Klió 2004/3.

13. évfolyam

Spanyol látószög: az 56-os magyar forradalom

Hispániában érzékelhetően nőtt az érdeklődés Magyarország és a magyar történelem közelmúltja iránt. A Klió korábbi évfolyamában már több, ilyen témájú spanyol munkáról adott tájékoztatást. Az 1956-os forradalomról ez a harmadik spanyol monográfia, s ez talán utalhat arra a mai spanyol közvélekedésre, amely, ha a Magyarország szót hallja, két „dologra” gondol: 1956-ra és Puskásra. Sztereotípiák? Igen, de mélyek, s komoly tartalmuk, információs mögöttesük van.

A magyar 1956-nak nagy jelentősége van a közelmúlt spanyol történetében: először tette lehetővé a spanyol közvélemény számára (a Franco-ellenesek számára is!), hogy egy jó ügy mellett közösen álljon ki a Franco-rendszer. A diktatúra magyar 56 melletti erőteljes álláspontja a nemzetközi elszigeteltségből hozta ki az országot, a demokratikus és a kormánypárti közvélemény pedig először tudott jó szívvel és együtt fellépni a Generalisszimusszal.

Dolores Ferrero könyve hatalmas szakirodalmat tekintett át. Ismer mindent, amit a nemzetközi szakirodalom írt, s amit a magyarországi és emigráns magyar kutatók angolul–franciául–németül közreadtak. A magyar nyelv ismeretének hiánya valójában mégsem nagy hiány. Bennünket ugyanis olvasás közben elsősorban az érdekelt, hogy a spanyol források mit is őriztek meg, hogy látták a magyar 56-ot. Etekintetben pedig igen jelentős a bemutatott anyag: a spanyol külügyi levéltár és az emigrációs köztársasági kormány levéltára mellett a miniszterelnökség levéltára és az Alcala de Henares-i Államigazgatási Levéltár vonatkozó anyagait tekintette át. Fontos ez, mert a magyar historiográfia, ha a magyar ’56 „nemzetközi visszhangja” felmerül, meglehetősen szegényesen értelmezi témáját, s megelégszik néhány nagy ország (ismert nyelvét használva) forrásainak említésével. A hagyományos magyar történész-világkép szélső határa nyugat felé még ma is jobbára Párizs, London, esetleg New York. Az Ibériai-félsziget már nem része a hagyományos magyar történész glóbusznak.

E megjegyzés természetesen általánosabb érvényű: a magyar történetírás egyetemes víziójának korlátozottságára, az egyetemes történeti érdeklődés gyengeségére próbál utalni – óvatosan.

A hatalmas kötet logikusan épül fel. Az első fejezet az 56-os történések eseménytörténetét adja. Ezt követi a forradalom nemzetközi visszhangjáról szóló rész, majd a „forradalom leverése”. Külön fejezetben tárgyalja a Nagy Imre és társai elleni pereket és ennek nemzetközi visszhangját. Külön tárgyalja az ENSZ „magyar kérdésről” zajló vitáját, majd az utolsó fejezetben a magyarországi események „spanyol verzióját” és a spanyol segítség változatos formáit mutatja be. A kötet jelentős magyar eredetű publikált forrásanyagot közöl az ötven oldalas mellékletben is, amely elsősorban a spanyol olvasó számára fontos.

Kiegyensúlyozott, tárgyszerű munka Dolores Ferreróé. Úgy látja, a forradalom-népfelkelés a demokratikus szocializmus platformján állt, amelyben a többpártrendszer pártjai és a közvetlen demokrácia munkástanácsai jól együttműködtek. A szerző ezt tartja a magyar ’56 legnagyobb újdonságának. A forradalom szocialista alkotmányosságot igényelt, a szovjet csapatok kivonását, szabad választásokat; a diktatúraellenesség és semlegesség programja alapján egy új (vegyes) gazdaság alapjaira való áttérést követelt, írja.

Különös érdeklődésre tarthatnak számot azok az alfejezetek, amelyek a harmadik világbeli visszhangról tudósítanak – a korabeli spanyol nagykövetek jelentései és a sajtó alapján: A Szovjetunió elítélése Latin-Amerikában, vagy Ázsia: Thaiföld fellépése és India magatartása című részek, amelyek az 1956-tal kapcsolatos szolidaritás eddig ismeretlen dimenzióiról és intenzitásáról tanúskodnak.

Az ENSZ-vita bemutatásának érdekességét pedig az adja, hogy e vitákban az egyik főszereplő éppen Spanyolország volt.

Az 56-os események „spanyol verziója” című rész három spanyol nagykövet jelentéseire alapozódik, a bonni, a bécsi és az ENSZ-nagykövet információira, melyek az események kommentárjait is tartalmazták. E fejezetben használja a szerző Marosy Ferencnek, a Franco által engedélyezett magyar királyi követség vezetőjének a spanyol külügyminisztérium levéltárában található feljegyzéseit, jelentéseit, de felhasználja a szerző a Madridban élő kortársak, elsősorban Rónai Zoltán (aki a spanyol rádió magyar szerkesztőségében dolgozott) és Czilchert Aurél, Marosy titkárának tájékoztatását is.

Ez utóbbi információi és kommentárjai azonban olykor egészen gyermekdedek, s kár, hogy a szerző nem élt esetében a kritika eszközével. Különösen szembetűnők Czilchert információinak képtelenségei, amikor a könyv a spanyol katonai támogatás kérdését tárgyalja, s az USA negatív álláspontját Eisenhower elnök zsidó származásával hozza kapcsolatba, aki – úgymond – nem akart harcolni az ugyancsak zsidó származású szovjet tábornokokkal szemben.

Kár, hogy a szerző nem használta Czilchert főnökének, Marosy Ferenc követnek az iratait, amelyek Bakach-Bessenyei György magánlevéltárával a MOL-ba kerültek, s kiadásuk is megtörtént.1 Ezek hitelesebb képet és választ adhatnak a katonai ügyekről is.2

E problémákat illetően persze még sok a megválaszolandó kérdés. Valószínűleg a spanyol katonai levéltárak őrizhetnek erről még érdekes részleteket – a magunk kísérletei mindeddig nem jártak e kérdésben eredménnyel.

Érdekes, hogy a szerző a korabeli spanyol sajtót sem tekintette át, pedig valójában ebből érzékelhető a valóban nagy spanyol szolidaritás a magyar 56 mellett.

A könyv konklúziójának legváratlanabb, legmeglepőbb megállapítása az, hogy Franco és diktatúrájának, a francoizmusnak a megszilárdulása a magyar 56-ra adott válaszokkal is összefüggött, erősödött Franco hazai bázisa, s az ország kitört a nemzetközi elszigeteltségből. Ily módon a magyar ’56 nagymértékben hozzájárult a Franco-rendszer hosszú fennmaradásához, hangsúlyozza a szerző.

Másik következtetését a szerző már könyvének alcímében is megfogalmazta: a magyar ’56 Kelet-Európa demokratikus ébredésének kezdetét jelentette.

María Dolores Ferrero komoly, nagy, eddig jobbára ismeretlen spanyol forrásbázis alapján írta könyvét – érdemes lenne talán magyarul is kiadni. A spanyol kiadást támogatta a madridi magyar nagykövetség mellett a XX. Század Intézet is. Ajánló előszót dr. Varga Koritár Pál nagykövet írt a könyvhöz.

María Dolores Ferrero Blanco: La Revolución Húngara de 1956. El despertar democrático de Europa de Esta (Az 1956-os magyar forradalom. A kelet-európai demokráciák ébredése). Huelva 2002. 425 o.

Anderle Ádám

1. Anderle Ádám: A Marosy-iratok. A magyar királyi követség Madridban, 1948-1957. Szeged, 2002. Hispánia Kiadó.

2. Uő: 1956 és a spanyol katonai beavatkozás kérdése. Kutatási Közlemények II. Szeged, 2000. 55–63. o.