Herman Nitsch • Az orgia misztérium színház festészete

a II. világháború után létrejött egy festészet, amely nem akart ábrázolni, nem akart semmi a természetben már létezõt reprodukálni, hanem a vásznon, magában a képi komopzícióban játszódtak le konkrét folyamatok, s ezek vagy hatásaik kerültek bemutatásra. a festéket immár nem színértékként, hanem konkrét anyagként fogták fel, kenhetõ vagy önthetõ massza avagy folyadék gyanánt. az eredményt a kar- és kézmozgások taglejtése és motorikája hozta létre: a festõ firkált, kent, anyagokat, folyadékokat, festéket fröcskölt, szórt, öntött stb. a vászonra. az akció láthatósága lényeges mozzanata volt e mûvészetnek, mivel sok festõ egy ténylegesen átérzett (érzéki) izgalmi-eksztatikus állapotban hozta létre munkáit. a pozitívan befogadó nézõ formailag képes megragadni a keletkezési folyamat izgalmát. a konkrét folyamatok szemléltetése és hatásaik alkotót és nézõt egyaránt érzékileg intenzív átélésre szólították fel; ennek során olyan új, képzõmûvészetileg hasznosítható hatásokkal éltek, melyek számos objektumnak és folyamatnak sajátjai. az érzéki észlelés egy bizonyos résztartományának kidomborítására, kibontakoztatására gondolok. a mûvészet szolgálatába állította ezt az elemien érzéki észleléstartományt; az elemi érzékiségnek ez az érzékelése pedig – paradox módon – egy elmélyült, kitágított, érzékenyebb és tudatosabb érzéki megragadás következménye volt. környezetünk elmélyültebb érzéki megragadása óhatatlanul tudattágulással jár. az informális mûvészet azokat az észlelésértékeket tudatosította és aknázta ki a forma számára, melyek még csak most jutottak el a tudatosság küszöbéig. emberi lényegünket így az informel tette éretté az érzékiség egy részének tudatos befogadására – ezt a részt korábban csak küszöbalattian regisztráltuk, képzettársítások útján, az álom, az emlékezet, a költészet és a mítosz által azonban képesek voltunk megidézni. a nyelvi képek szó provokálta érzéki észlelésintenzitása fontos alkotóeleme a költészetnek (lírának). a forma küszöbalatti észlelésértékeket tudatosít, tesz hozzáférhetõvé az utólagos regisztrálás számára. az elõbb küszöbalattian regisztrált tartalmaknak ez az utólagos regisztrálása lett esztétikai eseménnyé, formává. létrejött egy mûvészet, amely közvetlenül a mélyebb lelki rétegekkel foglalkozott, sõt ezek számára szócsõként mûködött. elfojtások mûvészetté alakultak át. e törekvésekhez – melyek szinte az egész világon közel egyidejûleg, persze a legkülönbözõbb árnyalatokban léptek fel – a tasizmus fogalma kapcsolódott. ma, amikor már bizonyos távolságból nézzük a tachizmust, az egész informel fejlõdését s a tachizmus idõközben máshogyan értelmezett következményeivel dolgozunk, kezdünk átfogó képet nyerni, és látjuk, hogy az akkori irányzat festõit valóban semmi más nem egyesíti annyira, mint éppen ama szégyellõsen eltagadott behatolás az „állati tartományba”. valamennyiüket összeköti ez az élénk érdeklõdés saját érzékiségük és ösztöniségük, bensõ valóságuk iránt, mind tudattalan tartalmakat fordítanak ki és tesznek formailag tudatossá. míg az elsõ tasiszta-informális munkák még a régi festészet kompozíciós sémáiba építették be az elfojtott érzékiség áttörését, e hagyományos formai korlátokat késõbb mindinkább szétszakították és félretaszították, mindinkább az automatikusan kilengõ, érzéki izgalom vált lényegessé, a konkrét, dinamikus-destruktív esemény öröme került elõtérbe. képeket szaggattak szét és romboltak össze. szét akarták robbantani a képformátumot, itt-ott már láthatóvá váltak a tasizmus következményei. minden képalkotás a konkréttal, a valósággal szembeni megrészegülésbe akart torkollni. a tasizmus legbensõ, talán föl sem ismert célja a dionüszoszi-dinamikus aktusban, a lélek alaprétegeit megragadó és tudatosító lereagálásban rejlett. az izgalmat, a vágy gerjedését, a gátlások levetkõzését, az eksztázist, a mélyebb lelki torlaszok feloldását kívánták ábrázolni. a tasizmus természetével egybevágott, hogy drámai-expresszív kifejezõeszköz legyen. az akciófestészet idõbeli folyamat akart lenni, új, a színházi történés, a drámai esemény irányába mutató dimenziót hódított meg a maga számára. az informális alkotás a színház felé fordult, ahol beépítve, megváltozott feltételek mellett, a happening, de fõleg az akcionizmus átfogó megjelenési formájában lelte és leli meg lényegi hatását.

jómagam éppen akkor kerültem kapcsolatba a – zenitjét éppen akkor meghaladó – tasizmussal, mikor színházkoncepciómba bevezettem a valósággal való munkát. azonnal, valamennyi következményével együtt felfogtam ezt a jelenséget, hiszen egybevágott saját, a nyelvbõl kiindulva elért eredményeimmel, és megfelelt színházam drámai-dinamikus üzenetének. ettõl fogva intenzívebben, egyszersmind analitikusabban foglalkoztam a folyadékok öntésének, szórásának és szétkenésének mûveleteivel. ebbõl fejlõdött ki az orgia misztérium színház festészete, egy olyan akciófestészet, mely részben eksztatikus elõállítási folyamataihoz idõbeli struktúrákra támaszkodik (kizárólag piros festéket szórok függõleges és vízszintes felületekre). így lett ez a nézõket is bevonó festészet litániaszerû, a látványfestésben megnyilvánuló játéktörténés színházamon belül.

1978


Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu

 
C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/