Andreas Broeckmann
Megjegyzések a szoftver-kultúra politikájához

Az utóbbi években egyre többen figyelnek fel arra, hogy a szoftver olyan kulturális technika, amelynek társadalmi és politikai hatása alapos elemzést kíván. Mivel bizonyos társadalmi folyamatok - az e-kormányzati és távoktatási rendszerektől az elektronikus banki és kereskedelmi szolgáltatásokon keresztül a társadalmi csoportok és megmozdulások szervezéséig - nem vihetők végbe szoftverek nélkül, szükséges, hogy megismerjük az alkalmazott számítógépprogramok működésének sajátosságait, a beléjük kódolt kulturális és politikai "szabályokkal" egyetemben. Meglehet, hogy a holnap programszenzációit ["killer apps"] nem hardver eszközök vagy szoftverek, hanem társadalmi gyakorlatok jelentik - amint azt Howard Rheingold feltételezi. Ugyanakkor az adott infrastruktúra szoftver-konfigurációi és az általuk kínált mozgástér nagysága és jellege egyre döntőbb mértékben meg is határozzák majd ezeket a társadalmi gyakorlatokat. A fejlesztésekre és az alkalmazások széles skálájára egyaránt kiterjedő szoftver-kultúra egyes vonatkozásait érzékletesen elemzi több elméleti és művészeti megközelítésű szoftverprojekt. Az alábbiakban ezeket igyekszem számba venni, szükségképpen rövid és vázlatos ismertetésként.

A "társadalmi szoftver" kifejezést többen használják - mások mellett Matthew Fuller és Graham Harwood - annak a szoftvertípusnak a leírására, amely tudatosan reflektál alkalmazásának társadalmi vonatkozásaira. Azokkal a programokkal szemben, mint pl. a (Fuller által alaposan kitaglalt) MS Word, amelyek igyekeznek rejtve hagyni a szerkezetük kialakítását meghatározó feltételeket és szabályokat, a szociális szoftver rávilágít alkalmazásának többé vagy kevésbé sajátos társadalmi kontextusára. Ilyen a Mongrel-féle Linker, amely multimédia-alkalmazásokhoz kínál egyszerűen használható működési keretet, vagy mondjuk azok a hálózati kommunikációs fórumok, amelyek közös szoftver- és médiumfejlesztéssel foglalkoznak és könnyen átformálhatóak bizonyos társprodukciós közösségek igényeinek megfelelően.

A szoftverrel kapcsolatos társadalmi és politikai kérdések megvitatásának aktív nemzetközi fórumaként csaknem tíz éven át működött a Nettime levelezőlista. A Nettime-ra küldött, "Behind the Blip" című alapvető esszéjében Fuller a szociális szoftver kulcsfontosságú aspektusairól beszél, és hivatkozik Ellen Ullman kaliforniai kutatóra is, aki évekig kifejezetten társadalmi gyakorlatként foglalkozott szoftverfejlesztéssel. Az amszterdami De Waag - Society for Old and New Media tevékenysége mind elméleti, mind gyakorlati szinten ugyancsak meghatározó: különböző felhasználói csoportok igényei és lehetőségei mentén alakított szoftverfejlesztő projektjeik a "részvételen alapuló szoftvertervezés" modellértékű esetei. A De Waaggal együttműködő újdelhi média- és kommunikációs központ, a Sarai is párhuzamos aktivitást mutat a szociális szoftver-fejlesztés gyakorlati területein és - hálózati, illetve nyomtatott szövegválogatásai révén - a szoftverkultúrára vonatkozó kritikai reflexiók ösztönzésében. Míg a Nettime listán megjelenő szövegek nem egyszer az európai és az amerikai médiakultúrák közötti eltéréseket taglalják, a Sarai a szoftverkultúrák közötti különbségek felismeréséhez nyújt fontos segítséget, különös tekintettel a dél-ázsiai fejlődésre.

"Behind the Blip" című esszéjében Fuller megkülönbözteti a szociális szoftvert a "spekulatív" és a "kritikai" szoftvertől. Az utóbbi kifejezetten arra szolgál, hogy kihúzza a talajt a szoftver megszokott értelmezése alól, kritikusan viszonyul a létező szoftverekhez, módosítja vagy analizálja őket. A "spekulatív szoftver" viszont leginkább úgy határozható meg, mint a szoftver művészi megközelítése, Fuller szerint "olyan szoftver, amely az összes létező programozás együttesében rejlő lehetőségeket fedezi fel, összekapcsolja az adatokat, gépeket, hálózatokat. Egyfajta szoftver, amelynek egyik funkciója az, hogy saját magát is vizsgálat alá vesse. A szoftver mint sci-fi, mint mutáns ismeretelmélet. A spekulatív szoftvert úgy foghatjuk fel, mint módot és lehetőséget a szoftver saját maga általi újbóli feltalálására."

A "szoftverművészet" fogalom nemrég honosodott meg, arra való kísérletként, hogy megnevezzen egy nem funkcionalista, művészi gyakorlatot, amely a szoftver esztétikumát és politikumát teszi vizsgálódása tárgyává, s amelyben a számítógépes programozás a tulajdonképpeni művészeti anyaghasználatot jelenti. A berlini Transmediale fesztivál 2001 óta évente rendez a szoftverművészetnek szentelt versenyt, hogy olyan generatív művészeti munkákat mutasson be, amelyeknek a program-kód a fő művészeti anyaga, vagy amelyek kulturális értelemben foglalkoznak a szoftverrel. Tehát a szoftvert nem a "valódi" művészi munka szolgálatába állított funkcionális eszközként, hanem gépi és társadalmi folyamatok létrehozására szolgáló generatív eszközként tételezi. Florian Cramer - kutató, szoftver-aktivista és a Nettime Unstable Digest társszerkesztője - a szoftverművészet fogalmát az autonóm és kreatív művészi gyakorlat eredményén túl kiterjeszti a szoftver kulturális és társadalmi jelentésével foglalkozó, vagy a létező szoftverekre kollázzsal, kritikával és hasonló stratégiákkal reflektáló munkákra is. A Transmediale fesztiválon kívül más kiállítások és rendezvények is (az angliai Generator, a dortmundi Kontrollfelder, a linzi Ars Electronica CODE fesztiválja, a számítógépvírusoknak szentelt "I Love You" kiállítás stb.) igyekeztek körbejárni azokat a művészi tevékenységeket, amelyek a szoftverben rejlő esztétikai lehetőségeket próbálják meg kiaknázni. Közülük is kiemelendő a kizárólag a szoftverművészet köré szerveződött moszkvai és helsinki Read_Me fesztivál, amelynek eredményeképpen létrejött a Runme.Org on-line szoftverművészeti adatbázis. A CODeDOC projekt pedig művészek által fejlesztett szoftvereket mutat be, a programozás folyamatába is bepillantást engedő kommentárok, illetve dokumentációk kíséretében, azaz a szoftverművészetről folytatott diskurzusba próbálja bevonni az átláthatóság és a nyílt forrás kérdését. E kérdések egyébként felmerülnek a "szabad tartalommal" és a művészeti célokra szabadon felhasználható szoftverekkel ["Creative Commons"] kapcsolatos vitákban is. Ezzel szemben a szabad szoftverek fejlesztői, mint például Jaromil (aki többek között a MuSE audio streaming projekt vezetője), mindenféle tulajdonjogi védelemmel szemben foglalnak állást.

Érdemes megjegyezni, hogy olyan független műhelyek művészeti irányultságú szoftver-produkciójában is egyre inkább érzékelhető a szabad szoftver és a nyílt forrás modelljeinek hatása, mint a V2_Lab, az Ars Electronica Center vagy az MIT Media Lab. A szerzői jogdíj, amely Georg Reve, a Szabad Szoftver Alapítvány Európa elnöke szerint nem is “szellemi tulajdonjogként", hanem az “ipari információkontroll kérdéseként" tárgyalandó, megkerülhetetlen kérdés lesz az információ és tudás társadalmában, ezért kísérletképpen a művészeti és kulturális szektorban kellene megvitatni , mint ahogyan azt nemrégiben az Illegális művészet c. kiállítás demonstrálta, amely a túlszabályozó szerzői jogi törvények néhány nevetséges következményét is elénk tárta.

Az interfész design és az interaktivitás mindig is a digitális művészeti produkció érdeklődésének előterében állt, ám amíg a szoftvert többnyire a virtuális környezetek realizmusát szolgáló eszköznek tartották, egyes szoftverművészeti projektek (mint I/O/D: Webstalker, Jodi: Wrong Browser, Joan Leandre: retroYou R/C) irritáló és gondolatébresztő módon engednek bepillantást a szoftverek segítségével konstruált digitális realizmus világába. Miközben az Internet egyre nagyobb sebességgel oszlatja szét a saját felszabadító erejébe vetett egykori utópikus hitet, egyszersmind együttműködésre épülő fórumok sokaságának is terepül szolgál, gondoljunk csak a levelezőlistákra, a wikikre, weblog közösségekre stb. A Java, a Linux rendszer, vagy a Slashdothoz és a Freshmeathez hasonló hálózati publikációs fórumok közelében folyó szoftverfejlesztések mind hozzájárultak a világháló összetett és vibráló kulturális fejlődéshez. A szoftverművészet tekintetében bizonyos levelezőlisták (pl. eu-gene, linart) továbbra is fontos szerepet töltenek be. Az ilyen jellegű hálózati együttműködés társadalmi és elméleti hozadékát vizsgálja projektjeiben immáron tíz éve a Knowbotic Research interdiszciplináris művészcsoport (kiváltképpen a kilencvenes évek közepén készített IO_dencies sorozatában, de újabb kollaboratív hacker projektjeiben is). A szoftver alapú hálózati aktivizmus új formáit vizsgálja az olasz EpidemiC kollektíva Anti-Mafia projektje is.

Ezek az együttműködésen alapuló, illetve aktivista projektek gyakran reagálnak a hálózat biztonságáról folytatott vitákra - amint arra ironikusan utal a Technologies To The People Phoney(TM) projektje -, valamint adatvédelmi kérdésekre - amelyekkel LAN Tracenoizer vagy újabban Franz Alken Machines Will Eat Itself projektje foglalkozott: mindkettő a magánszemély és a róla elérhető hálózati "adattest" közötti kapcsolat nyomatit igyekszik szándékosan eltüntetni. E szoftver projektek arra mindenesetre rámutatnak, hogy szükséges lenne sokkal jobban elmélyednünk a szoftverfejlesztés és -alkalmazás kulturális sajátosságaiban. A szoftvert digitális eszközök készleteként kell felfognunk, s sajátosságaikat, politikai és kulturális dimenzióikat alaposan fel kell tárnunk. Hatalmas mennyiségű knowhow áll már rendelkezésre a nyílt forrású és a szabad szoftverek fejlesztő közösségeiben, ugyanúgy, mint a hacker és "art coder" körökben. Elengedhetetlenül szükséges lesz megtalálni annak a módját, hogyan lehet ezt a tudást egybefűzni, időnként összegyűjteni és szétáramoltatni a szoftverfejlesztés és -felhasználás egész terepén. Végre egy ajánlásra méltó "planetáris" projekt!

Megjegyzés: Terjedelmi megkötöttségek miatt a fenti szöveg hivatkozásokat nem tartalmaz, nagy részük könnyen megtalálható az Interneten kereső programokkal (Berlin, 2003. augusztus 22).