Jean-Paul Fargier

SOKK-HULLÁMOK

"Television kills telephony
in brother’s broil. Our eyes
demand their turn. Let them be seen."
James Joyce
Finnegans Wake, p.52

Tudták, hogy Joyce a „wake in progress"-ében többször hivatkozik a televízióra?

A Direkt1 szárnypróbálgatásaival már jóval azelõtt megérintette a Világot, hogy megjelent volna a Televízió jelenleg ismert alakjában. A televízió hatása, már ami a mûvészetek világát illeti, a káosz teoretikusai által oly szépen elnevezett pillangó-hatás körébe tartozik. Egy egyszerû eltérés, egy „kis különbség" idõvel felerõsödik. Egy jelentéktelen eseménnyel induló folyamat valódi kataklizmába torkollik. Ilyen értelemben a televízió ugyanakkora katasztrófa, mint az általa kiváltott hatások. E láncolatnak nem a legvégén, hanem a közepén helyezkedik el: a hatás felerõsödésének oka és következménye egyszerre.

Kezdetben volt a Direkt: a pillanat egybeesése. Megtörténésével egyidejûleg ábrázolni a valóságot, s ezt azonnal kisugározni a távolba. Már Platón errõl álmodozott. Barlang Mítosza a bizonyíték rá. Az emberek már régóta próbálnak létrehozni valami olyasmit, amit ma televízióként ismerünk. Ennek a „televízió utáni vágynak" köszönhetõen felfedeztek egy csomó masinát, köztük 1895-ben a kinematográfot, sõt 30 évvel korábban a pantelegráfot. A fax õse, Caselli abbé 1865 és 1885 között mûködõ pantelegráfja képfelbontás útján továbbít állóképeket – hiteles aláírásokat bank- vagy tõzsedeügyleteknél, a rendõrség által keresett személyek portréját… Nem sokkal ezután a telefon, majd a rádió már hangokat fog továbbítani. Végül a mozi és a televízió zárja le a valóság folyamatos tükrözésének, állandó (utólagos vagy azonnali) ismétlésének a sorát.

Elképzelhetõ, hogy ez a forradalom ne lett volna hatássa a XX. század nagy mûvészei teljesítményeire? Alkothatott-e például Joyce, Duchamp, Cage, Cunningham, Pollock, Dubuffet, Proust, Céline, Godard, csak hogy néhány nevet említsek, anélkül, hogy ne vett volna tudomást a Közvetlen energiájáról? Nem. Épp ellenkezõleg. A pillanat egybeesésének ihlete az, mely kutatásaik nagy részét inspirálta, ez vezetett olyan szokatlan formákhoz, amelyek miatt ma újítókként tiszteljük õket.

Joyce? Nem véletlenül származik abból a faluból, ahol Marconi felszereli az elsõ drót nélküli távíró állomást! Ez a rádió jó egy nappal elõre értesítette a londoni és liverpooli kikötõket az ír vizeken átkelõ hajókról. Hogy azok jobban megszervezhessék az áru kirakodását, az utasok fogadását… elképzelhetõ-e az, hogy ez a rádió, ha mégoly új is, ne játszott volna szerepet a modern Ulysses születésében, aki szárazföldön újraéli az Odüsszeiát egyetlen nap alatt? Egyetlen nap! Huszonnégy óra egy város életébõl… Egy konkrét nap, június 16-a… Ötszáz oldalon keresztül leírni három szereplõ (és néhány mellékszereplõ) tetteit, érzéseit, kijelentéseit és gondolatait egy egész napon át, óráról órára… És ráadásul, itt ez a belsõ monológ, ez a folyamatos önemésztés, egy élet leírása percrõl percre, ahogyan kaotikusan halad elõre, a jelenbe szüntelenül beszüremlõ múlttal, a jelennek ezzel a mindent felfaló áradatával. Egyetlen rádió sem csinálná jobban az egyidejûséget. Sõt, biztosan le is maradna egy kicsit, képtelen lenne a valósággal egyidõben visszaadni annak szubjektív értelmezését, hiszen nem tudja egyazon prizma szûrõjén keresztül láttatni mind a cselekvést, mind a gondolatot. Marconi elõnyt ad Joyce-nak. Az Ulysses tizennyolc különbözõ stílusban megírt tizennyolc fejezete: tizennyolc rádióközvetítés tizennyolc különbözõ mûfajban.

De vajon a koncentráció, a rétegeltség, a szenvedély és a szétszóródás ezen szintjét képes-e meghaladni az Elbeszélés? Igen, ha a fõhõs – aki egyre inkább belegabalyodik a pillanatok kitágításával és a korok leszûkítésével keletkezõ idõcsomóba – folyamatos narrációt bocsátana ki. És ezért modulál Joyce, az Ulysses-i nap után, egy polifonikus nocturne-t, a Finnegans Wake-et, ezzel a többesszámú fõhõssel: a Finneganekkel. S hogy egy ilyen szereplõ többnyelvûségével igéz meg, ez tökéletesen megfelel Joyce kaméleoni képességeinek. Hogy maga is folyton változóvá váljék, az Elbeszélésnek nincs más dolga, mint a fõhõs számtalan identitásváltozásának visszhangozása, mely három kezdõbetûbõl álló nevének állandó változtatásában ölt testet: H.C.E. A kezdeti Howth Castle and Environs átalakul, s a különbözõ oldalakon, sõt néha egy oldalon belül úgy jelenik meg többek között, mint Here Comes Everybody, He Can Explain, Howke Cotchme Eye, Homo Capite Erectus, Hagious Curious Encestor, Humphrey Childeric Eudebert, Howforhim Chirrupeth Evereachbird, Heavengendered Chaosfoedted Earthborn, Hugues Caput Earlyfouler, egészen az „1001. név" megjelöléséig: Hocus Crocus Esquilocus, amely, mint tudjuk, messze nem az utolsó… Lesz õ még Here Calls Earwicker is, amit úgy fordíthatnánk, hogy a Rádió Earwicker Beszél. S jóllehet, ez a név sem fontosabb a többinél, nem fedezhetjük-e fel mégis benne – vagy inkább nem hallhatjuk-e ki belõle – az összes többi megfejtését, az identitások kulcsát, e (nyelveket, szövegeket, történeteket) teremtõ gépezetnek a képletét? „The proteiform graph itself is a polyhedron of scripture." (F.W.p.107) – „A folyton változó gráf maga egy írás-polihédron."2

A hozzáértõ joyce-iánusok a HCE-t végsõ megfejtésként Krisztus latin monogramjaként értelmezik: IHS (Jézus az Emberek Megváltója), ami maga is az Atya - Fiú - Szentlélek isteni egységére utal, s nem más, mint keresztény változata az Istent jelölõ héber gráf, a Yahwé szó három mássalhangzójának: YHW. A Joyce könyveit átszövõ teológiai fejtegetések biztosan alátámasztják ezt az értelmezést.

Létezik azonban egy másik, ritkábban megjelenõ olvasat is (mely embrionális állapotban MacLuhannél található meg), amely az elsõ megtartása mellett hajlamos a HCE hármast rádiós betûszónak tekinteni. Mintegy az irodalomba való bevonulásaként azoknak a rádióállomásoknak, amiket az Egyesült Államokban ABC, NBC vagy CBS-nek, Angliában pedig BBC-nek hívnak. „Bibby buckshee", tréfálkozik Joyce, s Work in Progress-e annál is inkább azonosítható egy rádióállomással, mivel maga is három betûre rövidül: WIP. Joyce avagy a legfõbb sugárzó. Az, akinek sikerül a YHW-t a WIP-re átállított BBC-n közvetítenie, hogy létrehozza HCE-t. A katolikus Szentháromság és a rádiós (sõt televíziós) állapot képezi a joyce-i hullám két pólusát. Joyce a Direkt tintájába mártja tollát, hogy összemérje magát a Világ Teremtõjével. Az evangéliumi tett megismétlése: JHS egy szûz méhébõl születik, Joyce BBC-je (bibby buckshee) egy másik Mária, Mary Nothing – Semmi Mária – kebelén bújik meg. „(…) Mary Nothing may burst her bibby buckshee" – süti el két sorral a mottónkban idézett televíziós invokáció után: Television kills radiophony.

És mégis… Rádióadás fogható szüntelen a Wake hullámhosszain. Íme egy példa, amely ráadásul egy pillangóval is meglep bennünket. „When (pip!) a message interfering intermitting interskips from them (pet!) on herzian waves, (call her venicey names! call her on a stell!) a butterfly from her zipclasped handbag, a wounded dove astarted from, escaping out her forecotes." (F.W, p.232; p.250 a francia fordításban). Idézhetnénk még azt a hosszú és kanyargós mondatot, amelyik a Faber kiadás 309. oldalától a 310-ig tart (341-342. a francia fordításban), s amelyben különös antennákra figyelhetünk fel: „umbrella antennas for distancegetting and connected by the magnetic links of a Bellini-Tosti coupling system with a vitaltone speaker, capable of capturing skybuddies, harbour craft emittences, key clinkings, vaticum cleaners, due to woman formed mobile or man made static and bawling, the whole hamshack (…)". Egy Joyce féle igen különleges „amatõr rádiós" számára összetákolt készülék, folyamatosan a világra hangolva. Joyce egy ham: home amator radio. HCE=HAM. WIP=HAM. Ráhangolva a Világra és a korokra.

Tudjuk, Mercaton, a fiatal svájci író tanúsítja – õ segített Joyce-nak, hogy a 30-as évek végén Svájcba mehessen –, hogy a Finnegans Wake szerzõje mennyire szeretett játszani saját rádiójával, egyik állomásról a másikra tekert „zappolt", ahogy ezt manapság hívjuk (biztos tetszett volna neki a szó), jóval azelõtt, hogy a kifejezés megszületett volna. Vajon ennek a valós kísérletnek nem volt-e (egy kis? nagy?) szerepe a Finnegans Wake-ben kidolgozott Tér-Idõ fogalom kialakulásában? Hogyan is kételkedhetnénk ebben?

„Minden hangon mondják, számtani jelekkel, egyetemesen, poliglutturálisan, semleges segédigékkel, süketnémául, virágnyelven, altofokálisan, fingzenélve, konkubaiul, prostitútul, stresszarabul, gaélperzsául és szinte minden nyelven"3

It is told in sounds in utter that, in signs so adds to, in universal, in polygluttural, in each auxiliary neutral idiom, sordomutics, florinligua, sheltafocal, flayflutter, a con’s cubane, a pro’s tututte, strassarab, ereperse and anythongue athall." (F.W.p.117)

Más írók, kik ugyanezen hullámok közé vetették magukat, késõbb megismétlik a joyce-i gesztust, bár nem feltétlenül sikerül nekik kitágítaniuk azt.

Louis-Ferdinand Céline oly módon alakítja ki stílusát, hogy megtalálja az eszközét annak, hogyan lehet az életet immár nem órákra, s nem is percekre, hanem, állítása szerint, másodpercekre szétmorzsolni.

Nem sokkal ezután, Jack Kerouac a szemétbõl összeszedett, hajtogatott telexpapírok végtelenjére fûzi fel „élete és csakis élete" történetét, s miközben egyre lerövidíti a megéltet a megírttól elválasztó idõ tartamát, egyre jobban megközelíti azt az egyidejûséget, a képet a valósággal összekapcsoló idõ zéró fokát, mely a televízió elidegeníthetetlen sajátja.

Philippe Sollers a vég nélküli mondatból indulva jut el a Paradicsom-ba, majd a Nõk-kel megteremti a FAP (francia audiovizuális panoráma) határmezsgyéjén a csevegõ-regény mûfaját, amelyhez fogható egyetlenegy létezik, az is a moziban: Fellini filmjei a Fellini Roma-val kezdõdõen. Innentõl Fellini filmjei a Fellini Uno adásaivá válnak, miként Serge Daney nevezte a maestrót egyszer. Sollers minden regénye egy RTS mûsor. Sollers Rádió Párizs, itt a francia szól (megint) a franciákhoz...

Azután – váltsunk témát és váltsunk földrészt – itt lesz, itt volt, itt van Pollock… A rádióból a jazz szólt teljes hangerõvel a dripping szeánszok alatt. „A drippingben (csorgatásos festési technika) nincs többé közvetítõ a gesztus és annak a hordozóra való felvitele között. A gesztus és a festészet egyként determináltak, ugyanabban az objektben öltenek testet. A drippingben a rajzolás festészet, a forma szín. Megszûnik minden átmenet vonás és szín, minden kontraszt háttér és forma között. Pollock festészete magától értetõdõen egységes" – írja igen találóan Pierre Restany. Magától értetõdõen és azonnali módon… akárcsak a Direkt. A világ közvetlen leírását, amely a rádió és a tévé sajátja, Pollock más módon valósítja meg. És amikor saját módszerérõl beszél, a „közvetlen", mint szó, magától adódóan kínálkozik:

Én ugyanígy közelítem meg a festészetet, ahogy a rajzolást szokták megközelíteni, azaz közvetlenül. Úgy gondolom, hogy ma… minél inkább azonnalivá és közvetlenné válik a festészet, annál több lehetõségünk adódik módszerünk beigazolására. Összes képem közvetlenül lett megfestve. Mindegyik unikális."

De térjünk vissza a Direkt elsõ szárnypróbálgatásainak korához, a századelõhöz. A századelõn van Joyce és van Duchamp. Joyce és Duchamp? Egyazon hullámok, egyazon sokk.

A ready made válasz arra a sokkhatásra, amit a rádió és a tévé közvetlensége váltott ki. Másképpen éri el azt a csúcsot, amelyet ezek a médiumok azzal értek el, hogy képesek a világot azonnal hanggá vagy képpé átalakítani. A ready made azonnali képek sokaságát ontja ki magából kamera nélkül. A festészet „késésbe" került. Fatális késésbe a gépies megkettõzõdés azonnaliságával szemben. De egy mûvész, a Mûvészet fölé soha nem kerekedhet a Technika. Duchamp felszegi fejét, és harcol a Technika ellen. A ready made után, mely leszámol az Objekttel, kitalálja az üvegre festést, ami pedig a Képpel kapcsolatban rakja helyére a dolgokat. A Nagy Üveg zsenialitása abban áll, hogy képes egy kétarculatú kép önmagát megsemmisítõ megnyilvánulására, ahol, ameddig a szem ellát, egy felvétel és ennek ezzel egyidejû közvetítése zajlik. Egyik oldalról a kép létrejöttének pillanata, másik oldalról a kép befogadásának pillanata. Ugyanaz a kép ez és ugyanaz a pillanat. A tévé, egy az egyben! A menyasszony azért meztelen, mert rögtön magunkévá tettük.

Pillanatnyi pihenésre = bevezetni az extra-gyors megnyilvánulást." Így fogalmazza meg Duchamp programját a közvetlen hullámainak sokkhatása alatt. És minden, amit csinál, innen ered. A ready made-ek és a Menyasszony mellett szójátékai is ebbe az irányba haladnak, ugyanilyen sebességgel. Anémic cinéma, ecchymoses de molts exquis, la moelle de l’épée dans le poil de l’aimée, un mot de reine/des maux de reins, vagy még Belle Haleine...4 Anagrammák, kecskerímek… Mi más is lehetne ezeknek a kedves torzításoknak a tétje, ha nem annak az ultra-gyors sebességnek a diadala, amellyel egy verbális tárgy és annak kvázi-mása szinte azonnali módon megnyilvánul? Az anagramma villámgyors. De egy kecskerím sem veszi lassan az akadályt.

Fejében Joyce és Duchamp példáival, John Cage-nek már könnyû behoznia a káoszt a Zenébe. Cage indíttatására Merce Cunningham ugyanígy tesz majd a Tánccal. Nam June Paik pedig a Megelevenített Képpel.

A Video Art megjelenése – amit Paik elõbb „absztrakt televízió", majd „kísérleti televízió" néven vezet be a köztudatba, hogy késõbb egyszerûbben és helyesebben az „én televízióm"-nak hívja – az öntudatra ébredés jele. A videó a televízió önnön lelkiismerete. Sem Pollock, sem Joyce, de még Duchamp sem volt képes pontosan megnevezni azt az erõt, amely hajtotta õket elõre. Paik után viszont tudatlanság vagy hülyeség jele nem TV-nek nevezni (tévélsz vagy nem tévélsz? Ha nem tévélsz, az sem baj) azt a különös vonzerõt, amely kialakítja azt a mozgásteret, azt a látszólag kaotikus teret, amelyet vulgárisan modern mûvészetnek, kortárs mûvészetnek, avant-garde-nak neveznek. És ez minden területre vonatkozik, a mozit is ideértve.

Egy napon a Mozi története minden bizonnyal úgy fog látszani, mint a Televízió történetének része. Méghozzá egészen kicsiny része. Például hogyan is lehetne máskülönben megmagyarázni a Mozi történetében a legjobb rendezõknél tapasztalt csodálatot az azonnali kép iránt, Gance-tól Godard-ig, L’Herbier-tõl Renoirig, Cukortól Truffaut-ig, Wells-tõl Pasolini-ig, Guitry-tõl Fellini-ig, és így tovább…? A Mozi a kezdetek óta a Direkt varázslóról álmodik. Csak egy példa: 1911, Az õrült Doktor Tube, Abel Gance. Avagy egy tudós története, aki teljesen véletlenül felfedezi, hogyan lehet a valóságot azonnal képpé változtatni. Ez a csodapor, ami amúgy egy véletlen keverék szüleménye, torzítótükörben látottakhoz hasonló, hullámzó ikonokká változtatja át az embereket és tárgyakat. De Tube megrémül saját találmányától, és nem nyugszik, amíg vissza nem csinál mindent. Nem így Gance, aki nem nyugszik, míg össze nem állítja hármas triplex vetítõvásznát, amely képes egy jelenetet egyszerre három aspektusból megmutatni. S nem így L’Herbier, aki a Könyörtelen asszony-ban elõrevetíti a mûholdas televíziózást. És nem így Renoir, és nem így Godard…stb...

Minden avant-garde nyitja: a Direkt utáni szublimált vágy. Szublimált, áthárított, eltérített, elferdített, kiforgatott. A létezõ összes „nem közvetlen" módon szimulált Direkt. Mi lehet az oka ennek, a Direkt irányában tanúsított általános bûvöletnek? Ennek az eddig sosem látott erõvel megnyilvánuló bûvöletnek, ami a Virtuális Valóság iránti mostani vonzódásunkban is kimutatható… Drága James-ünknek van rá válasza. A Wake a válasz.

„A Space. Who are you? The cat’s mother. A time. What do you lack? The look of a queen." (p.223). Ahogy Philippe Lavergne fordítja franciára: „Espace, qui es-tu? Charivari. Temps, que te manque-t-il? L’intelligence féminine." (Gallimard kiadás, p.240.). („Tér, ki vagy te? Zenebona. Idõ, mire vágysz? A nõi értelemre.") Egyszerû nõ vagy szép királynõ, nem számít, tudva lévõ, hogy HCE elérhetetlen komplementuma ALP: Anna Livia Plurabella. A HAM egyetlen célja: rákapcsolódni, legvégül, a FAM-ra5. A férfi és a nõ. Pillanatnyi egyesülésüknél nincs jobb a Direkt megtapasztalására. A szexuális egyesülés pillanatában meglátni egy dolog képpé bontásának villanását. A Direkt a Szexhez legközelebb álló szenvedés.

Miben különbözik a VirtuálisValóság a Direkttõl? Csak egy dologban: a Virtuális, miközben négyzetté és kockává alakítja a valóságot, megszünteti a szenvedést… azaz a Szex utáni vágyakozást. A Virtutu, a Virtuális maga a Szex, de annak Tagadása is egyben. A rabok kijutottak a Barlangból. Bolyongnak egy Máshol után kutatva, mindhiába. Ulysses nem tér vissza Ithakába. El sem indult onnan. Nem volt trójai háború. Hogy meghódítsa Párist, Szép Heléna sosem verdeste pillangók szárnyára emlékeztetõ pilláit. Éden kertje Idem kertje.

1995. szeptember-december

Francia eredetibõl fordította Csejdy Réka


1A szó több jelentéssel bír: direkt, közvetlen,vagy televíziós és rádiós használatban: élõ, egyenes
2 Nyersfordítás a szerzõ által megadott francia fordítás alapján (Gallimard Kiadó, p.116., Philippe Lavergne fordítása)
3 Nyersfordítás a szerzõ által megadott francia fordítás alapján (Gallimard Kiadó, p. 126., Philippe Lavergne fordítása)
4 A szövegrész magyarra átültetése lehetetlen, mivel szójátékokról, anagrammákról van szó. Szó szerinti jelentése: Mozi vérszegénység, véraláfutások választékos szavakból, a kard veleje a kedves szorzetében, királynõi szó/vesefájdalmak... Szép Lehellet
5 Utalás a francia femme (nõ) szóra.

Vissza "A felfedezés elõtti pillanat"-hoz