HEL-nyilatkozat az  áttérés költségeiről


A Honvédelmi Minisztérium végre elkészítette az önkéntes hadseregre való áttérés költségszámítását. A HM szerint az áttérés a következő néhány évben több száz milliárd forintba kerülne. Úgy véljük, hogy ez a számítás nem hiteles, nem objektív, hanem aktuálpolitikai célokat szolgál. Azt akarja sugallni, hogy az önkéntes hadsereg követelése irreális.
 A HM számításai szerint évi 88 milliárd forint fedezné a bérek és juttatások plusz költségeit. Ha ez igaz lenne, ez azt jelentené, hogy az állam most ennyi jogos járandóságot tart vissza katonáitól. A számítással azonban több más baj is van. Tudomásunk szerint a 88 milliárd forint bruttó költség, márpedig a plusz költségek számításánál bruttó költséggel számolni durva hiba. Az adók és egyes járulékok ugyanis nem jelentenek plusz költséget; a pénz az állam egyik zsebéből a másikba vándorol. Nem tételezzük fel, hogy a HM szakértői ilyen durva szakmai hibát követtek volna el véletlenül, inkább az összeg feltupírozásának szándékosságát gyanítjuk.

Más külföldi és hazai számítások azt mutatják, hogy az áttérés plusz költségek nélkül is megoldható (D. S. Lutz: “Olcsóbb-e az önkéntes haderő?” Frankfurter Rundschau, 1997. január 14., Bokor Imre: “Elodázhatatlan a hivatásos hadsereg létrehozása”, Kapu, 1999. március). Ugyanezt támasztják alá a nemzetközi tapasztalatok is (Belgium, Hollandia, Franciaország).

Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy a korszerűsítésre, emberhez méltó élet- és munkakörülmények biztosítására szükségesnek ítélt plusz költségeket nem szabadna a kényszersorozott hadseregből az önkéntesre való áttérés számlájára írni.

Kérjük a sajtó segítségét a lakosság hiteles, többoldalú tájékoztatásához. Reméljük, hogy egyre többen ismerik föl, hogy a sorozott hadsereg olcsóságáról szóló állítások tendenciózusak, megalapozatlanok. Valójában a piacgazdaságtól idegen sorkatonaság további fenntartása gazdaságilag is káros, pazarlást jelent.

Budapest, 2000. február 23,
 

Farkas Henrik
ügyvezető