Amikor Ivins 1936 és 38 között „A látás racionalizálásáról" írt, a perspektíva kortársi alkalmazásából olyan példákat említ, mint a légifelvétel szerepe a felderítésben, az archeológiai kutatásban, és a bûnügyi nyomozásban. Ám a perspektivikus módszereket már a XIX. században alkalmazták így, és az 1930-as példák nem is képviselik a legújabb fejleményeket.

     A fényképes felderítést nagy méretekben, szisztematikusan elõször az elsõ világháborúban alkalmazták, az az igény azonban, hogy a fényképezést légifelvételek készítésére használják, a feltalálása pillanatától megvolt. Nadarnak 1858-ban sikerült 262 lábbal (87,3 méterrel) a franciaországi Bièvre fölött exponálnia fényképezõlemezét. A Francia Hadsereg hamarosan fölkérte, hogy próbálkozzon fényképes felderítéssel, amit õ elutasított. De már 1882-ben pilóta nélküli fotó-ballonokat bocsátottak föl, ezekhez valamivel késõbb Franciaországban és Németországban is fénykép-rakáték csatlakoztak. Az elsõ világháború egyetlen vívmánya az volt, hogy a légi kamerákat magasabbrendû repülõ állvánnyal kombinálták: a repülõgéppel.⁹

     1858-ban Albrecht Meydenbauer, a Kormányhivatal igazgatója javaslatot terjesztett elõ a fényképészet fokmérésre való felhasználásáról. Javaslata a fénykép és a fényképezett tárgy közötti geometrikus viszonyra épült. Miért kellene felmászni egy katedrális homlokzatára, hogy a magasságát megmérhessük (ahogy Meydenbauer maga volt kénytelen, majdnem halálra zúzva magát), mikor annyival egyszerûbb egy fényképen mérni? Ráadásul - így Meydenbauer - „bármily hihetetlen, az ember sok dolgot (ha nem is mindent) jobban lát a fokbeosztás segítségével, mint a helyszínen." 1885-ben megalapult a Fokbeosztásért Felelõs Porosz Királyi Intézet, és a történelmi emlékmûvek fotografikus mérése bevett gyakorlattá vált.¹⁰

     Lehetséges, hogy a XX. században „a látás racionalizálása" nem is vezetett semmilyen új alkalmazáshoz? Valójában amíg Ivins az esszéjét írta a perspektíváról, az Atlanti-óceán túlsó felén, Angliában már folytak a munkálatok, hogy húsz radarállomást állítsanak föl a keleti és délkeleti parton a legfontosabb légi megközelítések felügyeletére. E radarközpontok alapvetõen fontosnak bizonyultak a közelgõ háborúban, hiszen lehetõvé tették, hogy a Royal Air Force a súlyos túlerõvel szemben legyõzze a Luftwaffe erõit "Britannia csatájában". A radar, a vizuális nominalizmus legújabb technológiája Nagy-Britannia legfontosabb fegyvere lett.¹¹

     A Radar szó a Radio Detection and Ranging (rádiólokalizáció) rövidítése. A hanghullámokhoz hasonlóan a rádióhullámok is visszhangot keltenek, amikor visszaverõdnek az útjukba került tárgyakról. A radar a rádióhullámot a kívánt irányba sugározza. A tárgyról visszavert hangot a radar antennája fogja föl. A sugárzás és a visszhang vétele közötti idõ megmutatja a tárgy távolságát; az antenna iránya a visszhang vételekor megmutatja a tárgynak a radarhoz viszonyított pozícióját. A lokalizált tárgyak fényes pontokként jelennek meg a radarkezelõ által figyelt kijelzõn.¹²

     A radar a látás XX. századi racionalizálásának legjobb példája. Nem lát és nem mutat mást, mint a tárgyak helyzetét, térbeli pontok háromdimenziós koordinátáit, amelyek leírhatnak tengeralattjárót, repülõt, madarat vagy rakétát. Se a szín, se az anyag, de még a forma sem számít. Albertinak a látható világ gazdagságára nyíló ablaka helyén a radarkezelõ mindössze egy képernyõt lát, a sötét mezõn néhány fényes folt tûnik föl. A látás nominalizmusának szerepe - melyet a perspektivikus kép több más funkcióval együtt jelenített meg - itt elszigetelt és absztrakt lesz. A radarképnek egyetlen szerepe van, de ezt hatékonyabban tölti be, mint bármely korábbi perspektivikus technika vagy technológia.

     Elõször is a látás már nem korlátozódik az ember vagy a kamera szemének spektrális kapacitására. A radar nem szorul a fényképezéshez hasonlóan az elektromágneses színkép szûk terére, melyre szemünk is érzékeny, hanem más régiókra is kiterjed, különféle hosszúságú hullámokat tud kibocsátani és fogadni. A látás az elektromágneses színkép egészére kiterjed. Itt a látható csak része a környezet szenzoriális feltárásának. Következésképp a tárgyak térbeli helyzetének rögzítése nem kötõdik látható voltukhoz.

     Másodszor a rögzítés azonnal megtörténik. A hadparancsnokoknak nem kell kivárniuk, hogy a pilóták visszatérjenek a federítésrõl és a filmet elõhívják. Ma már az ábrázolás azonnal megvan. A kép szinkronban változik a tárgy valódi változásával.

     A radar mellett a második világháború során a látás nominalizmusának más technológiái is születtek az elektronika és a számítógép fejlõdését követõen: az ultrahangos képalkotás, a multispektrális fényképezés, a multispektrális képalkotás, az infravörös, a hanglokátoros és a mágneses rezonanciára épülõ ábrázolás és a többi. Akár a radar, e technológiák is hatékonyan rögzítik a távolságot, pozíciót, kiterjedést, formákat és erõsséget. A hanglokátor például hanghullámok segítségével a vízben tud tárgyakat követni. Az ultrahangos kompjúter-tomográfia hanghullámok és számítógép-grafika segítségével az emberi szervezet szöveteirõl nyer képet. A multispektrális fényképezés a felületekrõl visszavert energiákat szigeteli el adott hullámhosszúságú sávok segítségével.

     A mûszaki szakkönyvek és enciklopédiák e technológiákat a „távérzékelés" címszó alatt foglalják össze, amit így határoznak meg: információgyûjtés és kivetítés a vizsgált tárgy vagy terület közvetlen érintése nélkül.¹³ E definíció segítségével elválaszthatjuk a távérzékelés két alapeljárását: az információ gyûjtését és megjelenítését. Az elsõnek esetenként semmi köze sincs az emberi szemmel látható valósághoz, a másodikban viszont szerepet játszik a szem, hiszen ahhoz, hogy az összegyûjtött információ hasznos lehessen, az emberi megfigyelõ számára vizuális formában kell megjeleníteni.

     E technológiák azonban nemcsak hogy a perspetivikus ábrázolás korábbi szerepét vették át, hanem ugyanazon elvekre is épülnek. E témában senki sem fogalmaz olyan világosan, mint Jacque Lacan. The Four Fundamental Concepts of Psycho-Analysis (A pszichoanalízis négy alapelve) c. munkája egyik fejezetében - „On the Gaze as Object Petit" (A nézésrõl mint kis tárgyról) - kijelenti, hogy a perspektíva a látható dolgok területén túlra is kiterjed.¹⁴ Lacan elõször is felhívja a figyelmünket, hogy képnek tekinthetõ minden olyan dolog, melyet leírhatunk „két térbeli egység pontról pontra való megfeleltetésével". Hogy valamirõl képet nyerjünk, nem szükséges a fényre vagy a látható dolgok világára szorítkoznunk. Arra sincs szükség, hogy a képet a háromdimenziós valóság kétdimenziós ábrázolására szûkítsük. A tárgyat egy másik tárggyal is helyettesíthetjük, illetve a kétdimenziós formát más formával. Mindössze egy szabályra van szükségünk, hogy megteremtsük a kapcsolatot a leképezett tárgy pontjai és a kép pontjai között.

     „A geometrikus perspektíva témája - folytatja Lacan - az csak az ûr feltérképezése, nem a látvány."¹⁵ A perspektíva épp ilyen szabály, a tárgy és a képe közötti kapcsolát megállapításának speciális módszere. Pontosan fogalmazva a perspektivikus módszer lényege, hogy egy térbeli pontot (melyet általában nézõpontnak nevezünk) egyenesek segítségével összekötünk a tárgy több pontjával, és ahol az egyenesek egy adott síkot metszenek, ott létre jön a kép. Hogy a perspektíva - akár az emberi szem, akár a kamera szerkezetének bevonásával - a fényre épül, az véletlen. A fény egyenes vonalon terjed, ezért alkalmas a perspektivikus kép megteremtésére. De ilyen képet fény nélkül is létrehozhatunk: „Descartes fénytöréstanában, a szem tevékenységét két pálcika páros mozgása helyettesíti."¹⁶ Ahogy szemináriumán Lacan kifejti, ez az elv, mely szerint a perspektíva nem szorítkozik a látásra, hanem más érzékterületeken is mûködik, érvényes az érzékelés klasszikus tárgyalására: „Az érzékelés körüli klasszikus dialektika egész trükkje, a kulcsok kulcsa! valójában az, hogy a geometrikus látással foglalkozik, azaz a látást kiterjeszti olyan térre, amely lényege szerint nem látható."¹⁷ Amikor Lacan tisztázza, hogy a perspektíva elve nem korlátozódik a látható dolgokra, azt is segít megérteni, hogy a távérzékelés technológiája a perspektíva elve alapján mûködik. A hullámok hosszuktól függetlenül mindig egyenes vonalban terjednek, tehát a térbeli pontokat itt is egyenesek segítségével köthetjük az érzékelés pontjához (például a radar antennájához) vagy a rögzítés pontjához (például a fényképezõgép lencséjéhez). A radar, az infravörös képalkotás, a hanglokátor, az ultrahang mind annak a része, amit Lacan „geometrikus látásnak" nevezett, ahol a perspektivikus látás a láthatón túlra is kiterjed.

¹⁰ Harun Farocki, "Reality Would Have to Begin," Documents ("A realitásnak el kellett kezdõdnie" Dokumentumok) [1/2 (1992): 136-146.]

¹¹ E rész két forráson alapul: Echoes of War (A háború visszhangjai, Borston: WGBH Boston), videófilm; McGraw-Hill Encyclopedia of Science & Technology: an International Reference Work in Twenty Volumes Including Index (A tudomány és a technika enciklopédiája, Húszkötetes nemzetközi kézikönyv, indexszel, New York: McGraw-Hill, 1992).