Cserba Júlia Man Ray-ogramok Man Ray retrospektív


Párizs, Grand Palais
1998. április 29-június 29.

Bár a Musée national d'art moderne otthona, a Pompidou Központ épülete felújítási munkák miatt hosszabb idõre zárva van, gyûjteményének egy részét különbözõ helyszíneken továbbra is láthatja a közönség. A Központ még látogatható földszintjén néhány hónapra Max Ernst szobrai kaptak helyet, a festmények egy része útra kelt, vidéki és külföldi múzeumok kiállításain szerepelnek, a Man Ray fotóiból rendezett életmû-kiállításnak pedig a Grand Palais adott otthon. Man Ray már jól ismert fotói mellett sok olyat is bemutattak, amelyet eddig még sohasem láthattunk, 1994-ben ugyanis a múzeum jelentõs családi hagyatékhoz jutott, és ezzel a már korábban is gazdag archívum 13 500 negatívra bõvült. A kiállított anyag egy részét a mûvész saját, illetve az õ irányítása alatt készült nagyításai, másrészt a hagyatékból származó negatívok nagyításai alkotják.

Az elsõ teremben a húszas években készült divatfotók, portrék, mûvésztársak, mint például Dali A folyékony vágyak, Tanguy A sosem látott bizonyossága vagy Breton Álom-tárgy címû alkotásairól készült felvételek mutatják a "profi" fotós munkáit, és azt, hogy Man Ray számára a fotózás ebben az idõben elsõsorban kenyérkereseti forrás volt, még akkor is, ha ezek a képek gyakran túllépnek a szokványos mûtermi fényképészet színvonalán. Mint ismeretes, Man Ray, annak ellenére, hogy New Yorkban már készített néhány emlékezetes fotót, például a Man and Women (1918), Coat-Stand (1920) vagy az Elévage de Poussière (1920), elsõsorban festõként érkezett Párizsba 1921-ben, barátja, Marcel Duchamp rábeszélésére. Bár a mûvésztársak nagy örömmel fogadták õt, mint az egyetlen amerikai dadaistát, az elsõ kiállítás nem hozott sikert számára, képeit nem vásárolták.(A szó szoros értelmében vett nagy visszhangot csak az keltette, hogy a vendégek égõ cigarettával durrantották ki a galériát megtöltõ több száz felfújt léggömböt.) Hogy megélhetését biztosítsa, ekkor kezdett divatfotókat készíteni, amelyekkel gyors sikert ért el, és egymás után kapta a megrendeléseket. Népszerûségét elsõsorban annak köszönhette, hogy a nõi szépséget és eleganciát sajátos eszközökkel úgy jelenítette meg felvételein, ahogyan elõtte még senki. Nem egy kiállított fotón látható, hogy a mûvész, hangsúlyt adva a sziluettnek, azt fekete tollal rajzolta körül.

Számára a legkedvesebb azonban mindig a portré-fotózás volt, nem csoda, ha felvételeinek több, mint a felét arckép-felvételek teszik ki. 1922-ben megnyitotta portré-mûtermét, és ettõl kezdve francia és külföldi írók, zeneszerzõk, színészek, ma már ismeretlen személyek hosszú sorát, és fõként a dadaizmust és késõbb a szürrealizmust képviselõ barátait örökítette meg. Láthatjuk többek között a fiatal Dalit, Picassót, Antonin Artaud-t, Bretont, Eluard-t, Aragont, mégpedig olyan felvételeken, amelyeken Man Ray piros tintával és ceruzával jelölte meg a megtartandó részt. Ha csak ezeket a részeket nézzük, sok híres képre ismerünk rá, és megállapíthatjuk, hogy a jól kiválasztott képkivágás tette kiválóvá ezeket a fotókat. Man Ray egyszer azt nyilatkozta, hogy "a fotográfia nem mûvészet", ami alatt azt értette, hogy a puszta másolás nem mûvészet, viszont az egyszerû fotó is mûalkotássá válhat. Ennek érdekében a legkülönbözõbb eszközöket használta fel, mint a már említett kivágáson kívül a különleges megvilágítást, egymásra fotózást vagy a különféle képmódosító eljárásokat. A Könnyek modelljének arcára ragasztott átlátszó üveggyöngyök könnyek illúzióját keltik, és szolarizált aktjait, mint az 1934-ben készült Natachát könnyen grafikának vélhetnénk. Rayogramjai pedig, amelyekbõl Gyönyörûséges mezõk címmel, Tristan Tzara elõszavával album is megjelent, már egészen közel állnak szürrealista festõtársai alkotásaihoz. Eszköztárához tartozott a téma "megrendezése" is. Ennek egyik kiváló példája az a felvétel, amelyen Antonin Artaud ujjai egy kávéházi asztalon sorakozó kockacukrokon "zongoráznak". Fotóin a tárgyak új értelmet kapnak: a kövek hegyekké, a fadarabok, deszkák szobrokká változnak, a falra akasztott habverõ saját árnyékával "ö"-vé (1922) formálódik, igazolva André Breton megállapítását, miszerint "a szürrealizmus a valóságban van". Csak meg kell azt látni!

Természetesen a leghíresebb Man Ray-képek, mint az Ima, az Ingres hegedûje vagy a Fekete és fehér is helyet kaptak. Ez utóbbi alkotás 1934-ben Picabia lapjában, a 391-ben jelent meg elõször. A függõlegesen álló afrikai maszk és éles ellentéte, a vízszintesen fekvõ, kifehérített arc szinte minden fotómûvészetrõl szóló könyv elengedhetetlen illusztrációja, ám a téma másfajta feldolgozása most elõször látható. A tárlat rendezõi más esetben is fontosnak tartották kiállítani a már ismert felvételek változatait, rámutatva ezzel és a kivágásokat jelölõ, jegyzetekkel ellátott fotók szerepeltetésével, hogy a híressé vált alkotások nem a véletlen mûvei, hanem egy komoly alkotómunka eredményei. Különlegességnek számít a négy képbõl álló Dorita kisasszony, a kígyóbûvölõ, vagy az a fotósorozat, amely az 1938-as Nemzetközi Kiállítás Szürrealista utcája számára az André Masson, Max Ernst, Miro, Tanguy, Kurt Seligmann és Man Ray által készített bábukat örökíti meg. (Az említett szürrealista utcában egyébként 1200 szeneszsák lógott a világítás nélküli, sötét helyiség mennyezetérõl, a padló pedig falevelekkel volt beborítva. A látogatók fonográfból hallatszó hisztérikus sikolyoktól kísérve, elemlámpával botorkálhattak a kiállított tárgyak között.)

Nemcsak a teret, de a témaköröket is elválasztja az egyik teremben hosszában húzódó, lyukacsos, áttetszõ vászonból készült fal; száj, csukott szem, kezek, nõi testrészek negatívjai rajzolódnak ki rajta fekete-fehérben. Két korszak határvonalának jelzésére használták fel a rendezõk Man Ray Visszatérés az értelemhez címû, kétperces filmjét is, amelyet a kiállítótérben elhelyezett vászonra vetítenek. A film tulajdonképpen absztrakt képek sorozata és 1923-ban készült a Théatre Michel-ben rendezett dada-estre.

A tárlat egyik legnagyobb élményével az utolsó részben találkozunk. A tárlókban a Matematikai tárgyak fotósorozat témái, a Henri Poincaré Intézet tulajdonában lévõ fából, textilbõl, kartonból készült, akár Antoine Pevsner vagy Naum Gabo konstruktív szobrainak is vélhetõ geometriai modellek láthatok, a falakon pedig a róluk felvett, a fény és árnyék szerepét hangsúlyozó kontrasztos fotók.

A kiállítás tanúsítja, hogy Man Ray-nek a szürrealizmus egyik meghatározó egyéniségének legjelentõsebb alkotóterülete a fotózás volt, és igazolja az ismert mûkritikus Alain Jouffroy egy korábbi megállapítását is, miszerint "Man Ray egész élete során tökéletesen összehangolta a dadaizmust, a szürrealizmust, az absztrakciót és a ... realizmust".


Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu
 
 
 
 
C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/