Oldalak: 412 413 414 415 416 417 418

 

Sztripszky Hiador névtani munkássága

Sztripszky Hiadort (1875—1946) magyar és ruszin néprajzosként, bibliográfusként és irodalomtörténészként tartja számon a tudományos közvélemény, nyelvészeti tevékenysége kevésbé ismert. Igaz, elhalálozásáról a hazai tudományos folyóiratok közül éppen a Magyar Nyelv emlékezett meg: „Alapító tagjaink közül elhunytak ... Sztripszky Hiador ny. miniszteri tanácsos, folyóiratunk érdemes munkatársa.” (MNy. 1946: 88). Életének kolozsvári korszakában, 1897—1908 között a kitűnő képzést nyújtó Ferenc József Tudományegyetem, majd a kolozsvári múzeumok falai között formálódtak ki tudományos érdeklődésének legfontosabb területei. Már korábban felfigyeltünk arra, hogy a Kolozsváron tanultakat közvetlenül hasznosította, adaptálta a kárpátaljai ruszinokra vonatkozó néprajzi és könyvészeti témájú műveiben. Meggyőződésem szerint a kolozsvári tanulmányok, a kolozsvári tudományos iskola szemlélete egy életre szólóan meghatározta Sztripszky nyelvészeti munkásságát is (vö. Udvari István, Adatok Sztripszky Hiador könyvészeti munkásságáról: Könyv és Könyvtár XX. Debrecen, 1998. 67—97, uő., Adatok Sztripszky Hiador késői alkotói korszakához. Magyar szavak szótára lengyelek részére (1939); Vörösmarty Mihály: Szózat c. költeményének ruszin fordítása. Banczerowski Janusz szerk. Hungaro-Polonica. 1998—1999. Bp., 1999.).

A korabeli kolozsvári filológus körök szerint „a nyelvész tanulmányának legfontosabb tárgya a népnyelv”. A népélet és népnyelv együttes tanulmányozása Erdély székvárosában ivódott Sztripszkybe, akit élete végéig foglalkoztattak nyelvészeti kérdések. Sztripszky 1909-es, 1910-es máramarosi néprajzi gyűjtőútjai (ennek dokumentumait l. a budapesti Néprajzi Múzeum Adattárában. N° 122/1909; 139/1909; 70/1910; 1108/1910.; vö. még: Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum 1910. évi állapotáról. Bp., 1910. [412] 126) és egyéb kárpátaljai terepmunkája során a tanulmányozott falvak görög katolikus parókiái cirillbetűs szertartási könyveinek széljegyzeteit is gondosan kiírta, melyeket a Görög Katholikus Szemle hasábjain mutatott be (Széljegyzetek templomi könyveinkben. Klny. a Görög Katholikus Szemle 1910. évfolyamából; Sztojka püspök újonnan felfedezett antimensionja és az irholczi monostor. Klny. a Görög Katholikus Szemle 1910. évfolyamából.), ugyanakkor azokat kéziratban eljuttatta a lembergi Sevcsenko Tudományos Társaság Könyvtárába. A nyelvészeti, művelődéstörténeti, hely- és parókiatörténeti szempontból egyaránt fontos margináliák módszeres számbavételére, összegyűjtésére és publikálására Sztripszky az 1924-ben Ungváron megjelent könyvében is felhívja a figyelmet, s a téma fontosságát több templomi könyv széljegyzeteinek publikálásával illusztrálja (Sztripszky Hiador, Hdi dokumenti sztarsej isztoriji Podkarpatszkoj Ruszi? O mezsevich nazvanyijach. [= Hol találhatók a Kárpátaljai Ruszinföld régebbi történetének dokumentumai? A határnevekről.]. Uzshorod, 1924. 60—4). A máramarosi Bedőháza görög katolikus parókiáján fellelt 1581-es kiadású Osztrogi Biblia széljegyzeteit Sztripszky Lembergben publikálta (Uhroruszki litopisznyi zapiszki. Huklivszka chronika. [= Ruszin templomi könyvek széljegyzetei. A zugói krónika.] Zapiszki naukovoho Tovarisztva i. Sevcsenka. Tomus 104. Lviv, 1911. 82). E közlemény hatása alatt később Panykevics Iván, Galíciából 1920-ban Kárpátaljára áttelepült nyelvész programszerűen gyűjtötte a kárpátaljai ruszin templomi könyvek margináliáit. A lembergi könyvtárnak Sztripszky által átadott széljegyzeteket is saját gyűjtésével együtt 1929-ben Panykevics tette közzé (Pokrajnyi zapiszi na pidkarpatszkich cerkovnich knihach [= Kárpátaljai templomi könyvek széljegyzetei.] I. Naukovij zbornik Tovarisztva „Proszvita” v Uzshorogyi za 1928/29 rok, IV. Uzshorod, 1929. 129—63). A Panykevics által itt és később is használt ukrán nyelvű pokrajnyi zapiszi terminus a magyar széljegyzet szó tükörfordítása. A ruszin határ- és helynevek gyűjtésének programja is Kolozsvárott fogalmazódott meg Sztripszkyben, aki a korabeli magyar nyelvészeti irodalomban honos határnév műszót a korabeli ruszin és részben az orosz nyelvben is elterjesztette (vö. Sztripszky i. m. 1924.). Sztripszkynél a mezsevije nazvanyija (= határnevek, helynevek) a ruszin chotarnije nazviszka (= határnevek, helynevek) kifejezés orosz megfelelője, mely alatt makro- és mikrotoponímiai anyag értendő, l. az e művében többször szereplő szinonimikus kifejezést: chotarnija ili mezsevija nazviszka. A mezsevija nazvanyija szakszót ’helynév’ jelentésben Sztripszkytől átvette a kárpátaljai ruszinok orosz származású kutatója, Petrov Alekszej is (Karpatoruské pomistní názvy. Karpatorusszkija mezsevija nazvanyija [Kárpátorosz helynevek]. Praha, 1929.; vö. MNy. 1943: 386).

Sztripszky nyelvészeti munkássága a következő területekhez kapcsolódik: névtan, a ruszin írásbeliség és emlékei, a szlovák írásbeliség és emlékei, alkalmazott nyelvészet. Ezúttal névtani munkásságára szeretném ráirányítani a figyelmet.

Sztripszky a kolozsvári néprajzi iskolában tanultaknak megfelelően a néprajzi terepmunka szerves részének tekintette a vizsgált település legfontosabb nyelvi-nyelvjárási jellegzetességeinek lejegyzését, a helynevek felgyűjtését, a régi kéziratok és nyomtatványok számbavételét. „Valamit a mi néprajzunkról” című, 1900-ban Ungváron a Kelet c. lapban folytatásokban megjelent cikkében Sztripszky a Herrmann Antal által az erdélyi nép- és tájrajzi kiállítás (Erdélyi Kárpát Múzeum) ügyében kidolgozott gyűjtési elveket adaptálta a kárpátaljai ruszinok kutatására, s azt az ungvári Kelet 1900. áprilisi és májusi számaiban tette közzé. Sztripszky itt terjedelmes néprajzi kérdőívet is közzétett, melynek kérdései között névtani szempontúakat is találunk, így pl., hogy hívják a falut; volt-e régen más neve; helyrajzi (patak-, csermely-, erdő-, forrás-, hegy-, csúcs-, gruny-, barlang-) nevek; a leggyakoribb családnevek. (Vö.: Rudlovcsák Olena, A kárpátukrán néprajzkutatás története (1914-ig). Folklór és Etnográfia 26. Debrecen, 1986. 52—60; [413] Mayer Mária, A kárpátukrán (ruszin) politikai és társadalmi törekvések. 1860—1910. Bp., 1977. 90—1.)

A néprajzi gyűjtőútjain rögzített helyneveknek Sztripszky csak töredékét tette közzé. A Néprajzi Múzeum megbízásából 1909-ben végzett pl. „tárgyi gyűjtést és tett néprajzi megfigyeléseket Bükkfalva erdélyi községben (l. Sztripszky erre vonatkozó leveleit: Budapesti Néprajzi Múzeum Irattára. N.O. 105/1909; N.O. 151/1909; publikálva: Udvari István, Adatok Sztripszky Hiador néprajzi munkásságához: Punykó Mária szerk., Madarak voltunk. Beregszász—Budapest, 1999.). A háromszéki falu helyneveit azonban csak 1945-ben publikálta. (MNy. 1945: 94—5. A közlemény kéziratát l. MTA Könyvtára Kézirattár MS 5187/34. Ebből megállapítható, hogy a cikknek Pais Dezső adott címet.) 1945-ben a MNy.-ben néhány Baranya megyei község, Szentlőrinc, Kacsata, Csonkamindszent helynevei is megjelennek Sztripszkytől (MNy. 1945: 94). Sztripszky által a ruszin falvakban 1900—1913 között gyűjtött helynévanyagot pedig Petrov Alekszej publikálta egy Prágában 1929-ben megjelent könyvében. Sztripszky 1910-ben ismerkedett meg Petrovval, akinek a ruszin nyelvhatárról írott könyvében a helynévmutató ruszin anyagát ő véglegesítette, s a Lexicon locorum (1772) alapján a vármegyei térképeket is ő rajzolta meg (vö. A. Petrov, Pregyeli uhrorusszkoj recsi v 1773 po oficialnim dannim. Iszledovanyie i karti [A magyarorosz beszéd határai. Tanulmány és térképek]. Materiali dlja isztoriji Ugorszkoj Ruszi. VI. Szankt-Peterburg, 1911. 188). A kárpátaljai ruszin helyneveket közzétevő Petrov (1929) orosz nyelvű könyve előszavában arról tudósít, hogy Sztripszky 1924-ben 50 község helyneveiről készült céduláit és jegyzetfüzeteit adta át neki, konkrétabban pedig Máramaros vármegyéből 17, Bereg vármegyéből 21, Ung megyéből 5, Ugocsából 4, Zemplénből 3 település földrajzi neveit. Az orosz szerző könyvének szakmai szempontból ez a legértékesebb és legmegbízhatóbb része. 1924-ben Sztripszky még további 201 település helyneveit adta át Petrovnak, melyek azonban nem saját gyűjtéséből származtak, hanem 1923 és 1924-ben Sztripszky által szétküldött kérdőívekre a kárpátaljai tanítók által adott, egyenetlen helyesírású és szakmai értékű válaszok voltak: 42 Máramaros, 68 Bereg, 27 Ung, 14 Ugocsa, 47 Zemplén, 3 pedig Sáros megyék területéről (Petrov i. m. 1929. 23—7; vö. MNy. 1943: 386). Petrov értékelése szerint ezek nem érik el Sztripszky saját feljegyzéseinek tudományos szintjét és használhatóságát.

1923-ban Sztripszky a Kárpátaljai Tanfelügyelőség segítségével gyűjtőívet juttatott el a ruszin falvak tanítóihoz, melynek címe magyar fordításban „Kérdőív helynevek és más kultúrtörténeti ismeretanyag gyűjtéséhez” (Voprosznij liszt dlja szobiranyija mezsevich nazvanyij i inysich kulturno-isztoricseszkich szvegyenyij). Sztripszky e kérdőívet közzétette az 1924. évben Ungváron megjelent névtani vonatkozású könyvében is, ahol az az „Útmutató a Tiszamenti Ruszinföld helyneveinek gyűjtéséhez” címet viseli (Instrukciji dlja szobiranyija mezsevich nazvanyij Pritiszjanszkoj Ruszi; vö. Sztripszky i. m. 1924. 52—60). Itt figyelmet érdemel a Pritiszjanszkaja Rusz = Tiszamenti Ruszinföld földrajzi név, melyet a csehek által újonnan bevezetett Podkarpatszkaja Rusz = Kárpátaljai Ruszinföld, és a korábbi, általánosan elterjedt orosz Ugorszkaja Rusz = Magyarországi Ruszinföld megnevezések mellett használt Sztripszky. A kérdőívek szétküldésének fő motívuma az volt, hogy a válaszolóktól egy részről nyelvi információkat nyerjenek a ruszin településtörténethez, másrészt pedig, hogy megbízható, helyi kárpátaljai ruszin népnyelvű adatokhoz jussanak a kárpátaljai ruszin tudományos szakszókincs fejlesztéséhez. A kérdőív két nagyobb szerkezeti egységre tagolódik: A) általános útmutatások hat pontban, B) részletező útmutatások 25 pontban.

A) Az általános tanácsok az adatközlők kiválasztására, a lejegyzés technikájára stb. vonatkoznak. Például az adatközlők helyi lakosok legyenek, ne legyenek fiatalok, fogatlanok, [414] tisztán ejtsék a szavakat; amikor beszélnek, ne legyen pipa a szájukban stb. Az adatgyűjtők fonetikailag jegyezzék le a helyneveket, jelöljék a szavak hangsúlyát; az adatgyűjtők esetleges saját kommentárjaikat világosan különítsék el az adatközlőkétől; vázolják fel a falu térképét. Sztripszky külön felhívja a figyelmet arra, hogy telekkönyvekből, térképekről vagy más egyéb, már kész, s szerinte, általában nyelvészetileg kisebb értékű írásos feljegyzésekből adatot átvenni nem szabad, — a fő forrásnak a nép ajkának kell lenni — írja.

B) A részletező útmutatások kérdése közül több névtudományi vonatkozású: 2. a szomszédos települések neve, 3. a falu ruszin neve, 4. a falu korábbi neve, 5. mi a válasz a Hová való kérdésre?, 6. a szomszédos falvak hogyan csúfolják a falut vagy lakóit, 7. a falunévből képzett, lakosokat jelölő egyes és többes számú főnévi formák, 10. szomszédos falvakra vonatkozó falucsúfolók, 11. a falu részei, 12. a település folyó- és állóvizei, 13. határnevek, 14. forrásnevek. A gyűjtőív személy- és állatnevekre vonatkozó kérdéseket is megfogalmazott: 18. a településen használatos családnevek, 19. ragadványnevek, 20. ló-, ökör-, tehén- és kutyanevek. A gyűjtőív túlmutat a névtanon, abban Sztripszky néprajzi, művelődéstörténeti kérdések mellett nyelvföldrajzi indíttatású információk után is tudakozódott. A „Tiszamenti Ruszinföld nyelvjárási atlaszának elkészítéséhez” 10 alkérdést fogalmaz meg, melyek között fonetikai, alaktani és lexikai szempontúak egyaránt találhatóak. Sztripszky későbbi névtani megállapításainak, cikkeinek ötletét gyakran ebben a gyűjtőívet is magában foglaló könyvében találjuk meg (l. pl. Ci znajete nazvu szvoho szela?: Literaturna negyilja II. 1942. 4. sz. 30) cikket, melyben tíz pontos névtani gyűjtőívet közöl gimnazisták számára), ezért még néhány mondatot szentelünk neki.

„Hol találhatók Kárpátalja régi történetének dokumentumai?” — „A határnevekről” című 65 lapos ruszin nyelvű könyvében a szerző tudományos-ismeretterjesztő stílusban tárgyalja a helynevek mibenlétét, jelentőségüket a történeti földrajz, a nyelvtudomány számára, gazdag példaanyagon szól hozzá a földrajzi nevek és az iskolai tankönyvek szakszavainak egyes összefüggéseihez. A helynevek több tudományág terminológiájának fejlesztéséhez is hasznos anyagot szolgálhatnak. Aki pedig az iskolai tankönyvek szakszókincsének kidolgozásához fog hozzá, feladatát otthon, saját Ruszinföldjén kell kezdenie, ahelyett, hogy ide-oda kapkodva, a könnyebbnek tűnő megoldást választva, a szakszavakat vagy az orosz vagy a galíciai ukrán könyvekből venné át — fogalmazza meg. (A két világháború között sok orosz és ukrán menekült került Kárpátaljára, ahol az iskolai oktatás az intézmények többségében vagy orosz, vagy ukrán nyelven folyt. Az oroszok az orosz nyelvegységet hirdették, az ukránok az ukránt. A ruszinok művelődési és tudományos életét így nemcsak világnézeti, ideológiai ellentétek, de nyelvi megosztottság is jellemezte. Az orosz és az ukrán nyelvegység hívei külön-külön egyesületbe tömörültek. Vö.: Bonkáló Sándor, A rutének. (Ruszinok). Bp., 1940. 130—4; Udvari István, Ruszinok a XVIII. században. Nyíregyháza, 1992. 52—4.). Sztripszky véleménye szerint, amit a terminológiát tervező és összeállító szakember nem talál meg a helynévi anyagban, megtalálhatja a csodálatosan gazdag népnyelvben. Ha pedig ott sem lel rá a keresett terminusra, akkor átvehet szakszavakat külföldi könyvekből. Sztripszky elképzelése szerint a kérdőívre kapott válaszok alapján el lehetne kezdeni Kárpátalja történeti-földrajzi lexikonának munkálatait. (Vö. Sztripszky i. m. 1924. 5.)

Könyve névtani példáinak forrásáról szólva Sztripszky saját gyűjtését emeli ki, valamint Pesty Frigyes helynévtárát. Ez utóbbi kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia 1837-es helynévgyűjtő pályázatáról is szól. Hosszú oldalakon sajnálkozással tárgyalja, hogy a ruszin területek Pesty-féle anyaga rendkívül hiányos. Véleménye szerint Pesty kérdőívére a magyar helységekből pontos válaszok érkeztek, a szlovák és német településeken is lelkiismeretesen válaszoltak. A román falvak gyengén vannak képviselve [415] Pestynél, de a ruszin települések még azoknál is rosszabbul. A magyarokkal érintkező ruszin területeken még lehet találni elfogadható és értékelhető válaszokat, de a ruszin falvak 60%-ban nem töltötték ki a gyűjtőívet, mint pl. Bereg, Ugocsa, Ung vármegyék északi, hegyekben fekvő falvaiban. E települések jegyzői és papjai vagy nem értették meg az ügy fontosságát, vagy szörnyen lusták voltak — írja Sztripszky (i. m. 1924. 49—51). A ruszin falvakból beérkezett válaszok minőségével sincs megelégedve Sztripszky. A válaszokat szűkszavúaknak, a lejegyzett helyneveket pontatlannak találja, mert az adatszolgáltatók többsége nem vagy gyengén ismerte a ruszin népnyelvet. A máramarosi Felsőapsa leírásában 6 helynév található, míg ő, a szerző 1909-ben 95 gyönyörű és tanulságos adatot jegyzett le. (Felsőapsa községben 1907-ben gyűjtött Sztripszky. Vö. tőle: Halottasházi játékok Máramarosban: Erdélyi Múzeum XXVI. Új folyam IV. 1909. 188.) Pesty Frigyes ruszin községekre vonatkozó leírásai szegényesek, pontatlanok, olykor hamisak, melyek alapján nem lehet komolyabb tudományos kutatást végezni, ezért kiadásuk nem éri meg a fáradságot. Éppen ezért a Pesty idejében el nem végzett munkát most, 1924-ben kell elvégezni — zárja le ezzel kapcsolatos megjegyzéseit. Sztripszky e véleményét elutasítja Petrov Alekszej, aki egy könyvméretű tanulmányt szentelt Pesty helynévtárának (A. Petrov, Neznámy rukopisný material pro historickou demografii Slovenska a Podkarpatské Rusi z r. 1864—65. Fr. Pesty: Helységnévtára — Seznam osad Uher. Praha, 1926. 70—92). Petrov módszeresen használta Pesty kéziratos helységnévtárát Szlovákia XVIII—XIX. századi demográfiájáról írott művében is (vö. Pr ispěvky k historické demografii Slovenska v XVIII—XIX století. Praha, 1928.).

Az 1923—24-es kérdőívekre kapott válaszok alapján szól hozzá az Oszvaj < Oszoj helynév eredetéhez, megállapítva, hogy e földrajzi név a Kárpátokon túl ismeretlen, Kárpátalján viszont mintegy 30 falu határában is megtalálható, mindig egy-egy jókora hegyet jelölve. (Vö. Sztripszky: MNy. 1943: 386—9. A cikk kéziratát Pais Dezső szerkesztői megjegyzéseivel l. az MTA Könyvtára Kézirattárában MS 5179/164. Az Oszoj településnévről Sztripszkytől ruszinul l. Putanicja okola nazvi Oszoj: Literaturna negyilja II. 1942: 246—9; Druhij vipuszk pro Oszoja: Literaturna negyilja. III. 1943: 11. sz. 81—3.) A Borzsava falu- és folyónévről írott cikkében is megjegyzi, hogy Petrov „Mezsevije nazvanyija...” c. 1929-ben kiadott könyvének helynévi adatai nyelvészeti célokra csak erős kritikával használhatók. A Borzsava helynevet Melich Jánostól és Pais Dezsőtől eltérően a bereh ’part, hegy’ szóból magyarázza. Ebben egyik fő érve, hogy a ruszinok nyelvében a folyónév is és a falunév is Berezsava-nak hangzik, s a Lexicon locorumban is Beresava (= Berezseva) alakot találunk. Sztripszky a folyónevet tartja elsődlegesnek, a falunevet pedig szekundernak (MNy. 1944: 348—53; A Borzsava névről l. Benkő Loránd, Bors vezértől Borzsováig. In Zoltán András szerk., Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. Bp., 1988. 62—7).

Az Erge c. cikkében (MNy. 1943: 325—6; 1944: 71) kárpátaljai adatokkal járult hozzá a szó jelentésének tisztázásához és élettörténetének megvilágításához. Kéziratán Pais Dezső megjegyezte (l. MTA Könyvtár Kézirattár MS 179 179/140; MS 5184/172.), hogy a szerző úr figyelembe vehette volna Szabó T. Attila cikkét (MNy. 1933: 242—3). 1942-ben az Uzshorod (Hogy lett Ungvárból Užhorod: Kárpáti Híradó, Ungvár, 1942. május 30—31. Utánközlését l. Kárpátaljai Szemle V. 1997/2: 20—2) és Csinagyijevo — Beregszentmiklós (Magyar eredetű ruszin helységnév: Beregszentmiklós — Csinagyievo: Kárpáti Híradó, Ungvár, 1942. április, IV/5, IV/9) helynevek történetéhez szólt hozzá. Ugyanebben az évben Hodinka Antalhoz írott levelében arról tudósít, hogy Nazva sela Nel’ipîno [= Hársfalva község nevéről] címen elkészült dolgozatával (l. MTA Könyvtár Kézirattár. MS 6262/29). A magyar Hársfalva nevet téves fordításnak tartja, mely 1848—1858 [416] között a püspöki kancelláriában keletkezett. Sztripszky szerint a Nelipino falunév nem a szláv lipa ’hársfa’ szóval függ össze, hanem a Nelyipa ’nem szép’ személynévvel.

A Hársfalva helynévre visszatér az „Egyházi schematizmusaink és a helységnevek” című dolgozatában is (Egyházi schematizmusaink és a helységnevek: Zorja — Hajnal. III. 1943: 206—28; rövidített utánközlését l. Bendász István — Koi István, A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye lelkészségeinek 1792. évi katalógusa. Nyíregyháza, 1994. 5—16, Hársfalváról a 225. lapon; vö. még: Kiss, FNESz. 1988. 1: 572), melyben így fogalmaz: „Tapasztalatból állítom, hogy helységneveink ruszin alakját névtáraink 40—50%-ukban hamisítva közlik. E pontatlan névalakok alapján a kutató semmire sem mehet... Mint egykor Cato Carthagoról, én is ismételten hajtogatom: állapítsuk meg a helységnevek pontos alakját és gyűjtsük össze a faluk határában lévő dűlőneveket. Ezekből Magyarország egy darab földjének történetét fogjuk megismerni.”

Kniezsa István kutatásain alapul az etimológiailag összefüggő Ilosvay magyar és Olsavszky ruszin családnevek szellemes összekapcsolása (Po magyarszki Ilosvay — po ruszki Olsavszkij: Literaturna negyilja II. 1942/6: 47—9; vö. Kniezsa: Magyar Népnyelv IV. 1942: 201—2). 1942-ben népnyelvi anyag gyűjtésére buzdít (Jak treba zbirati materijal dlja szlovarja?: Literaturna negyilja II. 1942/19. sz.). Példák sorával bizonyítja, hogy a kárpátaljai ruszinok nyelvében megtalálható a g hang, ugyanakkor a szláv eredetű családnevek h hangját helytelen orosz mintára g-vel ejteni (Ci jeszty szpravnim viszloviti prozviszko „Homicsko” zvukom g, jako Gomicsko?: Literaturna negyilja III. 1943/2: 21—3). E kérdésről Ungvár és az Ung folyó etimológiája kapcsán ír az 1924-ben kiadott könyvében is (33—7).

A Kárpátaljai Tudományos Társaság hetilapjában magyarázza a Mitrák Sándor orosz—magyar szótárában adatolt ruszin szakalas ’húsvéti tűzjáték’ szót (Objasznyity szi szlova: Literaturna negyilja III. 1943/11: 131; 1943/14: 166—7; vö. még: Iz zsitya szlov: Literaturna negyilja III. 1943/19: 227—8; erről részletesebben l. K. J. Halasz, Zakarpatoukrajinszkij onomaszt Hijador Mikolajevics Sztripszkij: Onomastica XV. Wrocław—Warszawa—Kraków—Gdańsk, 1971. 301—7), s számára ismeretlen jelentésű vagy elterjedésű szavak pontosításához kér olvasói segítséget.

Sztripszky több további szómagyarázathoz is hozzászólt. A „Mit jelent a szinetár szó a ruszinban” című cikkében megfogalmazza, hogy a román eredetű, Máramarosból adatolt szó etimológiailag összefügg a latin sonátor szóval, s nem kelmefestőt, kékfestőt jelent, hanem furulyást (Csto znacsity szlovo szinetar’?: Literaturna negyilja I. 1941/10: 79—81). A „Sztronga, esztrengába fog” című írásában (MNy. 1924: 80—2) Takáts Sándor történésszel száll vitába, s néprajzi adatokkal illusztrálja, hogy a sztronga szó elsődleges jelentése: ’juhfejő rekesz az akolban’, s ’adónem’ jelentése csak másodlagos. Itt Czuczor Gergely—Fogarasi János szótárára hivatkozva egy mondást is idéz: „Tolonganak, mint az esztrengára hajtott juhok (vö. Nyr. 1918: 20). A bajka szót Takáts Sándor téves olvasatának tartja. A tapolcsányi uradalomhoz köthető szó Sztripszky szerint lajka ’fekete juh’ lenne helyesen, ami a szlovákban román eredetű (vö. MNy. 1944: 71). Gondolatát továbbfolytatva Sztipszky a magyar rajkó szót is a szlovákból eredezteti. (A bajka juhról meg a cigányrajkóról: Nép és Nyelv IV. 1944: 37—40.) Az „Orszok” című írásával Horger Antal hasonló című dolgozatához (MNy. 1944: 297—9) szláv és román nyelvű adatokkal szól hozzá (MNy. 1944: 378; a rövid közlemény kéziratát Pais Dezső kézírásában (!) l. MTA Könyvtár Kézirattár MS 5180/104). Sztripszky „Magyarország népei — szólásaik tükrében” című közmondás- és szólásgyűjtemény összeállításán dolgozott (vö. Nyr. 1918: 20). Erről Szilády Áron irodalomtörténészhez írott levelében is beszámol (MTA Könyvtár MS 4451/360, publikálva: Könyv és Könyvtár XX. Debrecen, 1998: 80—2). A témához gyűjtve figyelt fel egy falucsúfolóra, „faluzó [417] gúnymondókára” (Nyr. 1918: 20—6), melyet középkori, XV—XVI. századi keletkezésűnek vélt. Az erdélyi Kajántó falut csúfoló versikét álnyelvemléknek vélte Horváth János (MNy. 1918: 49—53) s a Magyar Nyelv szerkesztői, Szily Kálmán és Melich János is (MNy. 1918: 54—5), akiknek Sztripszky „Csakugyan ál-nyelvemlék?” címmel válaszolt (Nyr. 1918: 125—8). A Nyelvőrben egyébként 1885-ben Chalupka Rezső által már közzétett versikét egy sokszorosított levélbe foglalva Sztripszky több kutatónak is elküldte: Márki Sándornak (MTA Könyvtára Kézirattár MS 5166/588), Takáts Sándornak (OSZK Kézirattár Levelestár 1917). „Egy erdélyi népies nyelvemlék” című cikkében pedig maga Sztripszky jelzi, hogy Tagányi Károly, Horger Antal, Karácsonyi János véleményét kérte a verssel kapcsolatban. Az általa ajánlott faluzó gúnymondóka megnevezésről azt tartja, hogy az sokkal jobb, mint a Nyelvőrben a vonatkozó néphagyományok közlésekor használatos különféle más szók (vö. Nyr. 1918: 21). A Pesti Hírlap vidéki kiadásában, az 1917. VI. 3-i számában Sztripszky „Hogyan ingerkedtek a szomszéd falusiak” címmel jelentetett meg írást.

Sztripszky idézett cikkei is jelzik, hogy sokoldalú, termékeny, jó filológiai érzékű és képzettségű szakemberről van szó, aki benne élt kora tudományos közéletében, szívesen látott szerzője volt mind a vezető nyelvészeti folyóiratoknak, mind a helyi jelentőségű közművelődési orgánumoknak. Levelezése szintén értékes tudománytörténeti adalékokat tartalmaz. Két Melich Jánoshoz írt levelét a Különfélék rovatban tesszük közzé.

Udvari István

 

Vissza a Tartalomhoz

 

nyitólap