Eike
Gépmezõk lovagja
Eike Berg Magyarországon


Eike Berg technikai lehetõségek inspirálta munkái az utóbbi hetekben, hónapokban több helyen tûntek fel városszerte, valamint vidéken is (Szombathely, Ornamentum).
          Elsõ megközelítésben didaktikus kis hókuszpókusznak tûnnek Eike fénydobozai. Számára a számítógép, a technika eszköz a nagyobb emberi szabadságfok elérésére a gondolkodásban. Nem a gép a lényeges, ahogyan a kép teret nyer, hanem a gondolkodás, a felfogható-megragadható, érzékeltethetõ struktúra. Maga az instrumentum felesleges, ill. mással is helyettesíthetõ, azaz videómûvészet - videó nélkül.
          Eike a Vízivárosi Galéria falára vetített videóprojekciójában másodmagával táncol. Táncol? Vagy csak mi minõsítjük a ritmikusan koordinált mozgást táncnak?! Szóval mozog. A videón a két mozgó alak a Galéria terének részletében felülnézetben látható. Mozgás a térben. Tudjuk-e mirõl beszélünk, mi a tér? Egy kontinuum az, amit a kiterjedt testek sorbarendezése és általánosítása útján nyerünk, vagy valami rajtunk kívül álló fizikai entitás? Eike nyomán a tér az, amit be-lakunk, be-járunk, be-mozgunk. Ez a bizalmatlanság a tér úgymond technikai fogalmával szemben többnyire ahhoz vezet, hogy megpróbáljuk a teret az idõvel magyarázni.
          Eike tánca, mint ezredvégi násztánc, nélkülözi a hangokat. A tánc zene nélkül néma, a mozgás hely nélkül vak és béna. A Dancing place olyan térbe harapó, térre igényt tartó videóinstalláció, amely a galéria és empóriuma nyújtotta látványra exponált. Eszközeit tekintve „szegény", azaz eszköztelen mûalkotás.
          Mindenesetre a tánc mindig is a tér felfedezésének és birtokbavételének egy módja volt, ezért is volt olyan fontos a konstruktivisták számára. Tudjuk, hogy Mondrian milyen szenvedélyes táncos volt, aki a táncban függõleges-vízszintes alapviszonylatait próbálta meg a gyakorlat felõl élettel megtölteni. Vagy gondoljunk csak Berczik Sára mozgásterápiás rendszerére, amely a sajáttest élményének közvetlenségében szektorokra osztott térben mozgatja a figurákat.           A táncos tudása a térrõl egy eleven, tudományelõttes tudás. Mozdulataival érezve képes felfogni valamit az õt körülvevõ térhez fûzõdõ kapcsolatából. Eike mozgása felkérés a formába öntött kifejezés megmutatására. Ahogyan a csecsemõ is a holdkórosok biztonságával vág neki a felfedezésre váró külvilágnak; nem gondolkodik, cselekszik.
          A mozgás élménye belülrõl más nyomot hagy az emberben, mint kívülrõl szemlélve, nyomon követve. A test, mint térérzet és a szem, mint vizuális térérzékelõ felfogás fedésbe hozása és elcsúsztatása a szándék, valahol a térképzet és a testtudat között.
          Mi biztosítja, hogy a többi térben mozgó ember nem bravúrosan elkészített automata, húsból való embergép? - ez volt Descartes kérdése.
Mi biztosítja, hogy a többi ember nem csupán felhúzott rugójú, táncos lábú érzésgép? - így hangzik Eike kérdésfelvetése. Eike munkái egy hûvös gondolkodó kísérletezése. Értelmes rendszernek tekinthetõ-e a labirintusban futkározó egér a labirintussal?
          Mi lenne, mit látnánk olyan fejjel, amelyen a szemek egy kilométer távolságra ülnek egymástól?
Képzeljünk el egy szobát a virtuális térben - hogy nézhet ki benne egy asztal, ahol nincs szükség alátámasztásra, mert nincsen gravitáció? - Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják Eikét.
Eike Óbudai Társaskörben bemutatott installációjának alapja a videóképernyõn kirajzolódó világ új képe az elektronika vívmányaiban. Platón barlanghasonlata csak annyiban módosul, hogy nem tûz fénye, hanem a képcsõ sugárzása vetíti az árnyakat az emberek elé, amely monitorral az ember, szemén keresztül, önként kvarcoltatja agyát.
          A képernyõ segédkeret, a világra nyitott ablak, aminek segítségével ma környezetünkben tájékozódunk, és mivel meggyõzõen hasonló kép jelenik meg, mint az, amikor két szemünkkel nézünk bele a világba, ezért a világ feletti áttekintés kizárólagos eszközévé lesz. A videónak jobban hiszünk, mintha valaki beszél a dologról.
          A 2D-s képmezõ veleszületett antinómiája, hogy felerõsíti az éppen vetített részlet valóságosságát, és azt amirõl tudósít - a dimenzionalitást -, a látással próbálja érzékeltetni. Míg a téri kiterjedés testünk függvénye, addig a képek világába nem testünkkel lépünk bele - ellenkezõleg, intellektuálisan lehet felfogni a test ellenében.
          Idõ-eltolás kísérletével a Társaskörben Eike elárasztotta vízzel a közlekedõteret, távolból való nézésre kényszerítve a látogatókat. A boltozatos teremben egy képernyõn futó videófilmet falra vetítve ismételt meg, egyidejûleg, mégis a jeleneteket tekintve csekély idõbeli eltolódással. Miközben nem tudunk közel lépni a képhez, a film egy dunai hajókázás történetét mutatja, a maga lassan alácsorgó sajátidejében. Az idõbeli távolság a két kép közt nem nagy, pont annyi, amíg innen-oda, a monitortól a vetített képig eljutottunk volna.
Az idõdilatáció a látvány és a tény elkülönbözésérõl szól: ha egy vizuális tény megtörténik, és csak egyvalaki is látja, a tény és a róla szóló látvány közt hasadás történik. Eike szimulációs kísérlete nem egyedülálló, Barbara Hamann Münchenben már mintegy tíz évvel ezelõtt készített olyan videóinstallációkat, amelyeken nem az ábrázolás tárgya, hanem a képek ritmusa volt fontos, amivel a lineáris idõérzet szukcesszivitását próbálta meg likvidálni.
Az Óbudán kiállított másik lelemény egy zenélõ printer volt. Ne dõljünk be a használati utasításnak, ha egy dolgot valamire használni tudunk, akkor biztosan jó lesz még másra is! A nyomtató a kinyomtatandó szöveg formájától függõen különbözõ hangokat ad ki, és ezt aknázta ki Eike.
          Az látszik, hogy Eike nehezen közelíthetõ világot, a gépi logika világát próbálja meg teoretikus szimulációval érzékletessé tenni, vagyis fény és idõbeli szegmensek mentén strukturálni az észleleteket.
          Eike Berg legtöbb munkájának alapötlete vagy éveken át érlelõdik benne, vagy ellenkezõleg, a pillanatnyi felismerés robbanékonyságával lesz kidolgozva, - így azóta talán már a Goethe Intézetben függ pulzáló fénnyel bélelt üvegkonténere, hirdetve a kelepcébe csalt virtuális teret.

Készman József - szalokyk@mail.matav.hu

(A kiállítás-beszámoló az Új Mûvészet számára készült.)


VISSZA AZ ELFOGADOTT ÍRÁSOKHOZ