MICIMACKÚR
Schultz Sándor-Vajdai Vilmos

(A darabot február közepén a Trafóban, a Kortárs Mûvészetek Házában mutatták be)

Micimackó hosszú ideje éli reneszánszát ("rene... mijééét"? - kérdezné mézes pofával, lábait mackópózban tartva, mancsa még és már a bödönben) a magyar kulturális és lelki életben. Nemcsak a Walt Disney-gyárnak köszönhetõen, melynek elévülhetetlen érdemei vannak ezen a téren (is), hanem valóban: a széplélek entellektüelek legkedvesebb játéka lett Micimackó és barátai állat- azaz embertípusai alapján (a Micimackó és a Tao címû könyvet olvasva) felosztani barátaikat Tigrisekre, Fülesekre, Kangákra és Baglyokra. (Micimackónak lenni nem ér!)
        De nemcsak széplelkek vagyunk. A bögrék, pólók, alsónadrágok koronázatlan királya, Mici Mack (lásd még Donald Mac) úr visszavág. Vagy Micimac kúr? Vagy Mici mekkúr? (Mire Micimackó: "Nem tesz semmit".) Vegyük sorra, hogyan mûködnek e lehetõségek a Schultz Sándor által írt darabban, melyet Vajdai Vilmos rendezett. (A Katona József Színház színészének elõzõ rendezése a Virtuális valóság címet viselte, a Merlin Színházban lehetett látni két éve. Az az elõadás inkább egy performance-hoz hasonlított, a nézõk bekötött szemmel szaglásztak-hallgattak-ízleltek végig egy "utazást" az elõadás keretei közt.)
        Ha Mici Mack úr. Vagyis felnõtt. Ha meg nem is nõhetett, de elege lett a neki szánt Faragatlan Tönk szerepbõl és úgy döntött, hogy elektronizált változatban már az Ördög szolgálatába szegõdhet. Mivel az alvilági erõknek is jól jön egy kis távirányítható ördögmackó, hamarosan munkába áll és egy erõsen csonka család tagjává válva kezdheti el mesterkedéseit. Alapvetõen a család ifjabbik tagjára, az unokaöcsre, Szilveszterre (Vécsi Tibor) veti ki hálóját. A szintén elektronizált nagynéni (Rácz Klára) látszólag csak a gonosztettek elkövetésének intézményesítésében asszisztál. Akkor derül ki, hogy számára sem mellékes az élvezet, amikor az unokaöcs lelkiismeret-furdalásától vezérelve le akarja beszélni, hogy bárkit is beengedjenek a házba, elkerülvén a további szörnyûségeket, de a nagynéni mit sem törõdik kérésével. Mici Mac úr által vezérelve az unokaöcs újra támad, vagyis Mici Mack úr könyörtelenül visszavág a nézõknek: azt kapjátok Mici Mack úrtól, amit nem vártatok, horrort. Ráadásul olyan pszicho-horrort, melynek a végén sem tudjátok meg pontosan mi történt és miért történt. Nem véletlenül idézõdik meg az elsõ jelenetben Alfred Hitchcock szelleme: a Psycho-történet dramaturgiája szilárd alappillérként tartja a darabot. Adott egy öregasszony, aki van is, meg nincs is, ugyanis egy tévéképernyõn keresztül van jelen a színen. Vagy nincs jelen a színen, ahogy tetszik. Adott egy fiú, aki nagyon kedves, de valami mégsem stimmel nála. És hamarosan hiányozni kezd valakinek egy nõ is. Az elõadás kissé talán didaktikusan is szól a széplelkekhez: ne vedd olyan komolyan magad, mert hiába alszol Micimackóval, nem tudod, mivé válhat az ágyadban az ártatlan szemeket meresztõ Faragatlan Tönk, nem tudod, mire képes egy elektronizált és giccsé lett Faust Mackó.
        Ha Mici Mac kúr. A Mici (aki köztudomásúan nem lánymackó) által befolyásolt Szilveszter, éppúgy, mint az Anthony Perkins által alakított Norman (szintén köztudomásúan) szexuális problémákkal küzd. Gyakran elõfordul ez a szexuálpszichologista szakirodalom szerint ifjabb férficsaládtagnál, akit egyedül nevel magános nõi családtag. Szilveszterrõl már a nézõk bevonulása alatti hosszú jelenetében nyilvánvalóvá válik, hogy nem hétköznapi lény. Ül a foteljében, csábos csíkos pizsamában, aláfestésként halljuk a fogantatásunk pillanatától ismert szívritmus ütemes dobogását, de amit a színpadon közben dobogni látunk, az nem egy emberi szív. Szilveszternek ugyanis a szíve helyett – hangsúlyosan – a farka dobog a szívverés ütemére.
        (Meglepõ, mennyivel erõsebbnek hat ez így leírva, mint amilyen maga a látvány volt. Nyilván a dolgok nevén nevezésének erejébõl származik ez a többlet. Annak kimondásából, sõt, leírásából, amit finomabban fogalmazva várna egy interpretáció stílusa. De jelen esetben nem szabad eufemizálva bevezetni például a "hímvesszõ" szót az korábban használt helyett, mert a darab ebbõl a szempontból nagyon erõs: kiköveteli magának a megfelelõ, jelen esetben nem eufemizáló szóhasználatot. Telitalálat volt Vécsi kiválasztása erre a szerepre. Az õ egyénisége önmagában képes arra bírni a kritikust, hogy ne finomkodjon a darabról írván feleslegesen; az õ ösztöneinek, energiáinak jelenléte már önmagában aktivizál a dolgok nyers megnevezésére.)
        Szilveszternek tehát nem a helyén van a szive, hanem a szive helyén van a farka. Mi következik ebbõl?
        Szilveszter és nagynénje (Mici Mac segédletével) egy társközvetítõt mûködtetnek. Létük alapja a kliensek kiszolgálása. A nagynéni végzi az adminisztrációt, Szilveszter pedig operatõrként provokálva veszi videóra nõk és férfiak monológját, amint bemutatkoznak, így ajánlkozva fel a kazetta majdani nézõjének. De itt csúszik elméleti síkra a történet: akinek rögtön ekkor felajánlkoznak, az nem más, mint az operatõr, vagyis Szilveszter. Az unokaöcs teremti az akadozó vallomások és félszeg pillantások tulajdonosaiból a médiasztárt. És mint médiumnak válnak e sztárok áldozataivá.
        És Mici mekkur(ural)ja és teszi áldozatává ugyanígy a nézõt magát. A színpad meghosszabbítása a nézõtér felé egy sûrûn font pókháló, még meg sem kezdõdött az elõadás, már foglyok vagyunk. A "díszlet" a prágai Laterna Magica színpadképének látványához hasonlít leginkább, de megoldásainak itt számítógépes változatát látjuk. A háttér nem több, mint fehér vászon, és komputerek és kivetítõk segítségével keletkezik rajta a tér. Nemcsak tér, hanem díszlet, nemcsak díszlet, hanem a darab maga. A nézõ látja a tér keletkezését és "egyenesben", élõ adásban a sztárok megszületését (Mcszületését) Szilveszter kamerája által. A sztár hatalmas, a sztár megfoghatatlan, a sztár része a díszletnek. A nézõ, mint befogadó pedig foglya a képeknek, a gyorsan változó világnak, mely összefolyik szemei elõtt a színpadon, a színpadi fekete-fehér tévében és a kivetítõn, a mozgó óriásplakáton.
        Az elõadás feleslegesnek tûnõ mellékszereplõi, akik bár végig a színpadon vannak, a darab végéig semmit "nem látnak" (vagyis semmit nem értenek a történtekbõl) teszik fel a kérdést, mely megválaszolatlanul marad a darab és az élet szintjén is: hogyan kerültünk mi ide és mit is csinálunk mi itt egyáltalán? Mert ha Szilveszter el is tûnt utolsó áldozatával és Mici Mack úr és Micimac Kúr és Mici Mekkúr sem hasad már tovább, még mindig megjelenhet angyali szõkeségében a Kis Herceg, és azt kiabálhatja rémséges grimaszok közt a nagyérdemû közönségnek, hogy "be fogtok pisilni, be fogtok kakálni".
        Szerencsére, a széplelkek ezt már nem várták ki.

Péczely Dóra Zsófia

 

VISSZA AZ ELFOGADOTT ÍRÁSOKHOZ