Herman Nitsch • az orgia misztérium színház elméletéhez, második kísérlet, 303

talán semmi egyéb nem jutott az eszembe, mint hogy a mûvészet által felhasznált, valamennyi érzéket megszólító lereagálási rituálékat üvöltve egy állattetem kizsigerelésével és széttépésében és az ebbõl adódó alapexcesszus-élményben teljesítsem ki. az alapexcesszus-élmény totális lereagálás. olyan ösztönáttörés következménye, mely túlhalad a szexualitáson, s az elevenség mély befogadását akarja és jelenti. a drámai életrituálék intenzív élettörténést hoznak létre, melyben a kozmikus erõk harca nyilvánul meg és válik mitikus hasonlattá.

az orgia misztérium színház elméletéhez, második kísérlet, 97.

sokat elmélkedtem az orgia misztérium színház elméletérõl, a játék fölépítésérõl azonban keveset árultam el. ezt mindig strukturális titokként hordoztam magammal, és úgy gondoltam, ezzel kapcsolatosan fölösleges többet megmutatni. ám most, hogy könyvemben próbálom minden oldalról megvilágítani az orgia misztérium színház vállalkozását, hirtelen látom: a játék fölépítését is meg kell magyaráznom.

az orgia misztérium színház hat napon át tartó játéka egy hattételes szimfóniának felel meg, voltaképp valamennyi alapmotívum zeneileg állítódik rendbe.

motívummunkámat nagyjából richard wagner vezérmotívum-technikájához hasonlatosan kell elképzelni. sokszor elmondtam: hat napos játékommal az emberi tudat történetét szeretném újraelbeszélni. ebben ellentmondást láthatnánk, hiszen akciószínházam nem tölthet be elbeszélõ funkciót. az akciótörténésen keresztül azonban történelmi folyamatok is szemléltethetõk.

az egész vállalkozás mégis inkább hasonlítható egy analitikus folyamat végigviteléhez: elbeszélés helyett feltárás, tények és viszonyok fényre hozatala (elrendezése) történik. lehet, hogy az analízis az elbeszélés fordítottja. a kutató dramaturgiától vezetve önmagunkon keresztül éljük meg a múltat. az orgia misztérium színház cselekmény-átvitele olyan folyamat, mely a bennünk, pszichofizikai adottságainkban még ható múlttal foglalkozik, olyan folyamat, mely a jelen megélését, a lét meglelését dolgozza ki, s a jövõ megélését, a ritualizált léttalálás intenzívebb életútját építi ki. A JÁTÉK HÕSE A JÁTÉK RÉSZTVEVÕJE, A JÁTÉK CSELEKMÉNYE A RÉSZTVEVÕ MAGÁRA-TALÁLÁSA.

ismét helyesbítenem kell: teljesen elbeszélés nélkül azért nem megy. aki „szóköltészetemet” ismeri, észre fogja venni, hogy az orgia misztérium színházzal kapcsolatos elsõ kísérleteimmel nagyon is a tágterû elbeszélésbõl indultam ki. a játék hõse az elõjáték után álmában még egyszer megeleveníti a legfontosabb megváltó-istenségek – zarathusztra, vishnu, shiva, buddha, ozirisz, dionüszosz, tammuz, orpheusz, krisztus – életét. mai, analitikus akciószínházam másképp oldja meg ezt a dramaturgiai folyamatot és elbeszélést, mert az a véleményem, hogy MINDEN, AMI VALAHA VOLT, VOLTUNK, MINDEN, AMI MOST VAN, VAGYUNK ÉS MINDEN, AMI VALAHA LESZ, LESZÜNK.

mindenki közülünk volt buddha, krisztus, van gogh, richard wagner, volt sade márki, baudelaire, VIII. henrik, volt gyilkos, volt napóleon, volt dosztojevszkij, volt isten és isten ellenlábasa. ez a gondolat világos, mihelyt túllátunk az egyénen és olyan egészként fogjuk fel az életszubsztanciát, amely azért teremt magának szubjektumokat, hogy saját magát megértse. AZ ÉLET, A LÉT, MELYNEK RÉSZESE VAGYOK, MELY VOLTAKÉPP VAGYOK, MINDEN VOLT, AMI VALAHA VOLT ÉS MINDAZ LESZ, AMI VALAHA LESZ.

ha megkíséreljük túllépni a szubjektum szûkösségét és határait, és megpróbálunk belelátni a numinózum interszubjektív, misztikus mélyébe, csak ezt az egy, szüntelen „természetet” fogjuk látni, AMELY MINDEN VOLT ÉS MINDEN LESZ, meglátjuk ezt az egyetlen, szakadatlan LÉTET, AMELY MINDEN VOLT ÉS MINDEN LESZ. mindaz, amit a létezõk, valamennyi lény és valamennyi szubjektum valaha megismert és megélt, visszajut minden tudat mögött pihenõ, ALAP NÉLKÜLI ALAPunkhoz, ez az alap pedig a lét eleven tudatának felel meg, mely voltaképp vagyunk, mely létünket jelenti a halálon túl is.

már epikus szóköltészetem idején foglalkoztam vallásfenomenológiával, összehasonlító valláskutatással, és feltûnt, hogy a különbözõ vallások és mítoszok között milyen sok a hasonlóság. megértettem az archetipikus struktúrákat, még mielõtt c. g. jung számomra lenyûgözõ könyvét ismertem volna. legjobban halál és feltámadás oly sok mítoszon végigvonuló ténye ragadott meg. az analitikus-rendezõ eljárás már akkor meghatározta munkámat. láttam a párhuzamokat a drámai katasztrófa, az elbukó hõs szenvedése és az excesszus-helyzetek között is, melyekkel az áldozathozó, mítikus vezérfiguráknak vagy megváltó-isteneknek kellett megküzdeniök. a dráma katasztrófája sokszor azonos a mítikus szenvedés-excesszussal – például ödipusz király esetében vagy krisztus szenvedésének és megfeszítésének a német passiókból ismert ábrázolásában.

az orgia misztérium színház cselekvõ személyei szélsõséges izgalmi állapotok során – melyek a dráma katasztrófájára felelnek – élik át az õsexcesszus-helyzetet, hatolnak el hozzá. az izgalom, a hõs szembesülése a borzalmas-förtelmessel, a pokoli méllyel addig megy, míg a hõs el nem merül az excesszív élet-ajzás, a szado-mazochista szétszaggatáshelyzet végpontjában átélõdött egy archetipikus helyzet, megelevenült az általános, a mítosz struktúrája.

egy kollektív réteg, a kollektív tudattalan beáradt a nyelvbe. a szenvedõ, megkínzott hõs elõtt, aki a mítoszokban leképezõdõ excesszus-helyzetekre asszociált, látomásos szemlélet nyílik meg. a látomások meghaladják egyéni szenvedését. a végletes izgalom pillanatában megannyi elbukó, szenvedõ, magát feláldozó, megváltó istenség szenvedését éli át. a szenvedõ végletes szenvedésének pillanatában egyszerre éli meg magát a leölt totemállat, a rituálisan meggyilkolt király, a szétszaggatott orpheusz, a férfiasságától megfosztott attisz, a szétszaggatott ozirisz, a szétszaggatott dionüszosz, a megvakított ödipusz és a megfeszített krisztus gyanánt.

a halál legnagyobb rémületében a hõs már nem önmaga, hanem több, minden és mindenki, de legfõképp minden idõk szenvedõ istene. a nagy, excesszív, minden határt ostromló szenvedés által megnyilvánul a kollektív tudattalan rétege, szavakat lel a drámában. hõseim, pusztán egyéni szenvedésükbõl kivettetve a kollektív tartomány személyfölöttiségébe, nagyszerûségébe vezérfigurákká válnak. szenvedésük a hõsök élményébõl üvölt. legvégsõ eksztázisukban sorra asszociálják a mítikus hõsök mintegy gyöngyláncra fûzött, excesszusba torkolló szenvedés-stációit, a nyelv ezért még egyszer megidézi valamennyi megváltót és áldozatistent, mígcsak a hõsök el nem merülnek a nyelvileg már nem leírható alapexcesszusban. már akkor arra törekedtem, hogy a nyelv (a nyelvi alkotás) segítségével az õsexcesszusig (alapexcesszusig) hatoljak. a mítoszban regisztrálódó õsexcesszus-helyzet átélése, az asszociatív-analitikus, nyelvi eszközökkel történõ továbbhatolás az excesszus irányába fontos állomás volt az akciószínház késõbbi analitikus dramaturgiája felé vezetõ úton. a következõ lépést a nyelv feloldása jelentette. az excesszus kimondhatatlanná vált. feltámadt a nyelv-szétdarabolás, a destruktív szótag-érzékiség gyönyöre. közvetlenül a legvégsõ gerjedés elõtt õsszótagok, õshangok lökõdtek, üvöltõdtek ki. a nyelv az üvöltés csupasz izgalmi állapotává bomlott fel. a szétrombolt nyelv óhatatlanul az istenemberállat széttépett húsának adta át helyét. elhatoltunk a valódi (vérnedv, nyers hús, vérnyirkos belek kiváltotta) gerjedésig, a bárány szétszaggatásának excesszusáig. már a nyelvi alkotófolyamat létrehozta az analitikus vezérmotívumot, mely rávilágít: számos mítoszban ott tükrözõdik az excesszus-helyzet iránti igény.

AZ ORGIA MISZTÉRIUM SZÍNHÁZ ANALITIKUS VEZÉRMOTÍVUMA:

I. átváltozás, úrvacsora (ez az én testem és az én vérem)

II. az olajfák hegyén

III. keresztre feszítés

IV. dionüszosz orgiasztikája és áldozata, széttépése

V. orpheusz halála

VI. a vadkan által felnyársalt adonisz

VII. ízisz és ozirisz

VIII. attisz, agdisztisz

IX. ödipusz megvakítása (kasztrációs szimbolika)

X. rituális kasztráció

XI. állatáldozat általában (állatáldozat mint az emberáldozat helyettesítése)

XII. totemlakoma (a totemállat széttépése)

XIII. alapexcesszus (ösztönáttörés, a lereagálás végpontja, a széttépéshelyzet elérése, a bárány szétszaggatása). az orgia misztérium színház egymásra rétegzõdõ akciói az alapexcesszusig hatolnak el.

a mítikus vezérmotívum az alapexcesszusba visz. megmutatja, hogy pszichénk rétegekbõl épül fel, kollektívpszichénkben archetipikusan ott lakik valamennyi megváltó-figura, melynek át kell mennie az excesszuson. az alapexcesszus átélésének bennük lakó szükséglete a miénk is.

a mítikus vezérmotívum ugyanakkor szembenáll azokkal az érzéki élményekkel is, melyekkel az akciófestészetbõl kiinduló rituálé keretében szembesül a játék résztvevõje. a módszeresen fokozódó akcionista rituálék egyre intenzívebb eksztatikus reagálásra késztetik a résztvevõt, míg bekövetkezik az excesszív lereagálás eseménye, az alapexcesszus-történés ösztönkitörése (a megfeszített bárány kizsigerelése, a bárány, a hús széttépése, gyúrómozdulatok, a belek nyomkodása-markolása, míg ki nem serken a bélsár, a sár szétkenése, a vér csapkodása-fröcskölése). a zajintenzitás, az üvöltéseksztázis beleássa magát az alapexcesszusba. a számos vezérmotívum közül – lásd íz-, szag-, hangzás- és akciómotívumok – két alapvetõ (fõ)vezérmotívum emelkedik ki.

1. analitikus-mítikus vezérmotívum

epikus-elbeszélõ, rendezõ, nyelvi-analitikus jelleggel bír, a kollektív tudatalattiból felhatoló mítosz segítségével igyekszik megmutatni az alapexcesszus-élmény iránti szükséglet elérését. a nyelv a dráma katasztrófája mögé utal, a lereagálás-élmény végpontjára, az alapexcesszusra; az elmélet a numinózum átéléséhez vezetõ kaput nyitogatja.

2. analitikus-dramaturgiai vezérmotívum

a reális történések reális élménymegvalósítással konfrontálják a résztvevõt. rituálék - a nemverbális akciószínház gyakorlati analitikus dramaturgiájának megfelelõen – a lereagálás végpontjáig, az eksztatikus alapexcesszus-élményig fokozzák a játékrésztvevõ érzéki élményintenzitását.

az alapexcesszus, a felgyülemlett, elfojtott energiáktól való totális megtisztulás keresése ez: a legintenzívebb létélménynek az ontologikus dramaturgia által való keresése indul be. a drámának az alapexcesszus felé mutató katasztrófája az orgia misztérium színház esetében valóban leássa magát az alapexcesszusig, s az exsztatikussá gerjedt, létmisztikusan átélõ résztvevõ számára megnyitja a numinózum érzékelésének és regisztrálásának lehetõségét. az alap nélküli alapból érkezõ, amorf természeti erõ – melynek nyelvileg besorolhatatlan átélése katarzishoz, másfelõl a léttalálás által megvalósított élethez vezet – kitölt bennünket borzalmas-szép látványával. a leölt és megfeszített bárány kizsigerelésébõl kiinduló, az alapexcesszusra irányuló akció – ezúttal alapvetõ vezérmotívumként jellemezve – újra és újra ismétlõdik, mint ahogyan a rituálé is a litánia ismétlésére támaszkodik. az örökké azonos ismétlõdése történik itt: ez az akcionista-ontológiai vezérmotívum azonban egyre tovább bõvíthetõ. egyre bõvül az akcionista és a zenekari személyzet, nagyobb állatok (disznók, bikák) leölt testei kerülnek felhasználásra. a „mészárszék-szimfónia” ugyancsak a fontos, minden nap megvalósuló vezérmotívumok közé tartozik. a szado-mazochista alapexcesszus-élmény végpontján az ölésélménnyel, a gyilkossággal terhelõdik. a színház láthatóvá teszi az ölést, a levágást. az alapexcesszusba torkolló akciók esetében mindannyiszor reszublimáció megy végbe, mely a verbálisan és vér nélkül, a színeváltozás útján ünnepelt oltáriszentségbõl indul ki. a tudatosító, az excesszusba behatoló reszublimáció felszámolja a túl magasra tûzött szublimációs követelményeket (képleteket), és semlegesíti a parancs- és ösztönvalóságot. az analízis lehatol a mélybe, hogy minden elfojtottat a normális használat – az intenzív élet, létmisztika és szeretet – irányába tereljen. a hat nap alatt variálva állandóan ismétlõdõ alapexcesszus-akciók nem teljesen idegenek freud éveken át tartó terápiás üléseitõl. újra meg újra kell kezdeni mindent és sokszor el kell mondani, míg eljutunk addig, hogy felfogjuk.

az alapexcesszusra való, állandóan ismétlõdõ készülõdést hasonlíthatjuk ahhoz is, ahogyan a zenében, különösen mozartnál, beethovennél és brucknernél újra meg újra orgazmusra emlékeztetõ fortissimo-szakaszok épülnek fel. a teljes hangzásig vitt, kijátszott téma által a zene újra meg újra zengõ orgazmusba hull vissza. az orgia misztérium színház partitúrája ebben az értelemben zeneileg épül fel, az orgazmusnak megfelelõ alapexcesszus-élmény állandóan ismétlõdik benne. a számos bárány-akció mellett legalább egyszer sor kerül A MÉSZÁRSZÉK-SZIMFÓNIA NAGYMISÉJÉRE. minden nap fináléval ér véget, az éjszaka az adagiók ideje.

az akciószínház ANALITIKUS-DRAMATURGIAI VEZÉRMOTÍVUMÁNAK alkalmazási sémája nagyjából így nézne ki:

1. nap
 

5. nap


 

az orgia misztérium színház hat napon át tartó (ünnepi) játéka, mint már mondottam, sokban egy hattételes szimfóniával rokon. az elsõ nap és elsõ éjszaka (elsõ tétel) egy nagy expozícióhoz, elõjátékhoz hasonlítható. felvonul valamennyi alapmotívum: az alapexcesszus, az ölés-, valamennyi akció-, szag-, íz- és hangzásmotívum, bemutatásra kerülnek az építõelemek. a játék során aztán kapcsolatba lépnek egymással a motívumok, a szinesztézia bõvített fogalmának értelmében. már a második nap és éjjel (második tétel) megmutatja, hogy a mítikus-analitikus vezérmotívum mégiscsak erõs elbeszélõ funkcióval rendelkezik.

az orgia misztérium színház az „elejétõl” beszéli el a lereagálás, az alapexcesszus iránti szükséglet mítoszbeli kifejezõdéseinek történetét.

a „történet” a bika leölésével kezdõdik (a totemállat leölése). az alapexcesszus eljut az ölés gyönyörének feldolgozásáig. az életbe, „lét”-be vettetés mint „gonosz” tett, mint szükségszerûen gonosz tett, mely egyszersmind azonban jó is, létet és semmit, jót és rosszat akar. az akciók a teremtés, az „örökletes bûn” és a „bûnbeesés” mítoszait parafrazálják. parafrazálják a mítikus (analitikus) vezérmotívumot, s liturgikus ismétlõdésben ez történik a hatodik napig. újra meg újra elhatolunk az alapexcesszusig, jelképes formában és az analitikus dramaturgia realisztikus, széles, mélyreható formájában. a hat nap éjszakái az adagióknak felelnek meg. tudomásom szerint csak mahler tizedik szimfóniájának töredéke tartalmaz két adagiót: az én 6 napos játékom hat adagiót foglal magában. az adagiók nyugalma nemcsak a hat éjjel zenéjére nyomja rá bélyegét, de általában az akciók éjszakai sorára is.

a harmadik nap és harmadik éjjel, a harmadik tétel a scherzónak felel meg, ez azonban egy keserû-tragikusan féktelen scherzo. a DIONÜSZOSZ címet viseli. a HÁBORÚ mint a dionüszoszi ösztönajzás legkeserûbb következménye, mint a sötét, amorf, zabolázatlan, egyelõre mindent elpusztító erõ ösztönkitörése. az orgiasztika tragikumba, dionüszosz széttépésébe fordul át. a délután, majd az éjszaka az elrendelt, parancsba adott tömeges mámoré, a játék résztvevõinek általános lerészegedéséé. szõlõskertekben és pincékben mértéktelen ivászat folyik.

a negyedik nap és negyedik éjjel, a negyedik tétel krisztusig halad elõre a mítikus-analitikus vezérmotívum feldolgozásában. délután (légiháború)akciók vadászrepülõkkel.

az ötödik nap és ötödik éjjel, az ötödik tétel a játék tetõpontját jelenti, legalábbis, ami az ötödik nap fináléját (délutánját) illeti. az elbeszélõ, mítikus (analitikus) vezérmotívum megmutatja, hogyan rekesztõdik az alapexcesszus átélésének szükséglete mindinkább a verbális, mítikus tartományba. az excesszus tényleges átélhetõsége egyfelõl elfojtódik, másfelõl az oltáriszentségig szublimálódik. hús és vér érzéki valósága nyelvvé lesz, mely az érzéki valóságnak már csak jelképe lehet. még az érzéki valóság tartományában is szublimáló eltolásra van szükség, a vér borrá, a hús kenyérré lesz. hús és vér radikális hatásértékét, melyben még ott van az ölés, a gyilkolás, a ragadozóállatiság, az áldozat és a kannibalizmus közelsége, bor és kenyér helyettesítõ szubsztanciájával szelídítik meg. már csak az átszellemített, fölszublimált, vértelen misztérium igényli a legvégletesebben való hitet – a színeváltozás révén a bor ismét krisztus vérévé, a kenyér ismét hússá, krisztus testévé lesz: végbemegy a deszublimáció.

az élet, az elfojtott élet története, a szublimáció elbeszéltetett és meggyóntatott. most azonban beindul az orgia misztérium színház nemverbális dramaturgiája.

radikális dramaturgiai mûveletre kerül sor, elfojtott (gátolt) tartalmak felszabadulnak, láthatóvá válnak, mélyreható, a lehetõ legtotálisabb megtisztulás megy végbe. ama „szörnytett”, mely a létet a semmibõl kitaszítja, ama „gaztett”, amaz elsõ gyilkosság, amaz „apagyilkosság”, amaz együtthálás az anyával, isten fiának megfeszítése, ama mysterium coniunctionis, amaz õsexcesszus, amaz alapexcesszus – megtétetik. még egyszer elkövetõdik az „örökletes bûn”, a „bûnbeesés”. belevágunk az élet szeretetteljes kegyetlenségébe. a megéletlen élet fölszabadítása, életre keltése és tudatosítása eltöröl minden neurózis-tünetet (félelem, tudatalatti agressziószükséglet), eltöröl minden bûnt. az „örökletes bûn”, a „bûnbeesés” az életbe-lépéssel egyenlõ. többé nem bûn. a lét a történés, a tett, a lét rossz és jó, különben nem létezne rossz és jó. rossz és jó kiegyenlítik, semlegesítik egymást, másképpen kifejezve: a lét se nem jó, se nem rossz, jón és rosszon túl zajlik, még máshogyan fogalmazva: a lét EZ a VAN, a legnagyobb erény; az, hogy a lét van, magába foglal és kitöröl minden bûnt, mihelyt készek vagyunk e VAN által, intenzív élet, intenzív LÉT által krisztushoz hasonlóan magunkra venni a „bûn”-t. a „bûn” az, ha nem vesszük magunkra az életet.

a játékrésztvevõk végsõ intenzitásig gerjedése a lereagálás-élményben intenzív átélést, léttalálást jelent. beteljesedett az analitikus dramaturgia ontológiai küldetése. a lét mint legmélyebb élménytartalom nyilatkozik meg. a léttalálás, a létmisztika önmagunk meglelésével azonos.

e dráma katasztrófájának megrendezéséhez, e lereagálási, deszublimálási és tudatosítási folyamathoz, melyre az orgia misztérium színház egész játéka irányul, felhasználjuk az orgia misztérium színház teljes eszköztárát. bevetünk mindent, amire csak az orgia misztérium színház képes. az eszközök, zenekarok, kórusok, fölerõsített zajok, szintetizátorok arzenálja ekkor a legnagyobb az egész játék alatt. ugyanez áll a szereplõk létszámára, a leölt állatok, zsigerek, hús és vér mennyiségére. repülõgépek (szuperszonikus és vadászgépek, bombázók, harci repülõk) kerülnek bevetésre. A zenekarok és a kórusok, a játékrésztvevõk kórusa egyetlen kozmikus robajjá fokozódnak, e zajból és eksztázisból komponált fúga során valamennyi motívummunka vég- és tetõpontjára jut. mikor e nagy alapexcesszus-akciónak hirtelen végeszakad, derûs, csöndes öröm árad szét. a résztvevõk nyugodtan, szívükben boldogsággal töltik a langyos nyári éjszakát, ülnek az asztaloknál, esznek és bort isznak.
 
 
 

az orgia misztérium színház elméletéhez,
második kísérlet, 303.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu



C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/