KOLOZSVÁRI BARNA PLAKÁTOK

     A város olyan, mint egy kiállítás. Hétrõl-hétre új meglepetések várnak, más színek, más képek, néha egy kis humor. Egyfolytában történik valami. Kolozsváron folyik az élet.
     A hirdetõoszlopokon, az építõtelepek körüli bádoglemezeken gombaként jelennek meg az ocsmánynál ocsmányabb plakátok, amelyek inkább csak közönséges hirdetések, néha kép illusztrálja szövegüket. Ezekben nincsen semmi törekvés az esztétikumra, a verbális és képi információk összekötésére.
     Ebben a nagy káoszban, amatõr alkotástömkelegben igazán meglepetést okoznak és várva-várom õket – a barna plakátokat Mindig a régi szép idõket idézik számomra, de nem nosztalgiával, hanem abban kötõdnek a régi korokhoz, hogy ismét az igényességre fektetik a hangsúlyt, és megmutatják Kolozsváron, hogy nálunk is lehet jól dolgozni. Az utca mûvészete a sokaknak készül. Tehát, valahol úgy érzem, hogy ezek a plakátok visszakapcsolnak városi életünk ama szakaszához, amikor Kolozsvár tényleg polgárok lakhelye volt.
     A barna plakátok készítõje állítja, hogy részben azért használja a barna csomagolópapírt, mert annak idején a régi plakátok is ilyen papírra készültek. Így a régi hagyományokhoz való visszakötést jelenti ennek a papírnak a használata. De nem a régi majmolásáról van szó. Ezek a plakátok kivitelezésükben, hangvételükben, tartalmukban modern alkotások. Másrészt, ennek a papírnak, alkalmazásának megvannak az elõnyei, ugyanis senki más nem használja Kolozsváron, emiatt összetéveszthetetlenek.
     Plakátot a mûvelõdési intézmények rendelnek: a Román Színház, a Zeneakadémia és fõleg Kolozsvár két leghíresebb (és menõbb) bárja – a Diesel Club és a Music Pub. Mindenik megrendelõnek kialakultak már a kapcsolatai, megvannak azok a cégek, ahol plakátot készítettnek, jellegüknek megfelelõen.
     Így a Színház és Zeneakadémia plakátjai elegánsak és komolyak, ugyanakkor, saját arculatuk van. A Diesel Club plakátjai fényesek, rikítóak, gyakran közhelyeket használnak – kereskedelmi hivatásuknak nagyon hatékonyan tesznek eleget, mert azoknak, akiknek a rendezvényeik szólnak, megfelel ez a stílus.
     A Music Pub a fõ megrendelõje a barna plakátoknak. Ezeket Stránszky Sándor és cége, a Quiz tervezi. Stránszky, a Képzõmûvészeti Akadémia hallgatójaként, már dolgozott a Music Pubnak és akkor kezdte el a barna plakátokat is készíteni.
     A Quiztõl kerül ki a kolozsvári „jó” plakátok nagy része. Megesik, hogy egyidõben négy plakátjuk is van a hirdetõoszlopokon. Õk dolgoznak a Zeneakadémiának, a Román Színháznak is – ezek esetében a papír és a hangvétel más, de a stílusuk a barna plakátokhoz köti. Elegáns mûsorplakátok ezek, amelyeken az azonosító elem általában az alapszerkezet és a betûtípus.
     A Music Pub nagy szabadságot nyújt. Ennek a kocsmának a tulajdonosa mûvészember, a látogatói pedig nagyrészt egyetemisták (és egyetemi elõadók). A Pub, koncertek mellett kiállításokat és színi elõadásokat is szokott rendezni. Az alternatív mûvészet egyik fontos kolozsvári központja.
     Emiatt a plakáttervezõt nem korlátozza tartalmi vagy formai kötöttség, vagy ha ezek léteznek is, Stránszky Sándor akkor sem hajlik a kompromisszumra és inkább a saját elképzelését valósítja meg.
     A barna papír félreismerhetetlen foltot képez az utcán. Bár nem figyelemfelkeltõ szín, a hirdetõoszlopok monoton, fehér alapú hirdetés-plakát tömegébõl mégis messze kiemelkedik, nyomdai minõségében és gondos kivitelezésében felülmúlja környezetét és elválik tõle. A lap színe melankóliát és nyugalmat áraszt. Ez nem jelenti azt, hogy maga a kép ilyen hangvételû és az összbenyomás is ilyen. Sõt, legtöbbször harsogó, pajzán jókedvvel ad elõ apró, obszcén jeleneteket, ezek viszont nem vulgárisak, hanem finom humorrá szelídülnek.
     Így, az egyik koncertplakát (a Vama Veche együttes múlt évi koncertjére készült) vidámságtól feszül. Egy meztelen férfi felsõtest emelkedik ki a lap síkjából. Nagyon tetszett az ötlet: az egyetlen ruhadarab egy ágyékkötõ, ez sem klasszikus formájában, hanem x-be tett ragtapaszként, de így is némileg átlátszik. Takarni akar, de még sem teszi. Sõt! Mi volt a szándéka? És nézzük csak meg, nem valami puritán járókelõ ragasztotta-e rá. Nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy le ne ellenõrizzem. És ha már a hirdetõoszlophoz csalt, akkor már azt is megtudom, hogy mit reklámoz. Ez igazi ötletplakát, amely a humor segítségével közöl hatékonyan. A plakát mögött viszont más is állt. Profán ok.: a plakátot nem engedélyezte volna a város, mivel nem erkölcsös. A plakátot elkészítették, sõt ki is fizették, tehát eldobni nem lehetett. Ezért kellett valami ruhát varázsolni az izmos, de meztelen emberre. A kompromisszum nem volt teljes, mert, jóllehet az utcára szalonképesen kerültek a plakátok, a Pubban kiragasztották a meztelent is, a jelenlevõk érezzék, hogy nonkonformista területen tartózkodnak.
     Ismét ez a fajta jókedv jelentkezik a Párizs utcai galéria egyik kiállítása számára készült falragaszon is. Elõfordul, hogy nemcsak a Pubnak készít barna plakátot a Quiz. Ez viszont ritka eset. Erre még visszatérek. Ehhez a fényképet a megrendelõ hozta. Vidám polgárok vesznek részt egy pajzán „anatómiai leckén”: cilinderes, pödört bajszú, hahotázó úriemberek állnak körül egy asztalt, amelyen egy szétvetett lábú hölgy szolgál tanulmányi alanyként. A hangulatot itt is eltalálták, mint általában a Quiz falragaszain.
     Stránszky Sándor, vallomása szerint, arra törekszik, hogy csak a Music Pubnak készítsen csomagolópapírra, de elõfordul, hogy más megrendelõnél akad olyan téma, ami kimondottan ezt az alapot kívánja.
     Így, a Román Színház Falstaff-bemutatójára készült, gyönyörû gömbölyû, kövér betûkkel nyomtatott szöveget reneszánsz könyvdíszítés keretezi. A plakát olyan, mint egy régi nyomtatvány címlapja. A régiségét hangsúlyozandó, a keret meg van billentve, ahogy ez elõfordult a nyomdászat kezdeti idõszakában. A patinás barna papíron ez a kompozíció nagyon jól idézi a régi nyomtatványokat és az ezekbõl áradó hangulatot.
     Ugyancsak a Román Színház számára készült egy olyan plakát, amelyhez az alapanyagot a megrendelõ hozta, azzal hogy „ezt esetleg fel lehet használni”. Ha nem tetszett volna, Stránszky nem használta volna fel, viszont a fényképet csak úgy félredobni vétek lett volna. Ennél jobb képet aligha talált volna. A plakát kompozíciója nem különösen érdekes: a lap nagy részét a fénykép foglalja el, fölötte és alatta szöveg áll. A fénykép: íme, Duo Ernesto mester, a világhírû illuzionista, aki David Copperfieldet is kihívta, a rivalda fényében megvilágítva emelkedik ki a képbõl, bûvölõ kezeivel csalva a járókelõt, hogy bevezesse mûvészetének titkaiba!
     Kár, hogy ezek a plakátok aránylag kis méretûek (86x60 cm). Hogy érvényesült volna ez a plakát, ha az egész hirdetõoszlopot betöltötte volna? Ez a plakát talán a század eleji cirkuszok hangulatát idézi. Stránszky Sándoron nem vesz erõt a nosztalgia. Nem azt akarja, amit a régiek, de annak egyes elemeit beépíti saját világába és azoknak modern értelmet ad.
     Egyik jazzkoncert plakátja csak szöveg (és mégsem csak hirdetés!). Minimalista kompozíció. Csak a lényeges információk, fekete betûkkel a barna alapon. Nem egy olyan plakát, amely felkelti a figyelmet. A szöveget pontokból és vonalakból állította össze, és evvel nagyon finoman sugallja a zene jellegét, anélkül, hogy olyan megszokott megoldásokat használt volna, mint valamilyen hangszer vagy koncertezõ zenész képének a reprodukciója. Emellett a kompozíció nagyon szellõs, ez pedig a plakát egyik fõ erénye: könnyen áttekinthetõ, befogadható. Nem akar sokat mondani, sok formával és tarka, harsogó színekkel. Többen is kifogásolták, hogy túl kevés, nem szembeszökõ. A tervezõ avval vágott vissza, hogy a plakát azért olyan szûkszavú, mert a jazz is csak bizonyos kategóriának szól – az pedig a plakátot is megérti.
     Néha viszont, az egyéni betûtípusok alkalmazása a szöveget nehezen olvashatóvá teszi, ami a plakát hatékonyságának kárára megy. Így például a nagyon szép és ötletes Kumm-koncert plakáton (egy magasugró nõ lendül át az együttes nevén), ahol az együttes neve nehezen olvasható, a betûtípus miatt. Emiatt a járókelõ nem veszi észre azonnal, hogy mirõl van szó és elmegy a plakát mellett.
     Ismét áttekinthetõ, szellõs kép az a Sarmalele Reci koncertjét hirdetõ falragasz, amelyen a Music Pub „típusszövegen” kívül a papíron, fekete körben, piros alapon egy „idiótácska" áll, (Zitzmann Mária, a Pub egyik koncertszervezõje nevezte így, a kis fehérkesztyûs gyerekfigurát) és nyúl a járókelõ felé. Ez a plakát a közlekedési jelek intenzitásával hat
     Stránszky, ahhoz, hogy minél egységesebbek, könnyen felismerhetõek legyenek a Pub plakátok, egy bizonyos szerkezetet használ. A helyre és idõpontra vonatkozó információkat a lap alján helyezi el, a betûtípus is ismétlõdik. Ugyanakkor a plakátok azonos méretének is azonosító szerepe van.
     Talán a legmelankolikusabb hangulatú kolozsvári plakát (az eddigiek közül) a Domnisoara Pogany Quartet koncertje számára készült. A barna papíron egy régi metszet másolata helyezkedik el, négy, „szamárlétrába" állított, kicsit idétlen, hegedûs leánnyal. Ehhez társul a szép, régi, egyéni betûkkel felírt név. Ez a plakát meglehetõsen hamar eltûnt a hirdetõoszlopokról. Nem is lehet nagyobb megtiszteltetés egy plakátos számára, mint hogy lopják a mûveit.(Csak az, hogy a plakát odacsalja a közönséget a rendezvényre. Ez a legfontosabb!) Ezen a plakáton jó vicc az, hogy míg a képen négy leányt látunk, addig a quartett tagjai, mind férfiak.
     A Music Pub barna plakátjai, lényegében a kocsma arculatát – vizuális azonosságát képezik. Az ember, ha barna plakátot lát, ha a méret is megfelel, rögtön a Pubra gondol, és közelebb megy megnézni, pontosan mirõl van szó.
     Egy alkalommal, amikor a Pubnak véletlenül nem barna plakátja volt és nem a megszokott méretû (sõt a lap helyzete sem a volt megszokott - fekvõ) akkor csak azért vettem észre a plakátot, mert minden plakátot meg szoktam nézni. De elsõ rápillantásra nem gondoltam a Pubbra és, akit nem a plakát érdekel, hanem az, hogy történik-e valami a Pubban, az esetleg elment mellette, mert hiányoztak azok a jelek, amelyek általában figyelmeztetnek..
     Ezek a barna plakátok megérdemelnék, hogy a Music Pubban kiállítsák õket (igaz, néhányat kiállítottak, de gondatlanul), azért a szolgálatért, amelyet a szórakozóhely imagének kialakításában nyújtanak.
     A plakát városképalakító szerepet is betölt. Ezért öröm minden új barna (de általában a Quiz által tervezett) falragasz, mert ha csak egy pár napra is, igényes, magára adó formákat hoznak a városba.

Székely Sebestyén
Kolozsvár, 1999. május 27.

 

 

VISSZA AZ ELFOGADOTT ÍRÁSOKHOZ