Tájak, tájékozódási pontok

Szombathy Bálint költészetérõl

(elõ-képek) Aki Szombathy Bálint (Art Lover) három évtizedes munkásságát ismeri, annak bizonyára nem lesz meglepõ jelen gyûjteménye sem. Ahol a tájak (Pic's) és a tájak metszéspontjai azt a valós és lehetséges világot hívják elõ, amit ez a szenzibilis alkotó mindig is láttatni kívánt.

Már a nyolcvanas évek elején megjelent kötete, a Poetry¹ is tartalmazta azokat az elemeket, amelyek a szabadkai Bosch+Bosch csoport alakulása (1969) óta jelen voltak mûvészi eszköztárában. A betû, mint látható és önállóan is egzisztáló jel vagy a verbális-vizuális jelegyüttesek regisztrálása, kiemelése (utcatáblák, tárgymegjelölések, tájkonceptek), azokat a szemiotikai-mûvészeti kutatásokat érzékeltették, amelyek más formában a késõbbiekben is megmutatkoztak. Fontos kiemelnünk a konkrét vizuális költészet tipológiájára tett kísérletet is, ami egybefogta a verbo-voko-vizuális törekvések legjavát. Itt a talált vizuális költemények, magatartásköltészeti munkák (testmegjelölés, pecsételés) és a konceptuális költészeti akciók (a fluxus megjelenítése a természetben, a táj és a város önmagát mutató poézise) a nyelvi átminõsítések és a költészet kapcsolatának egybejátszását idézik meg. A vizuális költészeti darabok a világ jelenségeinek érzéki-fogalmi kereteit kontúrozzák a mindenkori erkölcsi intencionáltság jegyében (Horror Picture, No More), míg a hangköltészet vizuális darabjai a fogalomnélküliség végtelenbe mutató poézisét szemléltetik (nature morte). És természetszerûleg megjelennek a függelékként közölt képátminõsítések is, a kísérleti költészet képes történetét elõhívva. A képekhez hozzárendelt, részben egyedi, másrészt már bevett tipológiai megnevezések (egyházi képköltészet a barokk korában, grafikai, tipográfiai, dimenzionista, spacionista stb.) és az értelmezések a mindenhol megmutatkozó poétikai rekonstrukció jellegzetes példái. A Poetry egy univerzális költészeti világértelmezés igézetében át-hallások, át-nézések, át-érzések rendbe szervezésével közvetítette a poézis egzisztencialitását.

A nyolcvanas években közétett, elrontott telefotók sorozatai is a feltalálás, megmutatás jegyeit mutatták, de itt már a sérülékeny, törékeny emberi kommunikáció antropológiai sajátosságai jelzik az alaphangsúlyokat.² És hasonlókat figyelhetünk meg a hetvenes évek fluxusakcióinak dokumentációjának megjelenítésekor: a táj és a jugoszláv zászló különös kapcsolatát bemutató munkák a természetes egybejátszás különös variációit hívják életre, s mintegy elõrevetítik a kilencvenes évek történéseit (színhibás jugoszláv papírzászlók úsznak egy döglött halakkal teli tóban).³ S mindennek 1993-mas re-konstrukciója már egy új, sajnos sajátosan eleven kontextusban történt, ahol az asszociációk radikalitása magától értetõdõ jelenségként mutatkozott meg.⁴

Azért jeleztem a Poetry univerzális költészeti törekvéseinek összefoglaló igényét, valamint az elrontott telefotók és a fluxus-dokumentáció kapcsán az érzékenység egyre inkább erkölcsi szándékoltsághoz is kapcsolódó jellegzetességeit, mert ez a két mozzanat együttesen jelentkezik Szombathy új könyvében. Azaz folyamatosan nyomon követhetjük az univerzum és a költészet tautológiájának variációit, s a repedések szerepét, ahol az utóbbi kerül hangsúlyosabb szerepbe évtizedünkben. Jelen tanulmányban nem szólok a performance-ok és videók hasonló tendenciáiról, ahol mind az egyetemes kommunikáció újraértelmezésének szükségessége, mind az egyéni és kollektív létezés történeti és jelenbeli vetületei mutatják szerzõnk tájakra, tájékozódási pontokra való érzékenységét

(tájak) A Kassák-értelmezések 1988-ra datált munkái az urbánus, nagyvárosi táj és mozgalmasság jellegzetes képeiként mutatkoznak meg. A szigorúan megkonstruált világ-képek, a mozgalmasság és dinamizmus metaforikái (gáz-szív, építem), az egymásra halmozott újságtöredékek és a forradalom mindent betöltõ irányultsága (Revolution, Aktion) együttesen érzékeltetik a mindenkori korszerûség éppígylétét. Szigorú és kemény kontúrokkal megformált tájak Szombathy verbo-vizuális Kassák át-költései. Ám a szigorúság mögött mégis ott van a mindenkor átfénylõ tisztaság, a világos formaadás fegyelmezettsége.

A Töredékek az ábécékönyvbõl 1994-96-ban keletkezett lapjai is egy különös univerzum tájaira kalauzolnak el. De a Gutenberg galaxis térközeiben lebegõ, egymásba érõ, egymásra rakódó betûkészlet már nem a szép szemlélõdésre alkalmas mindenséget reprezentálja. A betûhalmazokat egymást tépõ pit-bull-ok, lõfegyverek, vadászbombázók, bombák veszélyeztetik, megidézve a mindenkori haláltáborok jelenvalóságát. Miként a villával egymásra hajigált betûk, a búzakalász termékenységet jelzõ szimbóluma és a halál csontvázának kontrasztja jelzik földünk tájainak egyetemleges történéseit.

Egy újabb tájképsor, a Vajdasági elégiák 1989, immáron az érzelmileg is megjelenõ kötõdést hívja életre. A finom vonalak egymásra következései az otthonos és egyedi horizontot érzékiesítik. S ennek mintegy kontrasztjaiként tûnnek föl az absztrakt betû-entitások, az alap kivágását jelzõ útmutatás vagy a templom tradíciót idézõ kontúrjai.

S hogy mennyire következetes Szombathy táj-narrációja, azt jelzi az újabb ellenpont: Parcellák 1995. Itt már a Gutenberg galaxis betûhalmazai nem csak a veszély elõérzetét közvetítik, miként az elégikus tájmetaforák. Megsokszorozott, sûrített látványként terülnek elénk a parcellák betûhalmazai. A sûrûn egymásra másolt betûtextúrák az egyedi jelölések egymásba olvadását, megmásíthatatlan végzetszerûségét hozzák közelbe.

S a konkrét táj-kivágatok után ismét egy tágabb világ-táj pillanatképeit szemlélhetjük: Lapok az öröknaptárból 1997-98. A mindennapi idõ mulandóságát és -- az egymásra következõ képidézésekkel -- az egymásra torlódó jelenvalóságokat gyûjtik egybe. Aminek kapcsán azt is megfigyelhetjük, hogy míg az elsõ ciklusban (Kassák értelmezések) szigorúan és tisztán megszerkeszthetõ a város-tér, és az ember központi helyet foglal el tevékenységével, addig az utolsó ciklusban immáron az egymásra következõ életkép-foszlányok maguk mögött hagyják az elõre megtervezhetõség és alakítás dinamikáját. Ami marad, az a napok, hírek és egymásra következések játéka és a téridõ játékával beköszöntõ tragikum.

(tájékozódási pontok) Az elõzõekben a tájak ciklusonként megjelenõ változatai nyomán végigpásztázhattuk a megjelenõ valóság különbözõ modulációit. Most a jelentések és az érzékiesített verbalitás lehetséges közvetítéseire figyelünk. Kassák kapcsán a mindenkori helyhez kötöttség és kozmopolitizmus eszménye, a nagyvárosi mobilitás ideája fogalmazódik újra, azzal a paradoxitással, hogy a mindenkori modernitás eszménye a maga eredeti formájában mindenképp újragondolásra szorul, s ez immáron csak egy szép emlékkép, miként a Gutenberg galaxis ideája is: csak a bomlás jegyeit képes fölmutatni.

S ez érvényes lehet egy tágabb összefüggésben is. Mégpedig annak a bizonyos ideális kommunikációs közösség-ideának a színre vitele szándékával, ami csak sejthetõ és kikövetkeztethetõ a kötet egészének intencionáltságára figyelve. Ennek centrumában a táj és a mindenkor egyedi individuum állna. Ám a modern ember jelenkori története a természetes halálnál természetesebb mesterséges halálok, a „megszakítatlan autodafék” (Patocka) sorozata. S az erre ráfelelõ „megrendültek szolidaritása, amely csak a megrendültek között jöhet létre,” a mindenkori filozófiai újrakezdés záloga. S mi azt is hozzátehetjük Patocka szellemében, hogy a mûvészet leíró, elõ-állító funkciója, a mindent felforgató és így újat mutató érzékisége az egyik értelmezési kiindulópont, amivel hozzájárulhatunk a megrendültek szolidáris közösségének kialakításához.

Szombathy ezt a beállítódást három különbözõ dimenzióban is elénk hozza. Az egyik lehetõség az önmagát értelmezõ verbális-vizuális narrációk sora (Jeder Bruder ist ein Kain, Escape from Freedom). Másodjára az egyszerre ironikus és komoly kultúrfilozófiai beállítódást említhetjük a Parcella sorozatban, ahol a szögesdróttal szegélyezett táj-kivágatok mellett megjelennek a konzumideológia végét -- vagy a diszciplinát nélkülözõ anti- komformitást -- hirdetõ gondolattöredékek. Mintegy sugallva a Nyugati világ paradox és rendkívül kétséges identitását. Hogy végül az Öröknaptár lapjai Isten haláláról, a mindent szabad szabadosságáról (There is no god, Carry on sinning!), a hétköznapi gyilkosságok és fasizmusok természetességérõl, Brian Jones profétikus emlékérõl, a mindent átható, folytonos frontélményrõl (School, Army ) tudósítsanak.

Szombathy magától értetõdõ radikalitással jelzi a régi értelemhangsúlyok át-formálásának szükségességét, s hogy mindez csak a tájak és tájékozódási pontok szigorúan következetes és bátor feltérképezésével lehetséges.

Bohár András

 

 

------------------------------------------------------------------------------------------------

¹Szombathy Bálint: Poetry (konkrét vizuális költemények 1969-1979). 1981 Fórum, Újvidék
²Elúszó képeink (Szombathy Bálint telefotói). Élet és Irodalom. 1994. nov. 25. 18. o.
³Fluxusról, komolyan (Szombathy Bálint akciófotóiról). Új Mûvészet 1993. 10. szám 56-57. o.
⁴Az alkotások az újvidéki Galerija Most kiállítótermében voltak láthatóak 1993. június 10-23-ig.

 

VISSZA AZ ELFOGADOTT ÍRÁSOKHOZ