2002-11-19

Gusztos Péter kérdése, Juhász Ferenc miniszter válasza

http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat?p_ckl=37&p_uln=35&p_felsz=76&p_szoveg=(%20hadk%F6telezetts%E9g%20or%20k%E9nyszersoroz%E1s%20)&p_felszig=76

Felszólalás adatai
35. ülésnap, 76. felszólalás

GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm. Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Úgy vélem, szinte nincs Magyarországon olyan fiatalember, aki örömmel állna a kényszersorozás intézkedése elé. Ezt bizonyítja az is, hogy bár a szigorúbb orvosi vizsgálatok miatt 50 százalékról 40 százalékra csökkent az alkalmatlanok aránya, ez még mindig nagyon magas, a nemzetközi tapasztalatok alapján ugyanis valójában a fiatalok 25 százaléka alkalmatlan csupán.

A sorkötelesek sok mindent elkövetnek, hogy elkerüljék a sorkatonaságot. Van, aki százezreket költ hamis orvosi papírokra, van, aki több doboz energiaitalt iszik meg, hogy magas vérnyomás miatt nyilvánítsák alkalmatlannak. Az is előfordult már, hogy egy egyetemista olyan eredményt ért el egy IQ-teszten, hogy annak alapján még az utcára se mehetett volna ki egyedül. Sőt, olyanról is hallottam, hogy valaki fél évig élt erős nyugtatókon, csak hogy az orvosi vizsgálaton pszichológiai alkalmatlanság miatt mentsék fel.

Vitathatatlan tény, hogy a katonaság szimulánsai csak akkor fognak végleg eltűnni, ha a sorkötelezettséget felváltja a hivatásos hadsereg, ahogy ezt az SZDSZ már régóta szorgalmazza. A sorkatonaságnak ugyanis pozitív szerepe, célja szinte semmi, visszásságai és hátrányai viszont jól ismertek. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.)

Két nagy vihart kavart esetet említenék. '99 telén agyhártyagyulladás-járvány kiinduló fészkei voltak a laktanyák. Nem kétséges, hogy a körülmények közrejátszottak ebben. Néhány hónapja pedig arról hallhattunk, hogy a szeptemberben bevonultatott újoncok közül hárman kíséreltek meg öngyilkosságot az első héten. Úgy vélem, a kényszersorozás intézményét minél hamarabb meg kell szüntetni. Kár egy forintot is pazarolni ennek az elavult, mind szakmailag, mind morálisan megkérdőjelezhető intézménynek a fenntartására. (Dr. Simicskó István: Alkotmány!) Az SZDSZ szerint ez a lépés gyakorlatilag azonnal kivitelezhető lenne.

Nem kétlem, hogy máshol is előfordul járvány vagy öngyilkosság, de azt egyáltalán nem tartom lényegtelennek, hogy ez olyan helyen történik-e, ahová az állampolgár szabad akaratából megy, vagy ahová az állami erőszak kényszeríti céltalanul és értelmetlenül. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

A kérdésem a következő: mikorra várható az utolsó bevonulás a minisztérium elképzelése szerint?

Köszönöm szépen.


35. ülésnap, 78. felszólalás
Felszólaló Juhász Ferenc (MSZP)
Beosztás honvédelmi miniszter
Felszólalás oka a kérdést megválaszolja

JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! A rövid válaszom az lehetne, hogy 2005 végén. Ha megengedi, hogy hosszabban is válaszoljak, akkor szeretném valamennyiüket emlékeztetni arra, hogy a kormányprogram a következő választási ciklusra ígéri azt, hogy az önkéntes profi haderőt bevezetjük. Ez gyakorlatilag a kényszersorozás eltörlését is jelenti. Azaz mi azt mondtuk a kormányprogramban, hogy 2006-ra ez mindenféleképpen meg fog történni. A minisztériumban minden egyes lépésünket, a szervezeti rendünket, a későbbi fejlesztéseket, a laktanya-korszerűsítést és sok minden mást már annak tudatában tervezünk, hogy ezt a politikai célkitűzést mindenféleképpen meg fogjuk valósítani.

Ugyanakkor azzal az egy mondatával, amely arról szól, hogy már most, holnap meg lehetne szüntetni a sorkatonai szolgálati kötelezettséget, kicsit vitatkoznom kell. Bár igaz az, hogy a fiatalok nagy többsége mindent és mindennek az ellenkezőjét elköveti azért, hogy katona lehessen, illetve hogy ne lehessen katona, ezzel együtt azt jelentené a sorkatonai szolgálat eltörlése, hogy mintegy 60 milliárd forint azonnali beruházásra lenne szükség, hogy csak az őrzés-védelmi feladatokat teljesíteni tudjuk, nem beszélve az összes többi költségről.

Mi úgy gondoljuk, hogy az önkéntes, profi haderő bevezetése toborzás útján megvalósítható. Azt reméljük, hogy az a toborzó kampány, ami az elmúlt esztendőben elindult a szerződéses katonák felvételére, mutatja, hogy van érdeklődés a katonai pálya iránt, mutatja, hogy a társadalom elfogadja a profi haderőt, és mutatja azt, hogy lehet egyfajta közös igényünk, persze természetesen, ha megvan a közös szándék, hogy a profi haderőt 2005 végére megvalósítsuk. Hitem szerint az ország biztonságát, valamennyiünk nyugalmát jobban szolgálná egy ilyen hadsereg, addig azonban még néhány kényszersorozási procedúrán nekünk is át kell esnünk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)


***************************************************************

Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája - HEL
  -    Sajtószemle
Erőszakellenes Oldalak           Kéziratok, újságcikkek (Farkas Henrik)
Ez az oldal a
Soros Alapítvány támogatásával olvasható az Interneten.