Õ egy panorámai rajz kézítésénél, hol egy egész körlátványt akar egy síkra rajzolni, úgy képzeli magát vagy a nézõt, mintha a vetületi sík vagy kép minden függõ vonalával épen szemben állana, és így egy ilyen hosszú rajz elõtt végig menve, annak minden pontját szembe látva, azt akarná elérni, hogy a nézõ képzelje mintha körben fordúlna, és a hosszú képen feltéve egyenes vonalban a láthatárt, mintha minden ezen vonalon esõ ürbeni pont a képrei merõleges látsugárban esnék.

      Meg kell különböztetni itt Hummel eszméjét a Herdmanétól annyiban, hogy Hummel a függõleges ürbeni vonalokat meghagyja függõlegeseknek, midõn a másik azokat is öszvehajlóknak kivánja rajzoltatni; így Hummel a vetület síkját egy henger öblének veszi, a másik pedig gömb öblének, és Hummel tudja némileg a czélt is, melyet el akar érni, csakhogy még sincsen egészen tisztában annak elérhetési módjával, mert ezen út egészen helytelen; de Herdman egész zavart észszel beszél, szidja az egész világot, és mindazt esztelennek nevezi, a ki egyenes síkrai vetületet nem gömbre hanem egyenes síkra számít.

      Hummel következõleg okoskodik, hogy rajzolandó p. o. (L. VI. ábra) a b  b c és c d fenékalapon álló épületekkel körûlvett udvar, ezen körûllátást hikl fenékalapon álló függõleges henger öblire számítva kell rajzolni o szempontból, így a képnek f g láthatárán a b épületnek a' b' lesz vetületi alakja, b c-nek b' c' és c d-nek c' d'.

      Az egyenes síkú épület teteje és alapja közti párhuzamos vonalok távola annak közepén u nagyobb látszög levén mint annak végén b p, úgy fordítva le mint ábra III., így nagyobb vagy magosabb mértékû lesz q r mint o i, így lesz az eredmény olyan mint a VI. ábrán látható, t. i. hogy az épület homloka felsõ vonalai lefelé hajolnak, és alsó vonalai felfelé, így az egyenes homlokzat hátrafelé görbülõnek rajzoltatnék, ez igen természetes eredmény; mert ha egy egyenes sík, és egy görbe vagy kerek sík közti távolt a két sík közé számítom, mikor a kerek síkot kiegyenesítem, ezzel a volt egyeneset tolom két végén hátrafelé, és teszem kerekké, melynél fogva minden ilyen hajlott vonalokkal rajzolt sík kereknek látszanék, vagy legalább is nagyon domborúnak.

      Ezen módot inkább lehetne fülke-távlatnak nevezni is, használni is, fülkérei vetületek eszméje levén, mint panoráma távlatának nevezni.

      A panorámát is, ha mindjárt egész körre kiterjesztetnék is a látás, helyesebb a kört részekre osztva rajzolni, legfölebb 45 fokú látszögû húrokra, és ezen egyenes húrokon álló egyenes síkokra, mint megannyi külön álló képre: mindent mint egyenes vonalú távlatot, (nálam is ilyenformán kivántatott egy panoráma-készíttetõ által 8 kép, de nem tudván a díjban megegyezni, nem jött létre, természetes, hogy ezek 8 üvegen nézve körûl egymáshoz 45 foknyi elhajlásban lettek volna felállítva). De ha egy képre kivántatnék is az egész, ezen mód vezetne legjobban czélra. Azzal a különbséggel, hogy 45 fok helyett czélszerûbb egy látás-osztálynak csak 22- vagy 23 fokot vinni; mert egy 45 fokra nyíló látásnál a vetületi sík széleinek a vetületi sík közepéveli távaránya a szemtõl nagyon különböznék, és a nézõ szem nem lehetvén mindenkor a neki meghatározott helyen, a húr vége felé esõ rajzok mértékei érezhetõ aránytalanságot eredményeznének (lásd VII. ábrán az a b és k l közti mérték különbségét).

      Ilyen körképnél lehetõségig kellene még arra is vigyázni, hogy az így elosztott czikkek szélei függõleges vonalokra essenek (melyek a függõleges képlappal minden vízirányos fordulattal párhuzamosak maradnak) és ne vízirányos vonalokat vágjanak ketté; mert ezek a kép síkjáhozi elhajlásaikat a sík fordúltával változtatják.

      Példáúl VI. ábra, ha b c épület egyenes homlok síkját két ilyen húron álló síkra i r és r' k osztom el, i r síkra b x távozó x-tõl b felé, mint szintén r k-tól x c c felé távozó, és ezeknek jelleme különbözvén, távolati vetületök x-nél szegletet képezne, mint p' q' r' vonal, mert a párhuzamos távozó vonalok, a távlati sarkigazság szerint összekezni, és a vízirányos távozók a láthatárhoz közeledni látszanak, melynél fogva egy négyszegû tért így rajzolni nagyon helytelen lenne, még ha egy egész ilyen oldalt egy síkra rajzolnánk is, helytelen nagy távot kellene venni, 90 fokra kényteleníttetvén a látást egy síkon kiterjeszteni.

      Inkább egy távoli látványra kell szorítkozni p. o. egy várost stb. lehetne így felvenni, hogy egy lapra több tárgy jõjön és, mint mondtam, minden vízirányos egyenes vonal hossza egy ilyen síkon elférjen, inkább a húrok által elfoglalt látszögök fokai egyenlõségét a körlátás felosztásánál nem kell szigorún venni.

      Mert így is szerzõdési (conventionalis) távlat lesz, nem az levén a mit egy lapon vagy síkon egyszerre látok, példáúl VI. ábrán s kapunak m', és t kapunak n' lesz ábrája, és azt, hogy az m' kapu n' kapuval szemben álljon, mint az s a t-vel, még magyarázat után is nehéz elhinni.

      Körüllátást egy lapra nem conventionális, hanem geometriai szabálylyal rajzolni akarni, fából vaskarika. Hogy pedig a henger öblire számított egyenes vonaloknak (melyek a látsugaraknak mindig egyenes síkjaiba esnek) görbe alakját egyeneseknek képzeljük, nem csak az elõadási viszony ismertetése föltételeztetik, mint a panorámánál, hanem a szó teljes értelmében a lapnak hengeralakbani fölállítása határozottan követeltetik, különben ezen föltételes következtetés eredményének, az egyenes látsugár-síkok irányábani hiányát a képzelõdés kiegészíteni nem képes. A görbe vonalok tévútján némelyeket azon sajátságos tünemény is megerõsít, hogy a különben szabályos távlati vonalokat adó fényképeken (photographia) két egymás mellett álló torony oldalának függõleges vonalai ferde alakot vesznek, s tetejök felé egymáshoz közeledni, s szélességök felfelé keskenyûlni látszik. Ennek azonban egyszerû oka abban rejlik, hogy a tornyok aljával egy színben felállított gép csöve nem áll merõlegesen a tornyok lapjához, melynél fogva a tornyok függõleges oldalai nem lévén párhuzamosak a vetületi síkkal, távozó vonalok jellemét öltik fel, melyek szabályszerûleg összekezni látszanak. De a gondos vizsgáló azt is tapasztalni fogja az ilyen fényképeken, hogy a tornyok nem függõlegesen állóknak, hanem emelkedésök szerint mind belebb dõlõ lapoknak látszanak. Mely bajon a fényképész úgy segíthet, ha gépét oly magaslatra és oly távol viszi, hol az üveg függõleges állásában az egész tornyot befoghatja, az ily kép tulajdonosa pedig, ha képét felfüggesztése alkalmával annyira döjti tetejével a faltól kifelé, mint a hány fokra a fényképész csöve eltért a merõleges állástól.

      A görbe vonalok eszméjéveli küzdést kevés rajzolni kezdõ kerüli ki, még elõre haladt mûvészek is, kik a vonaltávaránytant nem elég mértani alappal tanulták, igen sokan nem tudnak azen kísértettõl menekûlni, mert alap nélkül észlelõdnek, néznek forognak az ürben, és ezen alap nélküli forgást a kör eszméjével öszvezavarják, de a kép nem tánczol velök keringõt, mint ezen értekezésem elején mondtam: ha egy ürbeni határozott pontot a képre rajzoltam, ezzel oda szegeztem képemet az ürhöz, ezen ponton megyen egy szemsugár az ürbeni ponthoz és ez többé nem mozdúlván a kép sem mozdúlhat (ezen pont alatt nem határozottan vízirányost értek, mert a fejem felett is lehet egy kép síkja).

      A görbe vonalzás eszméje ellen nem lesz fölösleges itt nehány határozott tényezõt fölállítani.

      1-ször Minden egyenes vonalon végig vitt szemsugár egy egyenes síkot ír le. 
      2-szor Egyenes sík egyenes síkkal csak egyenes vonalban metszheti egymást. 
      3-szor Görbe vonal elõállítására vagy az ürbeni vonal, vagy a vetületi sík kell hogy görbe legyen.

      Tehát ha egyenes síkra görbe vonalat rajzolunk, akkor az ürbenit okvetetlen görbének képzeljük, mint elébb is említém.

      Jöhet gyakran olyan helyzetbe a mûvész, hogy egyenes vonalokat kerekre kell rajzolnia, de azért nem ezen elébb említett fonák eszmék fonalán, hanem egészen más föladat következtében, t. i. feladatik kupolára vagy fülkébe egyenes távlati vonalokat rajzolni. Az egész megfejtése egyszerûen azon alapszik, hogy a szemben van a széle minden olyan egyenes síknak, mely egy ilyen egyenes vonal irányában a fülkét vagy gömb belsõ színét átmetszi.

      Vetület útján is ki lehet számítani az ilyen metszeteket.

      De, hogy hosszas ne legyek, errõl csak annyit mondok, hogy leggyakorlatibban, legkönnyebben és legpontosabban úgy lehet ilyeneket rajzolni, ha a meghatározott szempontra egy gyertyát teszen a rajzoló, és egy egyenes síkon elébb kiszámított, kirajzolt minta után meghatározott vonal irányában egy húrt feszít vagy vonalzót tart, melynek árnyéka pontosabban kimutatja azon metszést, a melyen menõ görbe vonalat a nézõ a meghatározott szempontból (de csak is ebbõl kirekesztõleg) egyenesnek fogja látni, mint bármely vetületi számítás, és az illetõ a fülke vagy kupola nagyságához képest találjon módot ezen árnyékvonalat megjegyezni, megrajzolni, létrán, vagy álláson, hosszú póznával, egy szóval a hogy jobban hozzáfér.

      A görbe vonalzás helytelen eszméinek igen tekintélyes egyének közti nagy elterjedése vitt reá, hogy errõl ilyen hosszasan szóljak. Térjünk át más nézetekre.

 
 
 
1234567891011    BEVEZETÕ OLDAL ]