"A gnózis a legszélesebb értelemben felfokozó (kiterjesztõ, augmentatív) ismeret, szemben a tudományokra jellemzõ reduktív ismerettel. A vendégszeretõ elme lehetõvé teszi a tudomány tárgyának, hogy kibontakozzék és akkorára nõjön, amekkorára csak akar, anélkül, hogy ezt az elme korlátozná vagy határok közé szorítaná. A gnózis arra ösztönöz minden tárgyat, hogy öltsön személyes vonásokat, váljon egyedivé, csodálatossá, esetleg fordulóponttá az ember életében, az "igazság pillanatává".
Paul Tillich a gnózis "participáció általi ismeretek"-nek nevezte, amely "épp olyan bensõséges, mint a férj és feleség közötti kapcsolat". A gnózis - mondta Tillich - nem az analítikus és szintétikus kutatásból származó ismeret, hanem az egyesülés és megváltás ismerete, egzisztenciális ismeret, ellentétben a tudományossal.
Vezérelve a gnózisnak, hogy tárgyával csak felfokozó ismeret lehet adekvát. Addig, amíg legnyitottabb és legérzékenyebb pillanatainkban úgy érezzük, hogy mindíg van valami, ami maradványként vagy hiányként jelentkezik, bármennyire is igyekszünk valamely tárgyról számot adni, addig bizonyosan nem értük el a gnózist. A gnózis az az elménk peremérõl jövõ, nem szûnõ suttogás, amely azt mondja, valahányszor a megértés teljességére törekszünk, vagy túl hamar próbálunk felfogni valamit: "Még nem ... nem egészen!" Annak közvetlen tudata ez, gyakran az intellektus alatti szinten, hogy talán nem voltunk igazságosak a tárgyunkkal, nem mintha kvantitatív alapon volna még belõle felderíteni valónk, hanem mert lényegi minõsége még mindig nincs a kezünkben."

(Th. Roszak: A szörny és a titán: tudomány, ismeret, gnózis. Filozófiai Figyelõ, 1981/3-4. 188. lap)