– Nem zavar minket. Mondjuk így: nincs vele semmi bajunk. Ami fontos.
– Van valami kapcsolatuk vele?
– Nem sok. Néha látjuk az autójában, fõleg ott szoktuk látni. Már beszéltünk is vele többször, meg ilyesmi, de a kastéllyal nincs sok kapcsolatunk. Nem, nincs vele különös kapcsolatunk. De nem vagyunk az ellenségei sem. Jól kijövünk vele, és semlegesek vagyunk, ahogy mondani szokás. Túl keveset értünk az egészbõl, a mûvészetbõl, meg abból, amit csinál.
– A kastélyban jártak már?
– Mindnyájan voltunk már a kastélyban. Még iskolás korunkban.
– Hogy-hogy?
– Kastélylátogatás.
– Kastélylátogatás?
– Igen, az iskolával.
– Nitsch elõtt kié volt a kastély?
– Klosterneuburgé. A klosterneuburgi apátságé volt, és az iskolával mindig elmentünk megnézni, meg ilyenek.
– Nagyon másképp nézett ki akkoriban?
– A kastély, az nem sokat változott. Csakhogy akkor szinte teljesen le volt pusztulva, a tetõt például a Nitschék azóta már megcsináltatták. Biztosan rengeteg pénzt beleöltek. Sok mindent felújítottak, nem? Azelõtt már szinte teljesen romos volt. Be voltak törve az ablakok, és minden tönkre volt téve, minden.
– Lakott akkoriban a kastélyban valaki?
– Lakott ott egy család. Hogy is hívták õket? Sinnék. Az einserhausi Sinn Franz lakott ott. Traktorvezetõ volt. A klosterneuburgi apátságnak volt ott vagy 250 holdja, és a traktorvezetõ a kastélyban lakott a családjával. Uradalmi birtok volt.
– Nitschnek most hány hold földje van?
– Csak az az övé, ami a kastély kerítésén belül van. A többi még most is az apátságé. Az összes föld az apátságé.
– Szõlõje sincs neki?
– De, az van, lent Ebersdorfban. És van pincéje is. Egy a Steinbergen. De talán kettõ is van ott neki, azt hiszem. Aztán van egy présháza Eselsstadtban. Nem, Eselsstadtban nincs neki. Ahol voltatok, az nem az övé. De a steinbergit megvette, az az övé. Nagyon vidám egy ember, szívesen van a pincében. Meg-megiszik egy pohárka bort, mondjuk, hogy néha hármat is. Jól el lehet vele beszélgetni. Semmi baj nincs vele. A feleségem egyszer volt is nála. Le is fényképezték vele, a Nitsch úrral. Volt neki egy lugasa a pincéje elõtt, mint nekünk, ott fényképeztek. Szerintünk Prinzendorfban nemigen van ellensége. Nem, nálunk nincs ellensége. Nagyon nyugodt ember. Senkinek nem árt, és senkinek nem ad okot arra, hogy vita legyen belõle. Ilyenrõl még soha nem hallottunk.
– Azt mondják, szponzorálja a focicsapatot.
– Igen, a prinzendorfit. Õ szponzorálja a mezeket. És a tûzoltóságot is támogatja. Igen, a klubokat, a sportklubot meg a tûzoltóságot. Minden klubot támogat, azt beszélik. Kedvelik is a klubokban. A tûzoltóbálon már többször ott volt. És ott volt már a Danielle Spera is, a tévébemondónõ. A Nitsch feleségének lehet az ismerõse. Mondjuk így: a Nitsch rendben van. A helyi lakosságnak nincs vele semmi baja. Kedélyes ember. De jogosítványa, az nincsen. Csak mopedet tud vezetni. Az autóval soha nem megy egyedül, csak a mopeddel, azzal szokott járni.
– Mindig valaki más vezet?
– Mindig van sofõrje. A felesége vagy valaki más. Prinzendorf most híres hely lett. A tévében azt mondták, hogy most Prinzendorfra és Lassingra figyel az egész ország. Lassingban most rosszabb, mert azok a föld alatt vannak. Igen, jobb Prinzendorfban, mint Lassingban, mert Lassing szomorú. Prinzendorf pedig vidám.
– Már bécsi barátaink is érdeklõdnek, hogy hol is van pontosan ez a Prinzendorf.
– Pont a cseh határon. A cseh és a szlovák határon. Aki még soha nem járt itt, az csak nehezen talál ide. Ez volt az ország utolsó csücske, szinte azt lehet mondani. Majdnem senkiföldje.