"A történet Karlovy Vary egyik barokk palotájában és a körülötte elterülõ parkban játszódik. A palotában, mint valami elõkelõ hotelben egy ismeretlen, jómódú társaság tanyázik, amely társasjátékkal és üres fecsegéssel próbálja elûzni unalmát. Amikor megjelenik egy ismeretlen, és különbözõ trükkökkel el akarja csábítani az egyik nõt, a barokk épület és annak tükrös és aranyozott berendezése a hamis nyomok, irányok, feltevések, ismétlõdések és vizuális zavarok labirintusává válik. A benne lévõ tér és dolgok mintha el lennének varázsolva, az emberek mintha álomvilágban mozognának, irracionális indítékok által vezérelve..."

„Rózsabimbó" - ez az utolsó szava a palotájában magányosan haldokló milliomosnak, s ezen a nyomon indul el egy újságíró, hogy megfejtse e páratlan karriert befutott ember titkát. "Az Aranypolgár a gazdag ember egyetlen hiteles képe, s ennél nehezebben megfesthetô kép nem akad a világon, mert a gazdag ember alakját szenvedélyeink elôre meghamisítják. Ez az egyetlen olyan kép a mérhetetlen vagyon birtoklásának mámoráról, melyet a mûvész megért és elítél, de csak miután megvizsgálja, nem a priori, mivel mások a szempontjai, mint a gazdag emberé."

A „kelekótya angyalnak" (André Bazin adta ezt a szeretetteljes becenevet Tatinak) ez az utolsó elôtti filmje, s egyben a legmélyebb, legszomorúbb humorú remekmûve. Három évet várt a bemutatásra, s a legenda szerint egész vagyona, mindene ráment erre a filmre. „A Playtime-nak már szinte hivalkodva nincs egységes cselekményvezetése és elmesélhetô története. Helyben futás ez, kapkodó lélegzettel, nem is igazán epizódok füzére, ezek sehogyan sem kapcsolódnak össze: a film a teljes széthullásról és a dolgok összekapcsolhatatlanságáról szól. S fôleg a kapcsolatteremtés reménytelenségérôl. A epizódok nem 'darabok', hanem szálacskák, vonalacskák, melyek egyszerre eltünedeznek, elhalnak: csak a hosszú lábú, bús képû Hulot úr bolyong tovább egykedvûen és reménytelenül az értelmetlen üvegházban. A burleszk inspirálta vígjáték, a bohózat ilyen teljes és gyökeres."