|
Ilyen "szabadságot" több szerzõ enged mûvében magának s másoknak is, rendesen nagy mûvészi tekintélyekre hivatkozván. Ilyen a többek közt a fõ szempontnak nem a látkör közepére tétele.
Thibault Távlattanának közlõje mûvében (Anwendung der Linien Perspective von J. T. Thibault, übersetzt von Albert Reindel. Nürnberg 1834. A 111-ik lapon) a mellett, hogy tekintélyekre is hivatkozik, hoz fel oly esetet, mely csakugyan elõfordúl néha, hol a "szabadság" megengedhetõ. P. o. egy oly képen, mely lenne 8 - 10 öl hosszú, és azon terem vagy folyosó szélessége, melyben egy ilyen kép helyezve van, csak 3 öl széles, így egy ilyen képet minden részein egy ugyanazon álláspontról látni sem lehet, vagy ha lehetne is, nagyon távoli pontjai olyan elhajlott szemsugarak közé esnének, hol ugyanazon foknyilású két látsugár, mely a képnek a nézõvel szemben lévõ részén egy lábnyi tért foglal el, ott 5 - 6 lábnyi tért foglalna el. Minél fogva az alakoknak ilyen viszony szerénti helyes rajzát kiszámítani nagyon nehéz lenne, és így ezen kényszeritett rövid távhoz valóban nem is lenne helyes kötni. Ez azonban olyan kivételes eset, melynél a szabályok alkalmazásában is kivételt kell tenni. Ilyen kivételes esetre a felebb említett "szerzõdési távlat" név leginkább alkalmazható. Az alakok alkalmazott nagyságához véve a távpontokat, legfölebb 20-22 látfoknyi lapokra kell felosztani a képet, hogy sehonnan nagyon hajlottan ne kelljen reá nézni, arra vigyázván a felosztásnál, hogy a képtõl elhajló vonalok két ilyen osztály válasz-vonalán ne menjenek át. Azonban ilyen kivételes esetekben leginkább igénybe vétetik a mûvész szakismerete és helyes itélõ tehetsége, hol a helyzet eltérni kényszerít attól, a mit Du Fresnoy is mint szabályt mond: "Puncto videantur cuncta sub uno." Így nem egy pontról nézhetvén a tárgyakat, melyek minden pontról az ürben is máskép látszanak, és a kép elõtt helyet változtatva is más képet adnak, keskeny látfokra osztva és helyes csoportozatú fölosztással a nézõt helyes látpontra utalva, az ürben nem egy irányban lévõ és nem egy pontból látott eseményekkel is elég helyes hatást lehet elérni. Ezen esetet én egyszer és mindenkor a panoráma conventionális osztályába sorozom. De öszhatást, szaggatott tárgyak, változó nézpontok és hoszabb egymás után következõ perczekben elérni akarni, annyit tenne, mint öszhangzó zenekar öszhatását egymás után következõ egyes hangoktól várni.
A Thibault és Schreiber G. által felhozott szabadságot - a fõ szempontnak a kép szélére tevését - nem ezen okkal lehet igazolni, azzal sem, hogy tekintélyek használták, mert ez okokért mindenütt hasonló szabadság meg nem engedhetõ. Ennek csak ott van helye, hol a nézõ állása a helyiség által határozva van, és a nézõ csak ezen ponttal lehet szemben, mert azon esetben, hol a nézõ a képhez legösztönszerûbben a kép két végétõl egyenlõ távol áll, ott fonák eredményt ad. Ha p. o. mint igen nagy részén a távlati festményeknek a fölvett szemtáv (distantia) akkora mint a kép hossza, a szélén lévõ fõponttól (XIV. ábrán) (a) a kép másik szélén lesz a szemtáv (distantia) (b) föltéve; - vegyük, hogy c pontból kell egy távlati, a képhez vízirányos, merõlegest (c a) húzni és egy 45 fokra hajlót (c b). Képzelje most bárki, hogy c a merõleges és c b 45 fokú, (holott c b hajlik merõlegesebben a láthatárhoz.) Így c d párhuzamos lévén a képpel d c a szög 90 és b c a 45 fokú szög távlatilag. Ezt ilyen különbségû elhajlású vonaloknak csak úgy fogja venni valaki, ha fel van kérve rá. Épen ily visszásan hat az, ha a láthatár nem kellõ helyre van téve, mint p. o. emelkedett látsugárban víztükrét, s lefelé irányzottban villámló felleget festeni a természeti igazság ellen van. Helyesen mondja Du Fresnoy:
"Naturae sit ubique tenor ratioque sequenda. * A természet szelleme és törvénye legyen mindenütt követendő. Ne hordozzanak lábnyi asztalkák, vagy mennydörgő ház magas csillagai se felhőket, se szeleket magukon, se mélyen fekvő tenger vagy akár magas, akár alacsony plafon a festményen. - Hanem ezek mindig megfelelő és jellemző helyre kerüljenek. |