Valamikor késõ éjjel.

KREPP odúja.
Elõl középen kis asztal, fiókjai a nézõtér felé nyílnak.
Az asztalnál ül, velünk szemben, tehát afiókokhoz képest a túloldalon, egy elhasználtöregember: KREPP.
Szûk, kifakult, fekete nadrág, a szárai túlrövidek. Ugyanolyan fakó, fekete mellény, négyóriási zsebbel. Súlyos ezüstóra éslánc. Nyakánál nyitott piszkosfehér ing, gallértalan.Egy pár meghökkentõ, koszos, fehér, hegyesorrúcsizma, legalább 46-os.
Sápadt, fehér arc. Lila orr. Kócos, szürkehaj. Borotválatlan.
Rosszul lát, de nem hord szemüveget. Nagyot hall.
Rekedtes hang, sajátos intonáció.
Megfáradt, öreges járás.
Az asztalon régi orsós magnó mikrofonnal, éstöbb doboz használt szalag.
Az asztal és közvetlen környéke erõs,fehér fénnyel megvilágítva. A színpadtöbbi része sötétben marad.
KREPP mozdulatlanul ül, nagyot sóhajt, az órájáranéz, a zsebében kotorászik, elõhúz egyborítékot, visszateszi, tovább matat, kisebb kulcscsomóthúz elõ, feltartja szemmagasságba, kiválasztegy kulcsot, feláll, megkerüli az asztalt, lehajol, kinyitjaaz alsó fiókot, belebámul, keresgélni kezdbenne, elõvesz egy szalagot, hosszan méregeti, visszarakjaa helyére, bezárja a fiókot, kinyitja a másikat,beletúr, elõhalász egy nagy banánt, méregeti,bezárja a fiókot, visszateszi a kulcsot a zsebébe.Megfordul, a színpad szélére megy, megáll,megsimogatja a banánt, meghámozza, a héjáta lábához ejti, a banán végét a szájábadugja, mozdulatlanná dermed, kifejezéstelen arccal maga elébámul. Végül leharapja a végét, oldalrafordul, járkálni kezd a színpad szélén,fel és alá, a fényen belül, olyan négy-ötlépéseket mindkét irányban, közben elmélyülteneszegeti a banánt. Rálép a banánhéjra,majdnem elesik, visszanyeri az egyensúlyát, lehajol, megnéziközelrõl és – még mindig elo re görnyedve– lesöpri a lábával a színpadról. Folytatjaa járkálást, befejezi a banánját, visszamegyaz asztalhoz, leül, egy darabig nem mozdul, nagyot sóhajt,elõhúzza zsebébõl a kulcsokat, feltartja szemmagasságba,kiválaszt egyet, megkerüli az asztalt, kinyitja a felsõfiókot, újabb banánt vesz elõ, jól megnézimagának, bezárja a fiókot, visszateszi a zsebébea kulcsokat, megfordul, a színpad szélére megy, megáll,megsimogatja a banánt, meghámozza, a héjáteldobja, a banán végét a szájába dugja,mozdulatlanná dermed, kifejezéstelen arccal maga elébámul. Végül eszébe jut valami, a mellényzsebébedugja a banánt, a vége kilóg a zsebbõl, ésa tõle telhetõ legnagyobb sebességgel eltûnika sötét háttérben. Tíz másodpercmúlva… Dugó pukkan. Tizenöt másodperc múlva…Visszajön a fénybe egy régi határidõnaplótcipelve és leül az asztalhoz. A könyvet az asztalra teszi,megtörli a száját, beletörli a kezét a mellényébe,közben az ujjai összeérnek, végül a kezétdörzsöli.

KREPP:

(megelevenedve). Áhá! (A határidõnaplófölé hajol, lapozgat, keres valamit, megtalálja amitkeresett, olvassa.) Hármas …doboz … ötös … orsó.(Felemeli a fejét, maga elé mered. Ízlelgeti aszót.) Orsóóóó! (Önfeledtmosoly. Szünet. Az asztal fölé hajol, nézegeti,és böködi a dobozokat.) Hármas … doboz … hármas… négyes … kettes (meglepõdve) kilenc! Szent ég!… Hét … áhá! te kis haszontalan! (Kezébeveszi a dobozt és megvizsgálja) A hármas doboz.(Leteszi az asztalra, kinyitja a dobozt és az orsókatnézegeti.) Orsó … (a naplóba mélyed)… az ötös … (az orsókat számlálja)… ötös … ötös … áhá! te kis csibész!(Kivesz egy orsót a dobozból, alaposan végigméri.)Az ötös. (Leteszi az asztalra, a hármas dobozt becsukja,visszateszi a többi közé, kezébe veszi az orsót.)Hármas doboz, ötös orsó. (A gép föléhajol, felnéz gyönyörködve.) Orsóóóó!(Önfeledt mosoly. Ráteszi az orsót a gépre,kezét dörzsölve.) Háhá! (Belenéza naplóba, olvassa a címeket a lap aljáról.)Mama végleg lepihent … Hhmm … A fekete golyó … (Felemelia fejét, zavartan maga elé bámul.) Fekete golyó?… (Megint a naplóba mered, olvassa tovább.) A négernõvér … (Felemeli a fejét, elmereng, visszatéra naplóhoz, tovább olvas.) Javul a dugulásom …Hhmm … Emlékezetes … micsoda? (Jobban megnézi.) Napéjegyenlõség,emlékezetes napéjegyenlõség. (Felemeli afejét, zavartan maga elé bámul.) Emlékezetesnapéjegyenlõség? (Szünet, vállat von,ismét a naplóba bújik, tovább olvas.) Istenveled – (lapoz) – szerelem. (Felemeli a fejét, elmereng,a gép fölé hajol, bekapcsolja, elhelyezkedik, elõredõlve, az asztalra könyököl, a magnó feléesõ kezével tölcsért formál a fülén,arca elõre néz.)

A SZALAG:

(erõteljes, határozott hang, dagályosstílus, kivehetõen KREPP egy korábbi idõbõl.)Ma lettem harminckilenc, mintha – (Nyújtózkodásközben leveri az asztalról az egyik dobozt, káromkodik,kikapcsolja a magnót, dühében a földre söpria naplót a többi dobozzal együtt, visszatekeri a szalagotaz elejére, bekapcsolja a magnót és ismét elhelyezkedik.)Ma lettem harminckilenc, mintha harangoznának, eltekintve régigyengéimtõl, úgy értem szellemileg is mindenokom meg van rá, hogy gyanakodjam … (elbizonytalanodik) …szóval a hullámok taraján, vagy valami ilyesmi. Arettenetes eseményt, jó szokás szerint, a Bor Vitézbenünnepeltem, szép csendben. Egy árva lélek semvolt rajtam kívül. Üldögéltem csukott szemmela tûz elõtt, próbáltam valami lényegesetkiszemezgetni, firkáltam pár mondatot egy borítékhátoldalára. Jó volt újra itthon, az énkis kuckómban, a régi rongyaimban. Az imént tömtemmagamba, szánom-bánom, három banánt, éscsak nagy nehezen türtõztettem meg magam egy negyediktõl,ami tragikus véget is érhetett volna az én korombanmár. (Hévvel.) Le kell szoknod! (Szünet.)Az új lámpa az asztal felett nagyszerû dolog. Hasötét van körülöttem, nem érzem magamolyan egyedül. (Szünet.) Már amennyire. (Szünet.)Imádok felkelni és mászkálni benne, aztánvissza, ide … (bizonytalanul) … hozzám. (Szünet.)Krepphez.
(Szünet.)
Kiszemezgetni, hogy mit értek ezalatt, úgy értem… (habozva) … azt gondolom, azokat a dolgokat, amiért érdemesvolt, akkor is ha minden, ha velem együtt minden porráesik szét. Behunyom a szemem és elképzelem õket.
(Szünet. KREPP néhány másodpercigcsukott szemmel ül.)
Hihetetlen csend van ma este. Hiába hegyezem a fülem, töksüket minden. Zsófika, a vénkisasszony mindig ilyenkorszokott énekelni. De ma este nem. A leánykora dalait, aztmondja. Nehéz elképzelni mint leány. Egyébkéntcsodálatos asszony. Nem ide valósi. (Szünet.) Fogokén az õ korában énekelni, ha egyáltalánmegérem? Nem. (Szünet.) Énekeltem én valahafiúkoromban? Nem. (Szünet.) Énekeltem valahaegyáltalán? Nem.
(Szünet.)
Épp most hallgattam bele egy régi anyagba, egy-egy részttalálomra. A könyvben nem néztem meg, de legalábbtíz-tizenöt évvel ezelõtti lehetett. Akkoribanazt hiszem még Biankával éldegéltem a Felszabon,ha éppen nem volt valami nagyobb zûr. Hát abbólszerencsésen kilábaltam. Jézusom! Reménytelenügy volt. (Szünet.) Nem nagy szám, mi? Talána szemei, azok igen, olyan melegek voltak. Hirtelen beléjüknéztem megint. (Szünet.) Azoknak nem volt párja.(Szünet.) Rémesek ezek a régi post mortem-ek,de elõfordul, hogy valamit – (Kikapcsolja a magnót, eltûnõdik,visszakapcsolja) – ez is lendít a dolgon, mielõtt belefognékegy újabb … (habozik) …visszatekintésbe. Hihetetlen,hogy valaha én voltam ez a tacskó. Ez a hang! Jézusom!Micsoda ambíciók! (Felnevet, KREPP csatlakozik).És a fogadkozásai! (Megint nevet, KREPP is vele.)Különös tekintettel az alkoholfogyasztásra. (Egyedül KREPP nevet.) Statisztikák! Kb. nyolcezerbõl ezerhétszázórát ivott le egyedül vendéglátóipariegységekben. Ez több mint húsz százaléka,mondjuk negyven százaléka ébren töltöttidejének. (Szünet.) Tervei egy kevésbé… (keresi a szót) … megterhelõ szexuális életrõl.Az apja betegsége. Beleveszni a boldogság utáni hajszába.Az elérhetetlen elernyedés. Mosolyra fakasztja, amit az ifjúságánaknevez és hálát ad az égnek, hogy annak márvége. (Szünet.) Hamisan cseng. (Szünet.)Árnyéka sincs az opus…magnumnak. Lezárásulpedig (nevetve) nyivákol a gondviseléshez. (Elnyújtottnevetés, amihez KREPP is csatlakozik.) Maradt-e egyáltalánvalami ebbõl a cifra nyomorúságból? Csak aza lány szakadt, zöld kabátban a vasútállomásperonján? Hát nem?
(Szünet.)
Ha vissza –
(KREPP kikapcsolja a magnót, elméláz, az órájáranéz, felkel, eltûnik a sötét háttérben.Tíz másodperc múlva… Pukkanás hallatszik. Újabbtíz másodperc… még egy pukkanás. Újabbtíz másodperc… Újabb pukkanás. Elcsuklóhangon énekelni kezd.)

KREPP:

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt –

(Rázza a köhögés, visszajön a fénybe,leül, megtörli a száját, bekapcsolja a magnót,elhelyezkedik.)

A SZALAG:

– nézek a tavalyi évre, abban a reményben,hogy talán valamivel érettebb fõvel, ott van perszea ház a csatorna partján, ahol anyám feküdt haldokolvaa késõ õszben, hosszú viduitása végén– (KREPP megelevenedik), és az – (Kikapcsolja a magnót,felemeli a fejét, maga elé mered, ajkai hangtalanul szótagolják)– vi-du-i-tá-sa (feláll és a színpad hátsómegvilágítatlan részébe megy, hatalmas szótárraltér vissza, leteszi az asztalra, leül és felütia szónál.)

KREPP:

(A szótárból olvassa.) Helyzetevagy állapota annak, aki özveggyé válik, vagyözvegy marad. (Zavartan felnéz.) Válik vagy marad?… (Szünet. A szótárba mélyed megint, olvassa.)… özvegyi gyászruha … özvegyi fátyol … A vígözvegy … állatok. Fekete özvegy, halálos mérgûpók … özvegy vagy gyászos hantmadár … a hímektollazata fekete … (Felnéz, gyönyörködve.) Vidua-madár!
(Szünet. Becsukja a szótárt, bekapcsolja a magnót,elhelyezkedik.)

A SZALAG:

– a pad a gát mentén, ahonnan rálátniaz ablakára. Ültem a csontig hatoló szélben,és azt kívántam, hogy õ ne legyen. (Szünet.)Alig egy lélek: néhány állandó járókelõ,dadák, gyerekek, öregek, kutyák, elég jólösszeismerkedtünk lassacskán – már úgy értemarcról természetesen. Egy fiatal feketehajú szépségrekülönösen jól emlékszem, ahogy fehéren,kikeményítve, párját ritkítókeblekkel tolta azt a nagy fekete fedett babakocsit, beillett volna egyhalottasmenetbe. Akárhányszor csak feléje néztem,rajtam volt a szeme. Aztán egyszer, mikor volt elég merszemmegszólítani, bemutatkozás nélkül, megfenyegetett,hogy rendõrt hív, mintha az erényeire pályáztamvolna! (Nevetés. Szünet.) Micsoda arc! És micsodaszemek! Zöld, mint a … (habozva) … krizolit! (Szünet.)Hát igen … (Szünet.) Figyeltem, amikor – (KREPP kikapcsolja a magnót, elmereng, visszakapcsolja) – lehúztaa rolót, amolyan szarbarna vászonizé, ami letekeredik.Labdáztam éppen egy kis, fehér kutyával, amikor,nem tudom miért, úgy adódott, hogy felnéztem,és ott volt. Kész. Vége. Ültem a padon, kezembena labdával, a kutya meg csaholt és pofozgatta a mancsával.(Szünet.) A mi idõnk. Az enyém. Az övé.(Szünet.) Meg a kutya ideje. (Szünet.) Végülodanyújtottam neki a labdát és a szájábavette, gyengéden, nagyon gyengéden. Azt a réges régi,kicsi, fekete, kemény, tömör gumilabdát. (Szünet.)Halálom napjáig a markomban fogom érezni. (Szünet.)Meg is tarthattam volna. (Szünet.) De én a kutyánakadtam.
(Szünet.)
Hát igen …
(Szünet.)
Szellemileg mélyponton, lehangoló volt az év eleje,egészen addig az emlékezetes március estéig,amikor a móló végén, a süvítõszélben, soha nem felejtem el, hirtelen megvilágosodott minden.A látomásom. Azt hiszem, fõleg ezt kellene rögzítenemma este, szemben a múló napokkal, mielõtt véglegösszemosódik az emlékezetemben, vagy nem marad semmi,se hideg, se langyos. Mert az a csoda … az a tûz, ami életrekeltette. Amit megértettem ott, hogy a dogmák, melyeket magammalhurcoltam egész életemen át, nevezetesen – (Kikapcsolja,türelmetlenül elõre tekeri a szalagot és újrabekapcsolja.) hatalmas gránittömbök, felszállótajték a világítótorony fényében,s a szélmérõ pörgött, mint egy propeller,és végre tisztán láttam, hogy a sötéterõ, ami ellen egész életemben küzdöttem,hogy fékentartsam, valójában az én legigazibb– (Káromkodik, kikapcsolja a magnót, elõretekeria szalagot és újból bekapcsolja.) – a vihar ésaz éjszaka megbonthatatlan egységét a tûzzelés az értelem fényével, amíg csak élek– (Krepp hangosan káromkodik, kikapcsolja a magnót, elõretekeria szalagot és újból bekapcsolja.) – arcom a melleiközt és õ a karomban, mozdulatlanul feküdtünk,de alattunk minden mozgott és ringatott gyengéden fel-leés oldalirányban.
(Szünet.)
Éjfél elmúlt. Sose volt még ekkora csönd.Mintha a Föld lakatlan volna.
(Szünet.)
Ennyi –
(KREPP kikapcsolja a magnót, visszatekeri a szalagot, újbólbekapcsolja.) – A nyílt víz felé csáklyáztama part közelében, aztán elkapott az áramlat éssodródtunk vele. Csukott szemmel feküdt, elnyújtózvaa padlódeszkán, kezét a feje alá téve.Felfedeztem egy karcolást a combján, és megkérdeztem,hogy szerezte. Egrest szedtem, felelte. Megint elõlrõl kezdtem,hogy reménytelen az egész, semmi értelme folytatni,õ bólintott, de anélkül, hogy kinyitotta volnaa szemét. (Szünet.) Arra kértem, nézzenrám, és egy pillanattal késõbb – (szünet) – és egy pillanattal késõbb megpróbáltakinyitni a szemét, de nem bírta a vakító fénytõl,csak résnyire. Föléje hajoltam, hogy árnyékbakerüljön, és végre kinyitotta. (Szünet.)Engedj be! (Szünet.) Besodródtunk az íriszekközé, sóhajtozva hajoltak félre, ahogy a csónakorra egyre jobban beszorult. (Szünet.) Ráfeküdtem,arcom a mellei közt és õ a karomban, mozdulatlanul feküdtünk,de alattunk minden mozgott és ringatott gyengéden fel-leés oldalirányban.
(Szünet.)
(KREPP kikapcsolja a magnót, elmereng, kotorásznikezd a zsebeiben, rátalál a banánra, elõhúzza,jól megnézi magának, visszateszi, tovább matat,elõhúz egy borítékot, az órájáranéz, feláll és a színpad hátsómegvilágítatlan részébe megy. Tíz másodpercmúlva. Pohár koccan üveggel, aztán szifon hangja,röviden. Újabb tíz másodperc, megint koccan apohár. Újabb tíz másodperc. Kissé bizonytalanléptekkel visszatér a fénybe, megkerüli az asztalt,elõveszi a kulcsait, feltartja szemmagasságba, kiválasztegyet, kinyitja az alsó fiókot, keresgél benne, kiveszegy orsót, megvizsgálja, bezárja a fiókot,a kulcsokat visszateszi a zsebébe, visszamegy a helyére,leül, leveszi az orsót a géprõl, ráteszia szótárra, felteszi az új szalagot, kiveszi a borítékota zsebébõl, valamit megnéz a hátoldalán,az asztalra teszi, bekapcsolja a magnót, megköszörülia torkát és belekezd a felvételbe.)

KREPP:

Most hallgattam azt a szarházit, akinek harminc évehittem magamat. Nehéz elhinni, hogy valaha ennyire gyengécskevoltam. Akárhogyis, ennek már vége, hála azégnek. (Szünet.) Micsoda szemei voltak! (Elréved,észreveszi, hogy a csendet veszi föl, kikapcsolja a magnót,tovább ábrándozik, végül:) Mindenott volt, minden, ami ezen a – (Rájön, hogy a magnónincs bekapcsolva, bekapcsolja.) Minden ott volt, minden, ami ezena szargolyón egyáltalán, mind a fény ésa sötétség, a nagy éhínségek éslakomák … (habozva) … ami az évszázadok alatt!(üvöltve) Igen! (Szünet.) Legyen márvége! Istenem! Nem készült volna el a házifeladatával!Uramisten! (Szünet, belefáradtan.) Na igen, lehet, hogyigaza volt. (Szünet.) Lehet, hogy neki volt igaza. (Elbóbiskol,feleszmél, kikapcsolja a magnót, újra megnézia boríték hátát.) Fúj! (Összegyûriés elhajítja, gondolataiba merül és bekapcsoljaa magnót.) Nincs mit mondanom, egy nyikkanás se jönki. Mennyi egy év? Keserû kérõdzésekés kõkemény kakák. Acélossá edzõdika székletem. (Szünet.) Elélvezett az orsószó kiejtésénél. (Gyönyörködve.)Orsóóóó! Legboldogabb pillanata az elmúltfélmillióból. (Szünet.) Tizenhételadott példány, amibõl tizenegyet kereskedelmi áronszabadkölcsönzõ könyvtárak vettek átvidéki megyeszékhelyeken. Bekerültem a körökbe.(Szünet.) Négy-ötven darabjáért. (Szünet.)Egyszer-kétszer még elõkúsztam, mielõttvégképp hidegre fordult, vacogva ültem a parkban, álmokbaszédülten, égve a vágytól, hogy végetérjek. Egy teremtett lélek se. (Szünet.) Utolsókívánság? (Hevesen.) Tartsd meg magadnak! (Szünet.)Kisírtam a szemem, amikor újraolvastam az Effie-t, egyoldal naponta, és mennyi könny. Effie, talán … (Szünet.)… vele boldog lehettem volna, ott fenn a Balti-tengernél, fenyõkés dûnék közt. (Szünet.) Lehettemvolna? (Szünet.) És õ? Õ boldog lett volnavelem? (Szünet.) Fúj! (Szünet.) Fanni eljöttnéhányszor. Csontos vén kurva kísértete.Sokat nem használt, de jobb volt, mint egy tökönrúgás.Legutóbb nem is ment olyan rosszul. Hogy vagy még mindigképes rá, a te korodban? Azt mondtam neki, õráspóroltam egész életemben. Még az esti ájtatosságrais elcipelt, mint rövidnadrágos koromban. (Szünet.Énekel.)

Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt – (köhögés fogja el, a többi alighallhatóan)
alszik a rét –
aludj el szépen, kis Balázs.

(Levegõ után kapkodva.) Elaludtam és kiestema padból. (Szünet.) Néha azon tûnõdteméjszakánként, hogy nem érne-e meg egy utolsóerõfeszítést – (Szünet.) Á, hajtsdfel a tütüt és gyorsan az ágyba! Folytathatod anyálcsorgatást reggel is. Vagy hagyd az egészet, úgy,ahogy van. (Szünet.) Úgy, ahogy van. (Szünet.)Feküdj le, támaszd az ágyat inkább, kalandozzel a sötétben. Legyél a völgyben karácsonyeste, szedegesd a krisztustövis piros bogyóit. (Szünet.)Legyél a nagyréten vasárnap reggel, a párásködben a szukával, és hallgasd, a harangok hogy zúgnak.(Szünet.) És így tovább. (Szünet.)Mind ez a cifra nyomorúság. (Szünet.) Nemvolt még elég neked? (Szünet.) Feküdj rá!
(Hosszú szünet. Hirtelen a gép föléhajol, kikapcsolja, kitépi a szalagot, elhajítja, visszateszia másikat, odatekeri a megfelelõ részhez, bekapcsoljaés hallgatja maga elé meredve.)

A SZALAG:

– elõlrõl kezdtem, hogy reménytelen azegész, semmi értelme folytatni, õ bólintott,de anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. (Szünet.)Arra kértem, nézzen rám, és egy pillanattalkésõbb – (szünet) – és egy pillanattalkésõbb megpróbálta kinyitni a szemét,de nem bírta a vakító fénytõl, csakrésnyire. Föléje hajoltam, hogy árnyékbakerüljön, és végre kinyitotta. (Szünet.)Engedj be! (Szünet.) Besodródtunk az íriszekközé, sóhajtozva hajoltak félre, ahogy a csónakorra egyre jobban beszorult. (Szünet.) Én ráfeküdtem,arcom a mellei közt és õ a karomban, mozdulatlanul feküdtünk,de alattunk minden mozgott és ringatott gyengéden fel-leés oldalirányban.
(Szünet. KREPP némabeszéde.)
Éjfél elmúlt. Sose volt még ekkora csönd.Mintha a Föld lakatlan volna.
(Szünet).
Ennyi. (Szünet.) Ötös orsó – (Szünet.)– hármas doboz. (Szünet.) Talán véglegelmúltak azok az évek, amikor még boldog lehettemvolna. De nem sírom vissza többé. Most, hogy a tûzbenem ég. Nem sírom vissza többé.
(KREPP mereven maga elé bámul. A szalag hangtalanulforog tovább.)
FÜGGÖNY

fordította ZILAHY Péter