Kukorelly Endre

A szõnyeg

 1998. június 7-én vasárnap reggel, pakolás közben, a lakás felújítása miatt át kellett cipelni az összes cuccot a szomszédhoz, ahogy a középsõ szobában levõ szõnyeget felcsavartam, iszonyú erõsen éreztem azt a valamit, amit déja vu-nek szokás nevezni

Itt kavarognak emberek, növények,
és keveregnek selyemrojt-keretben*
a szõnyeget a nagyapám csinálta, ezzel szórakozott, volt egy szövõszéke, és hivatal után minden nap, egy sort szõtt a meglévõ darabhoz
perzsa minta, a rajzok között az évszám, 1940, és néhány név is: ILONA, õ a nagymamám, EDITH, az anyám, LONCI, az anyu nõvére, PISTA, a Lonci néni férje, és KISLONCI, a lányuk
fekszem a szõnyegen, egészen közelrõl vizsgálgatom a mintázatot tehát az volt, hogy itt hasaltam, és néztem a nagypapa szõnyegének a mintáit

minden lebûvölt, dermedt táncba retten
azt írja, vagy inkább mondja egy interjúban (Magyar Hírlap 1998. június 20.) HM: „megemlíthetjük KE teóriáját, aki szerint érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a futballt emberfej nagyságú labdával játsszuk. Kár, hogy nem fejti ki, miért érdemes ezen elgondolkodni.”
tényleg, miért is?
nem fejtem ki. „Tény, hogy a labda épp ekkora”, mondja HM. Fejtsem ki?

ellentmondó rajzok furcsa teste.
Nincs senki, aki e rejtélyt feloldja,
de az egész felébred egyszer este.
na jó, noha úgyis eleve tudja, aki tudja, és aki nem, az meg úgyse, soha és sehogy
azt hiszem, abban, „hogy a futballt emberfej nagyságú labdával játsszuk”, az az érdekes, hogy emberfej nagyságú labdával játsszuk: tökéletes forma, tökéletesen passzol hozzám, olyan, mint, olyan, mintha, ember formájú, és így tovább, ennyi volna a teória, ennél jobban nem fejtem ki, ezután már mindenkinek a maga dolga, hogy mire jut vele
én arról tudnék beszámolni, hogy egyszer, olyan kilenc vagy tíz vagy tizenegy éves koromban, nyilván a kezdõdõ szezon miatt Húsvétkor, kaptam egy igazi, rendes meccslabdát
az nagyon nagy dolog volt
fekszem a hasamon a középsõ szoba szõnyegén, az orromat a labdához dugom, ahhoz a puha bõrhöz
bõrszagú
fogom az arcát
nem viszem magammal az ágyba, mégiscsak nagy fiú vagyok már
nem viszem ki a térre, mert
mert smucig vagyok, sajnálom tõlük, az én labdám
nincs senki
aztán kiviszem, mert
most ezen mit fejtsek ki?
tényleg belerúgnak, nagyjából mndenki labdába rúg, de aki tudja, az tudja, hogy nem rugdosásra szolgál.

és végre hozzák az igaz megoldást
„A jólneveltségemben az önkiélés személytelenített rabszolgaságát pillantom meg. A kíméletlen udvariasságban és 'liberális' távolságtartásban azt a mély – és üresen szadisztikus, önélvezõ – gátlástalanságot fedezem fel, amely szerint a futballozást (egyfajta futballozást persze) azért kell szeretni, mert a focilabda éppen akkora, mint az ember feje (szabad idézet egy kitûnõ értelmiségitõl).” írja BP (Visszaszámlálás – beszélgetõkönyv Bp. Liget, 1998)
az „egy kitûnõ értelmiségi” lennék én, tehát hogy szerinte szerintem (egyfajta futballozást persze) azért kell szeretni, mert ott fejet rúgnak
erre meg mit mondjak
léteznének igazi megoldások, és ez is végre az igaz megoldás
egyszer Moszkvában tûz van a kilencedik emeleten, és ott áll az erkélyen egy nõ a
gyerekével
a tûzoltók, kifeszítik a ponyvát, integetnek neki, hogy dobja le a gyereket, de nem, mert a nõ csak Lev Jasinban, a világhírû kapusban bízik, hívják ide, õ biztos elkapja
jó, kihívják
meg is érkezik Lev Jasin, világhírû kapus, kipattan a Volgából, felölti hollófekete szerelését, bemelegít, aztán gyerünk, anya ledobja gyermekét, Lev Jasin, a világhírû kapus rávetõdik, magához húzza
tombol a közönség
akkor az történt, hogy Lev Jasin, a világhírû kapus háromszor lepattintotta a gyereket, és kirúgta

a durvák mit sem látnak itt e mintán
egészen közelrõl nézem a mintázatot
ez így biztos nem volt
egyszer, harmincvalahány éve, feküdtem a középsõ szoba szõnyegén, a fejem alá tettem a vadonatúj lasztimat, és arra gondoltam, hogy komoly játékos leszek a szabályos méretû futball-labda egy kisfiúnak persze túl nagy, igen, de: mihez képest
a nagyapám olyan erõsen és sokáig klopfolta a szõnyeg szálait, hogy a perzsamintákat így kissé „átalakította”, például a négyzet-alakzatok inkább rombuszok
abból a perspektívából nézve visszaáll
bizonyos perspektívából nézve mindez visszaáll.

sokaknak sohse szólanak beszédben,
csak keveseknek szólnak képbe, ritkán.
„Tény, hogy a labda épp ekkora, s ha elfogadjuk, hogy a sportok afféle civilizált, kontrollált agressziókiélések, így HM, akkor innen egy lépés, hogy azt mondjuk, itt fejeket rugdosunk.”
hát ja, rugdosás is, megy a rugdosás
és dajkálás
csókolás
tudod, mi az, becsókolni a lasztit a kapuba?



1998. július 8-22.

* Stefan George: A szõnyeg (Kosztolányi Dezsõ fordítása)


Tartalomjegyzék