Az 1970-es velencei biennálén bemutatott mû
Giovanni Paolini: D867.1967.
a mechanikus leképezés két fajtáját -a tükörét
és a kameráét- kapcsolja össze.
A különös cím magyarázata: a képen látható férfi
a két évvel korábban, hasonló módon készült
"Diafragma 8" c. felvételt viszi a kezében.
Jan Dibbets: Perspektíva-korrekció, 1969
A felvétel közvetlenül a képernyõrõl készült.
A felsõ sarokban a szántó traktor részlete látható.
A tv-filmet számos fotókísérlet elõzte meg.
Dennis Oppenheim: Irányított szántás, 1969
A földön kirajzolódó egyszerû ábra csak
légifelvételen élvezhetõ.
Barry Flanagan: Lyuk a tengerben, 1969.
A szabályos, körformájú "üresség" a kép
közepén annyira valószínûtlen, hogy a
nézõ már-már a filmanyag utólagos
megdolgozására gyanakszik.
Michael Heizer: Kettõs negatív, 1970.
A gigantikus formát valójában csak több
fotó segítségével tudnánk érzékelni.
Ez a felvétel az egyik óriási árok peremérõl
készült - a "negatív" hasonló méretû másik
fele kis, árnyékos négyszöggé zsugorodik
a képen.
Christo: Becsomagolt tengerpart, 1969.
Nem fotótrükk!
A méretekrõl fogalmat alkothatunk a háttér
parányi emberalakjainak segítségével.
Jochen Gerz: Cím nélkül, 1969.
Igazság szerint az egyik totálképen szereplõ
kis fotónak a másik kis képben is meg kellene
jelennie, és így tovább a végtelenségig.
Ez persze lehetetlen - a montázsra ezért volt szükség.
Timm Ulrichs: A földgömbbé kiegészített Föld, 1969.
A leképezett és a leképezõ egyesítésének tipikus példája.
Jannis Kounellis: Lovak a L’Atticóban, 1969.
Az egyszeri, különös helyzetet a fotó dokumentálja
Josef Beuys:
leghívebben.
Hogyan magyarázzuk a képeket egy döglött nyúlnak.
Az 1965-ös happeningen készült pillanatfelvétel
szuverén mûalkotássá vált.
A "föld-mû" sorsa a hulladékká válás - mégha
fotókból is jött létre. A fényképek halálát fénykép
rögzíti.