A latin változat elején a Giovan Francesco Gonzagának szóló ajánlás Albertinek a mantovai udvarral kialakuló kapcsolatával függ össze. Ekkor valószínûleg egy átdolgozott változat keletkezhetett, ami magyarázat a kéziratok között megfigyelhetô eltérésekre.¹⁹ Maga a szöveg a fejedelem magasztalásával nyilvánvalóan a jóindulat elnyerését szolgálja, és célja az udvartól származó (építészeti) megbízások kieszközlése. Egészen más a Prológus hangvétele és rendeltetése. Valódi bevezetô, amennyiben Brunelleschi magasztalásában Alberti kerüli az üres frázisokat, és az építész nagyságát higgadt történelmi és szakmai érvekkel támasztja alá. Azt mondja, hogy neki köszönhetô a mûvészet feltámasztása az ókori tündöklést követô mély hanyatlás után. Különösen a firenzei dóm kupoláját tartja nagyszerû alkotásnak, amelyet részint a technikai bravúr, részint a benne kifejezésre jutó szimbolikus jelentéstartalmak miatt méltat. Brunelleschi érdeme eszerint nem csupán az, hogy aládúcolás nélkül boltozta be a hatalmas kupolateret, hanem - és fôként - az, hogy mûvével az egész toszkán nép számára alkotta meg identitása jelképét („ampla da coprire con sua ombra tutti e' popoli toscani"). Alberti a rendkívüli egyéni teljesítményben a firenzei mûvészet diadalát ünnepli, az építész mellett - mint láttuk - további mûvészeket is felsorol, akiket ugyanilyen kvalitásúaknak tart. Már az egész csoportot méltatja, amikor nem csupán a tökéletes mûvészeknek tartott antikokhoz méri, hanem egyenesen azok fölé helyezi ôket. Szakmai tudásuk mellett erkölcsi nagyságukat emeli ki, mivel merészen, elôzmények nélküli utakon indultak el, és sokkal nehezebb feladatot vállaltak, mint az antikok, akiknek voltak utánozható elôképeik. A kortárs mûvészek elôfutárok nélkül alkotják meg az új mûvészetet.
    Van Alberti Brunelleschihez fûzôdô kapcsolatának egy további vonatkozása is. Feltételezhetô, hogy a képmélység megszerkesztésére szolgáló módszer, amelyet a De pictura elsô könyvében Alberti népszerûsített, eredetileg az építésztôl származott. Sok vitára adott okot az a két kép, amelyet Brunelleschi a megfestett látvány ellenôrzésére szerkesztett, és amelyekrôl Manetti és Vasari is megemlékezett.²⁰ Ez utóbbi leírásában²¹ két fontos elem van, amely alapján kapcsolatot lehet feltételezni a Brunelleschi által használt módszer és a De pictura elsô könyvében leírt szerkesztés között: a vetítôgúla elmetszésének tétele (Alberti ugyancsak az intersegazione kifejezést használja) és a segédrajz (proffilo) alkalmazása. Ennek alapján valószínûnek látszik, hogy a szerkesztési eljárás kidolgozásában az elsôség az építészt illeti meg.²²
     A Prológus végén - mint errôl már szóltunk - Alberti röviden összefoglalta a traktátus tartalmát és szerkezetét. A három könyv az elemektôl halad a befejezett mûalkotásig és annak kompozíciójáig, majd elérkezik az alkotóhoz. A világos szerkezet logikailag precízen felépített rendszerbe foglalja az egész mûvet.

²⁰ Antonio MANETTI, Vita di Filippo Brunelleschi (…), a cura di D. De Robertis e G. Tanturli, Milano, 1976; Giorgio VASARI, Vite de' più eccellenti architetti, pittori et scultori italiani…, Filippo Brunelleschi Scultore et Architetto, Torino, Einaudi, 1991, I. 275skk. A két képrôl: Decio GIOSEFFI, Perspectiva artificialis, Per la storia della prospettiva, in Quaderno n. 7 dell' Istituto di Storia dell'Arte Antica e Moderna, Trieszt, 1957; Alessandro PARRONCHI, Le due tavole prospettiche del Brunelleschi, Paragone, 107(1958), 3-32; Miklós BOSKOVITS, Quello ch'è dipintori oggi dicono della prospettiva, Acta Historiae Artium, 1962, 241-260; 1963, 139-62; Roberto BELTRAME, Gli esperimenti prospettici del Brunelleschi, R. Accademia, XXVIII(1977), 417-468.

²¹ „Attese molto alla prospettiva allora molto in male uso adoperata per molte falsità che vi si facevano. Nella quale perse molto tempo, perfino che egli trovò da sé un modo che ella potesse venir giusta e perfetta, che fu il levarla con la pianta e proffilo e per via della intersegazione, cosa veramente ingegnosissima et utile all'arte del disegno. Di questa prese tanta vaghezza, che di sua mano ritrasse la piazza di San Giovanni", id. kiad. I., 279.