Charles BUKOWSKI - Tizenkét repülõ majom, akik egyszerûen képtelenek párzani
Twelve flying monkeys who won't copulate properly
 

Csengetnek, kinyitom a kisablakot. Éjszaka van.
     - Ki az? - kérdem.
     Valaki odalép az ajtóhoz, de nem látom az arcát a lámpától.
     Becsapom a kisablakot, nem zavartatják magukat, folytatják a beszélgetést. Leülök az írógéphez, még mindig beszélnek. Felugrok, feltépem az ajtót, és kiüvöltök:
     MEGMONDTAM, FASZFEJEK, HOGY NE ZAVARJATOK!
     Körülnézek, az egyik pasas a lépcsõ alján áll, a másik a verandáról pisál. A bokrokra pisál a veranda szélérõl, vizelete vastag sugárban ível felfelé.

 
       - Hé‚ ez a pasas lepisálja a bokromat - mondom.
     A pasas röhög, és tovább pisál. Megragadom a gatyájánál fogva, felemelem a pisilõ embert, és áthajítom a bokor felett, bele az éjszakába. Nem jön vissza. A másik pasas megkérdezi: - Ezt miért kellett?
     - Csak úgy.
     - Részeg vagy.
     - Részeg? - mondom.
     Megfordul és eltûnik a sarkon. Becsukom az ajtót és visszaülök az írógéphez. Rendben, tehát van egy õrült tudósom, aki megtanította a majmait repülni. Tizenegy repülõ majma van, mind nagyon ügyesek. Még versenyezni is megtanította õket. A villanypóznák körül versenyeznek. Nézzük, hogy is kell ezt. Ahhoz, hogy el lehessen adni, baszásnak is kell benne lenni, amennyi belefér. Jobb lesz, ha tizenkét majomra egészítem ki, hat hím, és hat a másik félébõl. Rendben van. Elstartolnak. Megkerülik az elsõ oszlopot. Hogy jutok el a baszásig? Két hónapja nem adtam el novellát. A postánál kellett volna maradnom. Mindegy. Ott repülnek. Megkerülték az elsõ oszlopot. Mi lenne, ha váratlanul elrepülnének, mondjuk Washingtonba? Repkednek a Kapitólium felett, lekakálják, lepisálják az embereket, a székletükkel bekenik a Fehér Házat. Pottyanthatnék az elnökre is egy kis szart. Nem, az sok lenne. Na jó, akkor a külügyminiszterre. Parancsot adnak, hogy a majmokat le kell lõni. Ami tragikus végkifejlet, vagy nem? De mi lesz a baszással? Nyugalom, az is meg lesz. Nézzük csak. Jól van, tizet kilõnek közûlük, szegény kis drágáim. Csak kettõ marad. Egy hím és egy a másikból. Sehogyse találják õket. Aztán egyik éjjel egy zsaru átsétál a parkon, és ott vannak, a szárnyuk felcsatolva, és basznak, mint az ördögök. A zsaru odamegy hozzájuk. A hím meghallja, oldalra fordítja a fejét, ránéz és elvigyorodik, azzal az ostoba majomvigyorral, közben nem hagy ki egyetlen lökést sem, majd visszafordul, és folytatja a kefélést. A zsaru fejbe lövi. A majom agya kiloccsan. A nõstény undorodva ellöki magáról a hímet, és feláll. Ahhoz képest, hogy majom, egész csinos kis jószág. A zsaru egy pillanatra arra gondol, arra gondol, hogy… De nem, valószínûleg túl szûk lenne, talán még harap is. Miközben ezen gondolkodik, a majom felszáll. A zsaru rászegezi pisztolyát a repülõ majomra, és lõ. A nõstény lezuhan. A rendõr odafut hozzá, az állat megsebesült, de még él. A zsaru körülnéz, felemeli a majmot, elõveszi, és megpróbálja bedugni neki. Nem jó. Csak a makkja fér bele. Szar ügy. Ledobja a földre, a majom agyához szegezi a pisztolyt és BUMM! Vége van.
     Megint csengetnek.
     Kinyitom az ajtót.
     Három pasas lép be. Mindig csak férfiak. Miért van az, hogy nõ sose pisil a verandámon, nõ alig jár erre. Honnan legyenek így szexi ötleteim? Már majdnem elfelejtettem, hogyan kell csinálni. Bár azt mondják, olyan ez, mint a biciklizés, sose felejted el. Jobb mint a biciklizés.
     Dilis Jack érkezik két faszival, akiket nem ismerek.
     - Nézd, Jack - mondom neki, - Már azt hittem megszabadultam tõled.
     Jack leül. A két pasas is leül. Jack azt ígérte, nem jön soha többé, de folyton borozgat, úgyhogy nem sokat érnek az ígéretei. Az anyjánál lakik és festõnek adja ki magát. Ismerek négy-öt másik pasast, aki az anyjával él, vagy az anyja tartja el, és mind zseninek tartják magukat. És persze minden anya egyforma. "Ó, Nelson mûveit nem értékelik, mert túlzottan meghaladja a korát. Vagy tegyük fel, hogy Nelson tényleg festõ, és kiakasztják valahol egy képét. "Ó, Nelsonnak kiállították a festményét a Warner-Finch galériában. Végre elismerik a zsenialitását! Négyezer dollárt kér a képért. Mit gondol, nem túl sok ez? Nelson, Jack, Ketya, Norman, és Jimmmy. Baszátok meg.
     Jack kék farmernadrágban van, nincs rajta ing, se trikó, csak egy barna kendõt tekert magára. Az egyik pasas szakállas, és vigyorog, folyton elpirul. A másik egyszerûen csak kövér. Olyan pióca féle.
     - Láttad Borstot mostanában? - kérdezi Jack.
     - Nem.
     - Adjál egy sört!
     - Nem adok. Folyton csak jöttök, megisszátok a piámat, aztán lekoptok, én meg itt maradok szárazon.
     - Hát jó.
     Felkel, kiszalad és behozza a borát, amit a verandán rejtett el a szék párnája alá. Visszajön, kihúzza a dugót és beleiszik.
     - Lementem a strandra egy csajjal és száz bélyeggel. Azt hittem, követnek a zsaruk, és beugrottam Borsthoz a csajjal meg száz szivárványossal. Kopogok az ajtaján, és mondom neki: "Engedj be gyorsan! Száz lecsóm van és nyomomban a zsaruk!" De Borst bezárkózott. Berúgtam az ajtót és berohantam a csajjal. Borst a padlón feküdt és egy fickó farkát verte. Berohantam a fürdõszobába a csajjal, és magunkra zártam az ajtót. Borst bekopogott. "Ne merészelj bejönni" - mondtam neki. Egy órát maradtunk bent. Bevettünk két adagot, hogy elszórakoztassuk magunkat. Aztán kijöttünk
     - Lehúztad az anyagot?
     - Egy francot, csak vaklárma volt. De Borst dühös volt.
     - Az szar - mondom. - Borst nem írt egy normális verset 1955 óta. Az anyja tartja el. Már megbocsáss. Úgy értem, egész nap mást se csinál, csak tévézget, finom kis zellereket zabál, és a koszos alsógatyájában kocog a tengerparton. Valaha jó költõ volt, amikor még azokkal a fiatal fiúkkal élt Arábiában. De már nem tudok együttérezni vele. A gyõztes tovább halad. Ahogy Huxley mondta, mármint Aldous: "Bárkibõl lehet…"
     - Hát neked hogy megy? - kérdi Jack.
     - Csak visszautasítások, semmi más - mondom.
     Az egyik pasas furulyázni kezd. A pióca csak ül a helyén. Jack felemeli a borosüveget. Szép ez a hollywoodi este. Aztán az ürge, aki a mögöttem lévõ telken lakik, kiesik az ágyából részegen. Baromi nagy zajjal, de már megszoktam. Megszoktam az egész környéket. Mindenki csak elvan magában, lehúzott rolók mögött. Délben kelnek. Az autók szélvédõje letakarva, a kerekek laposak, az aksik lemerülõben. Kábítószerrel keverik az alkoholt, és nem tudni, mibõl tartják el magukat. Nem zavarnak. Szeretem õket.
     A szomszédom visszafekszik az ágyába, de újra kiesik.
     - Te hülye barom - mondja magának -, mássz már vissza az ágyba.
     - Mi ez a zaj? - kérdezi Jack.
     - A szomszéd ürge. Nagyon magányos. Néha eljár sörözni. Tavaly halt meg az anyja, és hagyott rá húszezret. Csak ücsörög, maszturbál, baseball meccset néz meg western filmeket. Régen egy benzinkutnál dolgozott.
     - Mennünk kell - mondja Jack. - Akarsz velünk jönni?
     - Nem.
     Azt mondják, van valami a Hétormú Házzal kapcsolatban. Találkoznak valakivel, aki benne van a dologban. Nem az író, nem is a producer, nem a színészek közül, hanem valaki más.
     - Nem megyek, és kész - mondom, erre kirohannak. Szép látvány. Visszaülök a majmaimhoz. Lehet, hogy fel lehetne pöckölni egy kicsit a történetet. Ha mondjuk mind a tizenkettõ egyszerre baszna! Ez az! De hogy csináljam? És miért? Tanulmányoznom kellene a Londoni Királyi Balett Társulalát. De kell a miért? Mindjárt megõrülök. Rendben van, a Londoni Királyi Balett Társulatának van egy új koncepciója. Tizenkét majom repked felettük, miközben balettoznak. Csakhogy az elõadás elõtt valaki búgatóport ad nekik. Nem a táncosoknak. A majmoknak. De a búgatópor csak legenda, nem? Rendben van, belép a történetbe egy másik õrült tudós az igazi Spanyol Búgatóporral. Nem, nem megy, Istenkém, sehogyse stimmel.
     Csörög a telefon. Felveszem. Borst van a vonalban.
     - Hello, Hank?
     - Igen?
     - Rövid leszek. Leégtem.
     - Értelek, Jerry.
     - Elveszítettem mindkét szponzoromat. A tõzsdekrach és a gyenge dollár miatt.
     - Aha.
     - Tudtam én, hogy ez lesz. Elköltözöm Venice-bõl. Nekem itt befellegzett. New York-ba megyek.
     - Micsoda?
     - Azt mondtam, New York-ba megyek.
     - Igen, azt hittem, azt mondtad New York-ba mész.
     - Nézd, le vagyok égve, és szerintem ott majd egyenesbe jövök.
     - Naná, Jerry fiú.
     - Ez a legjobb dolog ami valaha történt velem, hogy elveszítettem a szponzoraim.
     - Tényleg?
     - Újra van kedvem kûzdeni. Te csak tudod, milyen egy életen át a tengerparton rohadni. Hát, én is ezt csináltam, csak rothadtam itt. Ki kell szabadulnom. Az élet szép, csak az utazóládák miatt aggódom.
     - Miféle ládák?
     - Egszerûen nem tudok bepakolni. Úgyhogy anyám idejön Arizónából, és itt fog lakni, amíg távol vagyok, aztán én is visszajövök.
     - Jól van Jerry.
     - De mielõtt New York-ba mennék, megállok még Svájcban, és mondjuk Görögben is. Aztán irány New York.
     - Jól van Jerry. Azért maradjunk kapcsolatban. Akkor majd hívsz.
     Megint vissza a majmokhoz. Tizenkét majom, aki repülés közben is tudnak. Hogy lehet ezt megcsinálni? Tizenkét üveg sör fogyott el. Megtalálom a félretett whiskyt a hûtõben. Egyharmad whiskyhez kétharmad vizet keverek. Annál a rohadt postánál kellett volna maradnom. De még ilyen helyzetben is van némi esély. Csak rá kell bírni a tizenkét majmot a baszásra. Ha arab tevehajcsárnak születek, még ennyi esélyem se lenne. Szóval össze kell szednem magam, és beindítani a majmócákat. Meg vagyok áldva egy kis tehetséggel, ráadásul nem vagyok Indiában sem, ahol nyilván két tucat kissrác az asztal alá írna, ha tudnának írni. Na jó, lehet, hogy nem két tucat, csak egy tucat. Felhajtom a maradék whiskyt, iszom rá egy fél üveg bort, ágyba bújok, és elfelejtem az egészet.
     Másnap reggel kilenckor csengetnek. Fiatal fekete lány áll az ajtóban meg egy butaképû fehér fiú keret nélküli szemüvegben. Azt mondják, három nappal ezelõtt egy buliban megígértem, hogy elmegyek velük hajókázni. Felöltözöm és beszállok az autójukba. Megállunk egy nyaralónál, kijön egy fekete hajú srác.
     - Helló, Hank - mondja.
     Nem ismerem fel. Úgy tûnik, vele is a bulin találkoztam. Narancsszínû mentõöveket osztogat mindnyájunknak. A következõ dolog, amire emlékszem, hogy a mólón állunk. A móló nem válik külön a víztõl. Lesegítenek egy himbálózó fatákolmányon, ami a vízen úszó stéghez vezet. A tákolmány alsó vége és a stég egy méter távolságra vannak egymástól. Átsegítenek.
     - Mi a szar ez? - kérdezem. - Van valakinél pia?
     Rossz társaságba keveredtem. Senkinél sincs pia. Aztán egy apró csónakban találom magam, kibérelték, és valaki hozzáerõsített egy fél lóerõs motort. A csónak aljában áll a víz, és két döglött hal van benne. Nem tudom, kik ezek. Õk viszont ismernek. Szuper, szuper. Kihajózunk a tengerre. Hánynom kell. Elhaladunk egy medúza mellett, a víz színén lebeg. Egy medúza, elképzelem, amint rátapad a repülõ majomra. Nem, ez borzasztó. Megint hányok.
     - Hogy van a nagy író? - kérdezi a butaképû fiú a csónak elejébõl, az, akin a keret nélküli szemüveg van.
     - Miféle nagy író? - kérdezem, gondolván, talán Rimbaudról beszél, bár Rimbaud-t sose tartottam nagy írónak.
     - Te - mondja.
     - Én? - mondom. - Jól vagyok. Jövõre Görögbe utazom.
     - Görögbe? - kérdezi - Nyald a seggem örökre.
     - Te nyald a seggem - vágok vissza.
     Kihajózunk a tengerre, ahogy Conrad tette. A pokolba Conraddal. Kólát iszom majd bourbonnal az elsötétített hollywoodi hálószobában 1970-ben, vagy bármelyik évben, amikor ezt olvassák. A majomorgia éve, ami sosem teljesedett be. A motor ugrál és köpköd. Írország felé vesszük az irányt. Nem, ez a Csendes óceán. Japán felé vesszük az irányt. Pokolba az egésszel.

fordította HAZAI Attila

 
© LinkBudapest 1999 back to the archives / visza a levéltárba
 
archives
levéltár
contents
tartalom
E-mail
dear reader
kedves olvasó
submissions
pályázat