HEL sajtószemle  - 2001 Március


0301
Legyetek alkalmasak!  ( Orbán Viktor: újra vonzóvá kell tenni a
              katonai hivatást, Budapest, 2001. március 1. (MTI)
              "- Újra vonzó pályává kell tenni a katonai hivatást,
              hogy két-három éven belül kitüntetett
              dolog legyen a hadseregben szolgálni -
              erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a
              Magyar Honvédség csütörtöki értékelő és
              feladatszabó vezetői értekezletén,
              Budapesten.
                         A hadsereg felsőbb vezetése
                     számára tartott értekezleten a
                     kormányfő elmondta: ahhoz, hogy
              újra vonzó lehessen a katonai pálya, olyan
              érzelmekkel kell leszerelniük a katonáknak,
              hogy tiszteletre méltó dolog a hadseregben
              szolgálni akár szerződésesként, akár
              sorkatonaként.
                   - Lassan a fiatalok fele nem alkalmas a
              katonai szolgálatra. Ezt meg kell szüntetni:
              minden magyar fiatalnak kapnia kell alaki és
              fizikai kiképzést, illetve bizonyos mértékű lelki
              felkészítést is - hangsúlyozta a kormányfő.
                   - Azokra kicsit másképp tekint az ember,
              akik nem tettek katonai esküt - fogalmazott
              Orbán Viktor...."

0303
Másképpen néznek. (Az SZDSZ kitart: villamosügy, sorkatonai szolgálat, egészségügy, 2001. március 3. (MTI)) - Az SZDSZ Országos Tanácsa (OT) szombati ülésén támogatásáról biztosította Demszky Gábor pártelnök, budapesti főpolgármester fővárosi villamosvásárlási ügyben tett lépéseit. ….Szent-Iványi István frakcióvezető élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt a sorkatonai szolgálatról kifejtett véleménye miatt. Érvelése szerint az SZDSZ azért is fogadta megütközéssel a kormányfő szavait, mert eddig a Fidesz is kiállt a kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetése mellett, ha ennek folyamatát jóval hosszabban is képzelte el, mint az SZDSZ. A politikus leszögezte: az alkotmányba ütközne, ha megkülönböztetnék és az állami foglalkoztatás területén diszkriminálnák azokat, akik nem voltak katonák. "
 

0305
Honvédelem a pincében (Vizsgálat Tapolcán, a  Honvédelmi Minisztérium híre)
    Az egyik országos napilap március 5-én arról tájékoztatta olvasóit, hogy a Tapolcai Kiképző Központban szolgálatot teljesítő sorkatonák közül néhányat parancsnokuk az egyik helyi borászati cégnél dolgoztatott. Az eset kapcsán ugyanezen a napon délután Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök sajtótájékoztatót tartott irodájában a média képviselőinek.     Fodor tábornok elmondta: a kiképző központ parancsnokától kapott jelentés szerint február 27-én és 28-án egyik alárendelt parancsnoka három, kiképzésben nem részesülő, „C", illetve „D" kategóriás sorkatonát vitt ki a helyi borpincészetbe polgári foglalkoztatásra. A munkára parancsnokuk felkérte az újoncokat,    akik mindkét napon reggel nyolctól délig dolgoztak az üzemben. A cselekedetet mélyen elítélő Fodor tábornok aláhúzta: nincs tudomása arról, hogy a korábbiakban hasonló eset fordult volna elő Tapolcán, ám ennek ellenére részletesen kivizsgáltatja az ügyet és annak hátterét. Ugyanakkor rámutatott: az általa kezdeményezett vizsgálattól függetlenül az alakulat parancsnokának meg kell tenni a feljelentést alárendelje ellen, elöljárói hatalommal való visszaélés bűntett gyanúja ügyében.
    Újságírók kérdésére Fodor tábornok leszögezte: amennyiben a vizsgálat bebizonyítja a parancsnok vétkességét, az nem maradhat a beosztásában, mert az ilyen dolog nagyon súlyos fegyelemsértésnek minősül.

0320
A hadsereg megszeretteti a tanulást (Népszabadság: Tanulmányaik miatt százhúszezren nem vonulnak be)

Hat évvel ezelőtt 22 ezer fiatal kapott szolgálathalasztási engedélyt a honvédségtől tanulmányai miatt. Számuk az idén várhatóan
csaknem 120 ezer lesz. A Honvédelmi Minisztérium az elmúlt években könnyen megadta a halasztási engedélyt a másoddiplomás képzésben tanulóknak is, ám a behívhatók számának csökkenése miatt most szigorítást tervez.
Azoknak, akik a 18. életévük betöltésekor még tanulnak, a tanulói
jogviszonyukról igazolást kell küldeniük a hadkiegészítési parancsnokságra. – Kötelezettségüket sokan elmulasztják, annak
ellenére, hogy részletes tájékoztatást kapnak erről – mondta lapunknak a Honvédelmi Minisztériumban Kladek András ezredes –, így aztán tavaly is harmincezer fiatalembert hívtak be feleslegesen sorozásra.
Alanyi jogon jár a szolgálathalasztás – legfeljebb a 30. életév
betöltésének évében, június 30-ig – azoknak, akik az első alapvégzettségük megszerzésére irányuló képzésben vesznek részt a
közép- és felsőoktatásban. Az engedély a tanulmányok elvégzéséhez
előírt időre szól, és ha ez – például évismétlés miatt –  meghosszabbodik, kérni kell a további halasztást. Ilyen esetekben – és akkor is, amikor valaki az alaptanulmányait doktori vagy másoddiplomás képzéssel fejeli meg – a honvédség eddig könnyen megadta a szolgálathalasztási engedélyt. Egyre többet: 1995-ben 22 ezer, két évvel kés?bb már 50 ezer, 1998-ban 67 ezer, tavaly százezer volt a halasztók száma. Az idén összességében 110-120 ezren felmentettek, azaz nem teljesítik honvédelmi kötelezettségüket tanulmányaik miatt. Ezzel már annyira csökken a behívhatók száma – jelentette ki Kladek András –, hogy a minisztérium kénytelen szigorítani. Szeptemberig kidolgoznak erre egy intézkedéscsomagot, ugyanis törvényt és miniszteri rendeletet is módosítani kell. Annak életbe lépte után – az első végzettség megszerzésére irányuló képzés kivételével – tanulmányi okok miatt nem adnak majd automatikusan szolgálathalasztási engedélyt.
                                             P. R.

Hurrá, van egy főiskolás is!   (HM: Kiképzés Tapolcán)
...A bevonult fiatalok döntő többsége nyolc általánost, illetve szakmunkásképzőt végzett, de vannak közöttük érettségizettek is. Sajnos az újoncok közül eltűntek az élsportolók és a diplomások, jelenleg csupán egy főiskolát végzett katonájuk van.  Az alakulatnál a fiatalok életkörülményei az országos szint fölött vannak. ...Mivel a tervezettnél 163 fővel kevesebb érkezett be, az első napokban pedig még közel nyolcvanan kértek polgári szolgálatot, egy-egy szobában most kevesebben laknak....

0326.
Ez szomorú! (Börtönbe vonulnak a bliccelő sorkötelesek? Korridor, 2001-03-26 14:58      19 fiatalt jelentett fel a honvédség, mert a  sorozáson hamis igazolást mutattak be
Katonai szolgálat alóli kibúvás bűntette miatt 19 sorkötelest jelentett fel a Fővárosi  Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője. Szombat István honvédezredes elmondta,  hogy a fiatalok által bemutatott orvosi igazolások a megszokottaktól eltérően az  1-2 helyett 6-8 oldalasok voltak, és komoly laboratóriumi vizsgálatok elvégzését  igényelték. A tüzetesebb vizsgálat után pedig kiderült: a papírokat szignáló orvos  már 1997 óta nem dolgozott a kibocsátó intézetnél. A bűncselekmény gyanúját  megerősítette, hogy az orvosi igazolásokban kimondottan öregkori betegségek is  szerepeltek.
 Szelei Pál százados, a BRFK gazdaságvédelmi osztályának vezetője elmondta: a  19 fiatalt gyanúsítottként már ki is hallgatták. Valamennyien 22-26 év körüliek,  közép- vagy felsőfokú végzettségűek, és van közöttük olyan is, aki vezető  pozícióban dolgozik. A fiatalok 30 és 120 ezer forint közötti összeget fizettek ki a  hamis papírokért.
Az igazolásokat kiállító 46 éves budapesti doktort a Pesti Központi Kerületi Bíróság  előzetes letartóztatásba helyezte.
A fiatalembereket katonai szolgálat alóli kibúvással, illetve közokirat-hamisítással  gyanúsítják, amelyek közül az előbbi 5, az utóbbi 3 év szabadságvesztéssel is  büntethető.  (MTI)

0327
Most sok vagy kevés? (Locsmándi Andrea: Több a sorköteles, mint amennyire szükség van 2001-03-27 (a nyomtatott MH cikke)
A Honvédelmi Minisztérium már több szaktárcával is egyeztetett, ám arra vonatkozó terv még nem készült, hogy a honvédség - a miniszterelnök nemrégiben ismertetett elképzeléseinek megfelelően - miként részesítse az összes magyar fiatalt keményebb katonai kiképzésben. Lakatos László, a Honvédelmi Minisztérium tervezési és koordinációs főosztályvezetője elmondta: bár ma a fiatalok több mint fele alkalmatlannak bizonyul a katonai szolgálatra, még így is jelentősen több a sorköteles, mint amennyire a hadseregnek szüksége van. A pártok többsége egyetért abban, hogy a jövőben csakis egy önkéntes hadsereg válhat ütőképessé.
.........

0328
A Hadkiegnek tetszik a német példa.(Kossuth Rádió 2001-03-28 Háttér - a sorkatonai szolgálatról.)
Rövidebb, de intenzívebb lesz a sorkatonai szolgálat 2002-től. Csökken a letöltendő idő, de szigorítják az egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat. Jelenleg a sorozandóknak mintegy felét mentik fel alkalmatlanság miatt. Feltehetően pénzen vett hamis orvosi igazolások miatt tett feljelentést a Fővárosi Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője, és most már visszamenően is ellenőrzik a sorkatonai szolgálat alóli felmentéseket. Bővül majd a sorozandók köre. Orbán Viktor kormányfő úgy nyilatkozott a honvédség vezetői értekezletén, hogy a gyengébbeknek és az alkalmatlanoknak is ki kell alakítani valamiféle kiképzést. "Azokra egy kicsit másképp tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt" -- szögezte le. Ezekről a témákról beszélgetünk vendégeinkkel. Itt ül mellettem a stúdióban Kladek András ezredes, a Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság törzsfőnöke, Fekete István orvos ezredes, az Egészségvédelmi Intézet főigazgatója és Lakatos László mérnök ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Tervezési és Koordinációs főosztályának helyettese vezetője, ő dolgozza ki a hathónapos sorkatonai szolgálat módját, annak tervezetét. ....

F.I. ...De vannak szembe tűnő esetek is, ez történt például jelen esetben a fővárosnál is, ahol az egyik nagyon szemfüles és elsősorban civil kollégának feltűnt, hogy túlontúl részletesek ezek a dokumentációk, és úgy látszik volt rá ideje és végig olvasta és rájött, hogy azért ellentmondások találhatók ezekben a dokumentációkban...

K. A.: ...Próbálunk rájönni arra, hogy egy adott orvostól gyanúsan több alkalmatlanná váló fiatal jön be például. Ezt próbáljuk kiszűrni. Elég kezdetleges módszereink vannak erre, hiszen az orvos társadalom nem igazán vevő arra, hogy kivesse maga közül azt, aki nem oda való.

F.I.: .a.. 70-es években a hadköteles fiataloknak mintegy 80-85 százaléka volt alkalmas...Jelenleg 51 százalék körül van az alkalmas...
... a be nem hívhatók... mintegy 50 százaléka ideg-elme kórképek miatt, ide tartoznak ezek a pszichikai kórképek is.

L.L.:  ... tény, hogy ma a diplomás fiatalok 80 százaléka valamilyen okból nem vonul be katonának.

K.A: ...Ez nem csak Magyarországon jelenség, de minden szomszédos ország ezzel küszködik.

F.I.:...Ma az a sikk, az a menő, az a király, hogyha valaki ki tud bujni a katonai szolgálat alól.

Riporter: Nos, hát pont ez a kérdés: hogy vajon hányszor van melegvíz a laktanyákban?
Kladek András: Hetente egyszer.

K. A.: ...Németország nagyon jó példa, megtehetné, elég gazdag ország hozzá, hogy tiszta hivatásos haderőt tartson fenn, nem teszi. Azt mondja, hogy a sorkatonai szolgálat a hazafias kötelezettség teljesítésének egyik módja. S ez nagyon igaz.
 

Origo

http://www.origo.hu/hirek/politika/010328rogan.html

A képviselőket nem hívják be.  (Rogán Antal: "Bárki jelentkezhet konzulensnek az informatikai bizottsághoz" Origo Hírek 2001. március 28.)
A kormányfő iránti lojalitásáról és fiatal kora ellenére kemény nyilatkozatairól ismertté vált Rogán Antal, az informatikai bizottság elnöke, Kövér László kabinetfőnöke válaszolt szerdán az [origo] olvasóinak kérdéseire. Rogán Antalhoz a legtöbb kérdés a kormány informatikai politikájával kapcsolatban érkezett, de kiderült az is, hogy a fiatal politikusnak nincs még gyermeke, lakása sincs, viszont Audi A4-essel jár.
............
Volt katona? Ha nem, miért nem? Ha igen, milyen volt? Ön is másként néz azokra, akik inkább kibújnak alóla? (basement_jack)

Rogán Antal: Nem voltam katona, mivel '95-ben fejeztem be az egyetemet, de az utána folytatódó posztgraduális tanulmányok egészen '98-ig felmentést jelentettek a behívóparancs alól. Parlamenti képviselőket pedig a jelenleg hatályos jogi szabályozás alapján nem lehet behívni. Szerintem ma Magyarországon nem ott van a probléma, hogy a fiatalok többsége nem akar katona lenni, inkább annak kell keresni az okát, hogy miért. A Magyar Honvédségnek még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy az ott eltöltött 9-12 hónap egy fiatal számára értelmes és hasznos befektetésnek tűnjön.

Akkor 2002-ben angyalbőrbe bújik? (oregroka)

Rogán Antal: Nem hiszem, hogy 2002-ig érdemben módosul az alkotmány.
............

BACK