JANKA GYÖRGY

A SZENTSZÉK ÉS A BÉCSI UDVAR SZEMPONTJAI A NAGYVÁRADI ÉS A KÖRÖSI GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZMEGYÉK FELÁLLÍTÁSÁBAN (1775-1777)

Mária Terézia uralkodása második szakaszában a magyarországi egyház szervezetét illetően átfogó rendezésre került sor. Új római katolikus és ortodox püspökségek felállítása ill. elismerése történt meg.1 Elodázhatatlanná vált az istentiszteleti rendjét és egyházfegyelmét tekintve kelethez tartozó, de a dogma kötelékével a nyugati egyházhoz kapcsolódó görög katolikus egyház bonyolult helyzetének megoldása. A király által kinevezett Rómával egyesült püspökök a valóságban csak a helyi latin ordinárius rítusvikáriusaként működhettek, noha az unió előfeltételeként szabadon választott önálló püspökről volt szó. Nyilvánvalóvá vált: a függetlenség hiánya vagy latin asszimilációhoz vagy az ortodoxiába való visszatéréshez vezet. Ezt élezték a joghatósági viták a klérusok között, ezt húzták alá a királyi bizottságok jelentései (1754-58. Várad, 1774. Körös); s e körül zajlott a kegyúri, püspök-kinevezési harc Róma és Bécs között.

A görög katolikusság helyzetét tekintve döntő fordulatra került sor 1771-ben a munkácsi görög katolikus püspökség erigálásával,2 amikor is a bécsi udvar az illetékes latin hierarchia tiltakozása és Róma halogató politikája ellenére keresztül tudta vinni akaratát, precedenst teremtve ezzel az ország más területein, jelesül Bihar vármegyében, valamint a délvidéken és Horvátországban élő görög katolikusság helyzetének rendezéséhez.

1775 tavaszára felgyorsultak az események. Május 30-án a királynő értesítette a magyar kancelláriát, hogy elindította a nagyváradi egyházmegyében a görög katolikus püspökség felállítását.3 1775. július 19-én pedig Koller báró vezetésével az Illír bizottság a körösi egyházmegye kanonizálása tárgyában értekezett4.

Az uralkodó november 4-én utasította a magyar kancelláriát, hozzon határozatot a vegyes bizottságok javaslatai s az állami hivatalok módosításai figyelembevételével a két püspökség felállítása ügyében. Két napon belül összeült a magyar királyi udvari kancellária e célra megalakult bizottsága Eszterházy Ferenc kancellár vezetésével, az ügy referense pedig az állam korszerűsítésének lelkes híveként ismert Ürményi József volt.5 A bizottság az újonnan felállítandó püspökségek dotációjáról (Körös: Sid és Berkaszovo helységek; Nagyvárad: évi 10.000 Ft), az új püspökök személyéről (Körös: Vasilije Božičkovic, Várad: Moise Drágossy), a metropoliákba való sorolásról döntött, mely szerint az esztergomi érsekség szuffrageneusai lennének akárcsak a munkácsi egyházmegye. A székhelyeket Körös ill. Nagyvárad városában jelölte meg. A királynő jóváhagyta a gyűlés jegyzőkönyvét (placet in totum) és elrendelte az összes érintett értesítését a határozatoktól.6

1775 végére tehát minden készen állt, a legapróbb részletekig kidolgozva a terv végrehajtására.

A királynő a latin püspökök heves tiltakozása ellenére 1776. július 26-án folyamodványban fordult VI. Piushoz a két püspökség ügyében. Hangsúlyozta, hogy a nem egyesült görög keletieknek saját püspökeik, sőt metropolitájuk van, s az unió javát szolgálná a függetlenítés, amint az a munkácsi püspökség esetében is történt - véget vetve a joghatósági torzsalkodásnak, előremozdítva a békét és a katolikus vallás gyarapodását. Kiemelte, hogy szándéka végleges és a kegyúri jog alapján elhatározta a püspökségek felállítását és a pápától a megerősítést kéri.7

Az uralkodó szándékát segítendő Albani bíboros, a bécsi udvar ügyeinek pártfogója 1776. augusztus 31-én audiencián vett részt a pápánál, előadva a királynő kérését, s utólag a pápa készséges, de egyben óvatos magatartásáról tudósította megbízóját, sietve hozzátéve, hogy az ügy a nyári szabadságolások után rögtön tárgyalásra kerül.8

A Congregatio Consistorialis 1776. november 12-én ült össze Pallavicini bíboros államtitkár elnökletével. Témája a székesfehérvári és a szombathelyi római katolikus, valamint a körösi és a nagyváradi görög katolikus egyházmegyék felállítása. A görög katolikus kérdést elemezve Pallavicini először a helyi latin püspökök fő jogi érvét azaz a IV. Lateráni Zsinat "Quoniam is Plerisque" fejezetét ismertette, mely egy egyházmegye területén tiltja több független püspök működését. Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a történelem alakulása több ízben megkövetelte egy területen két vagy akár három eltérő rítusú, de független joghatóságú püspök működését. Erdélyben és Magyarországon az egri egyházmegye területén két eltérő szertartású püspök létezik: egyik görög, másik latin rítusú. A lengyelországi Lembergben pedig egyszerre három püspök van:  egyik latin, másik görög, a harmadik örmény rítusú, akik szintén nincsenek egymásnak alárendelve. E példák hatására és az unió javára óhajtja Mária Terézia az új görög katolikus püspökségek kanonizálását kérni, hangsúlyozta az államtitkár bíboros. A maga részéről támogatta az ügyet azzal a biztosítékkal, hogy a püspökök állhatatosságuk jeleként tegyék le a VIII. Orbán pápa által előírt hitvallást egyházi méltóságok jelenlétében, majd küldjék el ezt a nunciushoz, aki később eljuttatja a Hitterjesztési Kongregációhoz. Végül a szavazáskor a két latin egyházmegye felállítását támogatták, a görög ügyet későbbi időre halasztották el.9

A konzisztórium után Albani bíboros - aki maga is jelen volt - a kudarc okaként két dolgot emelt ki. Az első: a pápa figyelembe akarta venni elődei példáját, akik a görög ügyeket csak hosszas megfontolás után intézték (XIV. Benedek két évet várt a nagyváradi rítusvikariátus felállításakor, XIV. Kelemen is csak hosszabb gondolkodási idő után szánta rá magát a munkácsi egyházmegye kanonizálására), a másik: a görögök "kevésbé jó hite" azaz kiszámíthatatlansága10.

A pápa a fentiek szellemében küldte el döntését november 30-án a királynőnek, melynek indoklásában a legfőbb érv a görög katolikusokkal szemben táplált teljes bizalmatlanság volt.11 VI. Pius kiemelte, hogy a királynő kezdeményezése nem tudta teljesen eloszlatni a kétségeket lelkéből, mert a görög nép jelleme ingatag, ezért veszedelmes az ígéreteinek hinni, mert sokszor előfordult, hogy azok, akiken keresztül másokat akartak megnyerni, maguk is elveszítették a hitüket. Egyértelműen kiderült tehát, hogy ha a királynő nem szorgalmazta volna az egyesült keleti keresztények ügyét, akkor Róma teljesen szükségtelennek vélte volna - legalábbis ebben az időszakban - a görög katolikusok önálló egyházszervezetének létrehozását.

A pápa levelét Pallavicini államtitkár kísérő szavaival Giuseppe Garampi bécsi apostoli nuncius nyújtotta át 1776. december 28-án a királynőnek. Ő minisztereivel együtt általánosságban elismerte a kellő körültekintés jogosságát, de nem hagyott fel a reménnyel, hogy a pápa a különleges körülményekre való tekintettel eleget fog tenni kérésüknek.

A bécsi udvarnak tehát nem állt szándékában beletörődni sem a döntés elodázásába, sem pedig elhatározásának megváltoztatásába. A királynő utasítására Kaunitz herceg államkancellár kapta azt a feladatot, hogy gondolkodjon olyan megfelelő válasz küldésén, amely teljesen meggyőzi a pápát az új görög katolikus püspökségek felállításának szükségessége felől és egyben veszélytelenségéről.

Kaunitz 1777. február 3-án feljegyzést küldött a magyar kancelláriához, tegye meg javaslatait a pápának küldendő választ illetően.12 A kancellária február 10-én tette meg észrevételeit, tíz nappal később pedig már maga az államkancellár ismertette az elkészült Pro Memoria-t az uralkodóval.

A bevezetőben leszögezte: a püspökségek felállítását sürgető korábbi érveket nem ismétli meg, mert ezek, bár továbbra is érvényesek, de már ismertek. Ugyanakkor kidomborította, hogy a vegyes rítusú országok egyháztörténelme azt mutatja, hogy a latinoktól való függés csak fegyver a nem egyesült keletiek kezében, mondván, az unió a görög egyház fegyelme elpusztításának és a latin klérus igája alá vonásának eszköze.

Róma félelmének meg kell szűnnie az alábbi megfontolások hatására:

1.) Olyan országról van szó, ahol az államvallás és az uralkodó vallása katolikus s a király saját vallását igyekszik megőrizni és terjeszteni.

2.) A király országában a kegyúri jog révén az uralkodót illeti meg a püspökök kinevezési joga, tehát csak az Egyházhoz hűséges, megbízható ember lehet püspök.

3.) Ugyanaz érvényes a kanonokok és az archimandriták viszonylatában is.

4.) A görög rítusú püspökök feje metropolitai minőségben az ország prímása, az esztergomi érsek, az ő kötelessége őrködni a Szent Unió java, valamint a püspökök személye felett.

5.) A papképzés legalább részben legyen közös a két rítus között, eloszlatva egyrészt az előítéleteket, ugyanakkor elősegítve az elérendő célt.

6.) A bizonytalanságot kiküszöbölendő kerüljön be a két püspök kinevező bullájába az évenkénti hitvallás letételének kötelezettsége.13

Jól látszik, hogy Kaunitz herceg e javaslata azon túlmenően, hogy minden módon igyekszik garanciát  vállalni a görög katolikusokért, magán hordozza a jozefinista egyházkép jellegzetességeit. Az uralkodó teljes kontrollt gyakorol az egyházi vezetés felett, ő a vallás legfőbb védnöke (közvetlen szint) s az általa kinevezett emberek ellenőrzik az alsóbb rétegeket (közvetett irányítás). Az egységes nevelés elve szintén nem idegen a koncepciótól.14

Értesülve az udvar álláspontjáról Garampi nuncius, a kiváló diplomata15 1777. február 27-én levelet intézett Pallavicini államtitkárhoz azt tanácsolva, hogy engedni kell a királynő kérésének politikai és lelki okokból is. Politikailag azért, mert a királynő nyilvánosan a nemzet előtt kihirdette döntését, kinevezte az új püspököket, bevezette javadalmukba és így súlyos presztízsveszteség nélkül nem várható el, hogy visszalépjen döntésétől. Lelkileg azért, mert az egyesültek büszkék új megtiszteltetésükre és meg vannak elégedve. A megnyugtató megoldás érdekében viszont javasolta az évenkénti nyilvános hitvallás letételének kötelezettségét.16

Ezen kötelezettség ügye újabb vihart kavart, mert a görög püspökök 1777. február 22-én Mária Teréziához folyamodtak kijelentve, hogy az évenkénti nyilvános hitvallás letételének kötelezettsége súlyos megaláztatás lenne számukra, hiszen ők naponta elmondják a katolikus hitvallást egységben a Római Egyházzal és ezt életük végéig meg fogják tenni, de a hiszekegy fenti formában való megkövetelése valójában azt jelentené, hogy a pápa kételkedik egyesülési szándékuk őszinteségében, vagy pedig kételyei vannak a katolikus hitben való állhatatosságukban. Az egység szempontjából különösen káros és hátrányos volna, ha Róma ezen aggályai napvilágra kerülnének, mert a papok és a hívek felháborodnának és elfordulnának az uniótól és a katolikus egyháztól. Ezt még csak fokozhatja az, hogy más egyesült püspököknek Galíciában, Litvániában és Ázsiában soha nem szabtak ki ilyen kötelezettséget.17

A királynő 1777. március 20-án a pápához intézett levelében kiállt a görögök kérése mellett, kérve VI. Piust, ne követeljen többet a két új egyesült püspöktől, mint más galíciai és erdélyi görög katolikus főpásztortól és ne tegyen semmi különbséget az egyesült görög és latin püspökök között. A királynő ezen nagyjelentőségű soraival döntő fordulatot hozott a magyarországi görög katolikus egyház történelmében, emancipálta ezt az egyházat, megelőzve a hivatalos római egyházi gondolkodást.18

Mindez oda vezetett, hogy 1777. április 8-án a Congregatio Consistorialis bizottsága újra összeült megtárgyalni a királynő kérését. Három fő probléma merült fel az alapításokkal szemben:

1.) a görögök állhatatlansága

2.) a hívek csekély száma

3.) az egy egyházmegyében élő két vagy több eltérő rítusú püspökök tilalma.

Az első kérdésben úgy vélték, hogy az egyesültek állhatatlansága elsősorban akkor jelentkezik, ha az illető hívek nem katolikus hitvallású uralkodók alattvalói, vagy olyan országokban élnek, ahol a kormány nem katolikus. A katolikus hitvallású uralkodók felügyelete esetén ritkán tapasztalható az egységtől való visszalépés. Azonkívül be kell számítani azt is,  hogy két új püspök annak az esztergomi érseknek lesz szuffragáneusa, aki feladatul fogja kapni a hit tisztaságának felügyeletét, s ugyanez a bécsi apostoli nuncius kötelessége is lesz. Tehát a kettős ellenőrzési rendszer azaz a kegyúri jog révén az állami, illetve a metropolitai és a nunciusi felügyelet révén az egyházi minden kétséget kizáróan ki tudja védeni az esetleges bizonytalanságokat.

A második kérdésben megállapították, hogy az alapítandó püspökségekben meglehetősen csekély a hívek száma, főként ha a fogarasi egyházmegye 300.000 vagy a munkácsi egyházmegye 100.000 lelkével történik az összehasonlítás. De buzgó misszionáriusok működésének eredményeként megtérések ezreivel lehet számolni, így ez az akadály is elhárult.

A harmadik ponttal, azaz a tiltó kánoni normákkal kapcsolatban az Egyház álláspontja változatlan, mondták, s ennek a legvilágosabb megfogalmazása a III. Ince alatti IV. Lateráni Zsinaton történt. Azonban a pápák többször is adtak felmentést ez alól. Már maga III. Ince is engedélyezte Cipruson, ahol görögök és latinok egyaránt éltek, saját rítusú püspökök választását. X. Leó "Accepimus" bullájában úgy rendelkezett, hogy a görög szertartású püspökök saját híveiket a latin rítusú püspököktől teljes függetlenségben vezessék és kormányozzák. S bár IV. Pius előbb visszaadta a latin püspököknek a joghatóságot, VIII. Kelemen a hét lengyelországi rutén püspök katolikus egyházához való csatlakozásakor mégis nemcsak, hogy megbízta ezeket az egyházak vezetésével ott, ahol latin rítusú püspökök is voltak, hanem a metropolitának még széleskörű lehetőséget is adott a püspökök megerősítésében.

A XVIII. századból két másik példa is adódott: az egyik Erdélyből, ahol XI. Kelemen beleegyezett a görög rítusú püspökök megerősítésébe a latin szertartású egyházmegye területén, a másik a Magyar Királyságból, ahol XIV. Kelemen pápa megalapította a munkácsi görög katolikus egyházmegyét az egri latin püspökség területén. Ezen példák kellő módon igazolják a királynő kérésének jogosságát. Így a végső szavazásnál egyhangú döntés született a két egyházmegye felállítása mellett. Mégpedig úgy,  hogy a püspökök kinevező bullájába ne történjen említés az évenkénti nyilvános hitvallás letételének kötelezettségéről, hanem az esztergomi érsek és a bécsi apostoli nuncius kapjon megbízatást a görög katolikus püspökök hite fölötti őrködésre.19

Mindezeket mérlegelve 1777. június 6-án VI. Pius pápa kiadta az "Indefessum Personarum" kezdetű bullát, másnap, június 17-én a "Charitas illa" kezdetűt, előbbivel a nagyváradi, utóbbival a körösi egyházmegye kánoni felállítását hirdetve ki örök emlékezetül.20 Ezzel véget ért az oly hosszú ideje óhajtott önálló görög katolikus egyházszervezet kiépítése Magyarországon. Mária Terézia és az udvar pártfogásával a görög katolikusok egyenjogúságot kaptak, s valójában ezzel szilárdult meg a görög katolikus egyház helyzete.