1999.05.10. A HEL nyílt levele Szabó János honvédelmi miniszterhez

Tisztelt Miniszter Úr!

Az Ön egyik minisztertársa (Deutsch Tamás sportminiszter) egy nemzetközi fórum (a FIFA) nyomására éppen most vonta vissza korábbi, sokat vitatott intézkedését. Ezt az alkalmat használjuk fel arra, hogy ismételten kérjük Miniszter Urat: vizsgálja felül a fegyelmi eljárást kezdeményező intézkedését, amit volt ügyvezetőnk, Szűcs Mihály alezredes ellen 1998 novemberében tett. Az Ön akkori eljárása megítélésünk szerint ellentétes az európai normákkal és a korábbi hazai szokásokkal is. Az eljárás ártott a Minisztérium tekintélyének, a hadsereg és a civil társadalom kapcsolatának. A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája örömmel venné, ha Ön nem várná meg a hazai vagy külföldi fórumok nyomását.

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a fegyelmi eljárás óta a Honvédelmi Minisztérium  leveleinkre nem válaszol, szervezetünket nemlétezőnek tekinti. Pedig a HEL egyike a honvédelmi kérdésekben a legnagyobb aktivitást kifejtő valódi civil szervezeteknek. A sokszor hangoztatott szólamok (�civil kontroll�, �a hadsereg és a civil szervezetek közötti párbeszéd�) és a tényleges tettek közötti szakadék az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá válik.

A HEL a történtek ellenére bármikor kész a korábbi korrekt kapcsolatok visszaállítására.

Tisztelettel:
Dr. Farkas Henrik ügyvezető