Mezõberényben, a Petõfi Emlékhelyek Nemzetközi Találkozóján szólok Petõfirõl. Köztudomású, hogy 1849 nyarán itt töltötték házaséletük utolsó néhány nyugodt hetét, amennyire ez egyáltalán elképzelhetõ lehetett az egyre komorodó csatatéri hírek hallatán. De talán nem min denki tudja, hogy a 10-12 éves gyermeklány a Mezõberényi Gimnázium mellett mûködõ Nõ nevelõ Intézetben tanult. Valószínûleg az akkor keszthelyi jószágigazgató édesapa szerezte be a Festetics Vincéné által felügyelt iskolába, a fonókába. Benka Ádám evangélikus lelkész csa ládjánál lakott.'

Az utóbbi öt évben újra megnõtt a figyelem "Magyarország legregényesebb asszonya", Szendrey Júlia iránt, tanulmányok születtek az írónõrõl, életrajzi esszék a feleségrõl, hogy hû séges társa, méltó felesége volt-e a költõnek. Ennél az irodalomtörténeten túli problematiká nál szívesen idézem Cs. Szabó László Petõfiék címû könyvének lakonikus összefoglalását: "Petõfi jól választott."' Ezúttal egy harmadik lehetõségét választom a recepciónak: milyennek mutatják a "magyar George Sand" személyiségét a róla szóló szépirodalmi mûvek, jelesül a drámák.

A drámaíró (a történelmi drámáké kiváltképp) egy ismert vagy történelmi személyiség éle tébõl a fordulópontokat vagy a válságos helyzeteket választja mûve drámai szituációjának. Herczeg Ferenc a segesvári csata utáni Petõfi-várást, majd Júliának a Törökországba való út levélszerzési akcióját állítja a dráma középpontjába. Németh Lászlónál (Petõfi Mezõberény ben) a feleség mint mellékszereplõ jelenik meg: Egressy Gáborék 1849 júliusi megérkezése a drámai szituáció. Illyés Gyula drámájának konfliktusát (Az ünnepelt) a szabadszállási válasz tási botrány adja; az akkor már állapotos Júlia elkísérte férjét a színhelyre. Kerényi Ferenc .lúlia címû monodrámája pedig annak az éjszakának a lelki történéseit tárgyazza, amelynek a másnapján a "nemzet özvegye" (ezt a szerepet szánta ugyanis a közvélemény Szendrey Júliának), a gyászév letelte elõtt tíz nappal Horvát Árpád egyetemi tanárnak nyújtotta a kezét. Sultze Sándor darabjában a halálos beteg asszony át akar térni a lutheránus hitre, hogy újra for dítson egyet szerencsétlen életén.
Herczegnél a három felvonás három különbözõ helyszínen játszódik: Torda - Kolozsvár Pest. A fõbb szereplõk azonban ugyanazok: Júlia asszony és hódolói: Horvát Árpád (ugyan miért keveredett volna õ akkor Tordára, aztán meg Kolozsvárra? Na de az írói szabadság ha tártalan!), Lauka Gusztáv, majd egy Trubeczkoj nevû orosz katonatiszt, természetesen her ceg, késõbb ifjú Lendvay Márton és Balázs Sándor író (akivel Szendrey Júlia bejárta a csata teret, de nem a darabban, ott Horvát vállalta magára lovagiasan ezt a szerepet). Herczeg a Dekaniné Vadadi Berta visszaemlékezése nyomán meggyökeresedett könnyelmû asszony ké pet vetíti vissza már a tordai idõszakra is, és egészen ebbõl táplálkozva írja meg a kolozsvári felvonást.SBerta egyébként fontos szereplõje a darabnak: egy olyan hölgy, aki szintén szerel mes volt a költõbe, és úgy gondolja, sokkal jobb párja lehetett volna, mint Júlia, minden meg nyilvánulásában az irigység és a rosszindulat dominál. Herczeg itt talán összekeveri a kolozs vári Bertát az O(lcsvay) Berta) kisasszonyhoz címû emlékkönyv-vers címzettjével, hiszen a Szendrey Júliának Kolozsvárt szállást adó család leánya 14 év körüli volt, és nem valószínû, hogy közelebbrõl ismerte volna a költõt. A lényeg azonban az, hogy a kolozsvári úri társaság tagjai, Berta és a professzor apa lépten-nyomon megszólják Júliát: a frizurájáért, az öltözkö désért, mert zongorához ül, amikor lehet, hogy már özvegy, a barátaiért, mert értelmiségi módra él, mert fittyet hány a konvencióknak. Trubeczkoj herceg álarcosbálba hívja Júliát, aki visszautasítja a meghívást, de azért felpróbálja az általa küldött párizsi ruhát, és egy kicsit flörtöl a Bajazzo-kosztümbe bújt herceggel. A II. felvonás végén Horvát hozza Petõfi halálá nak hírét. A III. felvonás elején is Horvát az, aki közvetíti a pesti pletykákat: Trubeczkoj a szeretõje Júliának (másoknál egy Lichtenstein nevû osztrák tiszt az, akihez szintén az útlevél miatt fordult Júlia). Júlia azt mondja Horvátnak, azért jött Pestre, mert az írásaiból akar meg élni, de itt rá kellett jönnie, hogy nincs tehetsége az íráshoz, csak Petõfi hitette el vele, hogy van. Itt elhangzik, hogy a versei vérszegény Petõfi-utánzatok, de ez a megjegyzés nincs a he lyén, hiszen Szendrey Júlia csak az 50-es évek elején kezdett verset írni. Kovács professzor, Berta apja, megjelenik Pesten is, életrajzot készül Petõfirõl írni (Ferenczi Zoltán alakját búj tathatta mögé a szerzõt), és Júliát kérdezgeti arról, hogy igazán szerette-e Petõfit vagy csak dicsõségvágyból ment hozzá. A következõ jelenetben Lauka Gusztáv jelenik meg, aki császá ri hivatalnok lett, és kilopta a Júlia aktáját a nyilvántartásból, innen tudta meg, hogy törökor szági útlevélkérelmét elutasították. Lauka a Júliát Bécsbe invitáló Trubeczkoj hercegrõl is közöl információkat, továbbá elmondja neki, hogy ki fogják utasítani Pestrõl. Ebben a felvo násban Trubeczkoj az, aki értelmezi Júlia helyzetét, meglehetõsen furcsa, hogy ilyen jól tájé kozott az asszony erkölcsi megítélésérõl a magyar középosztály, pontosabban a városi kispol gári értelmiség és annak asszonyai által. Herczeg még azt a feltételezést is megengedi a har madik felvonás nyolcadik jelenetének lezárásában, hogy Júlia összetört szívvel mond nemet Trubeczkojnak. Horvát itt rnár lovagiasan segít Júliának az önmagára találásban, míg koráb ban õ is tápot adott Garayék és mások pletykáinak. Az asszony búcsúja a szerelemtõl, az elõ zõ életétõl, a Szeptember végén önkínzó felolvasása egyben a darab némiképpen melo dramatikus slusszpoénja.

Herczeg Ferenc Szendrey Júlia-recepciója a keresztény középosztály erkölcsi normáit érvé nyesíti a kolozsvári és a pesti pletykáktól bemocskolt özveggyel szemben. hóságról, társaság ról, szuverén személyiségrõl szó nincsen. Nem kérlelhetetlenül elutasító egyébként, Horváttal mondatja ki a szerzõi véleményt: "Eleresztette a kezet, amely vezette és most nem tudja, hol van, merre menjen." Tehát egy önálló döntésre képtelen, az események által sodortatott gyen ge, könnyelmû asszony Szendrey Júlia.

Németh Lászlót a Petõfi-életrajz azon pontja érdekelte, hogy ki volt az, aki a költõt Mezõberénybõl kimozdította a katonai szolgálathoz való visszatérés felé. Júlia alakja itt egyrészt nagyon is a nõi tulajdonságok túlhangsúlyozását szenvedi el, másrészt a vakmerõ ség jellemzi. Ruhákat varrat magának egy ottani asszonnyal (ebben még nincs semmi vak merõ), azokat próbálgatja, még a férj is rá szól, hogy ne kérkedjék már velük: "Miért ne? hangzik a válasz - Épp ebbõl tetszik ki, hogy nem vagyunk szûkkeblû nyárspolgárok, akik ha a harmadik faluban tûz van, kiejtik a villát a kezükbõl. Mi megszoktuk, hogy a föld hány kódjék alattunk." Németh szerint a fiatalság veszélyt nem ismerõ hetykesége vezérli itt az asszonyt. Egressy Gábor a darabban (amint a valóságban is) azt a Vahot Imrés hazafiságot képviseli, amely számára az a legfontosabb, hogy a közvélemény megkapja, ami jár neki. Erre hivatkozik, amikor a költõt Bemhez hívja. Jókaira és Vachott Sándorné visszaemléke zéseire megy vissza az a vélemény, hogy Szendrey Júliának kellett volna visszatartania Pe t'ófit ettõl a hibás döntéstõl. A Havas-féle jegyzetes kiadás terjedelmes elõszavában írja Jókai Csapó Etelkérõl: "Szegény ifjú gyermek! Ha õ meg nem halt volna, tán Petõfi is élne most. Tán õrangyala lett volna a földön."8 Azaz azt fejezte ki igen tapintatosan, hogy a fele ség nem volt az. Vachott Sándorné, Csapó Mária; aki leány korában tanulótársa volt Szendrey Júliának Pesten a Tánczer-Lejtei Lilla-féle nevelõintézetben, kevésbé finoman ugyanilyen értelemben ír, Júlia ahelyett hogy visszafogta volna az õ Sándorját a szélsõséges lépésektõl, még maga bíztatta. Így jelenik meg egyébként Illyés Gyulánál is Az ünnepeltben9, nem akarja, hogy a költõ engedjen a szabadszállási hatalmasságok s a leitatott kortesek fenyegetéseinek, és visszaforduljon, senki ne mondhassa, hogy Petõfi gyáván vi selkedett. Végül a kocsis az, aki kerülõ úton kiviszi õket a városból (ahogy egyébként a va lóságban is), hogy még csak ne is találkozhassanak a választóikkal.

Kerényi Ferenc monodrámája - már csak a szerzõ irodalomtörténészi mivolta miatt sem tartalmaz életrajzi "hibákat", amiket elkövetnek a profi írók. Illyés Gyula például 17 évesnek mondja a választási küzdelmek idején már állapotos ifiasszony Júliát. Kerényi drámájának ideje a Pestrõl való kiutasítás elõtti utolsó éjszaka. A drámai szituációt a szerzõ a Júlia által ka pott levelekbõl bontja ki. A Petõfi-házaspár lefoglalt ingóságainak visszaperlése adja az ürü gyet Júliának a pesti tartózkodásra. A tárgyak - a listán szereplõek és a valóságosak, amelyek körülveszik az asszonyt a bérelt szobában - emlékek sorát idézik fel. A szerelmükrõl, amely Kerényi szerint a maga korában meglehetõsen formabontónak mondható, különösen a kor és mondjuk, a szalontai jegyzõ ízléséhez képest. A szerzõ szépen, hitelesen ábrázolja az özvegy fájdalmát, aki azt próbálja felfogni, hogy befejezõdött a magyar irodalom egyik legszebb sze relmi története. Az utolsó tárgy, amit kézbe fog, egy tõr. Felvillan egy pillanatra az öngyilkos ság lehetõsége a szenvedõ asszony elõtt, miután sírva átkozza az õt hûtlenül elhagyó Sándort. De az életet választja, helyesebben a túlélést. Zoltánért és magukért: "Kell maradnia valaki nek, aki tudja az igazságot rólunk és aki el is tudja mondani." A túlélés pedig a házasság Horvát Árpáddal.

Kerényi Ferenc Szendrey Júlia-recepciója a leghitelesebb, legigazabb válasz arra a kérdés re, amely valójában irodalomtörténeten kívüli, de amely százötven évig mégsem hagyta nyu godtan a közvéleményt: mért ment férjhez a gyászév letelte elõtt (és egyáltalán) Szendrey Júlia? De vajon, továbbfûzve a Kerényi fogalmazta Júlia-mondatot, közölte-e velünk a "feleségek felesége" mindazt, amit magukról tudott? Közvetlenül nem. Nem írt Petõfi-életrajzot vagy visszaemlékezést, csak a megjegyzéseit tette meg az elsõ Petõfi-könyvre, Zilahy Ká rolyéra. Nem tulajdonított nagy fontosságot az életrajzi adatoknak, hiszen még saját életrajzá nak egyes dátumaira sem emlékszik pontosan." Maradt utána a leánykori és a fiatalasszony kori Napló, kiegészítve a Mikes Lajos által 1930-ban publikált kolozsvári naplótöredékekkel - a korábbi boldogságuk, a késõbbi gyászának kifejezésére. Júlia inkább közvetve, szerencsét len további életével, kudarcba fulladt második házasságával vallott arról, amit közös életükrõl tudott.

E második házasság vége, a haldokló Júlia a tárgya Sultze Sándor pódiumjátékának (Az aranyvirág).'z A dráma elején Horváttól való két fia, Attila és Árpád, valamint Tóth József, a felolvasója társaságában látjuk az immár egyedül élõ asszonyt. A fiúk éppen egy anyjuk me séjébõl írt bábjátékot gyakorolnak Tóth vezetésével Júlia születésnapjára. A gyerekek meghív ják az apát is a bemutatóra, ebbõl ered a konfliktus. Júlia tudomására hozza Horvátnak, hogy el akar válni tõle, a megelõzõ jelenetbõl tudjuk, hogy át akar térni Tóth hitére, és feleségül menni rajongójához. A fordulat alapja egy Szendrey Ignáchoz szóló levél, amelyet Mikes La jos közölt. A negyedik és hatodik jelenet egy-egy vérbõ házastársi veszekedés, akár Strindberg is megirigyelhetné. Aztán, talán annak hatására, hogy Horvát ez esetben eltiltaná a gyerme keit tõle, Júlia eláll szándékától, talán az egész csak a búskomor asszony szeszélye volt. A szerzõnek a legnehezebb dolga Tóth József alakjával lehetett, akit Gyulai Pál szerzett a nagybeteg asszony mellé felolvasónak, titkárnak. Róla, az érzéseirõl meg különösen, szinte semmi biztos adata nem volt. Csak azt tudjuk, mind õ, mind késõbb a családja híven teljesítet ték az asszony végsõ rendelkezéseit: rájuk bízta a leveleit, amiket korrektül megõriztek. Tóth ingadozó, gyenge figura, aki mindenben úgy cselekszik, ahogyan Júlia mondja, eltekintve at tól, hogy megpróbálja összebékíteni Horvátot a lázadó feleségével. Ez lélektanilag nem moti vált, különösen akkor nem, ha õ is érez valamit az asszony iránt, de még a megértõ baráttól is meglehetõsen értelmetlen cselekedet. Ebbe a kapcsolatba mintha a fiatalságtól, élettõl búcsú zó nõ túlságosan emancipált viselkedését is beleírta volna a szerzõ.

Sultze recepciójában Szendrey Júlia a Horvát által meg nem értett, álmodozó írónõ, aki kü lönköltözésével, újabb férfibarátságával vagy vonzalmával újra botrányhõsnõvé válhat. Erõs egyéniség, még a halál árnyékában is önálló döntésekre képes; az életet maga körül mozgató alak. Petõfirõl csak egy igaztalan megszólalása van a darabbéli Júliának, az tudniillik, hogy õrá nem volt elég ideje, hogy "õ csak magát szerette. Ezért volt ennyire szabad." Második fér jének érzéketlensége, önzése, szexuális otrombaságai késztették élete megváltoztatására.

Szendrey Júlia-portrékat mutattunk fel sorjában, bizonyára nem ezek voltak az utolsók, amelyek értelmezni próbálták e különös asszony életét. Életének tragédiája az volt, hogy nem talált, mert nem találhatott Petõfi után méltó társra. Ennek oka Petõfi szerelmi kultúrájában ke resendõ. Ahogyan Cs. Szabó fogalmaz: "Nem játszta meg sem magyar módra a daliás vadkant, sem a romantika olcsó receptjére az átok verte sátáni nõfogyasztót. Egyenrangú élettársa volt a nõ, mai stílusban." Szendrey Júlia pályájának pedig az volt a tragédiája, hogy az írónõ sen kit nem érdekelt (a múltban egyedül csak Bihari Mór" írt róla érdemben), csak a feleség.
 

JEGYZETEK

1 Mezõberény története, szerk. SZABÓ Ferenc, I-II. Mezõberény, 1973, 34-36.

2 Igy nevezi önmagát második férjének, Horvát Árpádnak 1856. augusztus 24-én írott levelé ben. SZANA Tamás Petõfiné címû könyvében idéz ezekbõl a csak általa látott, közgyûjteménybe nem került levelekbõl.

3 CS. SZABÓ László: Petõfiék. Két tanulmány, München, 1973.

4 Herczeg Ferenc drámája szerint nevezte így Petõfi a feleségét. H. F., Szendrey Julia. Bp. 1925. 70. 1846. dec. 26-án Petõfi Orlay Pet rics Somának írott levelében egymás mellé került a két név: "Szatmárban egy olyan lánykát ismertem meg, a milyen Párizsnak is sok volna, a George Sandok hazájának, nem pedig Szatmárnak, az ólmos fütykösök termõföldének." PETÕFI Összes mûvei, VII, 1964, 40.

5 Petõfiana, szerk. FARNOS Dezsõ, I, Kolozs vár, 1888/89, 22-24.

6 Ferenczi Zoltán kommentálja így Júlia Térey Máriának írt 1846 õszi leveleit: "Levelében bizonyos leplezett ridegség és számítás nyilat

kozik, még több hiúság és elmélkedés. Híze leg neki a költõ érdeklõdése, sõt szerelme, de másrészt kicsinyelni látszik, mintha barátnõje kinevetésétõl tartana s a saját érdeklõdésérõl csak mellékesen szól..." Petõfi életrajza, Bp. 1896, III, 15-16.
7 NÉMETH László, Petõfi Mezõberényben" Szerettem az igazságot,II, Bp, 1971. 615-645. 8 Petõfi élete és költeményei.Bp, 1892, XLIV. 9 Kortárs, 1973, 36303.

10 KERÉNYI Ferenc, Júlia, Irodalomismeret 1998/1-2. szám, 141-147.

I I Szendrey Júlia önéletrajzi kronológiája. Petõ fi Irodalmi Múzeum kézirattára P. 80. Elsõ teljes közlése megjelenés alatt: RATZKY Rita, Nõk a márciusi ifjak oldalán. Szendrey Júlia, Kiadja a Magyar Nemzeti Múzeum a Márciusi ifjak címû kötetben, szerk. KÖRMÖCZI Katalin.

12 Költõk és múzsák. Levéldrámák, I, Bp., Prológus könyvek,1999.

13 Petõfiné Szendrey Júlia Költeményei és naplói, kiad. BIHARI Mór, Bp., 1909 (Petõfi Könyvtár VII).