HEL Sajtószemle - 2002 május


0501
MNO Szerződéses katonák toborzása
2002. május 1. 15:40
MTI

A szerződéses katonák felvételénél a mennyiségi szempontok helyett a minőség kerül az előtérbe az idén. Erről Erdélyi Lajos dandártábornok, a Magyar Honvédség Humánpolitikai Főosztályának vezetője beszélt szerdán Kecskeméten, a haderő tavaszi toborzókampányának kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

…Erdélyi Lajos szerint a tavalyi - első ízben tartott - kampány beváltotta a hozzá fűzött reményeket: hozzávetőleg három és fél ezen jelentkeztek a hadsereg által felkínált álláshelyekre, közülük mintegy ötszázan - döntő többségben férfiak - váltak szerződéses katonává.

    Az idén a szigorú egészségügyi, fizikai és pszichikai feltételeken túl a pályaalkalmasság egyéb konkrét szempontjait is behatóbban vizsgálják majd. Magasabb lett az iskolai végzettség mércéje is, az eddigi nyolc általános helyett legalább szakmunkás-képesítéssel kell rendelkezniük a jelentkezőnek - közölte a dandártábornok. Hozzátette: a mérce felemelését az élet- és a munkakörülmények kedvező változása illetve a más ágazatokkal már versenyképes bérek tették lehetővé.

0501
RTL Klub Híradó   Toborzási szigorítások a minőség emelésének érdekében
2002. május 1., szerda - 18:18

A Magyar Honvédség is kihasználta a majális hangulatát, hogy útjára indítsa idei toborzókampányát. A tavalyihoz képest szigorodnak a feltételek, ugyanis annyian jelentkeztek, hogy a szakemberek már válogatni is tudnak. A legalacsonyabb rangú szerződéses katona 100 ezer forint, a tisztek 140 ezer forint alapfizetést kaphatnak. Eddig 500 jelentkezővel kötöttek szerződést.

Kecskeméten indult a Honvédség idei toborozó körútja. A tavaly kezdett akció sikeres volt, hiszen három és félezren jelentkeztek, és mintegy 500 jelentkezőt már fel is vettek.

A mérce magas volt. A jelentkezőknek kemény fizikai és pszichológiai vizsgán is át kellett menniük. Az érdeklődés ennek ellenére nem csökken, ezért a feltételeket továbbszigorítják. A 8 osztályos végzettség például a jövőben már nem lesz elegendő. Ugyanis annyian jelentkeztek, hogy a szakemberek válogatni tudnak a jelentkezők közül.


0505
Csökken a sorkatonák száma  (Netlap - Netkapu, 2002.05.05 20:53:14)
…A magyar hadsereg létszámhelyzetéről beszél Erdélyi Lajos dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai főosztályának vezetője.
- Folyamatosan csökken a sorkatonák száma a Magyar Honvédségben, helyettük szerződéses katonákat alkalmazunk rövidebb időre, határozott időre és ez egy nagy létszámot jelent, egy nagy szükségletet és ezt a szükségletet szeretnénk kielégíteni – mondja Erdélyi Lajos.
- Ez mekkora számot takar?
- Jelenleg több mint hatezer szerződéses legénységi állományú helyünk van a Magyar Honvédségben és ebből nincs föltöltve körülbelül 2,5 ezer. Természetesen szükségünk van tiszthelyettesekre is, itt is van jelenleg néhány száz fős hiányunk. Hosszú távon a tiszthelyettesi állománynak is egy jelentős részét nem hivatásos katonákkal szeretnénk felölteni, hanem szerződéses katonákkal.
- Mennyi az esély arra, hogy az üres helyeket be tudják tölteni?
- Nagyon sok a jelentkező. Az elmúlt évben szeptembertől kezdődően 3500-an jelentkeztek, azonban azt is látni kell, hogy a jelentkezők, akik konkrétan megjelennek nálunk, azoknak csak 20-25 százaléka az, aki bekerül a hadseregbe, a 3500 főből egyébként néhány száz főt vettünk föl, elsősorban az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények miatt. A jövőben szeretnénk minél több érettségizett, illetve szakképző iskolában végzett, tehát valamilyen szakmával rendelkezőt felvenni. Továbbra is felvesszük a nyolc általános iskolai végzettségűek közül azokat, akik elhivatottságot éreznek. Tiszthelyettesi állományba érettségivel tudunk fölvenni, míg természetesen tiszti állományba felsőfokú végzettséggel.
(Krónika)



0510
Az Index.kelet vendége: Magyar Bálint
Sorkötelezettség a koalíciós tárgyalásokon Jóképű Srác  kérdései
Számtalan fiatalt azért veszített el a Fidesz, mert Orbánék arogánsan és ókonzervatívan álltak a sorkötelezettség kérdéséhez.
....
Kérdéseim:
- mekkora hangsúlyt kap a sorkötelezettség megszûntetése a koalíciós tárgyalásokon?
- mit fognak tenni a megkezdett egészségügyi szigorításokkal: maradnak-e, vagy azonnal könnyítenek a sorkötelezettek helyzetén?
- véleménye szerint mikorra fog megszûnni a sorkötelezettség (tudom hogy az szdsz már januártól szeretné, de a koalíciós tárgyaláson gondolom engednek ebbõl).
Magyar Bélint válasza:   

A sorkötelezettség megszűntetését a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2004. januárjától szeretnénk elérni.

0511

Rekviem a magyar katonáért?   NSZ • 2002. május 11. • Szerző: Gyarmati István

Rendelkeznünk kell(ene) végre egy olyan koncepcióval, amelynek megvalósítása valóban megreformálná a magyar haderőt, és megteremtené annak lehetőségét, hogy a katona visszanyerje tekintélyét, és elfoglalja megérdemelt helyét a magyar társadalomban….
A harmadik a politika számára „érdekes” elem a sorkatonaság fenntartása vagy megszüntetése. Nem nagyon lehet kétséges, hogy a XXI. században igazán csak a hivatásos katonaság képes megbirkózni a tényleges feladatokkal. A hivatásos hadsereg azt is könnyebben elfogadhatóvá teszi a közvélemény számára, hogy a kiképzésben elengedhetetlen kemény módszereket alkalmazzanak, és a szükséges mértékben – jelentősen – korlátozzák a katonák bizonyos alkotmányos jogainak gyakorlását. Hivatásos katonák külföldi bevetése is elfogadhatóbb a közvélemény számára. A sorkatonaság megszüntetése azonban csak akkor lehetséges, ha olyan hadsereget teremtünk, amelybe megfelelő mennyiségben és minőségben jeletkeznek önkéntesek. Ehhez pedig a munka- és életkörülmények javítása – ami nem merül ki a fizetések emelésében –, hatékony kiképzés, a tényleges feladatok kijelölése szükséges. Mindezek hiányában – s ez reális veszély a következő években – a sorkatonaság egyébként helyes megszüntetése azt eredményezheti, hogy kiürülnek a laktanyák, s nem lesz önkéntes, aki ellássa a szolgálat feladatait.
Mit kell tehát tenni annak érdekében, hogy olyan, hivatásos hadsereget teremtsünk, amely a NATO keretei között képes az ország védelmére, beleértve a határokon kívül adódó feladatok teljesítését is? Mindenekelőtt fel kell ismernünk, hogy a koncepciót magunknak kell kidolgozni: nem elég, sőt hiba lenne a NATO elvárásaihoz vakon alkalmazkodni, hiszen a szövetség maga is válságban van, s az általa a tagállamok részére kijelölt fejlesztési feladatok jó része még mindig a korábbi helyzetet és elvárásokat tükrözi, amelyeket magának a NATO-nak is sürgősen felül kell(ene) vizsgálnia. Ebben a helyzetben – bármilyen furcsán hangzik is – Magyarország a NATO koncepciójának kialakításában és megvalósításában élen járhatna, viszszaszerezve hitelünket a szövetségben, amelyet az elmúlt évek tehetetlensége és hibás lépései a haderő fejlesztésének területén alaposan aláástak.
…..
Minden ellenkező híreszteléssel szemben egy ilyen átalakítás megfelelő koncepció esetén, nem terhelné elviselhetetlenül a költségvetést, – különösen ha nem kerülne sor százmilliárdok kiadására látványos, ámde igen kevés hasznot hozó technikai fejlesztésekre, hanem ennek az összegnek egy részét inkább a fenti feladatok végrehajtására fordítanánk. A feladat sürgős: négy év alatt csak egy részét lehet elvégezni, de ez elegendő lehetne ahhoz, hogy a reformokat olyan pályára állítsuk, amelyek nemcsak az első eredményeket hozzák meg ezen idő alatt, hanem amelyek a további fejlődést is megalapozzák. Ideális esetben ehhez nemzeti konszenzust kellene teremteni, hiszen szükség lenne a honvédelemre vonatkozó valamennyi törvény módosítására, az alkotmányt is beleértve. Ezek a jogszabályi változások azonban rövidebb távon nem elengedhetetlenek a koncepció kidolgozásához és megvalósításához. Az előrelépéshez elengedhetetlen az egész reformkoncepció áttekintése, beleértve alapos hatáselemzések kidolgozását is, de már eközben el kell kezdeni a változtatásokat, ha gyógyítani akarunk, és nem várjuk meg, amíg újraélesztésre lesz szükség.

0514
Professzionális hadsereg: kettő vagy négy év múlva?
RTL Klub Híradó  Forrás:   RTL Klub Online http://www.rtlklub.hu/hirek/?id=20020536406
2002. május 14., kedd - 18:24
A leendő kormánypártok között még nincs teljes egyetértés abban, hogy mikortól töröljék el a kötelező sorkatonai szolgálatot. Az MSZP legkésőbb 2006-ig vezetné be a professzionális hadsereget, az SZDSZ már két évvel korábban. Reggel megkezdődött a sorköteles katonák bevonulása.
Ma és holnap összesen 4800 fiatal vonul be katonának hat hónapra. Az újoncok pénteken hazautazhatnak, alapkiképzésük jövő kedden kezdődik, és négy hétig tart. Az utolsó 5 hónapot a lakóhelyükhöz legközelebb lévő laktanyában töltik. A szabaddemokraták két év múlva megszüntetnék a sorkatonai szolgálatot.
"Amikor elindítottunk egy népi kezdeményezést is ez ügyben, a szakértőink pontosan kiszámolták, hogy mennyi idő alatt lehet felszámolni a sorozáson alapuló hadsereget, és bizony két év alatt ez megoldható" – nyilatkozta Fodor Gábor, az SZDSZ képviselője.
Az MSZP programjában az szerepel, hogy legkésőbb 2006-ig át kell térni a hivatásos hadseregre. A leendő honvédelmi miniszter az RTL Klub Híradójának azt mondta, egyelőre nem biztos, hogy megvalósítható a szabaddemokraták által szorgalmazott 2004-es időpont.
"Meg kell vizsgáljuk, hogy milyen jogi, szervezeti, személyi változások szükségesek ahhoz, hogy ezt korábban bevezessük. Az a törekvésünk, hogy ezt minél korábban megtegyük, de legkésőbb 2006-ra mindenképpen befejezzük" – mondta Juhász Ferenc.
A Fidesz programjában ezzel kapcsolatban annyi szerepel, hogy hosszabb távon át kell térni a professzionális hadseregre.
© 1999 RTL KLUB. Minden jog fenntartva. A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
Fórum: hozzászólások:
http://www2.online.rtlklub.hu/forum/hozzaszolas.php?topicid=11650&forumid=1


0517
hunnia.net

Medgyessy Péter Londonban

2002-05-17 02:40:13 Forrás: mno

...Juhász Ferenc tájékoztatta a brit védelmiminisztert arról, hogy az új magyar kormány pontoshatáridõvállalás nélkül, de körülbelül 2006-igszeretné átalakítani a magyar fegyveres erõket,korszerû, hivatásos sereggé. Ebben számíthatNagy-Britannia tapasztalat megosztó támogatására.
0517
Kihagyásokkal ...../A kihagyott részek nem érintik a hadkötelezettséget,
a rövidítés kedvéért hagytam ki. Az eredeti megtekintehtő: Élet és
Irodalom http://www.es.hu/0220/index.htm XLVI. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM, 2002. május 17. Publicisztika rovat PAPP LÁSZLÓ TAMÁS: Kevés oroszlán vagy sok nyúl? - az Orbán-kormány és a hadkötelezettség - *...Vannak azonban olyan fejezetei a költségvetésnek, melyek átalakítását, modernizációját nem annyira a finanszírozás hiánya, hanem a politikusi mentalitás defektjei akadályozzák. Ilyen a magyar társadalmon belül a szocializmus és a Horthy-rendszer atmoszféráját az összes intézmény közül leginkább konzerváló hadsereg. A Magyar Honvédség belső hierarchiáját, külső imázsát tekintve még a fegyveres testületekhez viszonyítva is lemaradt alkalmazkodás és fejlődés terén. ...A honvédelem ugyanakkor több szempontból is különbözik más közszolgáltatásoktól. Ha például valaki nem elégedett a közegészségüggyel, és van elég pénze, elmehet magánorvoshoz. ... Hazája területi épségét viszont nem óvhatja magánhadsereggel, kénytelen ezt a feladatot az államra bízni. Abban is különbözik a Magyar Honvédség, mondjuk a Köztisztasági Vállalattól, hogy az nem kényszerít senkit a parkok takarítására. A többi közintézményhez is önként, saját elhatározásából megy dolgozni valaki, a Honvédséghez akarata ellenére viszik. A szakértők konszenzusra jutottak abban, hogy a kényszersorozás elavult, antihumánus volta a hadsereg korszerűsödésének legfőbb akadálya. Noha - a közhiedelemmel ellentétben - nem az állomány sorozottról hivatásosra cserélése kerül igazán sokba, hanem a mindenképpen szükséges technikai fejlesztés, a rendszerváltás utáni kormányok a létszám és a szolgálati idő folyamatos csökkentése mellett nem tudtak vagy akartak szembenézni azzal, hogy a probléma lényege maga a kényszersorozás, amelyet nem toldozni-foldozni kell, hanem minél előbb felszámolni. A hadkötelezettség pártolói azzal szoktak védekezni, hogy aki nem akar bevonulni, választhatja a polgári szolgálatot. Valójában nincs semmi különbség, a polgári szolgálat ugyanúgy kényszersorozás a fiatalnak, hisz itt szintén olyan tevékenységet kell végeznie, amit nem önként választott. Ráadásul hosszabb ideig tart, mint a "rendes" szolgálat, így még nagyobb "kitolás" az uniformisba bújni nem akaróknak. Az 1998-ban hivatalba lépett kormány egyértelműen nem pragmatikus, hanem ideológiai okokból ragaszkodott a sorkötelezettség intézményének fenntartásához. Az egységesülő jobboldali kormánypártiság főáramába becsatornázott antiliberális gondolkodású kisgazda, kereszténydemokrata, fórumos és miépes szavazók ragaszkodtak a "kötéllel fogott" - állami kényszerrel verbuvált - haderőhöz. A miniszterelnök számos rendezvényen elmondta: a sorkötelezettség intézményére szükség van, mert a társadalom másképp tekint arra, aki letette a katonai esküt. A jobboldal a hadsereget látható módon nem csupán a honvédelem, hanem a nevelés eszközének is tekinti. A sorozott hadsereg a börtönökhöz hasonlóan totális intézmény, ahova az ember nem önként kerül, és állandó kontroll alatt van. Kiválóan alkalmas hát kondicionálásra, dresszúrára. Különbség "csak" az, hogy börtönbe általában az kerül, aki vétett a jogszabályok ellen, a katonasághoz viszont olyan, aki semmit nem csinált. Abban viszont nagyon is hasonlít egymásra a magyar hadsereg és börtön, hogy az újonnan jött fegyenc vagy "kopasz" folyamatosan ki van téve rab- vagy bajtársai vegzálásának. A tisztek igen ritkán torolják meg a legénységi állományon belüli kisebb-nagyobb atrocitásokat. Egyrészt hagyják, hogy maguk az "öregek" törjék be a zöldfülűeket. Így nekik könnyebb dolguk lesz a testben-lélekben megalázott újonccal. Másfelől a katonák többsége úgysem mer panaszt tenni, mert tudja: ebben az esetben pokol lesz az élete. Társai rosszul értelmezett szolidaritásból kiközösítik, "spiclinek" tartják majd. A sorozáspárti jobboldal szerint ez a légkör hazaszeretetre nevel. Valójában ez csak üres frázis. Aki tizennyolc éves koráig nem tudja szeretni a hazáját, az ettől a permanens vegzatúrától csak még jobban fogja utálni. Hazafiságot különben sem lehet parancsszóval beleverni az emberbe. Ha valamire nevel a sorkötelezettség, az az öncélú szadizmus és gonoszság szinonimájává vált
"kopaszavató szívatás", a konformista gondolkodás, a nyájszellem,
katonai jelszavakkal megtűzdelt hímsoviniszta macsóság és a kollektív
bűnösség, amikor egy katona vétke miatt az egész szakaszt büntetik. A
sorozott hadsereg állítólagos erénye, hogy közösségi értékekre tanít.
Nem kell szociológusdiploma a fenti tétel abszurditásának belátásához.
Jól működő közösségeket pozitív célok tartanak össze. ....A sorozott
újoncokat csupán a kényszerű öszszezártság fogja össze, a tudat, hogy
mindannyian utálják az egészet. Ennyit a sorkatonaság közösségi tudatot
fejlesztő hatásáról.
...
A sorkatonaság valóban nevelési intézmény, de nem olyan értelemben,
ahogy a jobboldal magyarázza. A koalíció élcsapataként ténykedő Fidesz
világnézeti metamorfózisát jól illusztrálja a katonai szolgálatról
hirdetett nézeteik gyökeres átalakulása..... A békebeli hadkötelezettség
létjogosultságának hívei azzal is érvelnek, hogy nemcsak állampolgári
jogok, de kötelességek is vannak. Ebben kétségtelenül igazuk van, de
azon okfejtésük téves, hogy a sorkatonaság eltörlése olyan lenne, mintha
az adózást szüntetnénk meg. Az adó- és járulékfizetés valóban nem
helyettesíthető semmivel, az államot csak saját polgárai tarthatják el.
A sorállományú armada viszont kiváltható professzionális véderővel. ...A
hatalom tudja: mindenki rá van kényszerítve az ügyeskedésre. Hogy kit
leplezünk le, és kit hagyunk futni, azt a mindenkori kormánnyal szembeni
lojalitása vagy illojalitása dönti el. Ugyanez a helyzet a
kényszersorozással. Az az egészséges fiatal, aki nem akar fél évet
elpazarolni az életéből, hanem dolgozna, lakásra gyűjtene, gyermekét
nevelné, hobbijának élne, az csalásra, hazugságra, alakoskodásra,
fiktív, hamis orvosi igazolásokkal való bűvészkedésre kényszerül. A
tömeghadseregek kora lejárt, a jövő a kis létszámú, hivatásos
nemzetvédelmi potenciálé. A kényszersorozás fenntartását ideológiai
premisszák magyarázzák. Az autoriter hazai jobboldal továbbra is
kívánatosnak látja az ember mint társadalmi lény államtól való függését.
Egy modern, szabad országban a kisember, ha betartja a törvényeket és a
civilizációs normákat, rendesen fizeti az adót, oda megy, azt csinál,
amit akar. Kétségtelen, hogy a Horthy- vagy a Kádár-rendszerben
szocializálódott polgártársaink többsége valóban "másként néz" arra, aki
volt sorkatona. Ezek körében a hadkötelezettség már öncél, s nem eszköz
a szülőföld védelmére. Kérdezem ezt a polgártársamat, örülne-e, ha
vakbelét nem hivatásos, hanem "sorozott" orvosok operálnák, égő házát
utcáról kötéllel fogott tűzoltók oltanák, testi épségét, vagyonának
biztonságát "amatőr" rendőrök óvnák? Ugyanígy szerintem nyugodtabban
alszunk, ha álmunkat hivatásos bakák őrzik. Ez is ugyanolyan - sőt,
bizonyos értelemben nehezebb - szakma, mint a fenti mesterségek. Dobó
István egri várkapitánnyal értek egyet: inkább kevés "hivatásos"
oroszlán, mint sok "besorozott" nyúl. Ha Mátyás királynak jó volt a
(nagyrészt külföldi!) zsoldosokból álló Fekete Sereg, akkor Orbán
Viktornak miért nem volt jó a magyar hivatásosokból álló profi haderő? A
jelenlegi sorozáson vizsgálják a fizikai és pszichikai alkalmasságot, de
jellegéből adódóan nem vizsgálhatják a motivációt, hogy a jelölt akar-e
katona lenni. A felületes ellenőrzés során nem derül ki, hogy az erővel
bevitt civil hogy reagál stresszhelyzetben, konfliktusszituációban? Jobb
esetben fegyverét eldobva, hanyatt-homlok menekül, rosszabban saját
bajtársát lövi hátba. Semmi gyakorlati haszna nincs annak, hogy
tanulmányaikat befejező, családot alapító, éppen állást kereső vagy már
elhelyezkedett fiatalokat pár hónapra berángassanak vécét pucolni és
folyosót takarítani. Kizárólagos "eredménye" az ember hatalomnak való
feudálszocialista kiszolgáltatottsága. A szélsőjobboldali és/vagy
ultrakonzervatív voksok megtartásának igénye színvallásra kényszerítette
az Orbán-kormányt. Így egyfelől újabb adminisztratív szankciókat
vezetett be a katonaságot elbliccelni akarókkal szemben. A háziorvosnak
is láttamoznia kell a bevonuló alkalmatlanságát dokumentáló szakorvosi
igazolást, valamint a jogosítványa is veszélybe kerülhet, amennyiben
olyan - nem létező - fogyatékosságra hivatkozott, mely autóvezetésből is
kizáró ok. Persze a kormány is jól tudja, hogy a fenti intézkedés csupán
gesztus a sorozás- és rendpárti szavazók felé, gyakorlati haszna nincs.
Az, hogy a háziorvosnak tudnia kell arról, ha a sorkötelesnek valami
betegsége van, csak elméletben igaz. ...Az Orbán-kormány persze tudja,
hosszú távon elkerülhetetlen a profi hadseregre való átállás. Hogy a
káposzta is jóllakjon és a kecske is megmaradjon, Simicskó István
titokügyi államtitkár elővarázsolta a polgári nemzetőrség koncepcióját.
A javaslat benyújtójának indoklása szerint "a Magyar Honvédség a
haderőreform előrehaladtával kis létszámú professzionális haderővé
alakul át. Magyarország azonban nem mondhat le arról, hogy a honvédelem
össznemzeti ügy maradjon, és hogy mindenki részt vállalhasson a haza
fegyveres védelmében. Ehhez azonban meg kell teremteni a feltételeket.
Elsőként azt, hogy minden fiatal férfi olyan katonai kiképzésben
részesüljön, amely alkalmassá teszi, hogy megvédje szűkebb pátriáját,
családját, vagyonát és ezen keresztül hazáját." Vagyis célja a
sorkötelezettség más név alatti átmentése. E sorok írója egyetért a
nemzetőrség gondolatával, de szigorúan csak önkéntes alapon. A jelenlegi
struktúra bírálata mellett a kívánt alternatíva felvázolása is érdemel
pár mondatot. ...
A korszerű és produktív honvédelem háromlépcsős szerkezetű lenne. Első
fokát a professzionális véderő alkotná, mely a katonai szolgálatot
életre szóló hivatásnak tartó, jól fizetett és kiképzett férfiakból és
nőkből állna. Ez a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt,
NATO-kompatibilis hadsereg kiindulópontja. A második lépcső szintén
önkéntesekből álló, veszély esetén hadra fogható tartalékos csapatokból
állna. Ez lenne a nemzetőrség, amely viszont a Simicskó-féle javaslattól
eltérő módon szerveződne. Ez is hivatásos alakulat lenne, de nem úgy,
mint maga a hadsereg. Ennek a legénysége foglalkozása szerint nem
katona, hanem benzinkutas, kamionsofőr, tanár, orvos, üzletember stb. De
fakultatív alapon vállalja, hogy mondjuk havonta egyszer bevonul a
nemzetőrség laktanyájába kiképzésre, lőgyakorlatra, és esküje szerint
bármikor felveszi a szolgálatot krízishelyzet esetén. Az állam nemcsak
felszerelésükről, ellátásukról gondoskodna, hanem szolgálatuk,
gyakorlatuk idején fizetné a kieső jövedelmet. Az Egyesült Államokban
működő Nemzeti Gárda mintájára épülne fel. A Simicskó-javaslat viszont a
kényszersorozás alapján rekrutálódott jugoszláv területvédelmet másolja.
Dönteni kell, hogy mi a vonzóbb számunkra: a demokratikus USA vagy a
titói Jugoszlávia. A harmadik lépcső a polgári védelem és
katasztrófaelhárítás országos szervezetére épülne. A civil lakosságot
nem militarizálni kell, hanem felkészíteni egy katonai agresszió,
terrorattak vagy természeti csapás átvészelésére. Helyesnek tartanám, ha
a teljesen értelmetlen kényszersorozás helyett az alap- és középfokú
oktatásba beépítenék a polgári védelmi és katasztrófaelhárítási
ismereteket. Bohózatba illő katonásdi helyett az elsősegélynyújtás,
árvízvédelem, romeltakarítás mikéntjére, a gázálarc és a vegyvédelmi
ruha használatára, az óvóhelyek elhelyezkedésére oktatnák a fiatalokat.
Sokkal több haszna lenne, mint annak, hogy érettségi után pár hónapra
berángatják őket. Az idősebb nemzedékek munkahelyükön, munka- és nem
szabadidejük terhére részesülnének polgári védelmi oktatásban.
Jövedelmüket erre az időre szintén az állam fizetné. Az Orbán-kabinetet
felváltó szociálliberális garnitúra ígéretei szerint még ciklusán belül
fölszámolja a sorkötelezettség minden formáját. Ezzel a kötéllel fogott
hadsereg remélhetőleg örökre a múzeumok tárlóiba kerül. Az pedig már
csak a szerző magánvéleménye, hogy az Orbán-kormány bukását okozó
paraszthajszálnyi többségben talán benne volt néhány tucat vagy pár száz
kényszersorozástól fenyegetett fiatal voksa is.


0522
NOL » Belföld » Kormányprogram
Minél előbb be kell vezetni a hivatásos haderőt

NOL • 2002. május 22.12:58

http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=53965&DocID=53028#53028

Juhász Ferenc honvédelmi miniszterjelölt szerint nem indokolt a sorkatonai szolgálat fenntartása, mert a hat hónap már nem elegendő arra, hogy a katonák megkapják a megfelelő szakmai felkészítést. Szólt arról is, hogy folytatni kívánják a laktanya-rekonstrukciós programot, és tervezik a nemzetőrség felállítását.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszterjelölt az önkéntes-hivatásos haderő mielőbbi bevezetését, a civil kontroll erősítését, az átláthatóbb működést, a haderő társadalmi megbecsülésének erősítését tartja legfontosabbnak, illetve azt, hogy a haderő legyen alkalmas a NATO-tagságból fakadó feladatok végrehajtására is. Juhász Ferenc szerint nem indokolt a sorkatonai szolgálat fenntartása, mert a hat hónap már nem elegendő arra, hogy megkapják a megfelelő szakmai felkészítést, ezért a korszerű, nagy értékű haditechnikai berendezések kezelését hivatásos katonákra kell bízni. Hozzátette: csak akkor lehet a sorkatonai szolgálaton változtatni, ha a szerződéses állomány létszámát növelni tudják.

Úgy vélekedett, hogy a honvédelmi kiadások mértéke jelentősen nőtt az utóbbi időben, azonban a hadsereg megítélése romlott: a NATO szerint elégtelen a légierő és a szárazföldi csapatok működése. Mint mondta, olyan hadseregre van szükség, amelyik a NATO tagjaként is kiválóan teljesít. Juhász Ferenc leszögezte: az ország érdeke, hogy ne maradjon „szigetország”, hiszen jelenleg egyetlen szomszédos állam sem tagja a NATO-nak. Hozzáfűzte: ezért a NATO bővítése alapvető érdeke Magyarországnak…..
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága szerdai ülésén 11 igen és 10 nem szavazattal támogatta Juhász Ferenc kinevezését a honvédelmi tárca élére.



0522
NSZ » Hazai Hírek
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=53888&DocID=52951#52951
Önkéntes haderő a ciklus végéig
NSZ • 2002. május 22. • Szerző: Munkatársunktól

Az önkéntes katonai szolgálat bevezetését, a háborús időszakban fennmaradó hadkötelezettség felső korhatárának leszállítását, és az előző ciklus éles bírálatát is tartalmazza a kormányprogram honvédséggel foglalkozó része.

A NATO-taggá válás még nem hozta meg a kívánatos minőségi fordulatot. A hadsereg állapota javulás helyett tovább romlott – állít ki bizonyítványt a most lezáruló ciklus védelempolitikájáról az elfogadása előtt álló kormányprogram. …
Az SZDSZ a lehető leghamarabbra, az MSZP 2006-ra ígérte a sorkötelezettség eltörlését a kampányban. A kormányprogram kiáll amellett, hogy békeidőben csak önkéntesek szolgáljanak a hadseregben. Az áttérést a kormányzati ciklus végéig fokozatosan hajtanák végre.
….Éppen az új típusú kockázati tényezők miatt a dokumentum szükségesnek tartja a civil lakosság minél szélesebb rétegeinek felkészítését a vészhelyzetek leküzdésére. „A haza védelme iránti elkötelezettséget fel kell kelteni, és fenn kell tartani felnőtt honfitársainkban, férfiakban és nőkben egyaránt” – fogalmaz a tervezet. A kormány csökkenteni akarja a háborús időszakban fennmaradó hadkötelezettség és polgári védelmi kötelezettség felső korhatárait is.....
H. Z.

0522
Axel. http://axel.hu/cikk/axel.hu/18276 Sor-kötelező  
2002. május 22. 15:53
Kell-e nemhivatásos hadsereg? Te bevonulnál? Mit akar az új kormány?
Dumáld meg! Fórum
http://www.axel.hu/forum/index.php?pointer=7.0.24#msg7.0.24
Mindenkinek bevonulni
Én első körben elbuszoztam Törökbálintra, a Tüdőgondozóba. Nem voltam amatőr, magammal vittem a barátnőm köpetét. Atszmás volt a csaj, tutira mentem. Ők meg a bőrömre szépen csináltak tíz karcolást, s mindegyikre más allergént cseppentettek egy helyes kis pipettából. A tízből egy volt a referencia, ez persze egyből be is pirosodott. Úgyhogy gyorsan át is kentem találomra kiválasztott három másikra. Ők persze egyből levették, hogy allergiás vagyok a poratkára, a vadkenderre, meg a ........ szóval a desztillált vízre is, merthogy volt egy ellenreferenciacsepp is. Ezt a szívást! Meg is kérdezték, hogy mikor lesz a sorozás. A köpetig meg el sem jutottam, pedig az biztos bejött volna.

Azt hiszem elég sokan járunk, és jártunk hasonló cipőben. Mégha csak hat hónap is, de ki a franc akar kiszállni a megszokott életéből akár csak egy félévre? Meg aztán hallunk ugyebár ezt-azt a szívatásokról, meg hogy nincs melegvíz a zuhanyzóban, meg agyhártyagyulladás stb... Arról nem is beszélve, hogy olyanoknak kell engedelmeskedned, akiket esetleg nem nagyon tudsz tisztelni.

Persze elég régóta hitegetnek minket a hadkötelezettség megszüntetésével. Én ezért is szavaztam annó oda, ahova most nem. Merthogy nemrég volt ez a keménykedés, hogy na most aztán vasszigor, meg majd visszamenőleg, és akit rajtakapunk, az aztán körülnézheti magát! Így vagy úgy, ha a baráti körömre gondolok, vagy akár a munkahelyemre, a srácok nyolcvan százaléka megúszta.

Az az asztma pedig de jó buli volt! Harminc rugóba került, s egyből E
kategória! Sohasem felejtem el a sorozótiszt meghasonlott arcát, amikor behúzott melkassal ültem előtte, ő meg beírta a megváltást jelentő betűt az űrlapomra.

Dumáld meg!

Régen nem táncoltak a lányok azzal a legénnyel, aki nem járta meg a
katonaságot! - nyilatkozta nem is olyan rég egy kisgazda politikus.
Aranyapám! Hol élsz te? Ma már csak a lúzerek fényezik a puskacsövet!
Reggelente, amikor a 139-esről látom a Petőfi laktanya udvarán sorakozó gyerkőcöket, valahogy nem tud megcsapni a katonaság diszkrét, amde roppant férfiasnak mondott bája! Persze, jól kigondoltad te ezt, majd biztos elmegyek ágyútölteléknek, mert annak való az ilyen magamfajta lusta disznó!

Na hiszen, majd ott tanulnék fegyelmet! De tudod mit, Zsolti bá? Én inkább dolgozom, fizetem az adót, hogy legyen miből kifizetnetek azt az
elkótyavetélt székházatokat! Your country needs you! Idézet kingdzsordzsfájvtól egy második világháborús plakátról. Ha háború van, persze az más. Akkor mennénk pusztítani az ellent! Szerintem Albániát le is tudnánk nyomni! Ezek a jó kis T55-öseink biztos jobbak az ő T34-süknél. Meg aztán itt van nekünk a MiG29-sek. Egész
helyre kis masinák. Nemhiába, ezek az oroszok tudnak valamit. Azt még a németek is megtartották, miután egyesültek. Kicsit sokba kerül a
fenntartása ugyan, de a seregnél az ilyesmi másodlagos. Ja mégsem!

Van egy világbajnok pilótánk, aki azért lépett le a seregtől, mert annyit sem tudott repülni, amennyivel szinten tarthatta volna magát. Szóval náluk sem megy jól a szekér. Nincs zsozsó, ez itt a baj! Viszont ha mostmár engem nem visznek be, akkor a magam részéről szívesen hozzájárulok, hogy a kiképzésem költségén vegyenek egy pár kézigránátot az ezredes úrnak!


   

0525
NSZ » Magyar Tükör
http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=54586&DocID=53585#53585

Hagyták átpolitizálni a hadsereget
Juhász Ferenc honvédelmi miniszterjelölt szerint a katonák unják az állandó bizonytalanságot NSZ • 2002. május 25. • Szerző: Matyuc Péter

Átpolitizált, feladatai ellátására képtelen, a NATO-ban megbízhatatlannak tartott hadsereget ad át a régi kormány – összegezte Juhász Ferenc honvédelmi miniszterjelölt az elmúlt négy évet. A szocialista politikus lapunknak kijelentette, hogy 2006-ig létrehozzák az önkéntes-hivatásos hadsereget, de becsülni sem lehet, hogy a cikluson belül mikor születhet meg erről a döntés, mert egyelőre nincsenek megbízható adatai a minisztérium és a hadsereg valós anyagi helyzetéről.

…A haderő létszáma csökkent, de a Honvédelmi Minisztérium (HM) még mindig túllépi a parlament által megszabott 38500-as létszámhatárt, amit bújtatott státusokkal leplez. Sok hivatásos nem a tárca vagy a Magyar Honvédség (MH) állományában szolgál, hanem valamelyik HM által alapított közhasznú társaságnál. …A végeredmény nem egy kis létszámú, hatékony, a megváltozott biztonságpolitikai kihívásokra reagálni képes haderő lett, hanem egy miniatürizált tömeghadsereg, ahová negyedévente többezrednyi sorkatona vonul be hat hónapra, de kiképzésükre se pénz, se idő nincs....

– A ciklus végére önkéntes-hivatásos hadsereget ígérnek. Koalíciós partnerük, az SZDSZ már jövőre megszüntette volna a hadkötelezettséget. Voltak-e nézeteltérések a tárgyalásokon az eltérő ütemezés miatt?

– Nem. Abban állapodtunk meg, hogy a lehető legkorábban meghozzuk ezt a döntést, konkrét időpontot azonban nem tudunk megjelölni. Erre is érvényes az, amit az előbb mondtam, vagyis nem tudjuk, milyen állapotban találjuk a hadsereg költségvetését, mennyire költekezett ki a tárca, milyen rejtett aknák vannak, amiket nem ismerünk. Az átálláshoz hatvanmilliárd forint többletpénzre van szükség az előzetes számításaink szerint, és megjósolhatatlan, hogy ezt melyik évben tudja először biztosítani a költségvetés. Meg kell vizsgálni, hogy miért nem nőtt a nagy toborzási kampány dacára a szerződéses katonák aránya jelentősen az elmúlt években, és számukra is vonzóvá kell tenni a katonai pályát. Meg kell teremteni a jogszabályi kereteket, és a törvénycsomag előkészítéséhez, megszavazásához is hónapokra lehet szükség.

– A Fidesz beleegyezik a hadkötelezettség eltörlésébe? Az ő pártprogramjukban ez egy későbbi cél. Nélkülük pedig nem lehetséges az ehhez szükséges alkotmánymódosítás.

– Nem biztos, hogy szükség van alkotmánymódosításra. A sorkötelezettség ugyanis nem szűnne meg, hanem, francia mintára, szünetelne a fiatalok behívása.

– Kikre számít a programja megvalósításában? Elkészült már a politikai és közigazgatási vezetők névsora?

– A tárca politikai államtitkára szocialista képviselőtársam, Ivancsik Imre lesz. …A katonai főtanácsadóm Hollósi Nándor, a vezérkari főnök egykori első helyettese lesz…. ...







BACK





(c) HEL - Hadkötelezettséget Ellenzõk Ligája .  Ez az oldal a Soros Alapítvány támogatásával olvasható az Interneten.
Hadkötelezettséggel kapcsolatos anyagok az Erõszakellenes Oldalak más lapjain is vannak.