OBK = objekt>

Fiúingmerevítő, 1970

Ready-made
Ing, macesz
Elhelyezés: megsemmisült
Leírás: Közönséges kisméretű, kockás férfiing, összehajtva, benne macesz. E.M. eredetileg cserkészinggel szerette volna ötletét megvalósítani, diákkorának cserkészőrsére emlékezve, melynek tagjai zsidó származásúak voltak. A mű az 1970-es R-kiállításra készült, ahol a Szelidség medencéjé-ben is szerepelt még macesz. Ez a zsidó eledel E.M. művészetének egyik központi motívuma. 76. sz. füzetében, mely feltehetőleg az 1960-as évek 2. feléből származik, megjelenik egy macesz árjegyzék, illetve egy macesz kiállítás forgatókönyve, mintegy 50 macesz-ötlettel, köztük a gyerekingben is. Egy másik jegyzetfüzetében (116.sz.) egy álló hasábot látunk, mellette MACESZ felirattal, csupa olyan hasábszerű rajzok társaságában, amelyek feltehetőleg gipszbe öntött és csak röntgenfelvétellel látható művek vázlatai. Egy kockás ing szerepel még a Gyilkos és áldozat tárgyaihoz hasonló tárgyak c. objektegyüttesében is (1973).
Kiállítva:
Katalógus:
Irodalom: Szabó Júlia: Emlékek a 70-es évekből. in: Művészet, 1980/10. 10. (Cserkészingnek nevezi. Botrány lett belőle.); E.M. Obuda 1986, 7.l. (repr. is)
Dokumentum: