Herman Nitsch • Az orgia misztérium
színház festészete
a II. világháború után
létrejött egy festészet, amely nem akart ábrázolni,
nem akart semmi a természetben már létezõt
reprodukálni, hanem a vásznon, magában a képi
komopzícióban játszódtak le konkrét
folyamatok, s ezek vagy hatásaik kerültek bemutatásra.
a festéket immár nem színértékként,
hanem konkrét anyagként fogták fel, kenhetõ
vagy önthetõ massza avagy folyadék gyanánt. az
eredményt a kar- és kézmozgások taglejtése
és motorikája hozta létre: a festõ firkált,
kent, anyagokat, folyadékokat, festéket fröcskölt,
szórt, öntött stb. a vászonra. az akció
láthatósága lényeges mozzanata volt e mûvészetnek,
mivel sok festõ egy ténylegesen átérzett (érzéki)
izgalmi-eksztatikus állapotban hozta létre munkáit.
a pozitívan befogadó nézõ formailag képes
megragadni a keletkezési folyamat izgalmát. a konkrét
folyamatok szemléltetése és hatásaik alkotót
és nézõt egyaránt érzékileg intenzív
átélésre szólították fel; ennek
során olyan új, képzõmûvészetileg
hasznosítható hatásokkal éltek, melyek számos
objektumnak és folyamatnak sajátjai. az érzéki
észlelés egy bizonyos résztartományának
kidomborítására, kibontakoztatására
gondolok. a mûvészet szolgálatába állította
ezt az elemien érzéki észleléstartományt;
az elemi érzékiségnek ez az érzékelése
pedig – paradox módon – egy elmélyült, kitágított,
érzékenyebb és tudatosabb érzéki megragadás
következménye volt. környezetünk elmélyültebb
érzéki megragadása óhatatlanul tudattágulással
jár. az informális mûvészet azokat az észlelésértékeket
tudatosította és aknázta ki a forma számára,
melyek még csak most jutottak el a tudatosság küszöbéig.
emberi lényegünket így az informel tette éretté
az érzékiség egy részének tudatos befogadására
– ezt a részt korábban csak küszöbalattian regisztráltuk,
képzettársítások útján, az álom,
az emlékezet, a költészet és a mítosz
által azonban képesek voltunk megidézni. a nyelvi
képek szó provokálta érzéki észlelésintenzitása
fontos alkotóeleme a költészetnek (lírának).
a forma küszöbalatti észlelésértékeket
tudatosít, tesz hozzáférhetõvé az utólagos
regisztrálás számára. az elõbb küszöbalattian
regisztrált tartalmaknak ez az utólagos regisztrálása
lett esztétikai eseménnyé, formává.
létrejött egy mûvészet, amely közvetlenül
a mélyebb lelki rétegekkel foglalkozott, sõt ezek
számára szócsõként mûködött.
elfojtások mûvészetté alakultak át. e
törekvésekhez – melyek szinte az egész világon
közel egyidejûleg, persze a legkülönbözõbb
árnyalatokban léptek fel – a tasizmus fogalma kapcsolódott.
ma, amikor már bizonyos távolságból nézzük
a tachizmust, az egész informel fejlõdését
s a tachizmus idõközben máshogyan értelmezett
következményeivel dolgozunk, kezdünk átfogó
képet nyerni, és látjuk, hogy az akkori irányzat
festõit valóban semmi más nem egyesíti annyira,
mint éppen ama szégyellõsen eltagadott behatolás
az „állati tartományba”. valamennyiüket összeköti
ez az élénk érdeklõdés saját
érzékiségük és ösztöniségük,
bensõ valóságuk iránt, mind tudattalan tartalmakat
fordítanak ki és tesznek formailag tudatossá. míg
az elsõ tasiszta-informális munkák még a régi
festészet kompozíciós sémáiba építették
be az elfojtott érzékiség áttörését,
e hagyományos formai korlátokat késõbb mindinkább
szétszakították és félretaszították,
mindinkább az automatikusan kilengõ, érzéki
izgalom vált lényegessé, a konkrét, dinamikus-destruktív
esemény öröme került elõtérbe. képeket
szaggattak szét és romboltak össze. szét akarták
robbantani a képformátumot, itt-ott már láthatóvá
váltak a tasizmus következményei. minden képalkotás
a konkréttal, a valósággal szembeni megrészegülésbe
akart torkollni. a tasizmus legbensõ, talán föl sem
ismert célja a dionüszoszi-dinamikus aktusban, a lélek
alaprétegeit megragadó és tudatosító
lereagálásban rejlett. az izgalmat, a vágy gerjedését,
a gátlások levetkõzését, az eksztázist,
a mélyebb lelki torlaszok feloldását kívánták
ábrázolni. a tasizmus természetével egybevágott,
hogy drámai-expresszív kifejezõeszköz legyen.
az akciófestészet idõbeli folyamat akart lenni, új,
a színházi történés, a drámai esemény
irányába mutató dimenziót hódított
meg a maga számára. az informális alkotás a
színház felé fordult, ahol beépítve,
megváltozott feltételek mellett, a happening, de fõleg
az akcionizmus átfogó megjelenési formájában
lelte és leli meg lényegi hatását.
jómagam éppen akkor kerültem
kapcsolatba a – zenitjét éppen akkor meghaladó – tasizmussal,
mikor színházkoncepciómba bevezettem a valósággal
való munkát. azonnal, valamennyi következményével
együtt felfogtam ezt a jelenséget, hiszen egybevágott
saját, a nyelvbõl kiindulva elért eredményeimmel,
és megfelelt színházam drámai-dinamikus üzenetének.
ettõl fogva intenzívebben, egyszersmind analitikusabban foglalkoztam
a folyadékok öntésének, szórásának
és szétkenésének mûveleteivel. ebbõl
fejlõdött ki az orgia misztérium színház
festészete, egy olyan akciófestészet, mely részben
eksztatikus elõállítási folyamataihoz idõbeli
struktúrákra támaszkodik (kizárólag
piros festéket szórok függõleges és vízszintes
felületekre). így lett ez a nézõket is bevonó
festészet litániaszerû, a látványfestésben
megnyilvánuló játéktörténés
színházamon belül.
Kérjük küldje el véleményét
címünkre:
balkon@c3.hu
C3 Alapítvány
c3.hu/scripta/