Klió 2001/1.
10. évfolyam
A bizánci egyház, így a görög katolikus is, különleges tisztelettel veszi körül az Istenszülő Szűz Máriát. Ez a tisztelet teológiai szinten a hüperdulia elnevezést kapta, mivel magasabb fokú tiszteletet jelent, mint ami a szenteket illeti. Semmiképpen nem imádás azonban, ami egyedül csak Istent illeti meg. Mária üdvtörténeti szerepéből fakad az ő kimagasló tisztelete: rajta keresztül és őbenne testesült meg a második isteni személy, Jézus Krisztus. Ennek a hívő nép is tudatában van, bár olykor bizonyos eltérések lehetnek ettől. Ám az egyház éberen őrködik a Mária-tisztelet helyes formái felett, hogy ne következzék be eltévelyedés. Ezért mind a nyugati egyház Mária-ájtatosságaira (litániák), mind a keleti egyháznak a Szűz Máriát köszöntő szertartásaira (akathisztosz, paraklisz) szükséges az egyházi jóváhagyás.
Sergiusz Jan Gajek lublini professzornak – aki a fehérorosz egyház apostoli vizitátora – tanulmánya a Mária-tisztelet két sajátos megnyilvánulására irányítja a figyelmet. Az egyik az Istenszülő oltalmának ünnepe, mely a bizánci egyház liturgikus naptárában – a X. századtól – október 1-jén kap helyet. A másik pedig a Mária-ájtatosságok közül az Akathisztosz. Írása, bár két részre oszlik, szerves egységet alkot.
Szerzőnk helyesen mutat rá, hogy Mária üdvtörténeti szerepe nem ért véget a golgotai kereszt alatt, de még az Úr feltámadásának hajnalán sem. Az egyház úgy ünnepli a mysterium salutis-t, hogy jelen van benne az Istenszülő Szűz Mária, aki halálával és mennybevételével sem hagyta el a világot,(1) hanem Fiánál állandóan közbenjár az emberiségért. Ebből a hívő meggyőződésből fakadt az az ünnep, amely az „Istenszülő oltalma” elnevezést kapta, s különösen a szláv hagyományú bizánci egyházakban lett népszerű.
Gajek professzor elsősorban a liturgikus könyveket veszi alapul az ünnep bemutatásához, ugyanis azokban olvasható a – jámbor hagyományként is megőrződött – történet 910-ből, amely az ünnep alapját adja. Elkerüli az állásfoglalást az esemény miértjére vonatkozóan (más forrásokban ugyanis kétféle verzió is található a bizánci főváros fenyegetettségéről: a pestis, illetve a szaracénok ostroma), de magát az eseményt alaposan bemutatja. Ez pedig Mária megjelenéséről szól. Konstantinápoly egyik külvárosi templomában (Balkherné) az éjszakai istentiszteletet végző hívek közösségében, az oltár elé ereszkedett a mennyből, s ott imádkozott hosszasan (íme, a helyes szemlélet: Mária nem istennő, hanem közbenjáró!), majd védőpalástját oltalmazóan terjesztette ki a nép fölé. A hitelesség tanúsítása, illetve az egyház felügyelete nyilvánul meg abban is, hogy nem jámbor látomásban, hanem hivatalos szertartás alatt történt a megjelenés, illetve, hogy szemtanúja volt az esetnek Epifániosz püspök és András diakónus.
Ebből a magból fejlődött ki az ünnep, mely teljes liturgikus szöveggel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a liturgikus nap istentiszteleteihez – melyek számban is, szövegben is lényegesen gazdagabbak, mint a nyugati egyházban – rendelkezésre állnak a saját himnuszok és imádságok. A leglényegesebbeket a tanulmány szerzője nem csak idézi, hanem elemzi is. IIlusztrációként pedig Szergej Bulgakov orosz teológustól is bőséges idézeteket hoz az ünnepre vonatkozóan. Sőt, az ünnepi ikont is leírja, ezzel téve teljessé az ünnep mondanivalójának lényegét.
Az Istenszülő Szűz Mária oltalmazó segítségének megnyilvánulása azonban már sokkal régebbi időktől – mondhatni: kezdettől fogva – jelen van az egyházban, illetve a hívő nép tudatában. Így „az ő jelenlétének misztériuma az egyház misztériumában” egy sajátos szertartás révén kapott kifejezési formát: az Akathisztoszban. A bizánci szertartású hívek ezzel fordulnak Máriához anyai oltalmazó segítségért. A tanulmány második része két, újabban keletkezett ilyen himnuszt mutat be, néhány másikról is említést téve.
Valójában mi is az Akathisztosz? A válasz egyszerű, bár nem mindenki számára közismert. Eredeti értelmében egy – az V. század végéről, VI. század elejéről származó – hosszú, huszonnégy versszakból álló himnuszról van szó, melynek minden strófája a görög ábécé egymás után következő betűjével kezdődik. Versformájában tökéletesre csiszolt költeményként már nem az ókori görög időmértékes verselés szabályait veszi figyelembe, hanem a rövid és hosszú szótagok szabályos váltakozásával, valamint a szünetek elhelyezkedésével ütemezi az előadásmódot. Az elnevezése csupán annyit jelent, hogy „nem ülve” kell végezni. Az egész himnusz tartalmilag két részre osztható. Az első a Jézus gyermekségtörténetéhez kapcsolódó eseményeket mutatja be, a második pedig már a magának Szűz Máriának megadott tisztelet teológiai tartalmát mondja el. Himnuszunk nemcsak egyházi, hanem irodalmi szempontból is kimagasló értékű, szinte virtuózan használja fel a költészeti formákat.(2) – Mindezek mellett mégis a legfontosabb, hogy nem más, mint imádság az Istenszülő Szűz Mária köszöntésére. Páratlan versszakainak a refrénje is ezt fejezi ki: „Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!” (A párosaké pedig az „Alleluja”.) A bizánci egyház a Nagyböjt ötödik szombatjára írja elő a végzését, de máskor is lehet imádkozni.
Az eredeti Akathisztosz annyira kedvelt lett a bizánci egyház híveinek körében, hogy a későbbi időkben számtalan másik keletkezett Jézus Krisztus, Szűz Mária, a különböző szentek tiszteletére, bár ezek messze nem érik el azokat a teológiai-irodalmi magasságokat, mint a prototípusnak tekinthető. Szerzőnk egy orosz könyvre hivatkozva közli,(3) hogy 1904-ben Oroszországban huszonegy Istenszülő-Akathisztosz volt ismeretes (az eredetin kívül).
Az egyik, bemutatásra szánt himnuszt ebből a könyvből választotta. Az Istenszülő elszenderedésének ünnepére szól.(4) Eredetileg nem szláv nyelven készült, hiszen Konstantinápolyi Izidor pátriárkának († 1349) tulajdonítják, s csak 1625-ben jelent meg ószláv nyelven. Ennek visszatérő refrénje is a mennyei édesanya oltalmazó segítségét juttatja kifejezésre: „Üdvözlégy, örömmel teljes, ki nem hagysz el bennünket elszenderedésedben!” S ezt a gondolatot erősítve említ még Gajek professzor néhány másik Akathisztoszt is: 1796-ból, illetve 1798-ból egyet, melynek refrénje: Üdvözlégy, örömünk, oltalmazz bennünket minden rossztól a te tisztelt omofórionoddal!” Az 1917-es oroszországi események után különösen is szükségét érezte a máriás lelkületű nép, hogy az Istenszülőtől kérjen segítséget a kommunista rémuralom szörnyűségei közepette. Igy keletkeztek az ukrán nyelvű görög katolikus úgynevezett „új Akathisztoszok”.
A másik Akathisztoszt – mely a „krisztinopüli Máriához” szól – kevésbé részletesen tárgyalja a szerző. Elárulja az okát is: „hiányzik belőle a teológiai mélység”. Egy egészen új, ukrán nyelvű himnusz ez, mely a csodatevő kegykép 1994-ben történt visszaszerzésének apropójára készült. Témája ennek is az Istenszülő oltalmazó segítsége, s számtalan ilyen eseményt sorol fel. A refrénje: „Mária, kegyes Anya, védelmezz bennünket a te oltalmaddal!”
Szekularizált és egyre jobban szekularizálódó környezetünkben jó felfigyelni erre a tanulmányra, amely ráirányítja a figyelmet, hogy nem elég csak önmagunkban bízni – bármilyen hatalmasnak is tartjuk magunkat –, hanem lehet segítséget kérni „odaföntről” is. Mindehhez örömmel fűzhetjük hozzá, hogy nemcsak görög és szláv nyelven írtak Akathisztoszokat, hanem az egész Kárpát-medence hívő népe, de különösképpen a magyar görög katolikusság számára legkedvesebb „pócsi Máriához” is készült egy, mégpedig magyar nyelven.(5)
Sergiusz Jan Gajek: II Patrocinio della Theotokos nella liturgia della Chiesa bizantina slava (Az Istenszülő oltalma a bizánci szláv egyházban). Folia Athanasiana, Nyíregyháza, 1. 1999. 47–54. p.
Ivancsó István
______________________
1. A görög egyház éppen ezért „koimészisz”-nek, „elszenderedésnek” nevezi Mária halálát. A latin egyház vi-szont a „dormitio” elnevezéssel illeti.
2. Az eddigi egyetlen magyar nyelvű könyv, amely bemutatja az akathisztosz történetiségét, szertartását, műfaját, teológiáját, a müvészetben elfoglakt helyét, valamint a róla szóló ismertetéseket és a himnusz magyar nyelvü kiadásait: Ivancsó István: „Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyesel” – Az Akathisztosz hümnosz, Nyíregyháza, 1996. Örökségünk Kiadó, 190 p.
3. Szkazanija o zemnoj zsizni Preszvjatoj Bogorodicit, Moszkva, 1904.
4. Augusztus 15-én ünnepli az egész egyetemes egyház. Már az ösmagyarok a Nagyboldogasszony elnevezést adták neki.
5. Publikálását magam végeztem egy részletes tanulmány kíséretében: „Üdvözlégy, Mária, Pócsnak ékes csillaga!” A máriapócsi Istenszülő akathisztoszának bemutatása és szövege, Nyíregyháza,1999. 67 p.