HEL-közlemény a Szálasi érdemeit méltató tiszt ügyéről

2000-12-12

Itthon és külföldön óriási felháborodást váltott ki, hogy október 23-án alezredessé léptették elő Szalay Róbertet, aki többek között arról nevezetes, hogy Szálasi érdemeit méltatja, szerepét katonai szempontból pozitívnak tartja. Szalay Róbert és baráti köre a tudósítások szerint jó kapcsolatban volt a honvédelmi kérdésekben érdekelt egyes vezető politikusokkal, közírókkal.

Szalay előléptetése durva politikai hibának bizonyult. Ezért Fodor Lajos, a vezérkar főnöke most határozatban eltiltotta Szalayt az egyenruha és a rendfokozat viselésétől.

A HEL alapszabálya szerint nem foglalkozhat a Szalay Róbert előléptetésének jogszerűségére vonatkozó kételyekkel, az előléptetésben szerepet vállaló személyek felelősségével, sem a vezérkari főnök határozatának tartalmi részével.

A határozat indoklása azonban olyan momentumokat is tartalmaz, amelyek a HEL szerint kifogásolhatók. E határozat ugyanis a katonák politikai tevékenységének alkotmányos és törvényi tilalmára is hivatkozik. Ugyanez az érvelés - ad abszurdum- olyan tisztek ellen is alkalmazható lenne, akik Nagy Imre vagy Maléter Pál szerepét méltatják.

A HEL fellép a katonák állampolgári jogainak érvényesítéséért. A katonák állampolgári jogai azonban nem szolgálhatnak a szóban forgó esethez hasonló botrányos magatartás fedezésére. Amikor a HEL a katonák jogairól, közéleti tevékenységéről beszél, nem a szélsőséges, felháborító, az állampolgári szinten is megengedhetetlen véleménynyilvánítás mellett áll ki.

Másrészt az ilyen botrányos esetek sem jogosítják fel a honvédelmi vezetőket a jogok önkényes korlátozására. A katonák jogainak alkotmányos és jogszabályi korlátozása- amint erre Polt Péter helyettes ombudsman 1999-es jelentésében rámutatott - rendezetlen. A Magyar Köztársaság a Strassbourg-i Emberi Jogi Bírság előtt úgy védekezett, hogy a korlátozás csak a párt- illetve hatalompolitikai tevékenységet érinti, és csak annyiban, amennyiben jogszabályokban konkretizálva van.

Ez az eset is bizonyítja: sürgős szükség van a katonák politikai jogainak korrekt rendezésére!
 

Farkas Henrik
ügyvezető

************************
Sajtóvisszhang:

MTI hír

Info Rádió 2000.12.13. reggel 6-7 körül. Telefoninterjú F.H.-kel.

Népszabadság. Kun J. Erzsébet:  A HEL a katonák politikai
jogairól.
    A katonák politikai jogainak korrekt rendezését  sürgeti a
Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája . A szervezet lapunkhoz
eljuttatott közleménye leszögezi ,hogy alapszabályuk szerint
nem foglalkozhatnak Szalay Róbert itthon és külföldön óriási
felháborodást kiváltó alezredessé történő élőléptetésének jog-
szerűségével , az abban szerepet vállalók felelősségével ,a ve-
zérkari főnök határozatának tartalmi részével , mégsem hallgat-
hatják el , hogy úgy látják a döntés durva politikai hibának bizo-
nyult . A szervezet szerint az ilyen botrányos esetek sem jogosít-
ják fel a honvédelmi vezetőket a jogok önkényes korlátozására.
**********
Népszava: Rendeznék a katonák jogait
 A katonák politikai jogainak rendezését sürgeti a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája (HEL). A szervezet ugyanis kifogásolhatónak tarja, hogy a vezérkari  főnök eltiltotta rendfokozatának használatától, illetve az egyenruha viselésétől Szalay Róbertet. A HEL tagjai nem a szélsőséges, felháborító véleménynyilvánítás mellett állnak ki, de
 megengedhetetlennek tarják, hogy a honvédelmi vezetők önkényesen
 korlátozzák a katonák jogosítványait.
*********
Megjegyzés: A tudósításban egy kis félreértés van: a HEL ugyanis nem kifogásolta a vezérkari főnök határozatának tartalmi részét, csak az indoklást. /F.H./
 

BACK