A többség úgy szokta a távlatot tanulni, hogy minden elõforduló alkalommal, egy vagy más egyénhez fordúl tanácsot kérni a szükséglett esetre; így szerez magának különbözõ modorú, össze nem függõ gépies kezelési ismereteket, melyeknek alapja különbözõ és elõtte ismeretlen tanokra van fektetve. Ezen össze nem függõ modorokból húz alaptalan következtetéseket.

      Némelyek legkisebb alapismeret nélkül, csak képek vagy a természet nézése után okoskodnak; míg másoknál a csupa okoskodásnak sem látszanak nyomai. Melynél fogva a sok elkövetett hibát osztályozni nehéz volna, és igen messze vinne. Azok közõl is a kisebbeket mellõzöm, minõk szobatalaj, mely a tenger láthatárán felûl emelkedve, s átlagosan (diagonaliter) geometriai koczkákra osztva levén teljesen függõlegesen álló falat képzett, vagy kerek asztalt, melynek több mint fele hasonlólag fölûl volt a láthatáron, és így ez is függõlegesen álló kerek oldalt s nem vízirányos lapot mutatott, stb. ezeket, mondom, mellõzöm, csak a nevezetesebbek, szarvasabbak közõl említek meg itt nehányat.

      Láttam p. o. távlattanilag határozottan felosztott, kikoczkázott téren, hol a térmértéket elvítatni nem lehet, mivel az eltávozó síkmértékek nagyon megkeskenyedtek, egy alakot két ölet átlépni, és azonfölûl még lába fejével hétlábnyi hosszú teret födni.

      Egy más képen egy pamlag elsõ lábánál két egész talajkoczkával elébbálló alakot a pamlag karjához, mely tõle hat és féllábnyi távolban volt, egész kényelemmel támaszkodni.

      Ismét mást, hol elûl egy alak, mögötte jó távolban egy függöny volt festve, a távol nagy lehetett, mert sem árnyékot az alak a függönyre nem vetett, sem hátra tartott kardjával azt legkevésbbé sem érintette, és alja még is, megfejthetlen értetlenségbõl, teljesen a kép elején, tehát az alaknál elébb folyt le rojtjaival. Ezt pedig oly mûvész festette, ki, mint mondá, nyitandó rajz és festészeti akademiájában, mi szerencsére nem sikerült, a tanítványokat egészen kiképzi "ganz auslernen", tehát magát e téren minden tekintetben bevégzett embernek nézte.

      Az árny és világosság szabályai ellen még gyakoribb és végetlenebb a hibák száma.

      Hírneves jeles ecsetû mûvészektõl láttam oly lapra öszpontosítni a holdvilágot, melynek a hold mögötte volt, egy vastag gerendán átvinni az alakra a fõbb világot, egész alak árnyékát kihagyni pedig mindennap láthatjuk. Múlt 1859-diki január hóban a pesti mûtárlatban egy különben csínos tájkép volt látható, melyen azonban a lemenõ naptól vetett árnyak iránya után számítva az újhold éjszakkeleten, tehát épen ellenkezõ irányban és oldalon volt mintegy 20-25 fokra kelettõl éjszakra. Szóval, az árnyéklati hibák sokkal számosabbak mint a vonalok elleniek, azon egyszerû oknál fogva, mert a vonalok helyessége fontosságát általánosabban elismerik, legalább a jobb mûvészek, az árnyékot pedig elégnek tartják csupán érzés után festeni. Hiszen el lehet nézni, ha p. o. egyenetlen síkon, nem egyenes vonalok árnya nincs is hajszál méregetéssel számítva; de az szükséges, hogy legalább az árnytan rendes szabályai szerint az érzés után számítható és lehetõ pontossággal átgondoltan legyen festve. Nagyobb terjedésû világosság bizonytalanabb árnyékot ad, csak az árnyvetületi lapnak az árnyvetõ vonalhoz igen közel álló pontja kap határozottabb jellemet, de az árny irányának következetesnek kell lennie. Öszpontosítottabb világosság határozottabb árnyat vet. Fontosabb mûveknél szabályos tárgyaknak szabályos síkokon, vagy szabályos testeken ilyen öszpontosított világosságnál pontos árnyékszámítása igényeltetik.

      Egy olyan vetületi lapon, mint egy kép, eshetnek vonalok vagy testek közvetlen egymás mellett, míg a természetben azok egymás mögött eltávozólag kisebb vagy nagyobb távolban vannak; ezen távlati közöt a képen is ki kell fejezni. Így ha egy tárgynak egy másikra vetett árnyékát, mely több öllel hátrább áll, úgy rakom föl, mintha ez csak egy vagy két lábnyira állna hátrább, akkor nem lesz a távol eléggé kiemelve, és ha egy mellette kissé hátrább álló testre talán épen nem tennék árnyékot, akkor az ezzel egy színben látszanék lenni, vagy igen nagy távolban mögötte. A talaponi vonalozás által a tárgyak közötti távolságot kifejezni nem elegendõ, mivel ez az árnyéklattól is függ; ezért káros, ha a távlati vonalzás az árnyéklattal ellentétben van, mert az a nézõ elméjére nem fejtõleg, hanem zavarólag hat.

      Az árnyéklat a képen a domborodás közvetlen képviselõje s az ebbeni következetlenség büntetlen nem marad. Az újabb távlattani mûvekben ez az egyszerû és szabályos testeket illetõleg elég tisztán taníttatik, és gondolkodó elme kielégítõ következtetéseket meríthet belõlök a szabálytalan alakoknáli alkalmazásra is. Sajnos azonban, hogy számtalan mûveknél az árnyék nagy része semmi elõleges számításba nincs véve. Bámulatos, hogy Pozzo Andrásnak a távlattani vonalokról kiadott két kötetû munkájában ² alig van egy helyesen alkalmazott árnyék, melynél fogva minden pontosan alkalmazott vonalzás mellett is ábráin semmi helyes domborodás nincs. Különös, hogy oly mûvész, ki azt állítja, hogy csak helyes távlati ismerettel lehet helyes domborúságot kihozni, az árnyék szabályait figyelembe sem vette, sõt még reá sem gondolva árnyékolt.

       De hagyjuk annyiba a csupa hibákat, menjünk át a tanszerûleg terjesztett helytelen nézetekre, mert ezek kártékonyabbak.