Baranyai Levente képei a Dovin galériában

 

Baranyai Levente festészete ideologikus festészet. Egy kizárólagos perspektíva használata mesterségesen konstruálttá teszi a látványt, és e módszer egyeduralma objektivizálja a témát. Ugyanakkor expresszív ecsetkezelése, mely még elõzõ korszakából datálódik, feloldani látszik ezt a merev megkonstruáltságot, ám ez a csekély individualizmus is csak a téma megkövetelte látványhûség kedvéért van kitalálva, ami megint visszamutat a módszer, pontosabban a forma elsõdlegességére a tartalommal szemben. Azaz festészetének ideologikus voltára.

Malevics tárgynélküli világában a festészet lappangó elemének veszi a mindenkori valóság leképezésének ihletõ környezetét. Nos, ez a lappangó elem Baranyai képein már nem rejtõzködik elõlünk, hanem maga a priori megegyezik a formával. Így tehát a tartalom narratívája lényegtelenné válik a módszer mindenható és mindenre kiterjedõ szükségszerûségében.

A probléma magának a titoknak a hiánya. Popper Leó századeleji kritikust idézve: „ Pedig ha a forma és az élmény egymásba nõnek, akkor mindig marad úgyszólván egy darab élmény, ami nincs benne a formában, és egy darab forma, amiben nincsen élmény”, vagy máshol: „Kész voltában nem kész. Nem kész voltában kész ; ez a mûalkotás jelszava.„ Nos, ez a megcsináltság, ez az úgymond „készség” nem válik igazán mûveinek az elõnyére, hiányzik belõlük a véletlen, túlságosan megfogható a forma és tartalom összevalósága, egyidejûségük és azonosságuk a képeket szinte minden asszociációtól mentessé teszi.

Malevicset saját állítása szerint ilyen madártávlatú képek ihlették szuprematizmusának megalkotására. Térkultúránknak, látásmódunknak tehát már régóta része ez, a húszas évek új-tárgyias fotómûvészetében elõször megjelenõ béka-, vagy madárperspektíva. (Renger-Patzsch, Moholy-Nagy László) Ebben a perspektívában dolgozó mûvészek konkretizálták a látványt, és szinte minden képükön valamely modern építmény látható egy-egy meghökkentõ látószögbõl.

Baranyai festészetét e perspektivikus ábrázolás hagyományaival ellentétben mégsem egyfajta technikabálványozás, hanem pont ellenkezõleg, témaválasztásából fakadóan egy természetközpontú világnézet tükrözõdik. Magyarázza ezt a tényt kiállításának címe is: „Bio-metria„. A természeti formák geometriája a maguk anyagszerkezetét kánonizálva szétáradnak a durva faktúrák hálózatrendszerében. A természeti formák és települési struktúrák egyébként szigorú szerkezete feloldódik a színek és kuszaságok szervesülõ káoszdinamikájában. A természeti egységek madártávlatú megízlelésében pedig a huszadik század végének fraktálelmélete tündököl topografálva a látvány egészét.

Feltûnnek még ókori történelmi városrészek is, melyek a szemlélõ számára archeológiai rétegekben sejlenek fel, felidézve bennünk Cézanne tájképeit, ahol egy-egy motívum betagozódását a látvány egészének perspektivikus szemléletébe, egy-egy facsoport vagy épületegyüttes érzékelését zsigerbõl, elsõ észleletre a formákat nem is egészen pontosan tudatosuló szinten érzékeljük meg. Ez a kompozícióbeli szigor legjobb képein mentes a középponttól, nincs kitüntetett szelete a vászonnak, vagy ha mégis (pld. egy Colosseumszerû épületrom), akkor annak manadalaszerû struktúrája, úgy tûnik fel a vászon közepén, akár egy földtörténeti csiga - erõsítve az analógiát, mely itt már-már ideogrammatikus.

Baranyai képei látványnak sem utolsóak, egyik képe méretre, és szuggesztivitásában már-már Csontváryt juttatja az eszünkbe, és technikája is néhol egyértelmûen hasonló Csontvárynak az adott látványt fakturálisan anyagutánzó festésmódjával, de mindez szigorúan alávetve az egyedüli módszernek.

Mindezek mellet Baranyai a technikai kérdések felvetésével, és ideologikus formai és tartalmi reminiszcenciáival kielégíti posztmodern igényeimet is, képeit tekinthetem a valóság egy látványpedagógiai premisszaként való kezelésében, egy magábanvaló, csak önmagát jelentõ képnek, jelen esetben több képnek, egymás permutált formavariációinak, egy végtelenségig nagyítható pixelhalmaznak. Diplomamunkájában egy Föld nevû bolygót festett a maga szûzi ártatlanságában, egyedüli módon és egyszerûen. Az Univerzum viszonylatrendszerében Mikrokozmosz és Makrokozmosz pólusai között találnak rá formájukra képei.

Festészete tehát ideologikus, ezáltal mindenféle ideológiát nélkülözõ meditatív festészet, mely csak annyiból politikus, amennyiben témája maga a Föld, egyedüli és veszélyeztetett életterünk.

Formai szempontból szélsõséges, a mûvészettörténetben egy fejezetleges perspektívát értelmezett és töltött meg újra tartalommal. Eszembe juthat még a pop-art fotórealizmusa, vagy az ezredvég mindent átdigitalizáló szemléletének egyeduralma (közelebb menve, a képek pixeleikre esnek szét), de elõzményeihez tartozhatnak a középkori város- vagy várábrázolások perspektivikus, felülnézeti, vagy egy magaslati pontról láttatott épületcsoportjai és tájábrázolásai is.

Baranyai neo-expresszionista korai képeihez képest, meghökkentõ lehet ez az ugrás, az individuál-mitológiák bûvkörébõl a nagy objektivizált látványig, a majdhogynem teljes filozófiai absztrakcióig, a személyiség teljes elvesztéséig, elrejtéséig, illetve a személyiség teljes feloldásáig az Univerzálisba. Innen származik képeinek meditatív, a Keleti-filozófiákkal is rokon rendszere. Nagy vásznának Paul Klee ihlette ritmusos absztrakciója, mely a De Stilj Mondrian féle teozófikus geometriai rendszerrel is rokonítja látásmódját.

Kiss Olivér

 

 

VISSZA AZ ELFOGADOTT ÍRÁSOKHOZ