HEL közlemény: 020116

POLITIKAI FÓRUMOT SZERVEZ A HEL  (2002 február 16, 10-13h, Fővárosi Művelődési Ház, Bp., XI., Fehérvári út 47.)

Magyarországon megérett a helyzet arra, hogy a kényszersorozás megszűnjön. Ma már nemcsak a közvetlenül érintett fiatalok, hanem jelentős politikai erők és biztonságpolitikai szakértők is felismerték: a sorozott hadsereg elavult.

A választási kampányhoz kapcsolódóan a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája 2002 február 16-án politikai-biztonságpolitikai fórumot szervez. A fórum elsődleges célja: világossá tenni a választópolgárok előtt, hogy mely pártok akarják megszüntetni a sorozást, és melyek nem. A fórum további célja a sorozás átmentésére irányuló kísérletek kritikája, a sorozáspárti érvek, téveszmék, elterjedt tévtanok szakmai cáfolata.

A HEL pártsemlegessége szellemében teljes jogú résztvevőként várja mindazon pártokat, szervezeteket, közéleti személyiségeket, szakértőket, amelyek illetve akik a fórum céljait elfogadják, és a sorozás megszüntetését rövid távon (legkésőbb 2006-ig) realizálhatónak tartják.

Eddig jelezte részvételét az SZDSZ, a Centrum és az MSZP. További résztvevőkre is számítunk: a fórum mindenki előtt nyitott. A fórum helyét és programját később közöljük.

Farkas Henrik ügyvezető,
Bródy János, Vida István ügyvivők

*************************
A résztvevők, illetve csatlakozók listája:
Pártok
Centrum
SZDSZ
MSZP
Munkáspárt

Szervezetek
Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma
Társaság a Szabadságjogokért
BOCS Alapítvány
Beretzk Péter Természetvédelmi Egyesület 

Szakértők
Dr. Szentesi György ny. mérnök-ezredes, haditechnikai szakértő
Dr. Deák Péter ny. ezredes
Dr. Bródy András   Széchenyi-díjas közgazdász  
Dr Pirityi Sándor a hadtudomány kandidátusa

************

Ez a február 8-i lista. További jelentkezőket várunk. Érdeklődni  telefonon  /3856788/ vagy emailben lehet: farkashe@c3.hu


BACK