RAJZÁS

Szavak és tárgyak fogalmi tere

Dr. Máriáss művészi gondolkodásmódját egyrészt a műnyelvi sokARCúság, másrészt a nyelvi rétegek közötti sajátos kohézió jellemzi: legyen szó hangban megnyilvánuló (zenei) vagy grafikában képtestet öltő műről. A Bartók 32 Galériában bemutatott új grafikái, amelyek szerencsés módon a Tudósok új CD-jéhez mellékelt füzetben is megjelennek, a szigorú motivikai és szerkesztési (kompozicionális) fegyelem és a radikális fantázia feszültségében fogantak. Dr. Máriáss itt főként az ARC, a SZÉK, az ASZTAL, a KALAP és a CIPŐ motívumait mint mindennapi tárgyakat, illetve alapformákat értelmezi át egy sajátos perspektivikus absztrakció folyamatában, amely igen gyakran kapcsolja be a grafika döntően képi világába a verbális absztrakció mozzanatát is.
            Az >Aki nem lép egyszerre< vagy a >Székcsók< című munkák például az arc, a kőtábla, a zsineg, az ásó, a test formáit egyesítik azok geometrikus átértelmezési lehetőségeivel, a >párhuzamos<, a >kör<<, a >kúp< a >parabola<, illetve a perspektivikus torzulás elvont minőségeivel. Ugyanehhez a >spirál< vagy a folt minőségeit kapcsolja hozzá a >Kalapos világító< vagy az >öltögető arc<. De ugyanígy a mindennapi tárgyak alapformáinak perspektivikus absztrakcióját példázzák a vizuális és verbális jelentésrétegek (szójáték, nyelvi torzítás, amely a címen túlmenően a motívumban grafikai alakot is ölt) összeillesztésével az >Asztal<, a >Katonaharapó koffer<, a >Táskarc<, az >Asztalőr< az >Asztalos< a >Lavór< a >brothers<, a >Monomanószék<, az >öltögető szekrény< vagy az >önnyaló lépcsőház< című rajzok is.
            A mindezen térben és fogalmilag átgondolt ötletekbe és invenciókba életet lehelő fantázia energiája a tudatosan korlátozott számú képi és fogalmi elemek között, a redukált motivikában megjelenő, szinte kézenfekvőnek tűnő kapcsolatteremtésben feszül: a >most of the least<, a >legkevesebből a legtöbbet kihozni<, filológiai szakszerűséggel szólva a >difficultas< (a nehézség) poétikájában. Ahogyan Dr. Máriáss, a zenész-performer-grafikus a tárgyakban (asztal, szék, vasaló, kalap stb.) felfedezi a személy, a >persona< jelenlétét (leggyakrabban az >arc< motívumával jelképezve, de olykor figurális konkrétsággal is: pl.: >határőr<, a tárgy és a személy kétszólamú összefüggésében pedig a cselekvés, a kulturális tartalmakat is hordozó tett mozzanatát ( >Imádkozó nadrág<, >Szétugró fotel<) - úgy mindezek grafikai verbális átfunkcionálásával és absztrakciójával a grafikai és gondolati teret az általában fájdalmas, olykor egyenesen a kataklizma érzetét sejtető vízió dimenziójába tárja ki.
            Ezt a rejtetten patetikus attitűdöt a humor, a szándékosan triviális motívumkezelés és megnevezéstechnika (amely a Tudósok zenéjéből oly ismerős) szerencsés módon köti meg néhány centivel az anyaföld fölött.

Szkárosi Endre

VISSZA AZ ELFOGADOTT ÍRÁSOKHOZ