Klió 2002/3.

11. évfolyam

Az alig ezer példányban megjelent könyv Magyarországon is nagy érdeklődésre tarthatna számot, ha kiadnák idehaza, hiszen az ujgurokról sokféle információ – sokszor téves is – szerepel a sajtóban, meg a népszerűsítő irodalomban. Egyébként összefoglaló jellege miatt egyedülálló a maga nemében. Szerzője, Kamalov Ablet Kajumovics, kazahsztáni ujgurtörténész, aki Magyarországon is megfordult már, Kínában született. A Taskenti Egyetem kínai tagozatán végezte tanulmányait, majd aspirantúráját az oroszországi Keleti Intézet Szentpétervári Osztályában végezte el 19 89-ben. Ezután került Kazahsztánba, ahol ma is dolgozik. Közben a Washingtoni Egyetemen végzett közel kétesztendős tudományos kutatómunkát. Könyvének tizenkét oldalas bibliográfiája jelzi óriási tájékozottságát népe, az ujgurok és rokonnépeik történetében.

A kis monográfia modem és tömör. A forrásbázis kritikai áttekintése után tér rá az Ujgur Kaganátus előtti ujgur államalakulatok IV–VII. század közötti történetére, mintegy bevezetésként, a Kaganátus előtti korszak megvilágítása céljából, amely nélkül érthetetlen volna a további fejlődés. Az Ujgur Állam létrejöttének taglalása, a II. Keleti Türk Kaganátus összeomlása nyomán kialakult események függvényében vezeti be a 745-ben bekövetkezett döntő változást. Az összeomlás részben az ujgurok harcos közreműködésével ment végbe, habár a Tang-kori Kína szerepe sem volt ebben jelentéktelen. Az új állam alapját, az ujgur törzsszövetséget azonban már a kezdetek óta súlyos belső ellentétek gyengítették. Az alapító Jaglakar-dinasztiából származó Kutlug Bilge Kül kagán fia, Eltemis (747–759) azonban úrrá tudott lenni azokon. Ezeket az eseményeket Czeglédy Károly is elemezte, Kamalov az ő munkáit is ismeri és idézi. Különösen érdekes része a könyvnek az Észak-Kínába behatolt ujgurok szerepének a megvilágítása (89–99. old.), ami az ottani türkök restaurációs kísérleteit volt hivatva meggátolni, és ami sikerült is a Kínában tartózkodó menekült türk erők túlsúlya ellenére. Ebben a küzdelemben az ujgurok oldalán a velük rokon oguzok is részt vettek. Egyidejűleg az ujgurok a jenyiszeji kirgizek országát is elfoglalták 758-ban. Az ujgurok azonban Kína belsőbb területeire is behatoltak seregeikkel, a Tang-dinasztiát segítve az ellene felkelt országrészek elleni küzdelemben. A 762-es győztes hadjáratok után, az ujgurvezér, Bögü kagán (759–779) a Gobi-sivatag déli részében kétnyelvű győzelmi feliratot állíttatott fel, ez a híres szevreji ujgur-szogd emlék. Kínából az ujgurok a manicheista vallást hozták magukkal hazájukba, térítők képében, és ez a vallás úgy meggyökeresedett Kelet-Turkesztánban, hogy még az ujgur uralom megszűntével is uralkodó maradt.

A mongol–magyar régészeti expedíciók során, az 1970-es években mi magunk is felkerestük az egykori ujgur főváros, Ordu-balik (Harabalgaszun) hatalmas romjait, amely várja feltáróit. A XIX. század végén a romoknál megtalált ujgur feliratos kőemlék, melynek egy darabja még ma is ott hever a pusztában, O. Heikel finn régész tevékenysége eredményeként Szentpétervárra került az Állami Ermitázs gyűjteményébe. Ez az emlék, melyet Kamalov is többször használ könyvében, az ujgur történelem egyik legfontosabb írásos dokumentuma.

Nagyon érdekes még a könyv IV. fejezete is, amely a hatalmi struktúrát taglalja az ujgur államban. Ezt össze lehet vetni akár az avar, akár a türk állam szerkezetével. A kagán és felesége, a katun alatt állottak a rokonok közül kikerült, jobb- és baloldali sad, valamint a jabgu. Őket követték a hatalmi rendben a tutunok (11 fő), írják a kínai források. (A tutun titulussal Ecsedy Ildikó foglakozott nálunk, munkájára Kamalov hivatkozik.) A tutunok tevékenységét a Jaglakar-dinasztiából kikerült személy ellenőrizte a kagán megbízásából. Említik a források az irkin titulust is, akik az ujgurok által leigázott jenyiszeji kirgizek, valamint a kitajok földjének a helytartói. A tutunok alatt rangban a “miniszterek" helyezkedtek el, belőlük kilenc volt összesen. A ránk maradt rovásírásos feliratok bujuruk néven említik őket. Ezt a titulust már a türköknél megtalálni a feliratokban (VII–VIII. század). Helyzetüket és szerepüket a kaganátus rendszerében Kamalov részletesen elemzi. Nem kevésbé érdekes számunkra a tarkán rang, illetve az azt viselők viszonylag széles rétege a türköknél, ahol Bernstam szerint (1946) adószedők voltak. Az ujgurok esetében szerepük nem egészen világos.

A jenyiszeji kirgizek és a kitajok elleni sikeres hadjáratukon ellenin kívül, sikerrel jártak még az ujgurok a tibetiekkel szemben is Kelet-Turkesztán területén 790 és 792 között. A tibetiek az ujgurok ellen felkelt karlukok és “fehér ruhás" türkök mellé álltak. A hadjáratot megszenvedték olyan nagy városok, mint Besbalik és Turfán, de végül az ujgurok visszaszerezték maguknak ezt a vidéket, sőt kiterjesztették uralmuk ottani határait, uralták Kelet-Turkesztán északi városait egészen a IX. század derekáig.

Az Ujgur Kaganátus bukását a nevezetes nomád nép, a jenyiszeji kirgiz okozta a IX. század húszas éveiben. Akkoriban a kagáni trónusért vívott belső küzdelem gyengítette meg az ujgurokat, valamint hatalmas károkat okoztak nekik természeti katasztrófák, járványok és havas telek tizedelték meg az állatállományt. Valószínűleg új dinasztia került náluk trónra, és az ország darabokra szakadt. A nép egy része Kelet-Turkesztánban talált menedéket az ott megalakult ujgur fejedelemség keretében, Turfánban. A 840-es esztendő a Kaganátus végét jelentette. Az ujgur nép egy része a Nagy Kínai Falhoz menekült, két nagy csoportja a régi lakóhelyére, a kínai Kanszú tartományba ment vissza lakni, ahol egy ideig még önálló kis kaganátusuk is meghúzódhatott, Turfánban pedig egészen a XIV. századig létezett az önálló fejedelemségük. A Tarim-medence és Dzsungária adtak otthon ennek az egykor hatalmas népnek. Az említett területek javarészében a XIX. század végén és a XX. század elején hazánkfia, Stein Aurél végzett hatalmas kutatásokat, most a kínai régészeken a sor, akik már jelentős új leletekkel dicsekedhetnek, amelyek méltán keltették fel a nyugati tudósvilág és hazai kutatóink figyelmét.

A kötet végén megtaláljuk még a harabalgaszuni hatalmas feliratnak egy neves japán kutató, Toru Haneda rekonstrukciós fordítása nyomán oroszra fordított szövegét is, majd az ujgur uralkodók jegyzéke következik.

A jeles kis kötet mérföldkő az ujgur történelem kutatásában. Nyugaton a legújabb munka az ujgurokról egy H. R. Roemer által szerkesztett, hatalmas kötetben kapott helyet amerikai, magyar, német, japán stb. tudósok tollából, a kötet IV. fejezeteként (History of the Turcic Peoples in the Pre-Islamic Period, Berlin, 2000). Kamalov munkájára is felfigyeltek már, például a Londoni Egyetemen.