Marián Béla - Szabó Ildikó

Politikai érzelmek hálójában
Ideológiai orientációk érzelmi meghatározottsága a közgondolkozásban

Politikai érzelmek, érzelmi politika

     Tanulmányunkban arra vállalkozunk, hogy a politikai érzelmek és az ideológiai irányultságok közötti összefüggéseket vizsgáljuk az empirikus politikai szociológia módszereivel egy adott időszakban, az 1998-as országgyűlési választások előtt és után.1 Az érzelmek köztudottan meghatározó jelentőségűek a politikához való viszony gyermek- és fiatalkori megalapozódásában és a politikai beállítódások kondicionálódásában. Csak emlékeztetünk rá, hogy a modern demokráciákban a család sikeres szerepe a gyerekek politikai szocializációjában éppen azzal magyarázható, hogy a szülők érzelmi kapcsolatrendszerben és a politikához való viszonyuk érzelmi jellegét nyíltan vállalva örökíthetik tovább gyermekeikben politikai attitűdjeiket (Percheron 1977; Jennings–Niemi 1981a; Jennings –Percheron 1981b). Ez jól működő társadalmakban a rendszer stabilitásának egyik igen hatékony – ha nem a leghatékonyabb – forrása.2
      Az államszocializmus viszonyai között ugyan a politikai gondolkozási minták érzelmi tartalma is rejtettebb azokban a családokban, amelyek nem azonosulnak a politikai rendszerrel, de a gyerekek ezekben is megtanulják a szülők politikai érzelmi viszonyulásait, a hozzájuk tartozó hárítási és álcázási technikákkal együtt (Szabó 1990). A gyermekkorban megalapozódó politikai érzelmek fontosságával a diktatúrák is tisztában voltak. Ezért is törekedtek a családon belüli politikai hatások kontrollálására és az ifjúsági szervezeteken, illetve az iskolán keresztül való ellensúlyozásukra.
      A politikai érzelmek a felnőttek politikai magatartását is befolyásolják. Különösen nagy jelentőségük van akkor, amikor nagy történelmi fordulók idején egy társadalom egésze kényszerül arra, hogy újrafogalmazza a politikai szintér szereplőihez való viszonyát. Mint tudjuk, a XX. század folyamán a magyar társadalomnak bőségesen kijutott az ilyen kényszerű lehetőségekből, legutoljára a rendszerváltás során. Ennek az időszaknak a felfokozott érzelmi-indulati klímája egyedülálló kollektív élménye volt a magyar társadalomnak, amely talán jelentőségéhez képest nem is került eléggé a társadalomkutatók érdeklődésének előterébe.
      Az érzelmek egyazon politikai kurzuson belül is markánsan jelzik a politikához való viszonyt akkor, amikor ennek kifejeződésére korlátozottak a lehetőségek, vagy éppen csak a rendszerrel való érzelmi azonosulás demonstrálása lehetséges. Szemléletesen bizonyítja ezt a XX. századi európai diktatúrák története is. A magyar társadalomnak is bőségesen vannak tapasztalatai az érzelmi politizálásról a nem demokratikus rendszerek legkülönbözőbb viszonyai közepette. A modern demokráciák pedig időről időre, a nagy történelmi fordulóktól függetlenül is szembesülnek az állampolgárok politikai érzelmeivel és az érzelmeik erőterében kirajzolódó ideológiai orientációikkal a kollektív politikai gyónások periodikus rituáléi, a választások során.
      Az érzelmek természetesen a különleges történelmi pillanatoktól és politikai ünnepnapoktól függetlenül is átszövik az emberek politikához való viszonyát. Jelen vannak a politikai múlthoz és jövőhöz való viszonyban, a pártok, politikusok, intézmények és folyamatok megítélésében, a politikai ismeretek feldolgozásában, az értékrendben és a magatartásban. E sajátos puha változók diffúz és tagolatlan jelentéstartalmának megjelenési formái közül a politikai hit és félelem valóban könyvtárnyi irodalma mellett talán a bizalom elméleti kidolgozottsága a legjelentősebb (Bourdieu 1991).
      Ami az érzelmek empirikus vizsgálatát illeti, közvélemény-kutatási módszerekkel Magyarországon a hetvenes évek közepétől vizsgálják a politikai, társadalmi és gazdasági elégedettséget, a nyolcvanas évek végétől, az egypártrendszer felbomlásának időszakától kezdve pedig a politikusok iránti rokonszenvet. A politikai szociológiában is elsősorban a politikai bizalom kutatásának vannak hagyományai,3 de – ahogy erre a következőkben még utalunk – vannak előzményei a minket közelebbről is érdeklő pozitív vagy negatív politikai érzelmek kutatásának is.
      Az ideológiai irányultságok vizsgálata szintén a rendszerváltást megelőző évtizedben kezdődött Magyarországon.4 A rendszerváltással rendszeressé váló pártpreferencia-vizsgálatok pedig már elválaszthatatlanul összefonódtak a pártválasztásokban kifejeződő ideológiai irányultságok problémájának vizsgálatával.5 Az érzelmek és az ideológiai orientációk azonban csak esetlegesen kapcsolódtak össze a kutatásokban, amelyek empirikus forrásai elsősorban a politikai ismeretek, preferenciák, értékek, szándékolt viselkedések és cselekvési minták voltak.

A módszer

     Mivel az embereket nem egyformán érdekli a politika és a politikai fogalmak asszociációs tere is más és más a különböző a társadalmi-demográfiai csoportokban, nehéz olyan kérdéssorokat összeállítani, amelyek alkalmasak az ideológiai véleménymegoszlások feltárására, ugyanakkor nagyjából azonos jelentésűek a társadalom különböző rétegeihez tartozók számára. Erre a célra különösen alkalmas a francia Annick Percheron nevéhez fűződő szójegyzék-módszer, aki 1969-ben 10-16 éves gyerekek politikához való viszonyát vizsgálta oly módon, hogy 60 fogalommal kapcsolatban kérdezte meg tőlük egy önkitöltéses kérdőívben, hogy szeretik-e vagy nem azt, amit a fogalmak jelölnek. Természetesen arra is lehetőségük volt, hogy azt válaszolják: nem tudják (Percheron 1994).6 A módszer világszerte elterjedt, nálunk sem ismeretlen. Magyarországon először 1982-ben készült olyan vizsgálat, amely alkalmazta.7
      A módszer előnye jó értelemben vett hétköznapisága. A politika világát a mindennapi élet részének tekinti, a politikai érzelmeket pedig vállalhatóaknak.8 A fogalmak kiválasztása során maximálisan figyelembe lehet venni a konkrét társadalmi körülményeket.
      Az elmúlt években különböző ifjúsági mintákon végzett magyarországi vizsgálatok meggyőzően bizonyították, hogy az ilyen módon előhívott érzelmek szerveződésében jellegzetes ideológiai orientációk rajzolódnak ki.9 Kézenfekvőnek tűnt tehát, hogy vizsgálatunkban az 1998-as országgyűlési választások politikai érzelmeket stimuláló időszakában ennek a módszernek a hétköznapi logikáját felhasználva próbáljunk eljutni az érzelmektől az ideológiai orientációkig.
      Vizsgálatunkban véletlen sorrendben 21 politikai töltésű fogalom szerepelt, valamint közéjük keverve 9 nép, illetve etnikum neve. Mind a 30 itemmel kapcsolatban arra kértük a megkérdezetteket, mondják meg: szeretik-e, amit jelentenek, közömbösek irántuk, vagy nem szeretik őket.
      Az itemek kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a politikai közbeszédben gyakran szereplő fogalmak kerüljenek a kérdőívbe, és kevert legyen a lista.10 Senki sem érezte a feladatot túl bonyolultnak vagy esetleg gyermetegnek.
      A megkérdezettek 91%-a az itemek legalább kétharmadáról véleményt nyilvánított, és legalább 3 itemről sarkos volt a véleménye (azaz legalább 3 dolgot szeretett vagy nem szeretett). A maradék 9% viszont kitért a véleménynyilvánítás elől, így az ő válaszaikat kihagytuk az elemzésekből. Amint ezt a későbbiekben látni fogjuk, az 1. táblázatban a három adatfelvétel összevont eredményeit ismertetjük. Ez összesen 2900 válaszadót11 jelent, így már a 3-4%-os eltérések sem tekinthetők teljesen véletlenszerűnek.
      A 30 item közül 23 esetében a „közömbös” volt a leggyakoribb válasz, és mindössze 3-nál a „szereti”, illetve 4-nél a „nem szereti”.
      Ez azért azt jelzi, hogy a társadalom jelentős hányadát annyira hidegen hagyja a politika világa, hogy számos politikai fogalom egyáltalán nem vált ki belőle érzelmi reakciót. Persze a „közömbös” válaszok száma azért is ilyen magas, mert a véleményükben bizonytalanok is ezzel a válaszlehetőséggel élnek a legnagyobb valószínűséggel.
      A további elemzések egyszerűbbé tétele érdekében az eredeti válaszokat úgynevezett mérleg-indexre vetítettük a következő szabály szerint:
      szereti = +100 pont, közömbös, nincs véleménye = 0 pont, nem szereti = –100 pont.

1. táblázat
Szereti, közömbös vagy nem szereti (százalékban)

Az érzelmek társadalmi meghatározottsága

     A politikai érzelmek stabilitására utal, hogy nagy részüket nem befolyásolták a választások. Az időbeli változások döntő többsége viszont egyértelműen a választások, illetve a választási eredmények számlájára írható (2. táblázat). Gyakorlatilag csak a választásokon győztes párt – a Fidesz–MPP – értékvilágában (is) szerepet játszó fogalmak (rendszerváltás, politika, jobboldal, privatizáció, kapitalizmus) érzelmi megítélése mozdult el pozitív irányba a választási eredmények közismertté válása után. A környezetvédelem felértékelődése közvetlenül a választások első fordulója előtt pedig jelzi: hatott az eredményekre az, hogy kampánytémává lett a Bős–Nagymarosi vízlépcső ügye.
      A férfiak pozitívabban viszonyulnak a politikához, a piacgazdasághoz, a rendszerváltáshoz, a kapitalizmushoz, a németekhez, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, mint a nők, de megértőbbek a hatalommal, a tüntetéssel és a sztrájkkal szemben is. Ez a politika iránti fokozottabb érdeklődésükkel magyarázható, hiszen a férfiak aktívabb hír- és véleményfogyasztók, mint a nők. Ugyanakkor a nőknél elutasítóbbak a vallással, a szocializmussal, az arabokkal, a románokkal és a szlovákokkal.

2. táblázat
Az érzelmek változása
Mérleg-indexre vetítve

     Az iskolázottság szerinti különbségek nagy része is visszavezethető arra, hogy az érettségizetteket és a diplomásokat lényegesen jobban érdekli a politika, mint a kevésbé iskolázottakat (3. táblázat). Az eltérések másik részének pedig az a magyarázata, hogy az előbbiek lényegesen nyitottabbak a liberális értékvilág felé, mint kevésbé iskolázott honfitársaink.

3. táblázat
Iskolázottsági különbségek az itemek megítélésében
Mérleg-indexre vetítve

     A jövedelem szorosan összefügg az iskolai végzettséggel, így a jövedelmi különbségek nagyjából olyanok, mint az iskolázottsági különbségek, csak talán még nagyobbak. Különösen a politikai és a gazdaságpolitikai fogalmak érzelmi megítélésében találunk nagy különbségeket (4. táblázat).

4. táblázat
Különbségek az itemek megítélésében a gazdasági önmeghatározás szerint
Mérleg-indexre vetítve

     Számos politikai fogalom érzelmi megítélése az életkor szerint is eltérő. A különbségek többsége jól értelmezhető azzal, hogy a 30 évesnél fiatalabbak politikai szocializációja a rendszerváltás utáni évekre esik, míg a legidősebbeknek még a második világháború előtti időkből is vannak politikai emlékeik. Az életkori különbségek másik része viszont abból ered, hogy a különböző korosztályokban eltérő az átlagos iskolázottsági szint (5. táblázat).

5. táblázat
Életkori különbségek az itemek megítélésében
Mérleg-indexre vetítve

    A válaszadók lakóhelyének nagysága is sok fogalom megítélését befolyásolja. Az eltérések egy része a Budapest–vidék különbségből adódik. A budapestiek szeretik a leginkább a liberalizmust, a rendszerváltást, jobban elfogadják a sztrájkot és a tüntetést, és ők szeretik a legkevésbé a jobboldalt és a konzervativizmust, de az arabokat is. Ám sok esetben a megyeszékhelyeken, illetve megyei jogú városokban élők véleményei térnek el a legjobban az átlagostól (ők szeretik a leginkább a NATO-t, az Európai Uniót, a sajtószabadságot, a környezetvédelmet és a hatalmat). Ahol a községekben lakók véleménye lóg ki a legjobban a sorból (ők szeretik a legjobban a vallást és a szocializmust, a legkevésbé a liberalizmust és a rendszerváltást), ott figyelembe kell vennünk a falusi közösségek sajátos értékvilágán túl azt is, hogy a kisebb településeken élők átlagos iskolázottsági szintje elmarad a városokban élőkétől.

6. táblázat
A jelentősebb pártok táborának érzelmi viszonya a politikai fogalmakhoz
Mérleg-indexre vetítve

     A politikai fogalmak megítélésében természetesen pártállás szerint találjuk a legjelentősebb különbségeket. További elemzésünkben is csak öt pártot szerepeltetünk, mert a többinek annyira kevés a támogatója, hogy a mutatók hibahatára ezeknél lényegesen szélesebb, mint a nagyobb pártoknál (6. táblázat). A MIÉP-nek sincs sok támogatója, ám támogatóik markánsan különböznek a többi párt híveitől. Néhány item esetében a Munkáspárt hívei is egységesebben válaszolnak a többi pártéinál, ám válaszaik egy része nem határolja el őket élesen az MSZP táborától (ilyen például a baloldal, a szocializmus, a kommunizmus), másik részük pedig a MIÉP támogatóitól (ilyen például a NATO, az Európai Unió, a privatizáció, a piacgazdaság, a sajtószabadság).

A pártok prizmáján keresztül

     Közelebb jutunk az érzelmek és ideológiák közötti összefüggésekhez, ha megnézzük, milyen kapcsolat van a pártpreferenciák és a fogalmak által kiváltott érzelmek között. A 30 item közül 29-nél szignifikánsan különböznek a mérleg-indexek pártpreferencia szerint. Csak a választás megítélésében nincsenek jelentős különbségek. Az elemzés következő lépésében úgynevezett diszkriminancia-analízis segítségével próbáltuk elkülöníteni az öt legjelentősebb (legtámogatottabb) párt szavazótáborát.12
      A legmarkánsabb profilja a MIÉP és az MSZP táborának van, és az SZDSZ hívei is pontosabban azonosíthatóak, mint a Fidesz–MPP támogatói (7. táblázat). A legkevésbé pontosnak az FKGP esetében mutatkozott az algoritmus. A tévesen azonosított FKGP-szimpatizánsokat elsősorban a Fidesz–MPP és a MIÉP táborához sorolta az eljárás, de az MSZP-hez és az SZDSZ-hez is szép számban kerültek kisgazdák.

7. táblázat
Az öt legnagyobb párt híveinek klasszifikálása diszkriminancia-analízissel (százalékban)
A 30 itemre adott válaszok alapján történő besorolás

     Ez azt mutatja, hogy az FKGP táborának a legkevésbé egyértelmű az ideológiai profilja, azaz az FKGP választása mögött az érzelmi, ideológiai azonosuláson túl más motívumok is meghúzódhatnak. Ilyenek lehetnek például a hagyományok.
      A diszkrimináló változók alapján felvázolhatjuk az öt párt egymáshoz viszonyított helyzetét. A pártok centroidjait meglepően pontosan lehet ábrázolni két dimenzióban.13
      A legnagyobb távolság az MSZP, illetve az SZDSZ és a MIÉP tábora között mutatkozik. Ez nem meglepő, ugyanakkor az SZDSZ híveinek politikai érzelmei a négyéves együttkormányzás ellenére is eléggé messze vannak az MSZP híveiétől. Az FKGP és a Fidesz–MPP azért került középre, mert ez a két párt különül el a legkevésbé a többi párttól (1. ábra).
      A válaszok együttjárásainak elemzése alapján nyolc mögöttes tényezőt, faktort14 tártunk fel. A nyolc faktor a 30 item teljes varianciájának 50%-át fedi le, ami jó aránynak számít, ha figyelembe vesszük, hogy az eredeti változók csak három értéket vehettek fel, és a legtöbb itemnél a középső (a közömbös) érték volt a leggyakoribb.
      A faktorok általában jól értelmezhetőek, noha néhány fogalom furcsa társaságba keveredett. A faktorokat ismertető táblázatokban bemutatjuk, hogy az egyes itemek mekkora súllyal vesznek részt a faktorok alakításában, továbbá a hozzájuk tartozó mérleg-indexek átlagát is feltüntetjük. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért csak a 0,25-nél nagyobb faktorsúlyokat adjuk meg (8–22. táblázat).
      Az 1. faktort az „integráció” címkével jelöltük meg. A NATO-hoz, illetve az Európai Unióhoz való viszony meghatározó eleme a politikai közgondolkozásnak, amit az is jelez, hogy éppen ez a faktor „magyarázza” meg az eredeti változók varianciájának legnagyobb hányadát. Tulajdonképpen az sem meglepetés, hogy a németek és az amerikaiak megítélése sokaknál egybeesik az euroatlanti integráció megítélésével.
      A faktorhoz kötődő fogalmak mérleg-indexe pozitív, ami viszont azt jelzi, hogy a magyar társadalom – a MIÉP és a Munkáspárt támogatóinak kivételével – szereti „Európát”. Az integráció-faktor korrelál a piacgazdaság- és a liberalizmus- faktorokkal.

8. táblázat
Az „integráció”-faktor

     A 9. táblázatban különböző társadalmi-demográfiai csoportokban mutatjuk be a faktorértékek átlagait.15 A legnagyobb különbségeket természetesen pártállás szerint találjuk, de a válaszadók politika iránti érdeklődése, iskolai végzettsége, jövedelmi helyzete, lakóhelye és életkora is befolyásolja az euroatlanti integrációhoz való viszonyt. Az integráció eszméje a MIÉP (és a Munkáspárt) támogatóitól áll a legtávolabb, de a politika iránt egyáltalán nem érdeklődők, a legszegényebbek és a 46 évesnél idősebbek körében is negatív a faktorértékek átlaga. A legpozitívabban a megyeszékhelyeken, illetve a megyei jogú városokban lakók, az átlagosnál magasabb jövedelműek és a 30 évesnél fiatalabbak viszonyulnak az integrációhoz.

9. táblázat
Az „integráció”-faktor átlagai a különböző társadalmi-demográfiai csoportokban

     A 2. faktort a továbbiakban az „antirasszizmus” címkével fogjuk jelölni. Ezt a faktort a kérdőíven szereplő 9 népnévből 6 nép, illetve etnikum megítélése alakítja nagy súllyal (10. táblázat). Az amerikaiak, a németek és a lengyelek maradtak ki belőle, ám a zsidók és az oroszok faktorsúlya is jóval alacsonyabb a többi etnikuménál. A faktorhoz nagy súllyal kötődő népek esetében határozottan negatívak a mérleg-indexek értékei. Így a faktor pozitív értékei azt jelzik, hogy a válaszadó nem osztozik a többségre jellemző negatív előítéletekben, és tipikusan a „közömbös” válaszlehetőséggel élt a faktorban szereplő népek megítélésekor. A faktor meglehetősen szorosan korrelál a „liberalizmus”-faktorral, amelyben nagy súllyal szerepelnek a lengyelek. Õk nyilván azért nem kerültek ide, az „antirasszizmus”-faktorba, mert a liberálisok irántuk nem egyszerűen közömbösek, hanem szeretik őket.

10. táblázat
Az „antirasszizmus”-faktor

     Az „antirasszizmus”-faktor átlaga a MIÉP és az FKGP híveinél a legnegatívabb, míg az SZDSZ táborára a legjellemzőbb a rasszizmus elvetése. A faktorértékek alakulását a pártálláson kívül csak a válaszadók iskolai végzettsége és neme befolyásolja. A diplomásokra és a nőkre az átlagosnál valamivel jellemzőbb a rasszizmus elvetése.

11. táblázat
Különbségek az „antirasszizmus”-faktor átlagaiban

     A 3. faktort a „radikalizmus” címkével jelöltük. Tulajdonképpen ez a legtisztább faktor. Mindössze két fogalom – a tüntetés és a sztrájk – megítélése alakítja nagy súllyal (12. táblázat). A radikális véleménynyilvánítási formák mérleg-indexe erősen negatív, kivéve a MIÉP és az FKGP híveinek válaszait. A rendszerváltás utáni időben a legtöbb tüntetést éppen a MIÉP szervezte, de a kisgazdáktól sem álltak távol az utcai demonstrációk. Ugyanakkor a társadalom nagyobbik hányada nem tekinti igazán legitim politikai eszköznek a tüntetéseket és a sztrájkokat. Főleg azért nem, mert ezek sértik az emberek általános biztonságigényét.

12. táblázat
A „radikalizmus”-faktor

     A pártálláson kívül a válaszadók lakóhelye, iskolai végzettsége, életkora és neme is befolyásolja a „radikalizmus”-faktor csoportátlagait. A legtöbb utcai demonstrációt a fővárosban szokták tartani, így a budapestiek már nem is csodálkoznak ezeken, és sokkal természetesebbnek tartják a tüntetéseket és a sztrájkokat, mint a vidéken élők, de a legfiatalabbak és a diplomások is megértőbbek a radikális véleménynyilvánítási formákkal, mint mások. A faktor korrelál a „piacgazdaság”-faktorral, vagyis azok, akik megbarátkoztak a piacgazdasággal, az átlagosnál kevésbé haragszanak a sztrájkokra és a tüntetésekre.

13. táblázat
A „radikalizmus”-faktor átlagai különböző társadalmi-demográfiai csoportokban

     Az 4. faktor a „szocializmus”-hoz való viszonyt jelzi (14. táblázat). Itt az a figyelemre méltó, hogy a faktorhoz tartozó itemek nem kerültek ellentétes előjellel együvé a „jobboldaliság”-faktorhoz tartozó itemekkel, és a két faktor nem is korrelál egymással. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nagyon sok ember nem a jobboldal–baloldal dimenzióban gondolkozik, hanem egymástól függetlenül ítéli meg a két értékvilágot, illetve, hogy a szocializmust nem a jobboldaliság ellenében fogja fel. A szocializmus faktorértékeinek átlaga természetesen a Munkáspárt (0,79) és az MSZP táborában (0,64) a legmagasabb. Másrészt a szocializmusellenesség kettős természetű. Részben politikai indíttatású, részben életkori: a szocializmus éveiben szocializálódott nemzedékekre kevésbé jellemző, mint a 30 évesnél fiatalabbakra. Ráadásul a válaszadók iskolai végzettsége és jövedelmi helyzete is befolyásolja a szocializmushoz fűződő viszonyt. Az értelmiségiek kevésbé azonosulnak e faktorral, mint a legszegényebbek és az iskolázatlanok. Többek között ebből adódik az is, hogy a MIÉP után a Fidesz–MPP és az SZDSZ tábora a leginkább szocializmusellenes és nem az FKGP hívei, akik általában szegényebbek és iskolázatlanabbak az átlagosnál.

14. táblázat
A „szocializmus”-faktor

15. táblázat
A „szocializmus”-faktor a különböző társadalmi-demográfiai csoportokban

     Az 5. faktort a „jobboldaliság” címkével jeleztük (16. táblázat). A faktorba került itemek önmagukért beszélnek, ám arra is érdemes felfigyelnünk, hogy nem igazán magasak a faktorsúlyok. Ez azt jelzi, hogy bármennyire is összetartozóknak érezzük a faktorhoz tartozó fogalmakat, ezek az emberek fejében korántsem kötődnek olyan koherensen egymáshoz, mint például a „szocializmus”-faktorhoz tartozó itemek. Talán még ennél is meglepőbb, hogy – a kapitalizmus mellett – nem kap szerepet a faktor alakításában a piacgazdaság. Ez azt jelzi, hogy a jobboldaliság fogalmát ideológiai tartalmak töltik ki a magyar közgondolkozásban, gazdaságpolitikai jelentése, töltése gyakorlatilag nincs. A jobboldaliság a MIÉP táborára a legjellemzőbb. Ez nem meglepő. Az viszont igen, hogy a faktor átlaga alacsonyabb az SZDSZ, mint az MSZP táborában. A pártálláson túl a gazdasági helyzet, az iskolai végzettség, a politika iránti érdeklődés és a lakóhely is befolyásolja a „jobboldaliság”-faktor átlagait. Ha egybevetjük a 15. és a 17. táblázat adatait, azt is megértjük, miért nem korrelál egymással a szocializmus és a jobboldaliság: a legiskolázottabbak egyszerre utasítják el a két faktort.
      A „jobboldaliság”-faktor értékei a választások utáni adatfelvételben szignifikánsan pozitívabbak lettek, mint amekkorák a választások előtti két adatfelvételben voltak. Ez viszont azt mutatja, hogy sok válaszadónál a konformitás, a többségi (vagy annak vélt) véleményekhez való igazodás is szerepet játszott a politikai fogalmak megítélésében.

16. táblázat
A „jobboldaliság”-faktor

17. táblázat
A „jobboldaliság”-faktor a különböző társadalmi-demográfiai csoportokban

     A 6. faktort a „részvétel” címkével jelöltük (18. táblázat). A faktor a politikai iránti érdeklődéssel korrelál a legszorosabban. Azt, hogy a vallás (viszonylag kis súllyal) jelen van a faktorban, két tényező magyarázhatja: egyrészt az, hogy sokan a vallásszabadságra gondoltak, amikor értékelték a fogalmat, másrészt a választási részvétel, a választások és a politika tisztelete normakövető magatartás, illetve van benne egyfajta tekintély- és hagyománytisztelet, akárcsak a vallásosságban. Mindenesetre a faktor a fiatalokra és a budapestiekre kevésbé jellemző, mint a vidékiekre, illetve az idősebbekre. A faktor átlaga értelemszerűen azok körében a legalacsonyabb, akik nem tudták vagy nem akarták megnevezni kedvenc pártjukat, és a MIÉP hívei körében a legmagasabb. Ez összefüggésben lehet azzal, hogy a MIÉP táborának nagyon megugrott a szavazókedve a választások előtt, ami aztán át is segítette Csurka István pártját az 5%-os küszöbön.

18. táblázat
A „részvétel”-faktor

19. táblázat
A „részvétel”-faktor a különböző társadalmi-demográfiai csoportokban

     Az egyes itemek súlyai a 7. faktorban sem túl magasak, de azért jól értelmezhető, hogy mit is mutatnak a faktorértékek. A faktort „piacgazdaság”-faktornak neveztük el, főleg azért, mert ez rövidebb a gazdasági rendszerváltás megnevezésnél, amiről tulajdonképpen szó van. A rendszerváltás ehhez a faktorhoz kötődik a leginkább, ami azt a tudásunkat erősíti meg, hogy sokan negatív gazdasági következményei miatt nem szeretik sem a rendszerváltást, sem a piacgazdaságot. A faktor átlaga egyébként a MIÉP táborában a legalacsonyabb, és azok körében a legmagasabb, akik az átlagosnál magasabb jövedelműnek tartják magukat. Figyelemre méltó az is, hogy a választások utáni felmérés faktorátlaga +0,15, míg a választások előttié –0,07, azaz a Fidesz–MPP választási győzelme után sok embernél kedvező irányban mozdult el a gazdasági rendszerváltás megítélése.

20. táblázat
A „piacgazdaság”-faktor

     Végül a 8. a „liberalizmus” faktora (22. táblázat). Azt, hogy a lengyelek nagy súllyal vesznek részt benne, nem magyarázhatjuk egyszerűen azzal, hogy a liberalizmus hívei általában nem elutasítóak más népekkel szemben. A két item szoros kötődését valószínűleg az is magyarázza, hogy a szocializmus összeomlásában nagyon fontos szerepet játszottak a lengyel ellenzéki mozgalmak. A szocialista rendszerrel szemben álló liberális ellenzékiek képzete könnyen idézi fel a szocialista rendszer ellen lázadozó lengyelek képzetét. A szocializmus regnálása idején Lengyelország úgy élt a köztudatban, mint szegény, ám Magyarországnál szabadabb szellemű ország, és liberális körökben divat volt Lengyelországba járni.16

21. táblázat
A „piacgazdaság”-faktor a különböző társadalmi-demográfiai csoportokban

     A választások után ez a faktor negatív irányba tolódott, ami azért furcsa egy kicsit, mert a győztes párt – amelynek támogatottsága győzelmének bejelentése után nagyon megugrott – hivatalosan még mindig tagja a liberális internacionálénak. Még érdekesebb a helyzet, ha egyszerre nézzük az életkor és a felmérés idejének hatását. Ekkor azt látjuk, hogy a választások előtt a legfiatalabbak (a 18-29 évesek) voltak a legliberálisabbak, a választások után viszont éppen ebben a körben tolódott a leginkább negatív irányba a faktor átlaga. A faktorátlag csak az SZDSZ táborában pozitív, egyértelműen negatív értéket viszont csak az FKGP táborában vesz fel. Ebben az a meglepő, hogy nem a MIÉP híveinél találjuk a legkisebb értékeket. Ez talán arra utal, hogy a kisgazdák inkább antiliberális indíttatásból állnak szemben az SZDSZ-szel, míg a MIÉP híveinél sokszor a rasszizmus játszik szerepet ebben. Ugyanakkor a faktornak nagyobb a szóródása iskolai végzettség, mint pártállás szerint, márpedig az összes párt tábora közül éppen az FKGP híveinek a legalacsonyabb az átlagos iskolai végzettségük.

22. táblázat
A „liberalizmus”-faktor

23. táblázat
A „liberalizmus”-faktor a különböző társadalmi-demográfiai csoportokban

     Végül a faktorok segítségével megrajzolhatjuk az öt legnagyobb párt érzelmi-ideológiai profilját. A 2–6. ábrákon nem az eddig használt Anderson–Rubin-féle, hanem a Bartlett-féle faktorérték-átlagokat adtuk meg. Ennél a számítási módnál nem egy a populációbeli szórása a faktoroknak, mint amennyi az előbbinél, hanem nagyobb. Így a profilok kontrasztosabbak lettek, mintha a táblázatainkban megadott értékeket ábrázoltuk volna. A profilokon nem szerepel a „részvétel”-faktor, mert ez tulajdonképpen csak a pártot választókat különíti el a bizonytalanoktól.
      A 2. ábrán a MIÉP profilja látható. Az öt közül ez a legkarakteresebb arcél. Hasonlóval büszkélkedhet minden szélsőjobboldali, fasisztoid párt. Tulajdonképpen még az sem különbözteti meg igazán a MIÉP táborát a nyugat-európai szélsőjobb pártoktól, hogy mereven ellenzi az integrációt. Az így gondolkozó emberek elsősorban xenofóbiájuk miatt ellenzik országaik csatlakozását a különféle nemzetközi együttműködésekhez.
      Az MSZP profilja is eléggé markáns, bár csak egy igazán kiugró elemet találunk: a bal-oldaliságot (3. ábra). Ez akkor válik teljesen érthetővé, ha belegondolunk abba, hogy az MSZP olyan nagy gyűjtőpárt, amely magához kötötte a baloldallal azonosulni tudó emberek csaknem teljes spektrumát. A profil talán egyetlen meglepő eleme az, hogy hívei négy év együttkormányzás után sem tudtak jobban megbarátkozni a liberalizmussal. Igaz, a távolságtartás kölcsönös. Sőt az SZDSZ táborában sokkal negatívabban értékelték a baloldaliságot, mint a szocialisták hívei a liberalizmust.
      Az SZDSZ profilja kevésbé markáns, mint a MIÉP és az MSZP arcéle, ugyanakkor ideológiailag nagyon következetes. Valamennyi – a liberális értékvilághoz kötődő – faktor átlaga pozitív hívei körében, akik egyaránt elutasítják a jobb-, illetve a baloldalt (4. ábra). Ebből adódik egyébként az is, hogy az 1. ábrán az SZDSZ is önálló pólusként jelent meg.
      A Fidesz–MPP táborának arcéle elmosódottabb az előző három párténál. Egyetlen markáns vonása a szocializmus elutasítása. Az ábráról az is leolvasható, hogy nem volt teljes a Fidesz–MPP politikai fordulata. Az integráció és a gazdasági rendszerváltás továbbra is pozitív töltésű híveik körében, ráadásul táboruk nem vált sem rasszistává, sem antiliberálissá. Végül is a párt szavazótáborának profilja fedi a Fidesz–MPP vezetőinek politikai önmeghatározását: egy mérsékelten jobboldali néppárt arcélét láthatjuk az 5. ábrán.
      Az FKGP profiljának az az igazi jellegzetessége, hogy a párt híveinek körében valamennyi liberális érték egyértelműen negatív átlagot kapott. Ugyanakkor a kisgazdák sokkal kevésbé antiszocialisták és integrációellenesek, mint a MIÉP támogatói. A rasszizmus jelenléte viszont közös a két párt táborában, jóllehet ennek tartalma eltérő: a MIÉP híveinél inkább ideológiai alapú, a kisgazdáknál pedig inkább zsigeri ellenérzésekről van szó.

Az érzelmektől az ideológiákig

     Arra a kérdésre, hogy az ideológiai orientációk motiválják-e az érzelmeket, vagy az érzelmek kristályosodnak-e ki ideológiákká különböző tudatossági szinteken, adataink szerint azt válaszolhatjuk, hogy inkább ez utóbbiról van szó. Az utóbbi években a pártok kerülték az ideológiai önmeghatározásokat, ugyanakkor szóhasználatukban, szimbolikus megnyilvánulásaikban, tehát az érzelmekre ható eszközeikben nagyon is tetten érhető ideológiai elkötelezettségük. Mindezt úgy értelmezhetjük, hogy lezárult egy tanulási folyamat mind a pártok, mind a társadalom körében.
      A harmadik szabad választásra ideológiailag is elkülönülnek egymástól a pártok szavazótáborai, ám igazán markáns profiljuk csak a kis pártoknak van. Ez különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy Magyarországon mindössze a választásra jogosultak körülbelül egyharmadára jellemző az erős és stabil pártkötődés, míg körülbelül négytizedük kötődése meglehetősen képlékeny (Gradvohl–Marián–Szabó 1998). Olyannyira, hogy a választók egyötöd körüli része a három választás során, illetve a választások után rendre az éppen győztes párt táborát gyarapította. Ebből az is következik, hogy az ideologikus pártok nem tudnak sikeressé válni Magyarországon. A néppártiság azonban nem jelent teljes ideológiamentességet.
      A legutóbbi választáson és utána a társadalom polarizálódásának lehettünk a tanúi. A polarizálódás a baloldalisághoz fűződő viszony mentén történt. Azok, akik pozitívan viszonyulnak a szocializmushoz – bármit is jelent a számukra ez a fogalom –, megtalálták pártjukat az MSZP-ben, függetlenül attól, hogy más politikai ideológiákhoz, fogalmakhoz hogyan viszonyulnak. A pólus másik oldalán a Fidesz–MPP gyűjtötte be a szavazatokat, azonban nem jobboldali fordulata révén. A fiatal polgári demokraták stratégiája a baloldal elutasítására épült, és ez sikeres volt. Ugyanakkor a Fidesz–MPP felduzzadt tábora nem azonosul egységesen a jobboldali, konzervatív ideológia világához kötődő fogalmakkal. Ezért is kaphattuk azt a meglepő eredményt, hogy a jobb-, illetve baloldalhoz kötődő fogalmak két külön faktorba kerültek, amelyek még csak nem is korrelálnak (negatívan) egymással (14. és 16. táblázat).
      Ezen a választáson a liberalizmus–antiliberalizmus kérdését háttérbe szorította a szocializmusellenesség–baloldaliság kérdése. Valószínűleg ezért is szerepelt az SZDSZ rosszul a harmadik választásokon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a liberális értékeknek ne lennének hívei Magyarországon, és hogy ne lennének antiliberálisok. Az előbbiek az SZDSZ-en kívül a nagy néppártok táborát is gyarapítják, ez utóbbiak pedig ott vannak az FKGP és a MIÉP szavazói között.

Jegyzetek

1. A Marketing Centrum három országosan reprezentatív felmérést készített az 1998-as választások időszakában. Az első adatfelvételre április elején, a másodikra április végén, a harmadikra pedig a választások második fordulója után, június elején került sor. A kutatások célja a pártok támogatottságának felmérésén túl a különböző politikai ideológiákkal való érzelmi azonosulás feltárása volt.

2. Az USA-ban Easton és Dennis nevéhez kötődik az az elképzelés, hogy a politikai rendszer működésének legitimációját a már kora gyermekkorban kialakuló pozitív politikai érzelmek biztosítják. Ezeknek a pozitív érzelmeknek a tárgya elsősorban maga az Egyesült Államokat képviselő elnök, de ilyenek fűzik a gyerekeket az amerikai zászlóhoz, George Washingtonhoz stb. is (Easton–Dennis 1969).

3. Magyarországon a közvélemény-kutatások a nyolcvanas évek végétől kezdve vizsgálják a politikai intézmények iránti bizalmat (Bruszt–Simon 1990; Hann 1996).
      A kilencvenes években a posztszocialista országokra is kiterjedő nemzetközi összehasonlító kutatásokban ugyancsak gyakran vált vizsgálat tárgyává a politikai bizalom, a történelmi körülményekből adódóan immár nemcsak a politikai szereplők és intézmények iránt, hanem a politikai rendszerek különböző, alternatívákként is értelmezhető típusaival kapcsolatban is (Bruszt 1995).

4. A nyolcvanas években több tanulmány is foglalkozott a sajátos egypártrendszeri viszonyok közötti ideológiai tagolódások felrajzolásával (Nagy L. G. – Gombár – Vágó 1984; Lázár – Nagy L. G. 1989).
      Az egypártrendszerről a többpártrendszerre való váltás sajátosságából adódóan Magyarországon elsősorban két – az előző rendszerbe való integráltságot, illetve éppen ellenkezőleg, a dezintegráltságot kifejező – ideológiai tényező mentén lehetett a politikai pártválasztásokban kifejeződő attitűdöket elemezni: az egykori MSZMP-tagság és a vallásosság mentén. Az előbbi tényezőnek az MSZP-re szavazással kapcsolatos összefüggéseiről lásd Angelusz–Tardos 1995. A vallásosság szerepéről lásd Stumpf 1994.

5. A közgondolkozás ideológiai alakzatairól lásd Csepeli–Závecz 1996; Lázár–Marián 1996a, 1996b: Gradvohl–Marián–Szabó 1998.

6. A fogalmak között voltak közösségiek (köztársaság, haza, zászló, szabadság, egyenlőség, testvériség stb.), értékeket, mechanizmusokat és intézményeket jelentők (demokrácia, szavazás, választás, polgármester, állampolgár, közigazgatás stb.), pártpolitikaiak (politikai párt, baloldal, jobboldal, szocializmus, kommunizmus, kapitalizmus, Pompidou, Mitterand, de Gaulle stb.) és társadalmiak (polgárság, reform, pénz, tüntetés, forradalom, szakszervezet stb.) (Percheron 1974).

7. A kutatás a budapesti 10-14 éves gyerekeket reprezentáló mintán készült (Szabó–Csepeli 1984).

8. Jellemző, hogy az eredeti francia kérdőív úgy tanítja meg a gyerekeket a kérdőív kitöltésére (a „szeretem”, „nem szeretem” és „nem tudom” válaszok beikszelésére), hogy a „csokoládé”, „fantom” és „tartózkodás” fogalmakkal indítja a szójegyzéket (ezek az illusztrációk), majd pedig a „presztízs”, „külföldi”, „engedelmesség” és „köztársaság” szavakkal folytatja.

9. Ilyen kérdések két vizsgálatban szerepeltek. Az egyik 1994-ben, két kecskeméti főiskola hallgatói körében, a másik 1996-ban, az utolsó éves középiskolások országos mintáján készült (Szabó–Örkény 1998).

10. Április elején még 40 item szerepelt a kérdőíven, ám a későbbi vizsgálatokból kihagytunk 10 olyan fogalmat, amely nem mutatott összefüggést a pártpreferenciákkal.

11. Április végén a szokásos 1000 fő helyett 1200 fős volt a minta.

12. A lépésenkénti algoritmus a 30 itemből úgynevezett diszkrimináló háttérváltozókat állít elő, és ezek segítségével minden válaszadót klasszifikál, majd megvizsgálja, hogy a besorolások helyesek voltak-e vagy sem. Ha nem lennének jelentős különbségek az egyes pártok szavazótáborához tartozók válaszmintázatai között, akkor az eljárás 20%-ánál kisebb eséllyel rendelné eredeti pártjukhoz a válaszadókat, és a nagyobb pártok szavazótáborába tartozókat nagyobb valószínűséggel sorolná be helyesen, mint a kisebb pártok táborához tartozókat. Ezzel szemben a válaszadók 48%-át klasszifikálta helyesen az algoritmus.

13. A diszkrimináló változók centroidjait többdimenziós skálázással vetítettük két dimenzióra.

14. A faktorok kiszűrésénél az eredeti és a redukált korrelációs mátrix eltéréseit minimalizáltuk, majd a faktorsúlyokat úgynevezett direct oblique eljárással optimalizáltuk. Ez a rotációs eljárás lehetőleg csak egy faktorban ad magas súlyt az egyes változóknak, ugyanakkor a kapott faktorok nem lesznek ortogonálisak, azaz korrelálhatnak egymással. A faktorértékeket úgy állítottuk elő, hogy standard normális eloszlást kövessenek, azaz átlaguk 0 legyen, szórásuk pedig 1. (SPSS parancsnyelven: extraction=uls; rotation=oblimin /delta=0/; save score method=Anderson-Rubin.)

15. Ezek viszonyszámok. A teljes populációban 0 a várható értékük, a szórásuk pedig 1. A negatív értékek tehát azt jelzik, hogy az adott csoport tagjai az átlagosnál kevésbé kedvelik az euroatlanti integráció eszméjét, a pozitív értékek pedig azt, hogy az adott csoport tagjai az átlagosnál jobban pártolják az integrációt. A ±0,1-nél kisebb eltérések viszont teljesen véletlenszerűek (néha még az ennél nagyobbak is).

16. Jól illusztrálja ezt egy korabeli vicc: Találkozik a határon a keletnémet és a lengyel kutya. Hát te minek jössz hozzánk? – kérdezi a német kutya a lengyeltől. Enni – hangzik a válasz. – És te miért jössz át hozzánk? – kérdez vissza. – Ugatni – válaszolja a keletnémet kutya.

IRODALOM

Angelusz R. – Tardos R. 1995: „A választói magatartás egy mögöttes pillére. Az egykori MSZMP-tagság szerepe”. Politikatudományi Szemle, 3. szám, 5–18. oldal.

Bourdieu, P. 1991: „Political Representation. Elements for a Theory of the Political Field”. In Language and Symbolic Power. Cambridge, Mass., Harvard University Press, 171–220. oldal.

Bruszt L. – Simon J. 1990: A lecsendesített többség. Budapest, Társadalomtudományi Intézet.

Bruszt L. 1995: „Miért támogatnák a kapitalizmust a kelet-európaiak?” Politikatudományi Szemle, 3. szám, 41–74. oldal.

Csepeli Gy. – Závecz T. 1996: „Mindennapi konzervativizmus Magyarországon”. Jel-Kép, 1. szám, 23–30. oldal.

Easton, D. – Dennis, J. 1969: Children in the political system: origins of political legitimacy. New York, McGraw-Hill.

Gradvohl, P. – Marián B. – Szabó I. 1998: „A folyamatosság forradalma, avagy a Kádár-korszakhoz való viszony szerepe a magyar közgondolkodásban”. Politikatudományi Szemle, 2. szám, 5–26. oldal.

Hann E. 1996: „A politikai közvélemény a Medián kutatásainak tükrében”. In Kurtán S. – Sándor P. – Vass L. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1995-ről. Budapest, DKMK Alapítvány, 602–622. oldal.

Jennings, K.M. – Niemi, G.R. 1981a: Generations and politics. A study of young adults and their parents. Princeton, NJ., Princeton University Press.

Jennings, K.M. – Percheron, A. 1981b: „Political continuities in French Families: a new perspective on an old controversy”. Comparative Politics, 4. szám, 421–436. oldal.

Lázár G. – Marián B. 1996a: „A politikai dimenziók a közgondolkodásban.” Jel-Kép, 2. szám, 15–24. oldal.

Lázár G. – Marián B. 1996b: „A politikai közvélemény a Marketing Centrum kutatásainak tükrében”. In Kurtán S. – Sándor P. – Vass L. (szerk.): Magyarország politikai évkönyve 1995-ről. Budapest, DKMK Alapítvány.

Lázár G. – Nagy L. G. 1989: „Politikai-ideológiai áramlatok a magyar társadalomban”. Társadalomkutatás, 1. szám, 65–82. oldal.

Nagy L. G. – Gombár Cs. – Vágó J. 1984: A párttagság szocializmus-képe. Egy empirikus kutatás tanulságai. Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont.

Percheron, A. 1974: L’univers politique des enfants. Paris, Presses de la fondation nationale des sciences politiques.

Percheron, A. 1977: „Transmission des préférences idéologiques au sein de la famille.” Bulletin de la société française de sociologie, 9. szám, 41–52. oldal.

Stumpf I. 1994: „Választói magatartás a generációs és vallási törésvonalak mentén”. In Balogh I. (szerk.): Törésvonalak és értékválasztások. Budapest, MTA PTI.

Szabó I. 1990: Az ember államosítása. Politikai szocializáció Magyarországon. Budapest, Tekintet Könyvek.

Szabó I. – Csepeli Gy. 1984: „Politikai érzelmek iskolája”. Jel-Kép, 2. szám, 26–31. oldal.

Szabó I. – Örkény A. 1998: Tizenévesek állampolgári kultúrája. Budapest, Minoritás Alapítvány.

1. ábra
A jelentősebb pártok egymáshoz viszonyított helyzete érzelmi profiljuk eltérései alapján

2. ábra
A MIÉP támogatóinak érzelmi-ideológiai profilja

3. ábra
Az MSZP támogatóinak érzelmi-ideológiai profilja

4. ábra
Az SZDSZ támogatóinak érzelmi-ideológiai profilja

5. ábra
A Fidesz-MPP támogatóinak érzelmi-ideológiai profilja

6. ábra
Az FKGP támogatóinak érzelmi-ideológiai profilja