjából a lehetô legjobb pillanatban szólta
el magát a Die Welt hasábjain: az MDF a Fideszt – a liberális
Fideszt! – esetleg el tudná fogadni koalíciós partnernek.
A Fidesz (Deutsch Tamás) élesen tiltakozott, a belügyminiszter
helyesbített, mindez csak erôsítette a benyomást,
hogy Boross Péter nem a vágyait fogalmazta meg. Mindez akkor
történt, amikor a jobboldali sajtó munkatársait
kivéve az egész újságíró-társadalom
szembeszegült a kormánnyal.
A Fidesz nem csatlakozott
az újságírókkal szolidáris ellenzéki
pártokhoz, legnépszerûbb értelmiségi
politikusa pedig lemondott a mandátumáról. Ez meg
a belügyminiszteri szó jobboldali karanténba zárta
a fiatal demokratákat.
A Fidesz lejáratása
persze elsôsorban a szocialistáknak állt érdekében:
tavasszal még úgy látszott, hogy a választási
gyôzelemért a Fidesz és a szocialisták készülnek
versengeni. A – bizony csúnya – székházügyet
azért jócskán felnagyították, Fodor
Gábort erénykórus kísérte ki a Fideszbôl.
(…)
Valaha a Fidesz arról
álmodozott, hogy az MDF-nek – az antalli MDF-nek – mindenképpen
szüksége lesz rá. A Csurka nélküli, szalonképes
MDF – remélték – a tartozékaival együtt
is olyan kicsi lesz, hogy átengedi a vezetô szerepet a Fidesznek,
de ahhoz azért elég nagy marad, hogy junior partner lehessen.
Ma már nem ez a helyzet. Jelenleg nemigen képzelhetô
el olyan koalíció, amelyben a Fidesz benne van, az SZDSZ
meg nincsen benne. A Boross-féle MDF viszont semmiképpen
sem elfogadható koalíciós partner az SZDSZ számára;
igaz, az SZDSZ se Borossnak. Ahogy más oldalról az MSZP is
nyomasztó partner lenne az SZDSZ mellett egy kétpillérû
koalícióban. (...)
Lehet, hogy a fideszesek
messzibb nézô terveket forgatnak a fejükben. Úgy
vélik: az 1994-ben létrejöhetô helyzetben a jobboldallal
nem tudnak, a ballal nem akarnak együtt kormányozni, az SZDSZ
pedig – vetélytárs. Megeshet, hogy az SZDSZ bukására
játszanak, s az az érdekük, hogy a szabad demokratákat
belekényszerítsék az MSZP-koalícióba.
Akkor esetleg ôk maradnak a legnagyobb, a legszebb, a legkorszerûbb
liberális párt. Ahogy végül a fôvárosban
is elzárkóztak a liberális koalíciótól.
De olyan nagyok és
szépek lettek ott?
Tamás Gáspár
Miklós
A szocialisták
hallgatása
Nem hiszem, hogy szocializmus
és a liberalizmus összebékíthetô, habár
az európai liberalizmusnak, radikalizmusoknak és szociáldemokráciának
már többször össze kellett fognia a kétoldali
totalitárius veszedelemmel szemben, félretennie az ellentéteket
a demokratikus minimum érdekében.
Félretenni az ellentéteket
– erre még nálunk is szükség lehet. De félretenni
nem annyi, mint elhallgatni. Ám kétségkívül
véget kell vetni annak az állapotnak, hogy az ellentétek
lényegét csak a liberálisok fogalmazzák meg
újra meg újra. A szocialisták szinte kizárólag
taktikai ellenérvekkel, illetve durcáskodással válaszolnak
– most, hogy informális pozícióik erôsödnek,
és választási sikerre van kilátásuk,
színt kell vallaniuk. Én nem várom el tôlük,
hogy mást adjanak, csak mi lényegük. (…)
A szocialisták azért
úszhatták meg eddig az elodázott leszámolást
a kommunista pártállam emlékével, mert a demokrácia
jogi alapjait elfogadták, senki nem tételezi fel róluk,
hogy ismét be akarnák vezetni a proletárdiktatúrát,
ráadásul a kormánypártok ügyetlen szocialistaellenes
propagandája ellenszenvet és dacot váltott ki. De
ezek mellékes dolgok. A magyar szocialistáknak nem a választók
kedvéért és nem a mi antikommunista érzékenységünk
kedvéért kéne számot vetniük múltjukkal,
hanem – mintegy – a lelki üdvösségük végett.
Ha csakugyan valamit komolyan vesznek a szocializmusból, akkor nem
lehetnek pusztán a háttérbe szorult átmentôs
gazdasági-vállalati vezetôi, apparátusbeli és
kliensi érdekcsoportok, illetve a szintén átmentett
szakszervezeti boncok lobbystái, akik lényegében az
MDF klientúrapolitikáját szeretnék folytatni
más eszközökkel és fôleg más személyekkel.
(…)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu
http://www.c3.hu/scripta