Kapócsy Anna • Somorjai Kiss Tibor eredeti litográfiái

---

A sokszorosító grafikai eljárások hagyományosan kétféle mûvészi attitûddel közelíthetõk meg. Az elsõ esetben a mûvész elsõsorban a sokszorosító, reprodukáló funkciót használja ki, a másolandó mû ilyenkor „csak” eredetiségét veszíti el. Természetesen a másolattal, sokszorosítással stb. játszó posztmodern egy újfajta értelmezési keretét jelentheti az ilyen típusú mûveknek. Van azonban ezeknek az eljárásoknak egy, az eredeti grafikák történetével mérhetõ históriája is, amikor a mûvész közvetlenül a technikából, annak lehetõségeibõl indul ki, melynek során a legkülönfélébb kísérletezésekbe kezdhet. Somorjai Kiss Tibor az utóbbi módon közelít a kõrajzoláshoz.

1995–1998 között készült eredeti litográfia-sorozatainál – eredeti, mivel a mûvész közvetlenül dolgozott a kõvel – páratlan gondossággal, számos szín egymásra nyomtatásával egy imaginárius tér képzetét kelti. Ezt a mélységet a kék, zöld, vagy éppen vöröses alapba belevegyülõ, a különféle áttetszõ színek által létrejött sötétbarnás tónus hozza létre.

Az ötlet, amely az egymásra nyomott színek hatását a végletekig kiaknázza – az ábrázolás mindig fontos marad
a mûvész számára – a technikai megvalósítások bravúrjait hozza magával. A színek nem körülhatárolt foltokat kitöltõ felületek, hanem egymásra való megfelelõ rétegzõdésük által rajzolják ki a formákat. A nem megfelelõ színhasználat, ennyi szín esetében a képek teljes besötétedéséhez vezetne. A sötétbõl kibomló állandó motívumok: különös fények; velük egynemû, magányos, testetlen, sziluettszerû sötét alak, ezáltal egyfajta misztikus jelentéssel telítõdnek. A litográfiai kõ alapvetõ szemcsézettsége apró raszterekre bontja a képet, mintha mindent egyenletes pára lepne el.
A homály, a csak sejthetõ részletek az interpretáció sokféleségének engednek teret.

A sorozatok megértéséhez a kulcsképet az Átjáró (1995) sorozat egyik lapja adja. A férfi – talán maga a mûvész – egy ajtó mögé tekint, ki a fénybe. Ez a két világ közötti „határ-lét”, a megismerésre irányuló magatartás, az egymást feltételezõ, ugyanakkor ki is oltó sötétséghez és fényhez való viszonyban realizálódik. A színrétegekbõl kibontakozó táj értelmezhetõ egyszerre külsõ, konkrét, ugyanakkor ki is oltó sötétséghez és fényhez való viszonyban realizálódik. A színrétegekbõl kibontakozó táj értelmezhetõ egyszerre külsõ, konkrét, ugyanakkor belsõ tájnak is a sorozatok képein. Somorjai Kiss Tibor ambivalens tájfelfogásával azonban nem a posztmodern tájfestészetéhez kapcsolódik, természetesen nem a formai rokonságok tekintetében, de sokkal inkább a hazai progresszív mûvészet sajátos, a harmincas évek végén kezdõdõ tájfestészeti tradícióját követi. Elidegenítõ szándék nélküli mûvészete éppen ezért rendkívül személyes lesz. A litográfiák formátuma egyre inkább megnyúlik, a kezdeti bizonytalan struktúrát felváltja a szigorú, geometrikus architektúra, amely keretéül szolgál Az elrohanó (1998) lapjain állandóan jelenlévõ, elmosódott figurának.
A rendszeresen ismétlõdõ, korlátokkal, traverzekkel, oszlopokkal, tehát a város jellegzetes kellékeivel szabályosan tagolt struktúra végtelen ornamensként a kontinuitást erõsíti, a benne áttûnõ alak a mozgás érzetét implikálja.
A fények neoncsövekbõl, utcai lámpákból áradó sugarai hasonlóan ritmizálják a teret. A repetitív tagolással a percekben mérhetõ, ezáltal konkretizálható idõ érzékelése megszûnik, mintha egy véget nem érõ filmvetítésen ülnénk, ahol a film-sorozat kockánként pereg. A litográfiák egyenkénti értelmezése egy másfajta olvasatot is lehetõvé tesz a nézõ számára. A Rés (1998) lapjai külön-külön egy kozmikus táj részleteit mutatják, az egész értelmezésében azonban az üstökösnek látszó fénycsóváról kiderül, hogy egy emberi testrész röntgenszerû leképezése. Így a felnagyított, ezáltal szinte felismerhetetlenül elmosódott, bemozdult testrészek gesztusokká lényegülve oldódnak fel az univerzum tágasságában. Legközelebbi analógiaként az idõsebb festõ-barát Baranyai András hetvenes évekbeli „testkivágat"-kõrajzait említhetjük. A transzcendenciával, a dolgok rejtett arcával bíbelõdõ, a nagyvárosban kiszolgáltatottan, magányosan létezõ ezredvégi ember szimbolikus fázisnyomatai Somorjai Kiss Tibor litográfiái.