Lev Manovich  
Az ûr feltérképezése: a perspektíva, a radar és a 3-dimenziós számítógépes grafika  

1991-ben két eltérõ fontosságú, és látszólag független esemény történt. Az egyik a modern mûvészettörténet talán egyetlen igazán jelentékeny írásának, Erwin Panofsky „Die Perspektive als 'Symbolische Form'" címû esszéjének régóta várt angol kiadása volt. 1 Az 1924-25-ben 2 írott legendás esszé újbóli megjelenése nagy érdeklõdést keltett, ami bizonyítja, hogy a perspektivikus ábrázolás problémáját még mindig relevánsnak érezzük modern kultúránk számára. A másik esemény az Öböl-háború, melynek kimenetelét erõsen meghatározta a Nyugat fölénye a perspektivikus megjelenítésben.

     Az Öböl-háború során bõségesen filmezett képek tökéletesen megerõsítik Paul Virilio állítását, aki szerint a modern harcászat „az érzékelés logisztikája".3 Noha a média közvetítette katonák, repülõk és tankok hagyományos képeit is, ahogy kívülrõl egy riporter kamerája látja, amit ezen túl láttunk, már nem puszta háborús képek voltak, hanem rengeteg olyan kép is, amelyet a háborút végrehajtó eszközök vettek föl: egy repülõre szerelt infravörös kamera filmezte videós képek, egy lézeres szenzor vezérlésû fegyverre szerelt kamera felvételei - a videó „harcászati segédeszköz" lett, hiszen a felvevõberendezéssel ellátott fegyverek pusztítófegyvereket követtek, és rögzítették a katasztrófa részleteit. Ez már nem a haditudósító szokásos látószöge. Azt láttuk, amit a katonák: azokat a képeket, amelyek az ellenségrõl való egyedüli információjukat jelentik. Még gyakrabban - az azonosulás sajátos eseteként - azt tapasztaltuk meg, amit egy gép, egy bomba, egy rakéta „lát".

     Az Öböl-háborúban a felderítés csatázott az álcázással, a látható a láthatatlannal, az emberi szem a kompjúter szemével. Ez a hadviselés valóban az „érzékelés logisztikájára" épült, de ennél pontosabban is leírhatjuk vizuális technikáját. A látást mint érzékelést korlátozottan alkalmazták, olyan eszközként, amely információt rögzít és ad vissza különbözõ formákról és távolságokról, három dimenzióban. Hogy a radar, az infravörös képalkotás, a lézeres szenzor, a háromdimenziós számítógépes grafika mint háborús technológia mennyire hatékony, az a látás funkciójának automatizálásától függ, és ez az automatizmus a reneszánsz perspektívával kezdõdött.

     E technológiák használata manapság nem korlátozódik a harcászatra, hanem az ipar és a tudomány minden területére kiterjed. De van-e megfelelõ kifejezés, amely leírná a látásnak azt az elemét, amit automatizálnak? Platón szerint a látható dolgok csak az Ideák vagy Formák tükrözõdései. Arisztotelész Platónt bírálva azt állítja, hogy az elsõdleges anyagok nem Ideák, hanem egyedi dolgok, egyes emberek vagy állatok. E szembenálló nézeteket tovább vitatták a skolasztikusok, végül Platón nézetei a realizmushoz, Arisztotelész gondolatai a nominalizmushoz vezettek.

     Ez az esszé azt vizsgálja, hogy a - mondjuk így - vizuális nominalizmus hogyan automatizálódott a XX. században, tehát hogyan használják a látást távolságok és formák rögzítése révén egyedi tárgyak vagy terek azonosítására. A látás e szerepének automatizálása jóval századunk elõtt megkezdõdött, különféle perspektivikus technikák és technológiák fejlesztésével: a perspektíva-szerkezetek, az ábrázoló és perspektivikus geometria, a fényképezés megszületésével. De a tömeges és általános automatizmust csak a digitális számítógépek tették lehetõvé, így a látás nominalizmusáét is.

 
 
„A reneszánsz legfontosabb eseménye"  
A radar: szem nélkül látni  
A háromdimenziós számítógépes grafika: interaktív perspektivalizmus  
 
[Bevezetõ oldal]
 
 

1 Erwin Panofsky, Perspective as Symbolic Form  
(A perspektíva mint szimbolikus forma, New York, Zone Books, 1991).

2 Erwin Panofsky, "Die Perspektive als 'Symbolische Form'," Vörtrage der Bibliothek Warburg, (Leipzig & Berlin, 1927), 258-33

3 Paul Virilio, War and Cinema: the Logistics of Perception,  
(A háború és a mozi: Az észlelés logisztikája, London, Verso, 1989).