Rybczynski általam ismert megnyilatkozásaiból mindazonáltal egy olyan alkotó képe rajzolódik ki, aki igen összetetten és széles perspektívában látja a világot. A mûvészi látásmód ilyetén volta azért érdekes számunkra, mert Rybczynski Lengyelországban érett rendkívüli rendezôvé, s csak azért távozott külföldre, hogy nagyobb lehetôségeket keressen, teljesüljenek alkotói elképzelései - amelyeket, s ebben biztos vagyok, így vagy úgy, de a mi rosszabb körülményeink között is valóra válthatott volna.
Tadeusz Sobolewski kritikus egy helyütt felveti: „Az ön munkássága magától értetôdô módon osztható fel lengyelországi, illetve amerikai korszakokra. Elôbb, itthon, kézmûvesmunkát végez a Se-Ma-For Stúdióban, késôbb pedig, odaát, a legkorszerûbb Sony-technika alkalmazza." A rendezô így válaszol: „Én egyáltalán nem korszakolom, amit csinálok. Ugyanarról a kézmûvesmunkáról van szó. Csak az eszközök változtak."
S itt nemcsak az az érdekes, milyen új lehetôségeket nyújt az elektronika, amellyel Rybczynski kísérletezik. Fontosabb számomra azon kérdés megválaszolása, hogy a mi provinciális, technikailag elmaradott országunkban ki keltette fel a fiatal mûvész érdeklôdését a távolabbi horizontok iránt. Azokra gondolok, akik munkájukkal elôsegítették, hogy nemzetközi rangú alkotóvá váljék. Tudni szeretném, ki volt az általános iskolai matematikatanára annak az embernek, aki filmjei számára speciális számítógép-programokat szokott készíteni. Ki tanított neki mûvészettörténetet a képzômûvészeti gimnáziumban, ki vezette rá a ma a legkorszerûbb felszerelést használó filmest, hogyan kell valóban mélyen értelmezni Michelangelo vagy Rembrandt alkotásait? Ki ruházta fel azzal a látásmóddal, amely lehetôvé teszi számára, hogy oly élesen és - helyesen - pesszimistán értékelje a mûvészet mai helyzetét?
Bár Rybczynski egyedül tört magának utat egy eladdig járatlan területen, munkássága elválaszthatatlanul összefüggött a lengyel mozgókép fejlôdésével. Egy olyan mûvész tudott messzemenôen eltávolodni az aktuális politikai helyzettôl s egoista eltökéltséggel a saját specifikus filmmûfajára összpontosítani, aki körül a többi rendezô - más-más vehemenciával, de - igyekezett mûveit minél több társadalmi-politikai jelentéssel gazdagítani. Rybczynski így beszélt errôl:
„Otthon a politikai cenzúra gyakorolt rám nyomást, itt, Amerikában pedig az esztétikai. A politikai cenzúra elleni küzdelem általában inspiráló hatású szokott lenni, az esztétikai cenzúra elleni harc viszont rettenetes dolog."
Ha a lengyel mozgókép semmi mást nem tenne, csupán Rybczynski mûvészetéhez mérné ambícióit és saját magával szemben állított követelményeit, feladatát teljesítettnek vehetné.